|
|
| |
|
|
|
|
|
|
2011. szeptember 21.| Szerző: betegszoba.hu
| |
|
|
|
| |
Antibiotikumot csak vízzel
Egy orvos a saját kárán tanulta meg, hogy milyen fontos betartani a betegtájékoztatókban leírtakat: víz nélkül vette be az antibiotikumot, ami megakadt és egy hatalmas lyukat égetett a torkán.
A 30 éves Dr. Max Pemberton annak ellenére, hogy maga is orvos, nagy hibát követett el. Egyszerűen figyelmen kívül hagyta az utasítást, miszerint a gyógyszert vízzel kell lenyelni. Elmondása szerint ugyanis lusta volt felállni az íróasztalától egy pohár vízért, ezért csak ”szárazon” lenyelte a gyógyszert. Két héttel később egy reggel, amikor felébredt, hiába próbált enni vagy inni, erős, égő, szúró érzést érzett a mellkasa felől a nyelőcsövében, ami miatt egy korty sem ment le.”A fájdalom annyira erős volt, hogy le is néztem, hogy lássam mi szúrt meg” - mondta el Dr. Pemberton. Aznap semmit sem tudott enni vagy inni, de nem ijedt meg, arra gondolt, bármi is volt, másnapra biztos elmúlik. Max azonban tévedett, a helyzet másnapra sem javult, végül, amikor egy szintén orvos barátja meglátogatta, dehidratáltság miatt azonnal kórházba vitte.
A kórházban hosszas vizsgálatok után kiderült, hogy a két héttel korábban bevett antibiotikum - mivel víz nélkül nyelte le - megakadt a nyelőcsövében és lassan szétégette a finom szöveteket, majd beágyazódott az izom alá. Dr. Pemberton ezt egyszerűen azért nem érezhette, mert a tabletta a nyelőcsövének egy olyan pontján akadt el, ahol nincsenek idegek, és emiatt semmit sem érzett. A fiatal orvos ekkor döbbent rá, hogy mit tett magával, csupán azért, mert lusta volt elmenni egy pohár vízért. ”Az emberek gyakran nem veszik komolyan azt, hogy ha vízzel kell bevenni a gyógyszert, akkor ez valóban fontos.” - magyarázta Sarah McMahon, a Kelet London oktatókórházának munkatársa, aki az elmúlt évben sok ehhez hasonló esettel találkozott.
Több mint száz gyógyszer, köztük az ibuprofen vagy a C-Vitamin is okozhat ilyen problémákat, ha nem vízzel veszik be a betegek. Ezek a tabletták a gyomorba kerülve egyébként már veszélytelenek, ugyanis a gyomor fala - a nyelőcsővel ellentétben - kellően ellenálló. Dr. Pemberton végül - miután a tablettát eltávolították- teljesen helyrejött, azonban csak két hét elteltével tudott szilárd táplálékot lenyelni.
|
|
|
|
|
|
|
Betegségek kategóriánként:
Allergiás megbetegedések
Gyógyszer allergia, Latexallergia, Állati eredetű allergiák, Pollen allergia, Élelmiszer allergia, Egyéb allergiák, ... |
|
Balesetek, sérülések, mérgezések
Nyílt sebek, Agy- és gerincsérülések, Vegyszerek okozta belső sérülések, Ételfertőzés és -mérgezés, Sziget-betegség, Gombamérgezés, Bursitis, Agyrázkódás, ... |
|
Bőrbetegségek
Melanoma - festéksejtes bőrdaganat, Erythema nodosum, Körömgombásodás, Akne - pattanásos bőr, Ekcéma, Pikkelysömör (psoriasis), Korpásodás, Orbánc, ... |
Cukorbetegség (diabétesz)
1-es típusú (fiatalkori) diabétesz, 2-es típusú (időskori) diabétesz, ... |
|
Daganatos megbetegedések
Csontdaganatok, Petefészekrák, Hererák, Krónikus limfoid leukémia, Wilms-tumor, Hasnyálmirigy-rák, Agydaganat, Kötőszövet, lágy rész rosszindulatú daganata, ... |
|
Emésztőrendszeri betegségek
Hepatitis A (heveny májgyulladás), Zsírmáj, Anális fisszúra, Botulizmus, Fekélyes vastagbél-gyulladás, Crohn-betegség, Tárolási betegségek, Aranyér, ... |
Fejlődési rendellenességek
Cri du chat (macskanyávogás) szindróma, Hiperkinézis, Táplálkozási szervrendszer fejlődési rendellenességei, Marfan-szindróma, Nemiszervek fejlődési rendellenességei, Turner-szindróma, Szív- és érrendszeri fejlődési rendellenességek, Kromoszóma rendellenességek, ... |
|
Férfi egészségügyi problémák
Mellékhere-gyulladás, Fitymafék (rövid), Bilharziózis, Rejtettheréjűség (cryptorchismus), Korai magömlés, Prosztata-megnagyobbodás, Herecsavarodás (torsio testis), Fitymaszűkület, ... |
|
Fertőző betegségek
Febris recurrens, Agyhártyagyulladás, Legionárius betegség (legionellosis), Szalmonella-fertőzés, Herpangina, Kandidiázis (candida), Bárányhimlő, Veszettség (Rabies lyssa), ... |
Fogászat, szájsebészet, szájápolás
Afták, Fogszuvasodás, A fogágy, fogíny betegségei , ... |
|
Fül-orr gégészet
Gégegyulladás, Hangszalag polip, Arcüreg-gyulladás, Siketség, Tinnitus (fülzúgás), A fül egyéb betegségei, Nyálmirigyek betegségei, Az orr, orrüreg egyéb betegségei , ... |
|
Gyermekgyógyászat
Járványos gyermekbénulás, Farkastorok, Galaktozémia, Reumás láz, Szamárköhögés, Mumpsz, Diszpraxia, Down-kór, ... |
Hormonális betegségek
Conn-betegség, Pajzsmirigy betegségek, hipo- és hipertireózis, Hipofízis betegségei, Conn-szindróma, Cushing-szindróma, Női nemi hormonok betegségei, Cukorbetegség, Férfi nemi hormonok betegségei, ... |
|
Ideggyógyászati megbetegedések
Guillain-Barré-kór, Alzheimer-kór, Epilepszia, Bell parézis, Williams-szindróma, Tay–Sachs-szindróma, Auditív Feldolgozási Zavar (APD) , Migrén, ... |
|
Immunológia, hematológia
Autoimmun betegség, Leiden mutáció, Agranulócitózis, Non-Hodgkin limfómák, Wiskott-Aldrich szindróma, Vashiányos anaemia, Hemofília, Hodgkin-kór, ... |
Nemi betegségek
Lágyfekély, Szifilisz, HPV, hegyes függöly, vírusos szemölcs, Chlamydia, HIV (AIDS), Genitális herpesz, Tripper, kankó (gonorrhea), ... |
|
Ortopédia
Scheuermann-kór, Sarokcsont gyulladás (sarkantyú), Lúdtalp, Metatarsalgia , Csontritkulás (oszteoporózis), Térdízületi betegségek (meniszkusz, artrózis), Bokaízület betegségei, szalagsérülések, Dongaláb, ... |
|
Pszichiátriai megbetegedések
Poszttraumatikus stressz szindróma, Borderline szindróma, Stockholm-szindróma , Játékszenvedély (patológiás gambling) , Skizofrénia, Asperger-szindróma, Disztímia, Depresszió, ... |
Reumatológiai megbegetedések
Fibrosus dysplasia, Köszvény, Reumatoid arthritis, Sjögren-szindróma, Bechterew-kór, Álköszvény, SLE (bőrfarkas), ... |
|
Sebészet
Bélelzáródás, Vérmérgezés, Vakbélgyulladás, Lágyéksérv, Meckel-divertikulum, Léprepedés, Lábszárfekély, ... |
|
Szemészet
Kancsalság, Távollátás, Makula degeneráció, Glaukóma (zöld hályog), Fénytörési rendellenességek (asztigmia), Stargardt-szindróma, Astigmia (fénytörési rendellenességek), Keratoconus, ... |
Szív- és érrendszeri betegségek
Coronariasclerosis (Koszorúér-elmeszesedés), Angina pectoris, Koszorúér-betegségek (angina pectoris, szívinfarktus, hirtelen halál), Anémia, Visszérbetegségek (trombózis, visszér gyulladás), Szívelégtelenség, Koleszterin - és vérzsír problémák, érelmeszesedés, Szívritmus-zavarok (pitvari- és kamrai aritmiák), ... |
|
Szülészet, nőgyógyászat
Méhgyulladás, Mióma, Meddőség, Terhességi rendellenességek, toxémia, Petefészekgyulladás, Petefészek-ciszták, Klimaktérium, Bartholin ciszta, ... |
|
Táplálkozási betegségek
Nem allergiás eredetű élelmiszer hiperszenzitivitás (laktóz intolerancia), Kóros soványság, Skorbut, Bulimia, Angol-kór, Farkasvakság, Anorexia, Beri-beri, ... |
Tüdő- és légúti megbetegedések
Hörghurut, Asztma, Tüdőtályog, Tüdőtágulat (emphysema), Légmell, Porártalom (szilikózis, azbesztózis, stb.), Meghűlés, megfázás, Atelektázia, ... |
|
Vese- és húgyúti megbetegedések
Vesemedence-gyulladás, Inkontinencia, Vizeletinkontinencia, Heveny glomerulonephritis, Heveny hólyaggyulladás, Vesicoureteralis reflux, Vesekőbetegség, Veseciszta, ... |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|