|
|
| |
|
|
|
|
|
|
2008. július 28.| Szerző: betegszoba.hu
| |
|
|
|
| |
A nyál egyik összetevője gyorsíthatja a sebgyógyulást
Holland kutatók meghatároztak egy olyan összetevőt a nyálból, ami jelentősen elősegíti a sebgyógyulást.
A közlemény a "The Journal of Federation of American Societies for Experimental Biology (FASEB)" csütörtöki számában olvasható. A kutatók szerint a hisztatinnak nevezett apró fehérje, melyet korábban a baktériumölő képességéről ismertek, felelős a sebgyógyulásért.
A kutatás reményt kelt azon emberek számára, akik krónikus sebgyógyulási zavarokkal küszködnek, cukorbetegség vagy egyéb megbetegedések miatt, mint például traumás vagy égési sérülések. Ezen kívül - mivel az összetevő nagy mennyiségben termelődik - megvan a lehetőség arra, hogy az antibiotikumos krémekhez vagy alkoholos fertőtlenítőkhöz hasonlóan általánosan gyakori lehessen. "Reméljük, hogy felfedezésünk végső soron olyan emberek számára is hasznos lehet, akik nem gyógyuló sebektől, mint például lábszárfekélytől, diabéteszes fekélytől szenvednek, és hogy a traumás, égési sérüléseknél is hasznát vehetik" - mondta Menno Oudhoff, a cikk szerzője.
"A tanulmány nem csak arra a biológiai kérdésre ad választ, hogy az állatok miért szeretik nyalni a sebeiket" - mondta Gerald Weissmann, a FASEB vezető szerkesztője, "hanem megmagyarázza, hogy a szájban lévő sebek, mint például foghúzás után, miért gyógyulnak sokkal gyorsabban más (pl. bőr, csont) sérülésekhez képest. Ez arra biztat bennünket, hogy a nyálat egy új gyógyszerforrásnak tekintsük."
|
|
|
|
|
|
|
Betegségek kategóriánként:
Allergiás megbetegedések
Pollen allergia, Állati eredetű allergiák, Latexallergia, Egyéb allergiák, Élelmiszer allergia, Gyógyszer allergia, ... |
|
Balesetek, sérülések, mérgezések
Nyílt sebek, Gázmérgezés, Égési- és fagyási sérülések, Csonttörések, Bursitis, Ételfertőzés és -mérgezés, Shock (sokk), Ficamok, rándulások, ... |
|
Bőrbetegségek
Ótvar, Napszúrás, Pinta, Bőr- és nyálkahártya candida fertőzése, Herpesz, Szemölcs, Korpásodás, Kaposi-szarkóma, ... |
Cukorbetegség (diabétesz)
1-es típusú (fiatalkori) diabétesz, 2-es típusú (időskori) diabétesz, ... |
|
Daganatos megbetegedések
Wilms-tumor, Méhnyakrák, Emlőrák, Hererák, Petefészekrák, Leukémiák, Kötőszöveti eredetű daganatok, Papillaris carcinoma, ... |
|
Emésztőrendszeri betegségek
Nyelőcsőfekély, Anális fisszúra, Epekőbetegség, Gasztrosztóma , Májzsugor, Vastagbél-divertikulitis/divertikulosis, Epehólyag-gyulladás, Whipple-kór, ... |
Fejlődési rendellenességek
Szív- és érrendszeri fejlődési rendellenességek, Marfan-szindróma, Hiperkinézis, Kromoszóma rendellenességek, Turner-szindróma, Nemiszervek fejlődési rendellenességei, Koponya-, gerinc- és agyfejlődési rendellenességek, Fenilketonuria, ... |
|
Férfi egészségügyi problémák
Heretuberkulózis (orchidoepididymitis tuberculosa), Férfi meddőség, Mellékhere-gyulladás, Prosztata-megnagyobbodás, Korai magömlés, Fitymafék (rövid), Herecsavarodás (torsio testis), Andropauza, ... |
|
Fertőző betegségek
Ebola, Járványos májgyulladás (Hepatitis A), Gnathostoma-fertőzés, Sárgaláz, Feketehimlő, Herpangina, Mononucleosis infectiosa (Pfeiffer-féle mirigyláz), Tuberkulózis (TBC), ... |
Fogászat, szájsebészet, szájápolás
Fogszuvasodás, A fogágy, fogíny betegségei , Afták, ... |
|
Fül-orr gégészet
Nagyothallás, Siketség, Tinnitus (fülzúgás), Gégegyulladás, Nyálmirigyek betegségei, Torok- és mandulagyulladás, A fül egyéb betegségei, Arcüreg-gyulladás, ... |
|
Gyermekgyógyászat
Járványos gyermekbénulás, Diszpraxia, Ewing-szarkóma, Nyitott gerinc, Felső húgyúti fertőzés, Galaktozémia, Farkastorok, Mumpsz, ... |
Hormonális betegségek
Addison-kór, Conn-betegség, Cushing-szindróma, Hipofízis betegségei, Pajzsmirigy betegségek, hipo- és hipertireózis, Cukorbetegség, Conn-szindróma, Női nemi hormonok betegségei, ... |
|
Ideggyógyászati megbetegedések
Creutzfeldt-jakob kór, Cluster-fejfájás , Guillain-Barré-kór, Amiotrófiás laterálszklerózis, Auditív Feldolgozási Zavar (APD) , Alzheimer-kór, Polyneuropathia, Angelman-szindróma, ... |
|
Immunológia, hematológia
Wiskott-Aldrich szindróma, Agranulócitózis, Vashiányos anaemia, Autoimmun betegség, Guillain-Barre szindróma, Aplasztikus vérszegénység, Vészes vérszegénység, Hemofília, ... |
Nemi betegségek
Szifilisz, HIV (AIDS), Chlamydia, Lágyfekély, Genitális herpesz, HPV, hegyes függöly, vírusos szemölcs, Tripper, kankó (gonorrhea), ... |
|
Ortopédia
Izombetegségek, Térdízületi betegségek (meniszkusz, artrózis), Bokaízület betegségei, szalagsérülések, Sarokcsont gyulladás (sarkantyú), Gerinc tartási rendellenességei (lordózis, kifózis), Csontritkulás (oszteoporózis), Dongaláb, Csípőízületi betegségek (csípőficam, coxartrózis), ... |
|
Pszichiátriai megbetegedések
Kényszerbetegség, Delirium tremens, Asperger-szindróma, Diszlexia, Borderline szindróma, Alkoholizmus, delírium tremens, Játékszenvedély (patológiás gambling) , Egyéb függőségek, ... |
Reumatológiai megbegetedések
Álköszvény, Fibrosus dysplasia, SLE (bőrfarkas), Bechterew-kór, Reumatoid arthritis, Köszvény, Sjögren-szindróma, ... |
|
Sebészet
Vakbélgyulladás, Vérmérgezés, Meckel-divertikulum, Bélelzáródás, Léprepedés, Lábszárfekély, Lágyéksérv, ... |
|
Szemészet
Távollátás, Sárgafolt elfajulás, Astigmia (fénytörési rendellenességek), Szürkehályog (katarakta), Rövidlátás, Fénytörési rendellenességek (asztigmia), Glaukóma (zöld hályog), Kancsalság, ... |
Szív- és érrendszeri betegségek
Endocarditis, Szívritmus-zavarok (pitvari- és kamrai aritmiák), Magasvérnyomás-betegség, Coronariasclerosis (Koszorúér-elmeszesedés), Koleszterin - és vérzsír problémák, érelmeszesedés, Anémia, Szívelégtelenség, Coarctatio aortae , ... |
|
Szülészet, nőgyógyászat
Premenstruációs tünetegyüttes, Bartholin ciszta, Endometriózis, Petefészek-ciszták, Spontán vetélés, Petefészekgyulladás, Terhességi rendellenességek, toxémia, Méhgyulladás, ... |
|
Táplálkozási betegségek
Beri-beri, Farkasvakság, Angol-kór, Alultápláltság, Nem allergiás eredetű élelmiszer hiperszenzitivitás (laktóz intolerancia), Bulimia, Anorexia, Elhízás, ... |
Tüdő- és légúti megbetegedések
Porártalom (szilikózis, azbesztózis, stb.), COPD, Légúti allergia, szénanátha, Asztma, Meghűlés, megfázás, Tüdőtágulat (emphysema), Légmell, Tüdőgyulladás, ... |
|
Vese- és húgyúti megbetegedések
Vesekőbetegség, Idült glomerulonephritis, Inkontinencia, Húgycsőgyulladás, Vesicoureteralis reflux, Vizeletinkontinencia, Vesemedence-gyulladás, Heveny glomerulonephritis, ... |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|