|
|
| |
|
|
|
|
|
|
2010. november 21.| Szerző: betegszoba.hu
| |
|
|
|
| |
Alvás közben is tanulunk?
Köztudott, hogy az alvás során az új információk rögzülnek, de egy új kutatás szerint át is alakulnak. Mégpedig az érzelmi töltet módosul úgy, hogy az elősegítse a későbbi felidézést és új kreatív ötletek létrejöttét.
Bostoni kutatók azt vizsgálták, hogy mi történik az emlékeinkkel alvás közben és mérték az aktivitást az agy különböző területein. Megállapították, hogy az információk könnyebben felidézhetőek, ha valamilyen érzelemi tartalom is kötődik hozzájuk. Például könnyebben emlékezünk egy jelenetre, ha éppen egy autó süllyed el benne, viszont már kevésbé tudjuk felidézni, hogy pálmafák voltak a háttérben.
A kutatás vezetője Jessica D. Payne szerint nagyon fontos a mai rohanó világban, hogy mindenki kellő időt szenteljen az alvásra, mert az nem igaz, hogy ilyenkor az agyunk nem csinál semmit. Emlékeink ilyenkor átalakulnak, a legfontosabb dolgok hangsúlyossá válnak, elősegítve a későbbi felidézést és a kreatív gondolkodást. Hogy megfelelő szellemi frissességgel rendelkezzünk, ahhoz legalább nyolc órát kell aludnunk naponta. Csak így érhetjük el szellemi képességeink optimumát.
|
|
|
|
|
|
|
Betegségek kategóriánként:
Allergiás megbetegedések
Állati eredetű allergiák, Pollen allergia, Gyógyszer allergia, Egyéb allergiák, Élelmiszer allergia, Latexallergia, ... |
|
Balesetek, sérülések, mérgezések
Nyílt sebek, Ételfertőzés és -mérgezés, Bursitis, Agyrázkódás, Sziget-betegség, Csonttörések, Agy- és gerincsérülések, Vegyszerek okozta belső sérülések, ... |
|
Bőrbetegségek
Rosacea, Akne - pattanásos bőr, Rühesség, Seborrheás dermatitisz, Furunkulus, Festékes anyajegy, Erythema nodosum, Szemölcs, ... |
Cukorbetegség (diabétesz)
2-es típusú (időskori) diabétesz, 1-es típusú (fiatalkori) diabétesz, ... |
|
Daganatos megbetegedések
Krónikus limfoid leukémia, Léprepedés, lépdaganat, lépciszta, Vastagbélrák, Csontdaganatok, Nyelőcsőrák, Lipoma, Kaposi-szarkóma, Hüvelydaganatok, ... |
|
Emésztőrendszeri betegségek
Epekőbetegség, Hepatitis B, Botulizmus, Vastagbél-divertikulitis/divertikulosis, Gyomorfekély, Gasztrosztóma , Fekélyes vastagbél-gyulladás, Alkoholos májkárosodás, ... |
Fejlődési rendellenességek
Mellkas fejlődési rendellenességek, Csont- és izületi fejlődési rendellenességek, Autizmus, Marfan-szindróma, Fenilketonuria, Arc-, szem- és nyak fejlődési rendellenességek, Koponya-, gerinc- és agyfejlődési rendellenességek, Turner-szindróma, ... |
|
Férfi egészségügyi problémák
Here vízsérv (hydrocele testis), Rejtettheréjűség (cryptorchismus), Klinefelter-szindróma, Heretuberkulózis (orchidoepididymitis tuberculosa), Korai magömlés, Mellékhere-gyulladás, Herezacskóvisszeresség, Erektilis diszfunkció / Potenciazavar, ... |
|
Fertőző betegségek
Gnathostoma-fertőzés, Campylobacteriózis, Influenza, Amőbiázis, Toxoplazmózis, Calicivírus-fertőzés , Mononukleózis, Tetanusz, ... |
Fogászat, szájsebészet, szájápolás
A fogágy, fogíny betegségei , Fogszuvasodás, Afták, ... |
|
Fül-orr gégészet
Torok- és mandulagyulladás, Siketség, Nyálmirigyek betegségei, Nagyothallás, Az orr, orrüreg egyéb betegségei , Gégegyulladás, Tinnitus (fülzúgás), Hangszalag polip, ... |
|
Gyermekgyógyászat
Reumás láz, Mumpsz, Galaktozémia, Farkastorok, Down-kór, Bölcsőhalál, Fenilketonúria, Szamárköhögés, ... |
Hormonális betegségek
Férfi nemi hormonok betegségei, Conn-szindróma, Cushing-szindróma, Pajzsmirigy betegségek, hipo- és hipertireózis, Conn-betegség, Hipofízis betegségei, Cukorbetegség, Addison-kór, ... |
|
Ideggyógyászati megbetegedések
Anozognózia, Polyneuropathia, Arcidegzsába, Sclerosis multiplex, Idegenkéz-szindróma, Tay–Sachs-szindróma, Wernicke-féle enkefalopátia, Creutzfeldt-jakob kór, ... |
|
Immunológia, hematológia
Wiskott-Aldrich szindróma, Agranulócitózis, Leiden mutáció, Hemofília, Aplasztikus vérszegénység, Autoimmun betegség, Vészes vérszegénység, Vashiányos anaemia, ... |
Nemi betegségek
Chlamydia, HPV, hegyes függöly, vírusos szemölcs, Tripper, kankó (gonorrhea), Szifilisz, Lágyfekély, Genitális herpesz, HIV (AIDS), ... |
|
Ortopédia
Gerincferdülés (scoliosis), Lúdtalp, Csontritkulás (oszteoporózis), Térdízületi betegségek (meniszkusz, artrózis), Sarokcsont gyulladás (sarkantyú), Csípőízületi betegségek (csípőficam, coxartrózis), Metatarsalgia , Lumbágó, ... |
|
Pszichiátriai megbetegedések
Értelmi fogyatékosság, Delirium tremens, Alkoholizmus, delírium tremens, Asperger-szindróma, Pánikbetegség, Mániás depressziós elmezavar, Borderline szindróma, Disztímia, ... |
Reumatológiai megbegetedések
SLE (bőrfarkas), Álköszvény, Sjögren-szindróma, Fibrosus dysplasia, Reumatoid arthritis, Köszvény, Bechterew-kór, ... |
|
Sebészet
Léprepedés, Bélelzáródás, Vakbélgyulladás, Meckel-divertikulum, Vérmérgezés, Lábszárfekély, Lágyéksérv, ... |
|
Szemészet
Fénytörési rendellenességek (asztigmia), Keratoconus, Makula degeneráció, Rövidlátás, Sárgafolt elfajulás, Kancsalság, Távollátás, Stargardt-szindróma, ... |
Szív- és érrendszeri betegségek
Coarctatio aortae , Magasvérnyomás-betegség, Szívelégtelenség, Szívizom betegségek, Dilatatív kardiomiopátia, Koszorúér-betegségek (angina pectoris, szívinfarktus, hirtelen halál), Von Willebrand szindróma, Koleszterin - és vérzsír problémák, érelmeszesedés, ... |
|
Szülészet, nőgyógyászat
Endometriózis, Spontán vetélés, Méhgyulladás, Premenstruációs tünetegyüttes, Petefészekgyulladás, Meddőség, Bartholin ciszta, Preeklampszia, ... |
|
Táplálkozási betegségek
Angol-kór, Farkasvakság, Bulimia, Lisztérzékenység, Alultápláltság, Kóros soványság, Anorexia, Elhízás, ... |
Tüdő- és légúti megbetegedések
Atelektázia, Légmell, Tüdőgyulladás, Légúti allergia, szénanátha, Porártalom (szilikózis, azbesztózis, stb.), Tüdőtályog, Hörghurut, Tüdőtágulat (emphysema), ... |
|
Vese- és húgyúti megbetegedések
Veseelégtelenség, Vesemedence-gyulladás, Idült glomerulonephritis, Heveny hólyaggyulladás, Vesekőbetegség, Vesicoureteralis reflux, Vizelet-inkontinencia, Húgycsőgyulladás, ... |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|