|
|
| |
|
|
|
|
|
|
2008. augusztus 15.| Szerző: betegszoba.hu
| |
|
|
|
| |
Az Alzheimer-kór előjelei már a diagnózis előtt megjelenhetnek
Amerikai tudósok egy csoportja bejelentette, hogy az Alzheimer-kórban szenvedők esetében már több évtizeddel a betegség előtt kimutathatók neurodegeneratív elváltozások, beleértve a tanulmányi eredményeket is.
A Dél-Floridai és Kentucky Egyetem tudósai az Alzheimer-kórral és rokon betegségeivel foglalkozó internetes folyóiratban tették közzé eredményeiket. Azok a betegek, akik haláluk előtt elbutultak, vagy a boncolás megerősítette az Alzheimer-kór jelenlétét és az átlagnál kisebb a fejméretük, fiatal korukban jelentősen elmaradt a tanulmányi eredményük társaikétól. Azoknál, akiknél ezek a betegségek nem álltak fenn, a fej mérete nem volt összefüggésben iskolai teljesítményükkel. A felnőttek koponyamérete alapján meg lehet becsülni a teljesen kifejlődött agy méretét.
Korábbi tanulmányok már kimutatták, hogy az Alzheimer-kór klinikai megjelenése összefüggésben van a koponya méretével. Akiknek kisebb a fejük, nagyobb valószínűséggel mutatják a betegség jellegzetes tüneteit. A nagyobb agy védelmet biztosít az Alzheimer-kór ellen, akkor is normálisan tud működni, ha kimutatható szervezetükben a betegség. "Ha a betegséggel összefüggő agykárosodás korábbi életkorban kezdődik, akkor a kisebb agyméretűeknek kevésbé marad épen az agya, és ez befolyásolhatja az intellektuális képességeket azoknál, akikben kódolva van az Alzheimer-kór, így kevesebb iskolai végzettségük lesz." - állítja a szerző: James Mortimer. "Habár már évek óta tudjuk, hogy az alacsonyabb iskolázottságú emberek hajlamosabbak az Alzheimer-kórra, ez az első jelentés, mely megmutatja, hogy a csökkent iskolai teljesítmény a lappangó betegség egyik előjele lehet."
A tanulmány megerősíti, hogy az Alzheimer-kórra hajlamos emberek már évtizedekkel a betegség megjelenése előtt eltérnek egészséges társaiktól. Más tanulmányok kimutatták, hogy az Alzheimer-betegek rosszabbul teljesítenek bizonyos memória- és gondolkodási képességeket vizsgáló teszteken évtizedekkel a kór diagnosztizálása előtt. A tény, hogy a betegség kisebb jelei már évtizedekkel korábban jelentkeznek, hasznos lehet a veszélyeztetettek kiszűrésében, akik sokat nyerhetnek a megelőző terápiák által.
|
|
|
|
|
|
|
Betegségek kategóriánként:
Allergiás megbetegedések
Egyéb allergiák, Gyógyszer allergia, Pollen allergia, Latexallergia, Állati eredetű allergiák, Élelmiszer allergia, ... |
|
Balesetek, sérülések, mérgezések
Ficamok, rándulások, Csonttörések, Gombamérgezés, Shock (sokk), Égési- és fagyási sérülések, Ételfertőzés és -mérgezés, Nyílt sebek, Agyrázkódás, ... |
|
Bőrbetegségek
Pikkelysömör (psoriasis), Melanoma - festéksejtes bőrdaganat, Akne - pattanásos bőr, Kontaktekcéma, Kaposi-szarkóma, Orbánc, Rosacea, Vitiligo, ... |
Cukorbetegség (diabétesz)
1-es típusú (fiatalkori) diabétesz, 2-es típusú (időskori) diabétesz, ... |
|
Daganatos megbetegedések
Végbélrák, Nyelőcsőrák, Hüvelydaganatok, Vesemedencerák, Tüdőrák, Krónikus limfoid leukémia, Bőrrák, Prosztatarák, ... |
|
Emésztőrendszeri betegségek
Fekélyes vastagbél-gyulladás, Epekőbetegség, Gasztrointesztinális perforáció, Epehólyag-gyulladás, Alkoholos májkárosodás, Májzsugor, Gasztrosztóma , Gyomorhurut, ... |
Fejlődési rendellenességek
Fenilketonuria, Hiperkinézis, Autizmus, Táplálkozási szervrendszer fejlődési rendellenességei, Marfan-szindróma, Szív- és érrendszeri fejlődési rendellenességek, Nemiszervek fejlődési rendellenességei, Arc-, szem- és nyak fejlődési rendellenességek, ... |
|
Férfi egészségügyi problémák
Herecsavarodás (torsio testis), Here vízsérv (hydrocele testis), Bilharziózis, Prosztata-megnagyobbodás, Fitymafék (rövid), Heregyulladás (orchiditis), Rejtettheréjűség (cryptorchismus), Kleinefelter-szindróma, ... |
|
Fertőző betegségek
Veszettség (Rabies lyssa), Febris recurrens, Kandidiázis (candida), Herpangina, Anthrax, Hastífusz, Campylobacteriózis, Amőbiázis, ... |
Fogászat, szájsebészet, szájápolás
Afták, A fogágy, fogíny betegségei , Fogszuvasodás, ... |
|
Fül-orr gégészet
Gégegyulladás, Siketség, Tinnitus (fülzúgás), Nyálmirigyek betegségei, Hangszalag polip, A fül egyéb betegségei, Arcüreg-gyulladás, Torok- és mandulagyulladás, ... |
|
Gyermekgyógyászat
Farkastorok, Down-kór, Torokgyík (Diftéria), Galaktozémia, Reumás láz, Oltási szövődmények, Szamárköhögés, Bölcsőhalál, ... |
Hormonális betegségek
Conn-szindróma, Cukorbetegség, Hipofízis betegségei, Férfi nemi hormonok betegségei, Cushing-szindróma, Női nemi hormonok betegségei, Addison-kór, Conn-betegség, ... |
|
Ideggyógyászati megbetegedések
Tourette-szindróma, Auditív Feldolgozási Zavar (APD) , Prozopagnózia, Amiotrófiás laterálszklerózis, Vitustánc , Angelman-szindróma, Tay–Sachs-szindróma, Creutzfeldt-jakob kór, ... |
|
Immunológia, hematológia
Guillain-Barre szindróma, Hemofília, Non-Hodgkin limfómák, Vashiányos anaemia, Aplasztikus vérszegénység, Agranulócitózis, Autoimmun betegség, Wiskott-Aldrich szindróma, ... |
Nemi betegségek
Chlamydia, Lágyfekély, HPV, hegyes függöly, vírusos szemölcs, Genitális herpesz, Tripper, kankó (gonorrhea), HIV (AIDS), Szifilisz, ... |
|
Ortopédia
Lúdtalp, Csípőízületi betegségek (csípőficam, coxartrózis), Porcbetegségek (kondromalácia), Scheuermann-kór, Térdízületi betegségek (meniszkusz, artrózis), Metatarsalgia , Dupuytren-kontraktúra , Sarokcsont gyulladás (sarkantyú), ... |
|
Pszichiátriai megbetegedések
Egyéb függőségek, Diszlexia, Depresszió, Skizofrénia, Kábítószerfüggőség, Gyógyszerfüggőség, Korszakov-szindróma, Exorexia , ... |
Reumatológiai megbegetedések
Köszvény, Álköszvény, Bechterew-kór, Reumatoid arthritis, SLE (bőrfarkas), Fibrosus dysplasia, Sjögren-szindróma, ... |
|
Sebészet
Meckel-divertikulum, Lágyéksérv, Vérmérgezés, Vakbélgyulladás, Lábszárfekély, Léprepedés, Bélelzáródás, ... |
|
Szemészet
Fénytörési rendellenességek (asztigmia), Sárgafolt elfajulás, Makula degeneráció, Glaukóma (zöld hályog), Keratoconus, Szemhéjgörcs, Jégárpa, Szürkehályog (katarakta), ... |
Szív- és érrendszeri betegségek
Endocarditis, Szívritmus-zavarok (pitvari- és kamrai aritmiák), Érelmeszesedés, Von Willebrand szindróma, Coarctatio aortae , Szívelégtelenség, Dilatatív kardiomiopátia, Gyulladásos szívbetegségek (szívbelhártya, szívburok, szívizomzat), ... |
|
Szülészet, nőgyógyászat
Bartholin ciszta, Premenstruációs tünetegyüttes, Endometriózis, Méhgyulladás, Mióma, Klimaktérium, Vérzési, menstruációs rendellenességek, Preeklampszia, ... |
|
Táplálkozási betegségek
Bulimia, Angol-kór, Farkasvakság, Lisztérzékenység, Elhízás, Nem allergiás eredetű élelmiszer hiperszenzitivitás (laktóz intolerancia), Alultápláltság, Skorbut, ... |
Tüdő- és légúti megbetegedések
COPD, Asztma, Tüdőtágulat (emphysema), Meghűlés, megfázás, Légmell, Tüdőtályog, Tüdőkeringés betegségei, Hörghurut, ... |
|
Vese- és húgyúti megbetegedések
Vesicoureteralis reflux, Veseelégtelenség, Vesekőbetegség, Vizeletinkontinencia, Vizelet-inkontinencia, Heveny glomerulonephritis, Húgycsőgyulladás, Veseciszta, ... |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|