|
| |
|
|
|
|
|
|
2008. augusztus 8.| Szerző: betegszoba.hu
| |
|
|
|
| |
Adót kell majd fizetni a szénsavas és az alkoholos italok után?
Miközben Franciaországban elhízás-ellenes adó bevezetését fontolgatják a cukros és zsíros élelmiszerek túlzott fogyasztása ellen, addig Nagy-Britanniában az egészségügyi hatóságok még az 'elhízott' szó túlsúlyos gyermekekre történő alkalmazását is kerülik.
A francia hatóságok elsősorban a pizzákra, hamburgerekre, valamint szénsavas és alkoholos italokra vetnék ki az új adót. A tervezetet a francia adó- és szociális ügyek felügyelősége nemrég nyújtotta be Eric Woerth pénzügyminiszternek, és Roselyn Bachelot egészségügyi miniszternek. A tervezet szerint a túl cukros, túl sós és túlzottan magas tápértékkel rendelkező ételek esetében az eddigi 5,5 százalékról 19,6 százalékra emelnék az ÁFA mértékét.
Mindeközben Nagy-Britanniában arról folyik a vita, hogy az 'elhízott' kifejezés valóban sérti e a túlsúlyos gyermekek érzéseit. Egészségügyi szakértők szerint a szó igen sértő, és megbélyegző, ezért mostantól nem alkalmazzák a hivatalos kiadványokban. Az egészségügyi hatóságok mostantól a 'túlsúlyos' szóval illetik majd a 30-as testtömegindexnél (BMI) nagyobb értékekkel rendelkező gyerekeket. Az Országos Elhízottak Fórumán a kormány intézkedéseit nevetségesnek és túl finomkodónak tartják.
A túlsúlyos gyermekek szülei minden esetben értesítést kapnak az iskolák, rendelők szakértőitől gyermekük állapotára vonatkozóan, így a szülő maga döntheti el, mint kíván tenni az ügy érdekében. Will Cavendish, az Egészségügyi Minisztérium egészségügyi és népjóléti igazgatója szerint, ha a szülők egy ilyen levélben meglátták volna az 'elhízott' szót, talán nem is törődtek volna az abban közölt információval.
"Nem tiltottuk be a kifejezés alkalmazását, egész egyszerűen csak nem használjuk többé - nyilatkozta Mr. Cavendish - Az ilyen típusú leveleknek ugyanis elsősorban az a célja, hogy valamilyen reakciót váltson ki a szülőkből."
Tam Fry, az Országos Elhízottak Fórumának munkatársa szerint az Egyesült Államokban is történtek kísérletek a kifejezés betiltására, azóta azonban a tengerentúlon rájöttek, hogy szükség van a használatára. "Az amerikaiak rájöttek, hogy az 'elhízott' szó sokkolja az embereket, ezért szükség van a használatára. Egy igazán ocsmány kifejezés, amely talán észre téríti a túlsúlyos gyermekek szüleit."
Egy nemrég végzett felmérés szerint a 35 és 74 év közötti francia férfiak közel kétharmada, valamint a nők fele tekinthető túlsúlyosnak, a teljes lakosság egyötöde pedig kórosan elhízottnak. A francia egészségügyi hatóságok első lépése az elhízás elleni harcban az ital automaták iskolákból való kitiltása volt 2005-ben. Nagy-Britanniában a mostani intézkedések szerint minden gyermeknek elhízás elleni szűrővizsgálaton kéne részt vennie 4-5 éves, majd 10-11 éves korában, a szülők azonban nem kötelesek elvinni a gyermekeiket ezekre a mérésekre.
|
|
|
|
|
|
|
Betegségek kategóriánként:
Allergiás megbetegedések
Gyógyszer allergia, Állati eredetű allergiák, Egyéb allergiák, Pollen allergia, Latexallergia, Élelmiszer allergia, ... |
|
Balesetek, sérülések, mérgezések
Nyílt sebek, Vegyszerek okozta belső sérülések, Gombamérgezés, Agyrázkódás, Bursitis, Shock (sokk), Ételfertőzés és -mérgezés, Sziget-betegség, ... |
|
Bőrbetegségek
Fejtetű, Körömgombásodás, Kontaktekcéma, Bőr- és nyálkahártya candida fertőzése, Rosacea, Herpesz, Orbánc, Ruhatetű, ... |
Cukorbetegség (diabétesz)
2-es típusú (időskori) diabétesz, 1-es típusú (fiatalkori) diabétesz, ... |
|
Daganatos megbetegedések
Vastagbélrák, Kötőszövet, lágy rész rosszindulatú daganata, Lipoma, Léprepedés, lépdaganat, lépciszta, Leukémiák, Tüdőrák, Gégerák, Petefészekrák, ... |
|
Emésztőrendszeri betegségek
Nyombélfekély, Vastagbél-divertikulitis/divertikulosis, Gyomorfekély, Crohn-betegség, Alkoholos májkárosodás, Epekőbetegség, Anális fisszúra, Tárolási betegségek, ... |
Fejlődési rendellenességek
Mellkas fejlődési rendellenességek, Kromoszóma rendellenességek, Szív- és érrendszeri fejlődési rendellenességek, Marfan-szindróma, Húgyúti fejlődési rendellenességek, Csont- és izületi fejlődési rendellenességek, Cri du chat (macskanyávogás) szindróma, Nemiszervek fejlődési rendellenességei, ... |
|
Férfi egészségügyi problémák
Fitymaszűkület, Korai magömlés, Férfi meddőség, Here vízsérv (hydrocele testis), Herecsavarodás (torsio testis), Erektilis diszfunkció / Potenciazavar, Heregyulladás (orchiditis), Kleinefelter-szindróma, ... |
|
Fertőző betegségek
Agyvelőgyulladás, Toxoplazmózis, Dengue-láz, Kolera, Lyme-kór, Mononukleózis, Mononucleosis infectiosa (Pfeiffer-féle mirigyláz), Anthrax, ... |
Fogászat, szájsebészet, szájápolás
Fogszuvasodás, A fogágy, fogíny betegségei , Afták, ... |
|
Fül-orr gégészet
Az orr, orrüreg egyéb betegségei , A fül egyéb betegségei, Gégegyulladás, A gége egyéb betegségei, Torok- és mandulagyulladás, Hangszalag polip, Orrpolip, Siketség, ... |
|
Gyermekgyógyászat
Mumpsz, Galaktozémia, Down-kór, Oltási szövődmények, Fenilketonúria, Reumás láz, Cisztás fibrózis, Torokgyík (Diftéria), ... |
Hormonális betegségek
Hipofízis betegségei, Pajzsmirigy betegségek, hipo- és hipertireózis, Női nemi hormonok betegségei, Cushing-szindróma, Cukorbetegség, Conn-betegség, Addison-kór, Férfi nemi hormonok betegségei, ... |
|
Ideggyógyászati megbetegedések
Parkinson-kór, Migrén, Izomdisztrófia, Guillain-Barré-kór, Huntington chorea, Alzheimer-kór, Neurofibromatózis (Recklinghausen kór), Tourette-szindróma, ... |
|
Immunológia, hematológia
Aplasztikus vérszegénység, Agranulócitózis, Wiskott-Aldrich szindróma, Non-Hodgkin limfómák, Vészes vérszegénység, Hemofília, Autoimmun betegség, Vashiányos anaemia, ... |
Nemi betegségek
Genitális herpesz, Lágyfekély, Tripper, kankó (gonorrhea), Chlamydia, Szifilisz, HIV (AIDS), HPV, hegyes függöly, vírusos szemölcs, ... |
|
Ortopédia
Lumbágó, Bokaízület betegségei, szalagsérülések, Sarokcsont gyulladás (sarkantyú), Gerinc tartási rendellenességei (lordózis, kifózis), Porcbetegségek (kondromalácia), Csontritkulás (oszteoporózis), Lúdtalp, Gerincferdülés (scoliosis), ... |
|
Pszichiátriai megbetegedések
Asperger-szindróma, Gyógyszerfüggőség, Egyéb függőségek, Skizofrénia, Delirium tremens, Paranoia, Pánikbetegség, Kábítószerfüggőség, ... |
Reumatológiai megbegetedések
Fibrosus dysplasia, Sjögren-szindróma, Köszvény, Reumatoid arthritis, Bechterew-kór, SLE (bőrfarkas), ... |
|
Sebészet
Vérmérgezés, Meckel-divertikulum, Bélelzáródás, Lábszárfekély, Vakbélgyulladás, Léprepedés, Lágyéksérv, ... |
|
Szemészet
Szemhéjgörcs, Keratoconus, Fénytörési rendellenességek (asztigmia), Glaukóma (zöld hályog), Astigmia (fénytörési rendellenességek), Jégárpa, Rövidlátás, Távollátás, ... |
Szív- és érrendszeri betegségek
Szívizom betegségek, Szívelégtelenség, Angina pectoris, Magasvérnyomás-betegség, Szívbillentyű-betegségek, Koleszterin - és vérzsír problémák, érelmeszesedés, Szívritmus-zavarok (pitvari- és kamrai aritmiák), Koszorúér-betegségek (angina pectoris, szívinfarktus, hirtelen halál), ... |
|
Szülészet, nőgyógyászat
Spontán vetélés, Külső nemiszerv- és hüvelygyulladás, Premenstruációs tünetegyüttes, Klimaktérium, Petefészekgyulladás, Endometriózis, Méhgyulladás, Meddőség, ... |
|
Táplálkozási betegségek
Kóros soványság, Alultápláltság, Beri-beri, Angol-kór, Skorbut, Bulimia, Elhízás, Nem allergiás eredetű élelmiszer hiperszenzitivitás (laktóz intolerancia), ... |
Tüdő- és légúti megbetegedések
Tüdőtágulat (emphysema), Meghűlés, megfázás, Hörghurut, Légúti allergia, szénanátha, Asztma, Tüdőtályog, Porártalom (szilikózis, azbesztózis, stb.), Tüdőgyulladás, ... |
|
Vese- és húgyúti megbetegedések
Vesekőbetegség, Veseelégtelenség, Inkontinencia, Vizeletinkontinencia, Heveny hólyaggyulladás, Húgycsőgyulladás, Heveny glomerulonephritis, Veseciszta, ... |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|