|
| |
|
|
|
|
|
|
2010. május 13.| Szerző: betegszoba.hu
| |
|
|
|
| |
A vizipipa a cigarettánál is károsabb
Ugyan egyre kevesebb ember cigarettázik, új dohányzási trend terjed a fiatalok között. A Pediatrics című folyóiratban közölt tanulmány szerint tavaly a montreali fiatalok negyede használt vízipipát, más néven sisát.
"A vízipipa népszerűségét az adja, hogy biztonságosabbnak tartják, mint a cigarettázást. Azonban a sisa füstje nikotint, szénmonoxidot és karcinogéneket is tartalmaz, akár a cigarettánál nagyobb mennyiségű kátrányt és nehézfémeket" - figyelmeztet Jennifer O'Loughlin professzor, a Montreali Egyetem vezető kutatója.
A vizsgálat során 871 18 és 24 év közötti fiatallal töltettek ki dohányzási szokásaikat célzó kérdőívet. A munkacsoport, melyben a Quebec-i Közegészségtani Nemzeti Intézet, valamint a McGill Egyetem munkatársai is részt vettek, megállapította, hogy a válaszadók 23%-a használt vízipipát az elmúlt 12 hónapban, 5% pedig legalább egyszer egy hónapon belüli intervallumban.
A tanulmány szerint a vízipipa főként a fiatal, angol anyanyelvű fiatalok között népszerű, akik saját lakással, és viszonylag magas jövedelemmel rendelkeznek. Ráadásul, a vízipipa-használók gyakran más pszichoaktív szereket, marihuánát, tiltott drogokat és alkoholt is használnak.
|
|
|
|
|
|
|
Betegségek kategóriánként:
Allergiás megbetegedések
Latexallergia, Gyógyszer allergia, Egyéb allergiák, Pollen allergia, Állati eredetű allergiák, Élelmiszer allergia, ... |
|
Balesetek, sérülések, mérgezések
Ételfertőzés és -mérgezés, Gombamérgezés, Shock (sokk), Agy- és gerincsérülések, Bursitis, Agyrázkódás, Ficamok, rándulások, Vegyszerek okozta belső sérülések, ... |
|
Bőrbetegségek
Pikkelysömör (psoriasis), Akne - pattanásos bőr, Napszúrás, Herpesz, Fejtetű, Körömgombásodás, Bőr- és nyálkahártya candida fertőzése, Kaposi-szarkóma, ... |
Cukorbetegség (diabétesz)
2-es típusú (időskori) diabétesz, 1-es típusú (fiatalkori) diabétesz, ... |
|
Daganatos megbetegedések
Gégerák, Hasnyálmirigy-rák, Emlőrák, Prosztatarák, Tüdőrák, Csontdaganatok, Petefészekrák, Hólyagrák, ... |
|
Emésztőrendszeri betegségek
Gyomorfekély, Alkoholos májkárosodás, Hepatitis B, Irritábilis bélszindróma (IBS), Hasnyálmirigy gyulladás , Hepatitis C, Tárolási betegségek, Gyomorhurut, ... |
Fejlődési rendellenességek
Fenilketonuria, Diszkalkulia, Turner-szindróma, Nemiszervek fejlődési rendellenességei, Arc-, szem- és nyak fejlődési rendellenességek, Táplálkozási szervrendszer fejlődési rendellenességei, Marfan-szindróma, Kromoszóma rendellenességek, ... |
|
Férfi egészségügyi problémák
Erektilis diszfunkció / Potenciazavar, Herecsavarodás (torsio testis), Mellékhere-gyulladás, Rejtettheréjűség (cryptorchismus), Herezacskóvisszeresség, Férfi meddőség, Kleinefelter-szindróma, Heregyulladás (orchiditis), ... |
|
Fertőző betegségek
Campylobacteriózis, Mononukleózis, Járványos májgyulladás (Hepatitis A), Kullancs-enkefalitisz, Bárányhimlő, Agyvelőgyulladás, Kanyaró, Anthrax, ... |
Fogászat, szájsebészet, szájápolás
Afták, A fogágy, fogíny betegségei , Fogszuvasodás, ... |
|
Fül-orr gégészet
A gége egyéb betegségei, A fül egyéb betegségei, Orrpolip, Gégegyulladás, Tinnitus (fülzúgás), Az orr, orrüreg egyéb betegségei , Nagyothallás, Hangszalag polip, ... |
|
Gyermekgyógyászat
Krupp, Nyitott gerinc, Fenilketonúria, Oltási szövődmények, Farkastorok, Járványos gyermekbénulás, Felső húgyúti fertőzés, Reumás láz, ... |
Hormonális betegségek
Pajzsmirigy betegségek, hipo- és hipertireózis, Addison-kór, Női nemi hormonok betegségei, Hipofízis betegségei, Férfi nemi hormonok betegségei, Conn-betegség, Cukorbetegség, Cushing-szindróma, ... |
|
Ideggyógyászati megbetegedések
Guillain-Barré-kór, Angelman-szindróma, Parkinson-kór, Sclerosis multiplex, Arcidegzsába, Amiotrófiás laterálszklerózis, Polyneuropathia, Izomdisztrófia, ... |
|
Immunológia, hematológia
Autoimmun betegség, Hodgkin-kór, Aplasztikus vérszegénység, Leiden mutáció, Guillain-Barre szindróma, Hemofília, Non-Hodgkin limfómák, Wiskott-Aldrich szindróma, ... |
Nemi betegségek
Tripper, kankó (gonorrhea), Szifilisz, Genitális herpesz, Lágyfekély, Chlamydia, HIV (AIDS), HPV, hegyes függöly, vírusos szemölcs, ... |
|
Ortopédia
Lúdtalp, Scheuermann-kór, Térdízületi betegségek (meniszkusz, artrózis), Dongaláb, Gerinc tartási rendellenességei (lordózis, kifózis), Porcbetegségek (kondromalácia), Lumbágó, Gerincferdülés (scoliosis), ... |
|
Pszichiátriai megbetegedések
Asperger-szindróma, Skizofrénia, Depresszió, Mániás depressziós elmezavar, Kábítószerfüggőség, Játékszenvedély (patológiás gambling) , Értelmi fogyatékosság, Delirium tremens, ... |
Reumatológiai megbegetedések
Köszvény, Reumatoid arthritis, Fibrosus dysplasia, Sjögren-szindróma, SLE (bőrfarkas), Bechterew-kór, ... |
|
Sebészet
Léprepedés, Vakbélgyulladás, Vérmérgezés, Bélelzáródás, Lágyéksérv, Lábszárfekély, Meckel-divertikulum, ... |
|
Szemészet
Szemhéjgörcs, Glaukóma (zöld hályog), Távollátás, Stargardt-szindróma, Sárgafolt elfajulás, Kötőhártya-gyulladás, Jégárpa, Rövidlátás, ... |
Szív- és érrendszeri betegségek
Szívritmus-zavarok (pitvari- és kamrai aritmiák), Angina pectoris, Magasvérnyomás-betegség, Szívizom betegségek, Szívbillentyű-betegségek, Koszorúér-betegségek (angina pectoris, szívinfarktus, hirtelen halál), Szívelégtelenség, Visszérbetegségek (trombózis, visszér gyulladás), ... |
|
Szülészet, nőgyógyászat
Külső nemiszerv- és hüvelygyulladás, Vérzési, menstruációs rendellenességek, Klimaktérium, Mióma, Petefészekgyulladás, Endometriózis, Spontán vetélés, Petefészek-ciszták, ... |
|
Táplálkozási betegségek
Farkasvakság, Skorbut, Bulimia, Elhízás, Anorexia, Alultápláltság, Lisztérzékenység, Nem allergiás eredetű élelmiszer hiperszenzitivitás (laktóz intolerancia), ... |
Tüdő- és légúti megbetegedések
Tüdőtályog, Tüdőtágulat (emphysema), COPD, Tüdőgyulladás, Asztma, Hörghurut, Meghűlés, megfázás, Tüdőkeringés betegségei, ... |
|
Vese- és húgyúti megbetegedések
Heveny hólyaggyulladás, Vizeletinkontinencia, Vizelet-inkontinencia, Idült glomerulonephritis, Vesicoureteralis reflux, Húgycsőgyulladás, Nephrosis szindróma, Heveny glomerulonephritis, ... |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|