|
|
| |
|
|
|
|
|
|
2008. július 24.| Szerző: betegszoba.hu
| |
|
|
|
| |
Alzheimer kóros betegeknél beszédjavulást okozó gyógyszer
Alzheimer kórban szenvedő betegek láthatólag jelentős javulást mutattak egy tipikusan izületi gyulladásnál alkalmazott gyógyszer bevetése után, egy kisebb volumenű tanulmány során. Néhány orvos azonban aggodalmát fejezte ki, hogy a felfedezés elhamarkodott reményt fog jelenteni a betegek és családjaik számára.
A BioMed Central BMC Neurology nevű folyóiratban megjelent tanulmányban 12 páciensnél jelentős beszéd javulás indult el röviddel az etanercept hatóanyagú gyógyszer beadása után, mely egy, az Amgen és a Wyeth által forgalmazott gyulladás gátló gyógyszer.
"Gyakran az első adag beadása után néhány perccel már jelentkezik a verbális hatás" - mondta Dr. Edward Tobinick, a Neurológiai Kutatóintézet igazgatója és egyben a tanulmány vezetője. Tobinick feltalált egy speciális módszert a gyógyszer nyakba való beinjekciózására, és állítása szerint a kezelés költségei 10 000 és 40 000 dollár körül mozognának betegenként.
A szkeptikusok azonban független eredményeket szeretnének látni olyan tudósoktól, akiknek nincs anyagi érdekük a termék piacra dobásában. Dr. Sam Gandy, az Alzheimer Szövetség orvosi és tudományos tanácsának elnöke szerint Tobonick klinikáján nemrégiben végzett tanulmány nem biztosítja ezt a független megerősítést. Bár a mért verbális képességek jelentős részében szignifikáns fejlődés mutatkozott, Tobinick elismeri, hogy a tanulmány korlátozott, mert az emberek tudták, hogy gyógyszeres kezelés alatt állnak, és az ilyen nyitott jellegű kutatásokban résztvevő Alzheimer kóros betegek gyakran mutatnak fejlődést. Egyes szakemberek szerint tudományos értelemben szigorúbb, placebo-kontrollált, véletlenszerűségen alapuló klinikai vizsgálatokra lenne szükség annak érdekében, hogy elegendő bizonyítékot nyerjünk az ügyben.
|
|
|
|
|
|
|
Betegségek kategóriánként:
Allergiás megbetegedések
Latexallergia, Gyógyszer allergia, Állati eredetű allergiák, Élelmiszer allergia, Egyéb allergiák, Pollen allergia, ... |
|
Balesetek, sérülések, mérgezések
Bursitis, Csonttörések, Sziget-betegség, Agy- és gerincsérülések, Agyrázkódás, Égési- és fagyási sérülések, Ficamok, rándulások, Shock (sokk), ... |
|
Bőrbetegségek
Ekcéma, Furunkulus, Körömgombásodás, Napszúrás, Pikkelysömör (psoriasis), Vitiligo, Basalioma, Erythema nodosum, ... |
Cukorbetegség (diabétesz)
2-es típusú (időskori) diabétesz, 1-es típusú (fiatalkori) diabétesz, ... |
|
Daganatos megbetegedések
Májrák, Hasnyálmirigy-rák, Gégerák, Kötőszöveti eredetű daganatok, Leukémiák, Gyomorrák, Méhnyakrák, Tüdőrák, ... |
|
Emésztőrendszeri betegségek
Gyomor-nyelőcső reflux (GORB, GERD), Gasztrosztóma , Hepatitis B, Hepatitis C, Epehólyag-gyulladás, Zsírmáj, Gyomorfekély, Irritábilis bélszindróma (IBS), ... |
Fejlődési rendellenességek
Szív- és érrendszeri fejlődési rendellenességek, Mellkas fejlődési rendellenességek, Diszkalkulia, Kromoszóma rendellenességek, Arc-, szem- és nyak fejlődési rendellenességek, Koponya-, gerinc- és agyfejlődési rendellenességek, Húgyúti fejlődési rendellenességek, Cri du chat (macskanyávogás) szindróma, ... |
|
Férfi egészségügyi problémák
Korai magömlés, Rejtettheréjűség (cryptorchismus), Here vízsérv (hydrocele testis), Andropauza, Erektilis diszfunkció / Potenciazavar, Herecsavarodás (torsio testis), Fitymaszűkület, Bilharziózis, ... |
|
Fertőző betegségek
Malária, Kandidiázis (candida), Chikungunya-láz, Feketehimlő, Kanyaró, Agyhártyagyulladás, Tetanusz, Álomkór, ... |
Fogászat, szájsebészet, szájápolás
Afták, A fogágy, fogíny betegségei , Fogszuvasodás, ... |
|
Fül-orr gégészet
Nagyothallás, A gége egyéb betegségei, Torok- és mandulagyulladás, Tinnitus (fülzúgás), Siketség, A fül egyéb betegségei, Hangszalag polip, Arcüreg-gyulladás, ... |
|
Gyermekgyógyászat
Cisztás fibrózis, Down-kór, Alsó húgyúti fertőzés, Járványos gyermekbénulás, Oltási szövődmények, Ewing-szarkóma, Mumpsz, Felső húgyúti fertőzés, ... |
Hormonális betegségek
Hipofízis betegségei, Conn-betegség, Cukorbetegség, Addison-kór, Női nemi hormonok betegségei, Férfi nemi hormonok betegségei, Conn-szindróma, Cushing-szindróma, ... |
|
Ideggyógyászati megbetegedések
Vitustánc , Angelman-szindróma, Bell parézis, Huntington chorea, Creutzfeldt-jakob kór, Epilepszia, Idegenkéz-szindróma, Alvászavarok, ... |
|
Immunológia, hematológia
Guillain-Barre szindróma, Autoimmun betegség, Aplasztikus vérszegénység, Vashiányos anaemia, Non-Hodgkin limfómák, Wiskott-Aldrich szindróma, Agranulócitózis, Hemofília, ... |
Nemi betegségek
Tripper, kankó (gonorrhea), Lágyfekély, HPV, hegyes függöly, vírusos szemölcs, Genitális herpesz, HIV (AIDS), Szifilisz, Chlamydia, ... |
|
Ortopédia
Csontritkulás (oszteoporózis), Scheuermann-kór, Metatarsalgia , Lumbágó, Sarokcsont gyulladás (sarkantyú), Térdízületi betegségek (meniszkusz, artrózis), Porcbetegségek (kondromalácia), Gerinc tartási rendellenességei (lordózis, kifózis), ... |
|
Pszichiátriai megbetegedések
Asperger-szindróma, Poszttraumatikus stressz szindróma, Paranoia, Delirium tremens, Értelmi fogyatékosság, Borderline szindróma, Alkoholizmus, delírium tremens, Depresszió, ... |
Reumatológiai megbegetedések
Sjögren-szindróma, Köszvény, SLE (bőrfarkas), Álköszvény, Fibrosus dysplasia, Reumatoid arthritis, Bechterew-kór, ... |
|
Sebészet
Vakbélgyulladás, Lábszárfekély, Lágyéksérv, Vérmérgezés, Bélelzáródás, Meckel-divertikulum, Léprepedés, ... |
|
Szemészet
Makula degeneráció, Stargardt-szindróma, Rövidlátás, Fénytörési rendellenességek (asztigmia), Szemhéjgörcs, Kötőhártya-gyulladás, Szürkehályog (katarakta), Távollátás, ... |
Szív- és érrendszeri betegségek
Angina pectoris, Anémia, Érelmeszesedés, Gyulladásos szívbetegségek (szívbelhártya, szívburok, szívizomzat), Visszérbetegségek (trombózis, visszér gyulladás), Koszorúér-betegségek (angina pectoris, szívinfarktus, hirtelen halál), Dilatatív kardiomiopátia, Endocarditis, ... |
|
Szülészet, nőgyógyászat
Petefészekgyulladás, Spontán vetélés, Méhgyulladás, Terhességi rendellenességek, toxémia, Klimaktérium, Mióma, Preeklampszia, Premenstruációs tünetegyüttes, ... |
|
Táplálkozási betegségek
Alultápláltság, Angol-kór, Farkasvakság, Nem allergiás eredetű élelmiszer hiperszenzitivitás (laktóz intolerancia), Anorexia, Elhízás, Bulimia, Beri-beri, ... |
Tüdő- és légúti megbetegedések
Tüdőkeringés betegségei, Tüdőtágulat (emphysema), Meghűlés, megfázás, Tüdőtályog, Asztma, Porártalom (szilikózis, azbesztózis, stb.), Légmell, COPD, ... |
|
Vese- és húgyúti megbetegedések
Húgycsőgyulladás, Vesicoureteralis reflux, Veseciszta, Vesekőbetegség, Vizeletinkontinencia, Nephrosis szindróma, Vizelet-inkontinencia, Inkontinencia, ... |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|