|
| |
|
|
|
|
|
|
2010. augusztus 6.| Szerző: betegszoba.hu
| |
|
|
|
| |
A zöld tea megvédi az agyat
A zöld teában található összetevők segíthetnek kivédeni azt az idegrendszeri károsodást, amit az alvási apnoé okozhat.
A kutatók rájöttek, hogy ha a zöld tea antioxidánsait adagolják a patkányok ivóvizéhez, akkor úgy tűnt, megvédték az állatok agyát az oxigénhiány esetén, amit az obstruktív alvási apnoé (OSA) modellezésére alkalmaztak náluk.
Az eredmények szerint a zöld tea összetevőit tovább kellene tanulmányozni, mint a betegség egyik lehetséges gyógymódját, jelentették a kutatók az American Journal of Respiratory and Critical Care Medicine folyóiratban. Az OSA egy gyakori betegség, melynek során a torok lágy szövetei időlegesen összeesnek és elzárják a légutakat alvás közben, így a légzés folyton leáll majd újra indul.
A közvetlen tünetek között szerepel az állandó hangos horkolás és fulladás, ill. a nappali aluszékonyság. Kezelés hiányában az OSA többféle elváltozást okozhat: kapcsolatba hozták a magas vérnyomással és lehetséges, hogy az időszakos oxigénhiány memória-és tanulási zavarokhoz vezethet.
Az új tanulmány során a kentuckyi Louisville Orvosi Egyetem munkatársa, Dr. David Gozal és kollégái megvizsgálták, hogy a zöld tea összetevője, a catechin polifenol segíthet-e megvédeni az agyat az oxigénhiánytól. Ez a vegyület antioxidánsként működik, ami azt jelenti, hogy semlegesíti a sejtkárosító szabad gyököket. A szabad gyökök az anyagcsere normál velejárói, de nagy mennyiségben oxidatív stresszállapothoz vezetnek. Gyanítják, hogy az alvási apnoé során keletkező oxigénhiány szintén oxidatív stresszt okoz, és ez részben magyarázatot is adhat a betegségben szenvedő embereknél megfigyelhető kognitív zavarokra.
Gozalék azt találták, hogy ha a patkányok 14 napon keresztül folyamatosan szenvedtek oxigénhiánytól, az oxidatív stressz jelei megmutatkoztak az agyban. Ez a jelenség viszont nem fordult elő, ha az ivóvizükbe a zöld tea polifenoljait keverték. Mi több, ezek az állatok jobban teljesítettek a szokásos tanulási és emlékezeti teszteken, mint azok, akik csak sima vizet ittak.
Gozal szerint elméletben egy csésze zöld tea hasznos lehet az OSA terápiájának kiegészítésére. "Egyelőre be kell még bizonyítanunk, hogy a zöld tea hasonló hatással van az emberekere is."
|
|
|
|
|
|
|
Betegségek kategóriánként:
Allergiás megbetegedések
Élelmiszer allergia, Állati eredetű allergiák, Latexallergia, Gyógyszer allergia, Egyéb allergiák, Pollen allergia, ... |
|
Balesetek, sérülések, mérgezések
Agyrázkódás, Csonttörések, Ficamok, rándulások, Vegyszerek okozta belső sérülések, Ételfertőzés és -mérgezés, Gázmérgezés, Agy- és gerincsérülések, Sziget-betegség, ... |
|
Bőrbetegségek
Melanoma - festéksejtes bőrdaganat, Ótvar, Korpásodás, Napszúrás, Lapostetű, Fejtetű, Körömgombásodás, Szemölcs, ... |
Cukorbetegség (diabétesz)
1-es típusú (fiatalkori) diabétesz, 2-es típusú (időskori) diabétesz, ... |
|
Daganatos megbetegedések
Ajak- és szájüregi rák, Papillaris carcinoma, Léprepedés, lépdaganat, lépciszta, Lipoma, Tüdőrák, Hólyagrák, Nyelőcsőrák, Bőrrák, ... |
|
Emésztőrendszeri betegségek
Botulizmus, Nyombélfekély, Anális fisszúra, Gyomorfekély, Tárolási betegségek, Hepatitis A (heveny májgyulladás), Alkoholos májkárosodás, Fekélyes vastagbél-gyulladás, ... |
Fejlődési rendellenességek
Táplálkozási szervrendszer fejlődési rendellenességei, Koponya-, gerinc- és agyfejlődési rendellenességek, Fenilketonuria, Húgyúti fejlődési rendellenességek, Kromoszóma rendellenességek, Diszkalkulia, Marfan-szindróma, Szív- és érrendszeri fejlődési rendellenességek, ... |
|
Férfi egészségügyi problémák
Herezacskóvisszeresség, Herecsavarodás (torsio testis), Here vízsérv (hydrocele testis), Korai magömlés, Heregyulladás (orchiditis), Fitymaszűkület, Erektilis diszfunkció / Potenciazavar, Mellékhere-gyulladás, ... |
|
Fertőző betegségek
Trichomoniázis, Agyvelőgyulladás, Rubeola (rózsahimlő), Álomkór, Campylobacteriózis, Szalmonella-fertőzés, Kolera, Vérhas, ... |
Fogászat, szájsebészet, szájápolás
A fogágy, fogíny betegségei , Fogszuvasodás, Afták, ... |
|
Fül-orr gégészet
Siketség, Orrpolip, Torok- és mandulagyulladás, A fül egyéb betegségei, Nagyothallás, Gégegyulladás, Az orr, orrüreg egyéb betegségei , Hangszalag polip, ... |
|
Gyermekgyógyászat
Alsó húgyúti fertőzés, Ewing-szarkóma, Bölcsőhalál, Mumpsz, Járványos gyermekbénulás, Szamárköhögés, Fenilketonúria, Galaktozémia, ... |
Hormonális betegségek
Conn-betegség, Hipofízis betegségei, Férfi nemi hormonok betegségei, Cukorbetegség, Cushing-szindróma, Addison-kór, Pajzsmirigy betegségek, hipo- és hipertireózis, Női nemi hormonok betegségei, ... |
|
Ideggyógyászati megbetegedések
Myastenia gravis, Wernicke-féle enkefalopátia, Epilepszia, Parkinson-kór, Porckorongsérv, Alvászavarok, Izomdisztrófia, Narkolepszia, ... |
|
Immunológia, hematológia
Leiden mutáció, Vészes vérszegénység, Hemofília, Aplasztikus vérszegénység, Agranulócitózis, Wiskott-Aldrich szindróma, Vashiányos anaemia, Non-Hodgkin limfómák, ... |
Nemi betegségek
Chlamydia, HPV, hegyes függöly, vírusos szemölcs, Tripper, kankó (gonorrhea), Lágyfekély, HIV (AIDS), Szifilisz, Genitális herpesz, ... |
|
Ortopédia
Porcbetegségek (kondromalácia), Izombetegségek, Dongaláb, Scheuermann-kór, Bokaízület betegségei, szalagsérülések, Lumbágó, Térdízületi betegségek (meniszkusz, artrózis), Csípőízületi betegségek (csípőficam, coxartrózis), ... |
|
Pszichiátriai megbetegedések
Pánikbetegség, Kényszerbetegség, Mániás depressziós elmezavar, Korszakov-szindróma, Játékszenvedély (patológiás gambling) , Depresszió, Asperger-szindróma, Paranoia, ... |
Reumatológiai megbegetedések
Reumatoid arthritis, Sjögren-szindróma, Fibrosus dysplasia, SLE (bőrfarkas), Bechterew-kór, Köszvény, ... |
|
Sebészet
Lágyéksérv, Meckel-divertikulum, Léprepedés, Vérmérgezés, Lábszárfekély, Bélelzáródás, Vakbélgyulladás, ... |
|
Szemészet
Sárgafolt elfajulás, Keratoconus, Kancsalság, Szemhéjgörcs, Astigmia (fénytörési rendellenességek), Kötőhártya-gyulladás, Glaukóma (zöld hályog), Távollátás, ... |
Szív- és érrendszeri betegségek
Visszérbetegségek (trombózis, visszér gyulladás), Szívritmus-zavarok (pitvari- és kamrai aritmiák), Szívizom betegségek, Angina pectoris, Szívbillentyű-betegségek, Koszorúér-betegségek (angina pectoris, szívinfarktus, hirtelen halál), Szívelégtelenség, Magasvérnyomás-betegség, ... |
|
Szülészet, nőgyógyászat
Klimaktérium, Spontán vetélés, Külső nemiszerv- és hüvelygyulladás, Meddőség, Petefészekgyulladás, Méhgyulladás, Premenstruációs tünetegyüttes, Endometriózis, ... |
|
Táplálkozási betegségek
Bulimia, Nem allergiás eredetű élelmiszer hiperszenzitivitás (laktóz intolerancia), Beri-beri, Farkasvakság, Skorbut, Anorexia, Lisztérzékenység, Angol-kór, ... |
Tüdő- és légúti megbetegedések
Tüdőtágulat (emphysema), Tüdőgyulladás, Porártalom (szilikózis, azbesztózis, stb.), Légúti allergia, szénanátha, COPD, Hörghurut, Tüdőkeringés betegségei, Meghűlés, megfázás, ... |
|
Vese- és húgyúti megbetegedések
Vesicoureteralis reflux, Heveny hólyaggyulladás, Veseciszta, Vesemedence-gyulladás, Inkontinencia, Vesekőbetegség, Veseelégtelenség, Vizeletinkontinencia, ... |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|