|
|
| |
|
|
|
|
|
|
2010. november 16.| Szerző: betegszoba.hu
| |
|
|
|
| |
A passzív életmód az egyetemen kezdődik
Az egyetemi évek során a hallgatók ülő életmódot folytatnak, ami mozgási aktivitásuk csökkenésével, testtömegük növekedésével jár - állítják az Indianai Egyetem munkatársai.
Jeanne Johnston és munkacsoportja megállapította, hogy a végzősök kevésbé aktívak, és nehezebbek is, mint a gólyák. A kutatók kérdőívet töltettek ki a hallgatókkal, és megállapították, hogy azok az idő előrehaladtával egyre passzívabb életmódot folytatnak.
Ahogy a hallgatók egyre idősebbek lesznek, annál kevesebbet sétálnak, és inkább a buszt részesítik előnyben, hogy az egyetemi kampusz egyik helyéről a másikra jussanak. A gólyák még heti 684 percet töltenek sétával, míg a végzősök már csak 436 percet. Ezzel párhuzamosan csökken a mérsékelt megerőltetéssel járó mozgási aktivitás, és nő az üléssel töltött órák száma, és a testtömeg index (BMI) is.
Ahogy a tanulmányok haladnak előre, úgy alakul ki ez az egészségtelen életmódváltás, míg az alsóévesek még fordítanak energiát arra, hogy megőrizzék egészségi állapotukat, addig a felsőbbéveseknél ez a szakmai elfoglaltságok miatt háttérbe szorul. Johnston egyetemi plenáris előadásában az egyetem felelősségét boncolgatta, ugyanis az intézménynek volnának eszközei arra, hogy rávegye a hallgatókat arra, hogy előnyben részesítsék az egészséges életmódot.
|
|
|
|
|
|
|
Betegségek kategóriánként:
Allergiás megbetegedések
Pollen allergia, Gyógyszer allergia, Élelmiszer allergia, Egyéb allergiák, Latexallergia, Állati eredetű allergiák, ... |
|
Balesetek, sérülések, mérgezések
Vegyszerek okozta belső sérülések, Gázmérgezés, Gombamérgezés, Ficamok, rándulások, Agyrázkódás, Shock (sokk), Nyílt sebek, Agy- és gerincsérülések, ... |
|
Bőrbetegségek
Korpásodás, Pikkelysömör (psoriasis), Orbánc, Pinta, Szemölcs, Fejtetű, Rühesség, Melanoma - festéksejtes bőrdaganat, ... |
Cukorbetegség (diabétesz)
1-es típusú (fiatalkori) diabétesz, 2-es típusú (időskori) diabétesz, ... |
|
Daganatos megbetegedések
Leukémiák, Krónikus limfoid leukémia, Csontdaganatok, Léprepedés, lépdaganat, lépciszta, Emlőrák, Májrák, Nyelőcsőrák, Wilms-tumor, ... |
|
Emésztőrendszeri betegségek
Whipple-kór, Epekőbetegség, Alkoholos májkárosodás, Gyomor-nyelőcső reflux (GORB, GERD), Gyomorfekély, Aranyér, Hepatitis A (heveny májgyulladás), Gyomorhurut, ... |
Fejlődési rendellenességek
Csont- és izületi fejlődési rendellenességek, Húgyúti fejlődési rendellenességek, Autizmus, Marfan-szindróma, Fenilketonuria, Nemiszervek fejlődési rendellenességei, Diszkalkulia, Hiperkinézis, ... |
|
Férfi egészségügyi problémák
Fitymaszűkület, Herecsavarodás (torsio testis), Klinefelter-szindróma, Heregyulladás (orchiditis), Here vízsérv (hydrocele testis), Erektilis diszfunkció / Potenciazavar, Kleinefelter-szindróma, Heretuberkulózis (orchidoepididymitis tuberculosa), ... |
|
Fertőző betegségek
Veszettség (Rabies lyssa), Járványos májgyulladás (Hepatitis A), Dengue-láz, Feketehimlő, Febris recurrens, Legionárius betegség (legionellosis), Candida fertőzés, Toxoplazmózis, ... |
Fogászat, szájsebészet, szájápolás
A fogágy, fogíny betegségei , Afták, Fogszuvasodás, ... |
|
Fül-orr gégészet
Tinnitus (fülzúgás), Gégegyulladás, A fül egyéb betegségei, Nyálmirigyek betegségei, Siketség, Arcüreg-gyulladás, Az orr, orrüreg egyéb betegségei , Nagyothallás, ... |
|
Gyermekgyógyászat
Down-kór, Alsó húgyúti fertőzés, Galaktozémia, Mumpsz, Oltási szövődmények, Ewing-szarkóma, Torokgyík (Diftéria), Reumás láz, ... |
Hormonális betegségek
Férfi nemi hormonok betegségei, Addison-kór, Pajzsmirigy betegségek, hipo- és hipertireózis, Hipofízis betegségei, Női nemi hormonok betegségei, Cushing-szindróma, Conn-betegség, Conn-szindróma, ... |
|
Ideggyógyászati megbetegedések
Alvászavarok, Huntington chorea, Guillain-Barré-kór, Angelman-szindróma, Narkolepszia, Myastenia gravis, Anozognózia, Parkinson-kór, ... |
|
Immunológia, hematológia
Guillain-Barre szindróma, Non-Hodgkin limfómák, Agranulócitózis, Hemofília, Wiskott-Aldrich szindróma, Vészes vérszegénység, Autoimmun betegség, Vashiányos anaemia, ... |
Nemi betegségek
HPV, hegyes függöly, vírusos szemölcs, Lágyfekély, Szifilisz, Chlamydia, Genitális herpesz, Tripper, kankó (gonorrhea), HIV (AIDS), ... |
|
Ortopédia
Dongaláb, Csontritkulás (oszteoporózis), Metatarsalgia , Porcbetegségek (kondromalácia), Térdízületi betegségek (meniszkusz, artrózis), Gerincferdülés (scoliosis), Lumbágó, Dupuytren-kontraktúra , ... |
|
Pszichiátriai megbetegedések
Disztímia, Kábítószerfüggőség, Kényszerbetegség, Egyéb függőségek, Stockholm-szindróma , Depresszió, Skizofrénia, Poszttraumatikus stressz szindróma, ... |
Reumatológiai megbegetedések
Reumatoid arthritis, Köszvény, Sjögren-szindróma, Bechterew-kór, Álköszvény, Fibrosus dysplasia, SLE (bőrfarkas), ... |
|
Sebészet
Léprepedés, Bélelzáródás, Lágyéksérv, Lábszárfekély, Meckel-divertikulum, Vérmérgezés, Vakbélgyulladás, ... |
|
Szemészet
Szemhéjgörcs, Sárgafolt elfajulás, Keratoconus, Glaukóma (zöld hályog), Szürkehályog (katarakta), Kancsalság, Távollátás, Jégárpa, ... |
Szív- és érrendszeri betegségek
Dilatatív kardiomiopátia, Magasvérnyomás-betegség, Von Willebrand szindróma, Szívizom betegségek, Szívritmus-zavarok (pitvari- és kamrai aritmiák), Koleszterin - és vérzsír problémák, érelmeszesedés, Koszorúér-betegségek (angina pectoris, szívinfarktus, hirtelen halál), Szívelégtelenség, ... |
|
Szülészet, nőgyógyászat
Premenstruációs tünetegyüttes, Endometriózis, Mióma, Méhgyulladás, Bartholin ciszta, Petefészek-ciszták, Meddőség, Külső nemiszerv- és hüvelygyulladás, ... |
|
Táplálkozási betegségek
Alultápláltság, Elhízás, Lisztérzékenység, Skorbut, Nem allergiás eredetű élelmiszer hiperszenzitivitás (laktóz intolerancia), Bulimia, Beri-beri, Kóros soványság, ... |
Tüdő- és légúti megbetegedések
Légúti allergia, szénanátha, Tüdőkeringés betegségei, Porártalom (szilikózis, azbesztózis, stb.), Légmell, Asztma, Tüdőtágulat (emphysema), Meghűlés, megfázás, Tüdőgyulladás, ... |
|
Vese- és húgyúti megbetegedések
Húgycsőgyulladás, Heveny hólyaggyulladás, Nephrosis szindróma, Inkontinencia, Veseciszta, Heveny glomerulonephritis, Vizelet-inkontinencia, Vesicoureteralis reflux, ... |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|