|
|
| |
|
|
|
|
|
|
2011. október 3.| Szerző: betegszoba.hu
| |
|
|
|
| |
Akiknek nem nő be a fejük lágya
A tanulási nehézségek egyik leggyakoribb oka az ADHD, más néven figyelemhiányos hiperaktivitási zavar, amikor a gyermek nem tud egy dologra folyamatosan figyelni. Négyből három esetben azonban a szülők tévesen azt gondolják, hogy gyermekük az átlagnál csupán szétszórtabb, élénkebb, így nem kérnek segítséget. Magyarországon a 6-18 éves korosztályban 70 ezerre tehető az ADHD-s gyermekek száma, idén szeptembertől minden általános- és középiskolai osztályban lehet legalább egy ADHD-s tanuló.
Miért nem figyel?
A mozaikszó a figyelemhiányos hiperaktivitási zavar angol rövidítése. Bár a betegségben szenvedő gyermekek többsége kifejezetten intelligens, az agyban található figyelemközpont működési zavara miatt nem tudnak folyamatosan egy dologra figyelni. A betegség lehet örökletes, de kialakulhat magzatkorban oxigénhiányos állapot következtében is, így nem nevelési probléma. A tanulási nehézségek adódhatnak az ADHD két külön, vagy kombinált tüneteiből: a túlmozgásos, a köznyelv által ”hiperaktívnak” nevezett gyermek nem tud nyugodtan megülni a helyén, izeg-mozog, gyakran félbeszakítja a tanárt és társait. Ezzel szemben kevésbé ismert az ADHD másik fajtája, ahol nem a túlmozgás dominál, hanem a csendesnek, lassúnak és álmodozónak gondolt gyermekek figyelmét a külvilág hangjai, fényei, mozgásai vonják el a tanárról, a tananyagról.
Nem csupán szétszórt
Egy friss tanulmány szerint ma Magyarországon legalább 70 ezer ADHD-s gyermek él, így minden általános és középiskolai osztályban lehet legalább egy figyelemzavarral küzdő gyermek. A szülők és pedagógusok háromnegyede csak későn vagy egyáltalán nem ismerik fel a betegséget, 10 osztályból 7-ben találkozhatunk olyan ADHD-s gyermekkel, aki nem részesül kezelésben. Ha nem ismerik fel időben a betegséget, akkor a kisdiák nem kap megfelelő segítséget, és nem tud lépést tartani a többiekkel. A tanórákon a figyelem megtartása okoz nehézséget, így az érintett gyermekek az órai koncentráció, ebből kifolyólag a tanulás során is akadályokba ütköznek.
Az ADHD tünetei általában óvodáskor végén vagy kisiskoláskorban jelentkeznek, amikor már a teljesítményt, koncentrációt feladatokkal mérik, és kiderül, a gyermek nem tud folyamatosan figyelni egy dologra. ”A figyelemhiányos hiperaktivitási zavarral küzdő gyermeket gyakran rossznak, rossz képességűnek könyvelik el, annak ellenére, hogy az esetek túlnyomó többségében nagyon kreatívak, kiváló adottságokkal, magas intelligencia hányadossal rendelkeznek” - hívta fel a figyelmet Hajdu Ágnes, az ADHD Magyarország nevű alapítvány szakmai vezetője a betegség kapcsán rendezett konferencián.
A figyelemhiány okozta tanulási problémák gyenge iskolai teljesítményhez vezetnek, melynek következménye lehet a közösségből való kiesés, a kirekesztettség érzése, a rossz társaság, azaz egy félresiklott életpálya.
Nem kezelhetetlen
Bár az ADHD-s gyermekeket gyakran sorolják a ”neveletlen, kezelhetetlen” kategóriába, a nevelés és a kezelés kulcsa az iskola és a szülő kezében van. A tünetek észlelése után a szülő a területileg illetékes Nevelési Tanácsadóhoz fordulhat, ahonnan szükség esetén gyermekpszichiáterhez irányítják. A szakember a diagnózist követően gyógypedagógiai, mozgás-, szükség esetén komplex, kezelést javasol, melynek része lehet pszichoedukáció, viselkedés terápia, szülőtréning, szociális beilleszkedést, tanulást segítő tréning beleértve esetenként a gyógyszeres terápiát is. Az időben - ideális esetben 6 éves kor körül - felismert és kezelt ADHD-s gyermekek és környezetük életén javíthat a szülő, a tanár és a szakember és nem utolsó sorban a gyermek együttműködése. A pontos diagnózis ismeretében szakemberek segítségével a tanulás és a beilleszkedés terén is eredményesen kezelhető a figyelemhiányos hiperaktivitási zavar. Az ADHD terápiája segít abban, hogy az érintettek a későbbiekben tünetmentes, teljes életet élhessenek.
Észlelik, de nem lépnek
Egy életmód témákkal foglalkozó internetes portál olvasói körében végzett friss felmérésből kiderült, hogy elméletben a szülők háromnegyede tudja, hogy a figyelemzavar és a hiperaktivitás egy betegség, amelynek tüneteivel orvoshoz kell fordulni. A gyakorlatban ezt mégsem teszik, pedig az ADHD jellemző tüneteit - koncentráció hiányát (44%) többfelé figyelés hiányát (52%), és a nyughatatlanságot, fészkelődést (66%) - saját gyermekükön is tapasztalják. A válaszadók mindössze 7 százaléka nyilatkozta azt, hogy utánajárt a problémának és gyermekénél igazoltak valamilyen tanulással összefüggő zavart.
|
|
|
|
|
|
|
Betegségek kategóriánként:
Allergiás megbetegedések
Egyéb allergiák, Pollen allergia, Gyógyszer allergia, Élelmiszer allergia, Állati eredetű allergiák, Latexallergia, ... |
|
Balesetek, sérülések, mérgezések
Gombamérgezés, Bursitis, Shock (sokk), Csonttörések, Vegyszerek okozta belső sérülések, Ételfertőzés és -mérgezés, Sziget-betegség, Agy- és gerincsérülések, ... |
|
Bőrbetegségek
Napszúrás, Akne - pattanásos bőr, Herpesz, Lichen ruber planus, Bőr- és nyálkahártya candida fertőzése, Vitiligo, Pinta, Furunkulus, ... |
Cukorbetegség (diabétesz)
2-es típusú (időskori) diabétesz, 1-es típusú (fiatalkori) diabétesz, ... |
|
Daganatos megbetegedések
Nyelőcsőrák, Hüvelydaganatok, Kötőszövet, lágy rész rosszindulatú daganata, Végbélrák, Hólyagrák, Gyomorrák, Májrák, Hasnyálmirigy-rák, ... |
|
Emésztőrendszeri betegségek
Gasztrointesztinális perforáció, Crohn-betegség, Tárolási betegségek, Irritábilis bélszindróma (IBS), Zollinger-Ellison szindróma, Vastagbél-divertikulitis/divertikulosis, Májzsugor, Fekélyes vastagbél-gyulladás, ... |
Fejlődési rendellenességek
Mellkas fejlődési rendellenességek, Táplálkozási szervrendszer fejlődési rendellenességei, Csont- és izületi fejlődési rendellenességek, Fenilketonuria, Arc-, szem- és nyak fejlődési rendellenességek, Turner-szindróma, Autizmus, Nemiszervek fejlődési rendellenességei, ... |
|
Férfi egészségügyi problémák
Klinefelter-szindróma, Kleinefelter-szindróma, Herezacskóvisszeresség, Fitymaszűkület, Prosztata-megnagyobbodás, Rejtettheréjűség (cryptorchismus), Heretuberkulózis (orchidoepididymitis tuberculosa), Korai magömlés, ... |
|
Fertőző betegségek
Chikungunya-láz, Tetanusz, Mononucleosis infectiosa (Pfeiffer-féle mirigyláz), Kullancs-enkefalitisz, Anthrax, Candida fertőzés, Bárányhimlő, Álomkór, ... |
Fogászat, szájsebészet, szájápolás
A fogágy, fogíny betegségei , Fogszuvasodás, Afták, ... |
|
Fül-orr gégészet
Arcüreg-gyulladás, Orrpolip, Siketség, Hangszalag polip, Az orr, orrüreg egyéb betegségei , Gégegyulladás, Torok- és mandulagyulladás, Tinnitus (fülzúgás), ... |
|
Gyermekgyógyászat
Reumás láz, Nyitott gerinc, Galaktozémia, Bölcsőhalál, Oltási szövődmények, Torokgyík (Diftéria), Down-kór, Alsó húgyúti fertőzés, ... |
Hormonális betegségek
Női nemi hormonok betegségei, Férfi nemi hormonok betegségei, Conn-szindróma, Conn-betegség, Cukorbetegség, Pajzsmirigy betegségek, hipo- és hipertireózis, Hipofízis betegségei, Addison-kór, ... |
|
Ideggyógyászati megbetegedések
Narkolepszia, Amiotrófiás laterálszklerózis, Wernicke-féle enkefalopátia, Anozognózia, Idegenkéz-szindróma, Schwannomatózis, Auditív Feldolgozási Zavar (APD) , Myastenia gravis, ... |
|
Immunológia, hematológia
Non-Hodgkin limfómák, Guillain-Barre szindróma, Agranulócitózis, Hemofília, Wiskott-Aldrich szindróma, Hodgkin-kór, Vashiányos anaemia, Autoimmun betegség, ... |
Nemi betegségek
Tripper, kankó (gonorrhea), Chlamydia, Genitális herpesz, HPV, hegyes függöly, vírusos szemölcs, Szifilisz, HIV (AIDS), Lágyfekély, ... |
|
Ortopédia
Izombetegségek, Dongaláb, Scheuermann-kór, Lúdtalp, Gerinc tartási rendellenességei (lordózis, kifózis), Dupuytren-kontraktúra , Térdízületi betegségek (meniszkusz, artrózis), Porcbetegségek (kondromalácia), ... |
|
Pszichiátriai megbetegedések
Diszlexia, Értelmi fogyatékosság, Kábítószerfüggőség, Mániás depressziós elmezavar, Gyógyszerfüggőség, Paranoia, Depresszió, Asperger-szindróma, ... |
Reumatológiai megbegetedések
SLE (bőrfarkas), Köszvény, Bechterew-kór, Sjögren-szindróma, Álköszvény, Fibrosus dysplasia, Reumatoid arthritis, ... |
|
Sebészet
Meckel-divertikulum, Vérmérgezés, Lágyéksérv, Bélelzáródás, Vakbélgyulladás, Lábszárfekély, Léprepedés, ... |
|
Szemészet
Sárgafolt elfajulás, Kancsalság, Makula degeneráció, Astigmia (fénytörési rendellenességek), Kötőhártya-gyulladás, Rövidlátás, Keratoconus, Szürkehályog (katarakta), ... |
Szív- és érrendszeri betegségek
Szívbillentyű-betegségek, Coronariasclerosis (Koszorúér-elmeszesedés), Coarctatio aortae , Anémia, Endocarditis, Koleszterin - és vérzsír problémák, érelmeszesedés, Gyulladásos szívbetegségek (szívbelhártya, szívburok, szívizomzat), Agyi érbetegségek, stroke (agyembólia, agytrombózis, agyvérzés, agyérgörcs), ... |
|
Szülészet, nőgyógyászat
Mióma, Vérzési, menstruációs rendellenességek, Meddőség, Endometriózis, Preeklampszia, Premenstruációs tünetegyüttes, Külső nemiszerv- és hüvelygyulladás, Bartholin ciszta, ... |
|
Táplálkozási betegségek
Bulimia, Beri-beri, Angol-kór, Skorbut, Lisztérzékenység, Alultápláltság, Nem allergiás eredetű élelmiszer hiperszenzitivitás (laktóz intolerancia), Farkasvakság, ... |
Tüdő- és légúti megbetegedések
Meghűlés, megfázás, Tüdőtályog, Hörghurut, COPD, Tüdőkeringés betegségei, Tüdőgyulladás, Tüdőtágulat (emphysema), Atelektázia, ... |
|
Vese- és húgyúti megbetegedések
Vizeletinkontinencia, Heveny glomerulonephritis, Vizelet-inkontinencia, Nephrosis szindróma, Idült glomerulonephritis, Heveny hólyaggyulladás, Vesekőbetegség, Veseelégtelenség, ... |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|