|
|
| |
|
|
|
|
|
|
2010. március 2.| Szerző: betegszoba.hu
| |
|
|
|
| |
Az agyvérzés a legfélelmetesebb betegség
Hazánkban évente közel 18 ezren halnak meg stroke-ban, az új megbetegedések száma pedig 50 ezer. Az agyvérzés a magasvérnyomás-betegség "leginkább félt szövődménye", a stroke-ot túlélő betegeknek csupán csak 10 százaléka képes a normális életvitelre.
Az "Éljen 140/90 alatt!" mozgalom folytatásaként a Magyar Hypertonia Társaság és a Novartis Hungária Kft. szervezésében, a Magyar Stroke Társasággal együttműködve útjára indult a "Tudatos Törődés" program. A kezdeményezés keretében a szervezők idén a magasvérnyomás-betegség megfelelő kezelésén keresztül a stroke (szélütés) megelőzésének gyakorlati megvalósítására helyezik a hangsúlyt, melyet a tavaly végzett felmérés adatai is jelentősen indokolnak.
A kezeletlen magasvérnyomás-betegség csaknem négyszeresére emeli az agyi katasztrófa vagy stroke kialakulásának veszélyét, másfelől viszont az összes agyvérzés közel 70 százaléka megelőzhető lenne a vérnyomás normalizálásával.
Az "Éljen 140/90 alatt!" mozgalom 2009-es "Törődés Napja" programja során a Magyar Hypertonia Társaság azt vizsgálta, hogy a hipertónia mellett más társbetegséggel is rendelkező betegek kezelésekor a kezelőorvos milyen kockázati csoportba sorolja a páciensét.
a Magyar Hypertonia Társaság felmérésben 28.353 hipertóniás beteg adatait áttekintve arra a következtetésre jutottak, hogy a magas vérnyomás-betegség mellett az esetek 75 százalékában szerepel egyéb társbetegség is, amelyek közül a leggyakoribb a valamilyen szív- és érrendszeri megbetegedés (37,92%), cukorbetegség (30,48%) vagy a metabolikus szindróma (19,93%) (azaz az elhízás, emelkedett koleszterinszint, magas vérnyomás, emelkedett vércukorszint együttes megjelenése). Ugyanakkor a legjellemzőbb társbetegségek mellett, az esetek 18,01 százalékában fordulnak elő cerebrovaszkuláris, vagyis az agy ereit érintő betegségek.
Ezen adatokat figyelembe véve döntött úgy a Magyar Hypertonia Társaság, hogy 2009 őszén a stroke megelőzését helyezi Tudatos Törődés elnevezésű figyelemfelkeltő programjának középpontjába, amely ekkor elsősorban az orvosok szakmai képzésére helyezte a hangsúlyt.
Ugyanakkor, ha a betegek oldaláról is megvizsgáljuk a kérdést, akkor egy 2007-es lakossági felmérés azt mutatja, hogy az agyvérzés a magasvérnyomás-betegség "leginkább félt szövődménye" (összehasonlításként: a szívinfarktus kb. 20 százalékos említést ért el.) Az érintettek félelme sajnos egyáltalán nem alaptalan, ugyanis a stroke-ot túlélő betegeknek csupán csak 10, míg a nem halálos kimenetelű szívkoszorúér problémákon túlesettek 70-80 százaléka képes a normális életvitelre. A stroke betegek 13-25 százaléka egy hónapon belül meghal, a túlélők 12 százaléka pedig a betegség után 1 évvel is intézeti ápolásra szorul. Az agyérbetegségek 60 százalékban maradandó károsodással járnak, és 20 százalékban elbutulást okoznak, mindeközben a stroke betegek 72 százaléka hipertóniás.
Természetesen a megoldás is adott, ugyanis ha az átlag vérnyomást 2 Hgmm-rel csökkentjük, a stroke okozta halálozás kockázata 10 százalékkal csökken, a megfelelő célvérnyomás-érték elérésével pedig akár a felére is csökkenthető a szövődmények és a halálozás esélye. Ezért fontos tehát a megfelelő cél-vérnyomásérték kitűzése, amit minden esetben a szervek károsodása, illetve a társbetegségek figyelembevételével kell elérni.
A program következő lépéseinek célja, hogy az immár igazoltan meglévő elméleti tudás a mindennapi életben is megjelenjen. Cél, hogy betegtájékoztató anyagok rendszere segítségével tudatosítsák az orvos-beteg, az asszisztens-beteg együttműködés fontosságát és szükségességét, azaz megvalósuljon a magasvérnyomás-betegségben érintettekkel történő "tudatos törődés".
A program mostani szakaszában a betegtájékoztató eszközök tudatosan egymásra épülnek: a Rendelői plakát célja a figyelemfelkeltés a téma iránt, illetve a helyes és helytelen beteg utak bemutatása, a stroke kockázatbecslő és tájékoztató valamint a betegedukációs orvosi mappa a rizikóbecslő alapján az érintett beteget edukálni tudja az a stroke megelőzésének jelentőségéről. A Betegtájékoztatók és vérnyomásnapló az edukáció után az orvos átadja a betegnek emlékeztetőként, otthoni tovább olvasásra. Ezen tudják nyomon követni a vérnyomásértékek alakulását is.
Természetesen a szakmai munka is zajlik, az elmúlt alkalommal bemutatott Tudatos Törődés Orvospályázaton összesen 72 pályázó orvos nyert támogatást, a fődíjas és a 3 kiemelt nyertes pedig a Társaság tavaly decemberi kongresszusán vehette át a díjakat.
Ezúttal a Magyar Hypertonia Társaság "Tudatos Törődés Asszisztens" pályázatot hirdet, amely során a doktorok szakmai segítségével dolgozatot nyújthatnak be, melyben elindíthatnak egy hipertóniás betegekre fókuszáló, "Tudatos Törődés" gondozási tervet.
|
|
|
|
|
|
|
Betegségek kategóriánként:
Allergiás megbetegedések
Egyéb allergiák, Állati eredetű allergiák, Pollen allergia, Élelmiszer allergia, Gyógyszer allergia, Latexallergia, ... |
|
Balesetek, sérülések, mérgezések
Bursitis, Sziget-betegség, Agy- és gerincsérülések, Égési- és fagyási sérülések, Ételfertőzés és -mérgezés, Agyrázkódás, Gázmérgezés, Shock (sokk), ... |
|
Bőrbetegségek
Lichen ruber planus, Melanoma - festéksejtes bőrdaganat, Basalioma, Herpesz, Körömgombásodás, Bőr- és nyálkahártya candida fertőzése, Ekcéma, Fejtetű, ... |
Cukorbetegség (diabétesz)
2-es típusú (időskori) diabétesz, 1-es típusú (fiatalkori) diabétesz, ... |
|
Daganatos megbetegedések
Vesemedencerák, Gyomorrák, Hüvelydaganatok, Krónikus limfoid leukémia, Vesedaganatok, Wilms-tumor, Emlőrák, Csontdaganatok, ... |
|
Emésztőrendszeri betegségek
Epekőbetegség, Epehólyag-gyulladás, Crohn-betegség, Gasztrosztóma , Nyombélfekély, Zollinger-Ellison szindróma, Zsírmáj, Hasnyálmirigy gyulladás , ... |
Fejlődési rendellenességek
Táplálkozási szervrendszer fejlődési rendellenességei, Mellkas fejlődési rendellenességek, Diszkalkulia, Marfan-szindróma, Autizmus, Nemiszervek fejlődési rendellenességei, Koponya-, gerinc- és agyfejlődési rendellenességek, Arc-, szem- és nyak fejlődési rendellenességek, ... |
|
Férfi egészségügyi problémák
Heretuberkulózis (orchidoepididymitis tuberculosa), Andropauza, Férfi meddőség, Klinefelter-szindróma, Herecsavarodás (torsio testis), Bilharziózis, Prosztata-megnagyobbodás, Fitymafék (rövid), ... |
|
Fertőző betegségek
Malária, Álomkór, Kanyaró, Kullancs-enkefalitisz, Kandidiázis (candida), Lyme-kór, Toxoplazmózis, Chikungunya-láz, ... |
Fogászat, szájsebészet, szájápolás
Fogszuvasodás, A fogágy, fogíny betegségei , Afták, ... |
|
Fül-orr gégészet
Tinnitus (fülzúgás), Torok- és mandulagyulladás, Hangszalag polip, Arcüreg-gyulladás, Orrpolip, A gége egyéb betegségei, Siketség, Az orr, orrüreg egyéb betegségei , ... |
|
Gyermekgyógyászat
Cisztás fibrózis, Down-kór, Oltási szövődmények, Farkastorok, Fenilketonúria, Krupp, Ewing-szarkóma, Galaktozémia, ... |
Hormonális betegségek
Cushing-szindróma, Addison-kór, Női nemi hormonok betegségei, Conn-betegség, Hipofízis betegségei, Cukorbetegség, Pajzsmirigy betegségek, hipo- és hipertireózis, Conn-szindróma, ... |
|
Ideggyógyászati megbetegedések
Izomdisztrófia, Tourette-szindróma, Cluster-fejfájás , Amiotrófiás laterálszklerózis, Migrén, Bell parézis, Alvászavarok, Esszenciális tremor, ... |
|
Immunológia, hematológia
Hemofília, Leiden mutáció, Autoimmun betegség, Wiskott-Aldrich szindróma, Agranulócitózis, Vashiányos anaemia, Guillain-Barre szindróma, Hodgkin-kór, ... |
Nemi betegségek
HIV (AIDS), Tripper, kankó (gonorrhea), HPV, hegyes függöly, vírusos szemölcs, Genitális herpesz, Chlamydia, Lágyfekély, Szifilisz, ... |
|
Ortopédia
Gerincferdülés (scoliosis), Lumbágó, Dupuytren-kontraktúra , Sarokcsont gyulladás (sarkantyú), Gerinc tartási rendellenességei (lordózis, kifózis), Scheuermann-kór, Térdízületi betegségek (meniszkusz, artrózis), Metatarsalgia , ... |
|
Pszichiátriai megbetegedések
Borderline személyiségzavar, Kábítószerfüggőség, Gyógyszerfüggőség, Egyéb függőségek, Pánikbetegség, Játékszenvedély (patológiás gambling) , Értelmi fogyatékosság, Skizofrénia, ... |
Reumatológiai megbegetedések
Reumatoid arthritis, SLE (bőrfarkas), Sjögren-szindróma, Bechterew-kór, Álköszvény, Köszvény, Fibrosus dysplasia, ... |
|
Sebészet
Bélelzáródás, Vérmérgezés, Vakbélgyulladás, Lágyéksérv, Léprepedés, Lábszárfekély, Meckel-divertikulum, ... |
|
Szemészet
Jégárpa, Kancsalság, Fénytörési rendellenességek (asztigmia), Távollátás, Stargardt-szindróma, Kötőhártya-gyulladás, Glaukóma (zöld hályog), Makula degeneráció, ... |
Szív- és érrendszeri betegségek
Coronariasclerosis (Koszorúér-elmeszesedés), Szívritmus-zavarok (pitvari- és kamrai aritmiák), Dilatatív kardiomiopátia, Visszérbetegségek (trombózis, visszér gyulladás), Endocarditis, Szívizom betegségek, Koleszterin - és vérzsír problémák, érelmeszesedés, Anémia, ... |
|
Szülészet, nőgyógyászat
Endometriózis, Premenstruációs tünetegyüttes, Klimaktérium, Méhgyulladás, Petefészek-ciszták, Preeklampszia, Külső nemiszerv- és hüvelygyulladás, Spontán vetélés, ... |
|
Táplálkozási betegségek
Alultápláltság, Nem allergiás eredetű élelmiszer hiperszenzitivitás (laktóz intolerancia), Anorexia, Angol-kór, Elhízás, Lisztérzékenység, Farkasvakság, Kóros soványság, ... |
Tüdő- és légúti megbetegedések
Tüdőtágulat (emphysema), Asztma, Tüdőtályog, Tüdőkeringés betegségei, Meghűlés, megfázás, Porártalom (szilikózis, azbesztózis, stb.), Tüdőgyulladás, Légmell, ... |
|
Vese- és húgyúti megbetegedések
Veseelégtelenség, Heveny hólyaggyulladás, Vesekőbetegség, Vesemedence-gyulladás, Inkontinencia, Húgycsőgyulladás, Vizelet-inkontinencia, Nephrosis szindróma, ... |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|