|
| |
|
|
|
|
|
|
2010. március 10.| Szerző: betegszoba.hu
| |
|
|
|
| |
Állatgyógyászati óriáscéget hoz létre a Sanofi és a Merck
Állatgyógyászati vegyesvállalat létrehozására készül a Sanofi-Aventis és a Merck & Co. A két gyógyszeripari óriás együttműködése a világ legnagyobb állatgyógyászati iparvállalatát eredményezheti.
A két partner fele-fele arányban száll be a vállalkozásba, amely a francia társaság Merial egységének, illetve az amerikai cég Intervet/Schering-Plough üzletrészének fúziójával jön létre. A Sanofi a Merialt éppen a Merck tulajdonrészének 4 milliárd dolláros kivásárlásával szerezte meg tavaly júliusban, amelyről az utóbbi vállalat azért mondott le, hogy ne legyen hatósági akadálya a Schering-Plough megvásárlásának. Az akkori szerződés értelmében a franciák most 750 millió dollárral szállnak be az üzletbe, amihez egy további, 250 millió dolláros összeget is hozzátesznek.
A két cég állítása szerint a globális állategészségügyi piac nagysága 2008-ban elérte a 19 milliárd dollárt. A kisállatok és a haszonállatok közötti megoszlási arányt 40:60 körülinek becsülték. A következő öt évben a szektor növekedése a várakozások szerint hozzávetőleg évente 5% lesz.
A Sanofi részéről Chris Viehbacher elnök-vezérigazgató elmondta, a vállalkozás cége sokoldalúságot célzó stratégiájának része, amelytől fenntartható növekedést remélnek. A Merck részéről kollégája, Richard Clark hozzátette, a társulás "az állategészségügyi gyógyszeripari és biológiai termékek és szolgáltatások terén az egyik legszélesebb portfóliót kínálja majd a fogyasztók milliói számára." Clark külön felhívta a figyelmet a globális technológia és szaktudás hálózatának előnyére is.
A jelenlegi helyzetet elemezve szakértők szerint a vegyesvállalat piaci részesedése mintegy 29% lehet, szemben a Pfizer 20%-ával. A teljes forgalmat 5,3 milliárd dollárra, a munkaerő állomány nagyságát 13 600-ra becsülik. Mindazonáltal, a 12 hónapon belül esedékes jóváhagyást megelőzően, az akciót a versenyhivatalok alaposan megvizsgálják majd, és előfordulhat, hogy a cél érdekében a két partnernek le kell mondania néhány más üzleti érdekeltségéről.
A Wyeth megvásárlásakor a Pfizer is hasonló kötelezettségeket volt kénytelen vállalni, amelynek eredményeként most számos állatgyógyászati termékének európai licencjogát eladja az Eli Lilly Elanco egységének, írországi telephelyével együtt.
|
|
|
|
|
|
|
Betegségek kategóriánként:
Allergiás megbetegedések
Pollen allergia, Latexallergia, Egyéb allergiák, Gyógyszer allergia, Állati eredetű allergiák, Élelmiszer allergia, ... |
|
Balesetek, sérülések, mérgezések
Vegyszerek okozta belső sérülések, Agyrázkódás, Gombamérgezés, Gázmérgezés, Agy- és gerincsérülések, Ételfertőzés és -mérgezés, Ficamok, rándulások, Nyílt sebek, ... |
|
Bőrbetegségek
Lapostetű, Vitiligo, Fejtetű, Akne - pattanásos bőr, Szemölcs, Melanoma - festéksejtes bőrdaganat, Basalioma, Körömgombásodás, ... |
Cukorbetegség (diabétesz)
1-es típusú (fiatalkori) diabétesz, 2-es típusú (időskori) diabétesz, ... |
|
Daganatos megbetegedések
Lipoma, Májrák, Hasnyálmirigy-rák, Kötőszöveti eredetű daganatok, Tüdőrák, Csontdaganatok, Hólyagrák, Leukémiák, ... |
|
Emésztőrendszeri betegségek
Hepatitis C, Vastagbél-divertikulitis/divertikulosis, Epekőbetegség, Irritábilis bélszindróma (IBS), Reflux, Tárolási betegségek, Crohn-betegség, Hepatitis A (heveny májgyulladás), ... |
Fejlődési rendellenességek
Marfan-szindróma, Kromoszóma rendellenességek, Autizmus, Turner-szindróma, Arc-, szem- és nyak fejlődési rendellenességek, Koponya-, gerinc- és agyfejlődési rendellenességek, Nemiszervek fejlődési rendellenességei, Cri du chat (macskanyávogás) szindróma, ... |
|
Férfi egészségügyi problémák
Heregyulladás (orchiditis), Férfi meddőség, Mellékhere-gyulladás, Rejtettheréjűség (cryptorchismus), Here vízsérv (hydrocele testis), Heretuberkulózis (orchidoepididymitis tuberculosa), Fitymaszűkület, Erektilis diszfunkció / Potenciazavar, ... |
|
Fertőző betegségek
Agyhártyagyulladás, Mononukleózis, Agyvelőgyulladás, Mononucleosis infectiosa (Pfeiffer-féle mirigyláz), Kanyaró, Tetanusz, Dengue-láz, Járványos májgyulladás (Hepatitis A), ... |
Fogászat, szájsebészet, szájápolás
Fogszuvasodás, Afták, A fogágy, fogíny betegségei , ... |
|
Fül-orr gégészet
Az orr, orrüreg egyéb betegségei , A fül egyéb betegségei, Arcüreg-gyulladás, Gégegyulladás, Nagyothallás, Orrpolip, Torok- és mandulagyulladás, Tinnitus (fülzúgás), ... |
|
Gyermekgyógyászat
Cisztás fibrózis, Reumás láz, Oltási szövődmények, Bölcsőhalál, Szamárköhögés, Alsó húgyúti fertőzés, Járványos gyermekbénulás, Fenilketonúria, ... |
Hormonális betegségek
Cushing-szindróma, Cukorbetegség, Conn-betegség, Pajzsmirigy betegségek, hipo- és hipertireózis, Női nemi hormonok betegségei, Hipofízis betegségei, Addison-kór, Férfi nemi hormonok betegségei, ... |
|
Ideggyógyászati megbetegedések
Wernicke-féle enkefalopátia, Creutzfeldt-jakob kór, Angelman-szindróma, Huntington chorea, Sclerosis multiplex, Arcidegzsába, Porckorongsérv, Amiotrófiás laterálszklerózis, ... |
|
Immunológia, hematológia
Guillain-Barre szindróma, Vashiányos anaemia, Vészes vérszegénység, Non-Hodgkin limfómák, Leiden mutáció, Hemofília, Agranulócitózis, Hodgkin-kór, ... |
Nemi betegségek
Genitális herpesz, Chlamydia, Lágyfekély, Tripper, kankó (gonorrhea), HPV, hegyes függöly, vírusos szemölcs, HIV (AIDS), Szifilisz, ... |
|
Ortopédia
Bokaízület betegségei, szalagsérülések, Izombetegségek, Lúdtalp, Csípőízületi betegségek (csípőficam, coxartrózis), Térdízületi betegségek (meniszkusz, artrózis), Csontritkulás (oszteoporózis), Gerincferdülés (scoliosis), Lumbágó, ... |
|
Pszichiátriai megbetegedések
Korszakov-szindróma, Diszlexia, Kábítószerfüggőség, Borderline szindróma, Depresszió, Paranoia, Pánikbetegség, Játékszenvedély (patológiás gambling) , ... |
Reumatológiai megbegetedések
Bechterew-kór, Fibrosus dysplasia, SLE (bőrfarkas), Reumatoid arthritis, Köszvény, Sjögren-szindróma, ... |
|
Sebészet
Léprepedés, Lágyéksérv, Vakbélgyulladás, Bélelzáródás, Meckel-divertikulum, Vérmérgezés, Lábszárfekély, ... |
|
Szemészet
Stargardt-szindróma, Távollátás, Fénytörési rendellenességek (asztigmia), Jégárpa, Astigmia (fénytörési rendellenességek), Kancsalság, Kötőhártya-gyulladás, Glaukóma (zöld hályog), ... |
Szív- és érrendszeri betegségek
Gyulladásos szívbetegségek (szívbelhártya, szívburok, szívizomzat), Szívritmus-zavarok (pitvari- és kamrai aritmiák), Agyi érbetegségek, stroke (agyembólia, agytrombózis, agyvérzés, agyérgörcs), Magasvérnyomás-betegség, Szívizom betegségek, Visszérbetegségek (trombózis, visszér gyulladás), Szívelégtelenség, Szívbillentyű-betegségek, ... |
|
Szülészet, nőgyógyászat
Vérzési, menstruációs rendellenességek, Premenstruációs tünetegyüttes, Petefészekgyulladás, Terhességi rendellenességek, toxémia, Külső nemiszerv- és hüvelygyulladás, Klimaktérium, Spontán vetélés, Méhgyulladás, ... |
|
Táplálkozási betegségek
Kóros soványság, Beri-beri, Angol-kór, Elhízás, Skorbut, Lisztérzékenység, Anorexia, Bulimia, ... |
Tüdő- és légúti megbetegedések
Légúti allergia, szénanátha, Meghűlés, megfázás, COPD, Porártalom (szilikózis, azbesztózis, stb.), Légmell, Asztma, Tüdőtágulat (emphysema), Hörghurut, ... |
|
Vese- és húgyúti megbetegedések
Inkontinencia, Vizeletinkontinencia, Vesicoureteralis reflux, Veseciszta, Veseelégtelenség, Vesemedence-gyulladás, Vesekőbetegség, Húgycsőgyulladás, ... |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|