|
|
| |
|
|
|
|
|
|
2011. november 15.| Szerző: betegszoba.hu
| |
|
|
|
| |
A stressz blokkolja a memóriát
A politikai nézettől függetlenül a legtöbb ember valószínűleg megsajnálta Rick Perry kormányzót, mikor az NBC televízió élőben sugárzott republikánus elnöki vitája során egy időre teljesen magára hagyta az amerikai politikust a memóriája.
Perry kormányzó képtelen volt felidézni a harmadik szövetségi ügynökség nevét, melyet majd elnökké választása után megszüntetne. Kereskedelmi ügynökség, oktatási ügynökség, és..., és... semmi. Mikor a műsorvezető riporter, John Hardwood megkérdezte Perry kormányzót, hogy tényleg nem tudja-e felidézni a harmadik szervezetet, addigra már az előbb megemlített kereskedelmi ügynökség is kiesett a fejéből.
Ezt a jelenséget gyakran nevezzük az idős emberekre jellemző szenilitásnak, pedig ez bármely életkorban, akármikor előfordulhat, mondta Gayatri Devi, a New York-i Memória és Egészséges Öregedés nevű szervezet igazgatója. Csak sajnos néhány emberrel ez a kínos jelenet éppen élő televíziós közvetítés közben következi be, tette hozzá Devi.
”Nem hinném, hogy túl nagy jelentőséget kellene tulajdonítani ennek az egész ügynek. Az ember időnként egyszerűen hibázik, nem gondolom, hogy Perry komoly memóriazavarokkal küzdene” - mondta Devi. Szerinte a 61 éves elnökjelölt kormányzónak túl sok mindent kellett fejben tartania. ”Csak mert hirtelen nem ugrott be neki a harmadik szervezet, az energiaügyi hivatal neve, az még egyáltalán nem jelent azt, hogy Perry kormányzó nincs tisztában az állami szervekkel. Bárkivel előfordulhat, hogy hirtelen elfelejti akár a saját telefonszámát.”
Devi meglátása szerint a stressz is szerepet játszhatott a politikus kínos tévészereplésében. Míg egy kis mennyiségű stressz pozitív hatással is lehet az ember teljesítményére, a túl sok stressz képes teljesen leblokkolni az ember agyát.
|
|
|
|
|
|
|
Betegségek kategóriánként:
Allergiás megbetegedések
Latexallergia, Egyéb allergiák, Állati eredetű allergiák, Élelmiszer allergia, Pollen allergia, Gyógyszer allergia, ... |
|
Balesetek, sérülések, mérgezések
Ételfertőzés és -mérgezés, Vegyszerek okozta belső sérülések, Gombamérgezés, Agyrázkódás, Ficamok, rándulások, Agy- és gerincsérülések, Shock (sokk), Bursitis, ... |
|
Bőrbetegségek
Melanoma - festéksejtes bőrdaganat, Lapostetű, Ruhatetű, Seborrheás dermatitisz, Basalioma, Furunkulus, Napszúrás, Rosacea, ... |
Cukorbetegség (diabétesz)
1-es típusú (fiatalkori) diabétesz, 2-es típusú (időskori) diabétesz, ... |
|
Daganatos megbetegedések
Ajak- és szájüregi rák, Bőrrák, Emlőrák, Vesemedencerák, Papillaris carcinoma, Végbélrák, Hasnyálmirigy-rák, Prosztatarák, ... |
|
Emésztőrendszeri betegségek
Fekélyes vastagbél-gyulladás, Gasztrosztóma , Whipple-kór, Reflux, Epekőbetegség, Nyelőcsőfekély, Hasnyálmirigy gyulladás , Nyombélfekély, ... |
Fejlődési rendellenességek
Marfan-szindróma, Koponya-, gerinc- és agyfejlődési rendellenességek, Szív- és érrendszeri fejlődési rendellenességek, Diszkalkulia, Hiperkinézis, Autizmus, Húgyúti fejlődési rendellenességek, Arc-, szem- és nyak fejlődési rendellenességek, ... |
|
Férfi egészségügyi problémák
Férfi meddőség, Here vízsérv (hydrocele testis), Herezacskóvisszeresség, Korai magömlés, Fitymaszűkület, Erektilis diszfunkció / Potenciazavar, Heregyulladás (orchiditis), Mellékhere-gyulladás, ... |
|
Fertőző betegségek
Lyme-kór, Hastífusz, Ebola, Anthrax, Agyhártyagyulladás, Candida fertőzés, Szalmonella-fertőzés, Kanyaró, ... |
Fogászat, szájsebészet, szájápolás
Fogszuvasodás, A fogágy, fogíny betegségei , Afták, ... |
|
Fül-orr gégészet
A gége egyéb betegségei, Nyálmirigyek betegségei, Torok- és mandulagyulladás, Hangszalag polip, Siketség, Tinnitus (fülzúgás), Arcüreg-gyulladás, Az orr, orrüreg egyéb betegségei , ... |
|
Gyermekgyógyászat
Cisztás fibrózis, Galaktozémia, Oltási szövődmények, Nyitott gerinc, Ewing-szarkóma, Felső húgyúti fertőzés, Down-kór, Farkastorok, ... |
Hormonális betegségek
Férfi nemi hormonok betegségei, Cushing-szindróma, Női nemi hormonok betegségei, Conn-betegség, Conn-szindróma, Pajzsmirigy betegségek, hipo- és hipertireózis, Cukorbetegség, Hipofízis betegségei, ... |
|
Ideggyógyászati megbetegedések
Tourette-szindróma, Prozopagnózia, Bell parézis, Guillain-Barré-kór, Demencia, Angelman-szindróma, Tay–Sachs-szindróma, Creutzfeldt-jakob kór, ... |
|
Immunológia, hematológia
Guillain-Barre szindróma, Non-Hodgkin limfómák, Vashiányos anaemia, Leiden mutáció, Autoimmun betegség, Agranulócitózis, Wiskott-Aldrich szindróma, Aplasztikus vérszegénység, ... |
Nemi betegségek
Lágyfekély, Genitális herpesz, Tripper, kankó (gonorrhea), Szifilisz, HIV (AIDS), Chlamydia, HPV, hegyes függöly, vírusos szemölcs, ... |
|
Ortopédia
Sarokcsont gyulladás (sarkantyú), Lúdtalp, Dongaláb, Porcbetegségek (kondromalácia), Metatarsalgia , Scheuermann-kór, Gerinc tartási rendellenességei (lordózis, kifózis), Izombetegségek, ... |
|
Pszichiátriai megbetegedések
Kiégés-szindróma (burnout), Asperger-szindróma, Értelmi fogyatékosság, Stockholm-szindróma , Korszakov-szindróma, Kényszerbetegség, Disztímia, Paranoia, ... |
Reumatológiai megbegetedések
Fibrosus dysplasia, Bechterew-kór, Köszvény, Álköszvény, Reumatoid arthritis, Sjögren-szindróma, SLE (bőrfarkas), ... |
|
Sebészet
Lábszárfekély, Meckel-divertikulum, Léprepedés, Vakbélgyulladás, Bélelzáródás, Lágyéksérv, Vérmérgezés, ... |
|
Szemészet
Keratoconus, Glaukóma (zöld hályog), Makula degeneráció, Távollátás, Szürkehályog (katarakta), Jégárpa, Szemhéjgörcs, Astigmia (fénytörési rendellenességek), ... |
Szív- és érrendszeri betegségek
Érelmeszesedés, Gyulladásos szívbetegségek (szívbelhártya, szívburok, szívizomzat), Szívritmus-zavarok (pitvari- és kamrai aritmiák), Dilatatív kardiomiopátia, Szívbillentyű-betegségek, Szívizom betegségek, Von Willebrand szindróma, Agyi érbetegségek, stroke (agyembólia, agytrombózis, agyvérzés, agyérgörcs), ... |
|
Szülészet, nőgyógyászat
Preeklampszia, Külső nemiszerv- és hüvelygyulladás, Terhességi rendellenességek, toxémia, Méhgyulladás, Bartholin ciszta, Endometriózis, Petefészek-ciszták, Vérzési, menstruációs rendellenességek, ... |
|
Táplálkozási betegségek
Alultápláltság, Anorexia, Bulimia, Nem allergiás eredetű élelmiszer hiperszenzitivitás (laktóz intolerancia), Beri-beri, Kóros soványság, Angol-kór, Farkasvakság, ... |
Tüdő- és légúti megbetegedések
Atelektázia, Porártalom (szilikózis, azbesztózis, stb.), Tüdőtályog, Hörghurut, Tüdőtágulat (emphysema), Asztma, COPD, Tüdőkeringés betegségei, ... |
|
Vese- és húgyúti megbetegedések
Vesemedence-gyulladás, Veseciszta, Inkontinencia, Heveny hólyaggyulladás, Nephrosis szindróma, Vesicoureteralis reflux, Heveny glomerulonephritis, Idült glomerulonephritis, ... |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|