|
2012. január 28.| Szerző: betegszoba.hu
| |
|
|
|
| |
A nőknek jobban fáj
A Stanford Egyetem Orvosi Karának felmérése szerint, a nők szinte valamennyi betegség esetében sokkal intenzívebben élik meg a fájdalmat, mint a férfiak.
A Stanford tudósai több mint 72 000 felnőtt beteg fájdalmát értékelték ki, melyeket később betegségek és nemek alapján kategorizáltak. Atul Butte professzor, a Journal of Pain című online lapban megjelent tanulmány egyik szerzője megjegyezte, hogy az orvosi irodalomban számtalan nyoma van annak, hogy egyik-másik betegség során a nők jóval erősebb fájdalmat élnek át, ám a szakemberek - a korábbi vizsgálatokkal ellentétben - most elsősorban a fájdalom intenzitására fókuszáltak, nem pedig az egyes betegségekhez kapcsolódó fájdalmakra.
Butte csapata csak felnőtt betegek adatait vette górcső alá, és a fájdalom erősségének nemek közötti eltérésére koncentrált. A vizsgálatok végeztével nagyjából 250 különböző betegséget gyűjtöttek össze, melyek 160 000-nél is több, különféle fájdalmat okoztak. Hogy a fájdalomcsillapítók által okozott enyhülések ne zavarjanak be a vizsgálati eredményekbe, a szakemberek mindig csupán az első alkalommal fellépő fájdalmat vették figyelembe.
Az eredmények megerősítették azokat a korábbi kórházi jelentéseket, miszerint a reumatikus fájdalmakkal járó fibromialgia vagy a migrén esetében jóval nagyobb fájdalmuk volt a női betegeknek, emellett azonban olyan egyéb betegségek esetében is kimutatták a nemek közti különbségeket, amelyekre korábban még nem volt példa, például az akut orrmelléküreg-gyulladás, vagy a nyakfájás.
A szakemberek megjegyezték, hogy a vizsgálat eredményeit fenntartásokkal kell fogadni, hiszen akad néhány tényező, amely befolyásolhatja a fájdalom megítélését. Az egyik ilyen, hogy nem tudni, előzetesen nem kontrollálták-e a kísérleti alanyok valamilyen recept nélkül kapható fájdalomcsillapítóval a fájdalmukat, továbbá azt sem, vajon befolyásolja-e a fájdalomról való beszámolót az, hogy kinek a jelenlétében kell azt megtenni, végül pedig az is nyitott kérdés, vajon tényleg nagyobb fájdalmat éreznek a nők, vagy csak ők azok, akik könnyebben felvállalják, hogy fájdalmaik vannak.
|
|
|
| |
| |
|
Az influenza (grippe) egy vírus által okozott fertőző betegség. A kórokozók emlősöket (pl. ember, sertés, ló) és madarakat (pl. vadkacsa) képesek megfertőzni. A betegség az emberek között cseppfertőzéssel vagy közvetlen érintkezés (pl. váladékkal szennyezett kéz) útján terjed. Fő tünetei a hirtelen kezdődő láz, izomfájdalom, elesettség, később pedig száraz köhögés. (wikipédia.hu) |
|
|
| |
|
| Eddigi bejegyzések: |
oldal:
1 |
|
| |
|
| beküldte: Brigi06 (20 éves nő) | időpont: 2011. április 2. 00:57 |
 |
| Történet: |
pár hónapja,orrfújással,tüsszögéssel szenvedek,arra gondolok allergia de lehet megfázás ?! |
| Kezdeti tünetek: |
Általános tünetek: étvágytalanság, fejfájás |
| Későbbi tünetek: |
Általános tünetek: izomfájdalom |
| Kórház, rendelő: |
Mesteri gyógyfürdő (Vas megye, Mesteri) |
| Gyógyszerek: |
antibiotikum |
| Alternatív gyógymódok: |
nem volt |
| Meggyógyult: |
nem |
| Rehabilitáció: |
nem |
|
|
 |
| |
| beküldte: FHHHbaby (32 éves nő) | időpont: 2010. november 25. 14:01 |
 |
| Történet: |
Szeretném tudni? Kisgyermekem 16 hónapós beoltassam a hármas komponensű influenza elleni oltóanyaggal? |
| Meggyógyult: |
nem |
|
|
 |
| |
| beküldte: ancsi59 (62 éves nő) | időpont: 2009. november 12. 15:32 |
 |
| Történet: |
6 honap után ujabb ellenörzö vizsgálatok |
| Kezdeti tünetek: |
Has és emésztő rendszer: bélműködés változás, bűzös széklet, fokozott gázképződés, szellentés, véres széklet, véres-nyákos széklet |
| Későbbi tünetek: |
Has és emésztő rendszer: bélműködés változás, bűzös széklet, fokozott gázképződés, has feszülése, hasi fájdalom bal oldalon felül, végbélfájdalom, -váladékozás, véres széklet |
| Gyógyszerek: |
vastagbéltükrözés,mütét |
| Alternatív gyógymódok: |
sugárkezelés .30 |
| Meggyógyult: |
nem |
| Rehabilitáció: |
ct vizsgálat ultrahang vér vizsgálat cea |
|
|
 |
| |
| beküldte: Dóra1986 (25 éves nő) | időpont: 2009. május 11. 16:49 |
 |
| Kezdeti tünetek: |
Has és emésztő rendszer: a széklet egyéb rendellenességei
Magatartás, felismerés, érzelem: aluszékonyság, szédülékenység
Bőr- és bőralatti szövetek, köröm: bőrpír
Általános tünetek: éjszakai izzadás, étvágytalanság, fáradtság, fejfájás, fogyás, fokozott szomjúságérzés, gyengeség (fizikai), idegi labilitás, influenzaszerű tünetek, izzadás, láz, levertség, megfázásos tünetek, rossz közérzet, torokfájás
Keringés és légzés: horkolás, köhögés, orrdugulás, orrfolyás, tüsszögés
Szem: könnyezés
Beszéd, hang: orrhangzós beszéd, rekedtség |
| Későbbi tünetek: |
Általános tünetek: hőhullámok bőrpírrel
Keringés és légzés: orrfolyás |
| Gyógyszerek: |
ACC pezsgőtabletta,orcsepp |
| Alternatív gyógymódok: |
forró tea,sok-sok alvás és lázra:hidegvizes borogatás :fejre, végtagokra |
| Meggyógyult: |
igen |
|
|
 |
| |
| beküldte: nattina (22 éves nő) | időpont: 2008. november 16. 22:22 |
 |
| Történet: |
Először azt hittem szimpla megfázás, de végül el kellett mennem az orvoshoz. Pár napig ki sem mozdultam otthonról. Az antibiotikum végül gyorsan segített, amitől azonban hüvelygombám lett, így mehettem a nőgyógyászhoz is. |
| Kezdeti tünetek: |
Általános tünetek: étvágytalanság, fáradtság, fejfájás, fokozott szomjúságérzés, fül fájdalom, gyengeség (fizikai), láz, megfázásos tünetek, rossz közérzet, torokfájás
Fül, orr, gége: fülfájás, fültőmirigy duzzanata
Keringés és légzés: köhögés, lefekvéskor nehézlégzés, orrdugulás, orrfolyás, szaglászavar, torokfájás
Szem: könnyezés, véreres szem
Magatartás, felismerés, érzelem: lehangoltság, negatív érzések
Beszéd, hang: orrhangzós beszéd, rekedtség |
| Későbbi tünetek: |
Általános tünetek: fejfájás, hidegrázás, izzadás
Keringés és légzés: köhögés
Beszéd, hang: orrhangzós beszéd |
| Kórház, rendelő: |
Károlyi Sándor Kórház és Rendelőintézet (Budapest, Budapest) |
| Gyógyszerek: |
algoflex, strepsils, orrcsepp, később antibiotikum |
| Alternatív gyógymódok: |
Béres C-vitamin, sok meleg tea, kamilla, aromaterápiás fürdő, pihenés
Normaflore |
| Meggyógyult: |
igen |
|
|
 |
| |
| beküldte: adarvas (28 éves nő) | időpont: 2008. október 29. 07:44 |
 |
| Kezdeti tünetek: |
Általános tünetek: a hát, karok, lábak, has fájdalma, merevsége, éjszakai izzadás, étvágytalanság, fejfájás, fül fájdalom, influenzaszerű tünetek, izzadás, láz, levertség, megfázásos tünetek, nyakfájás, torokfájás
Fül, orr, gége: fülfájás
Keringés és légzés: köhögés, orrdugulás, orrfolyás, torokfájás, tüsszögés
Beszéd, hang: orrhangzós beszéd, rekedtség |
| Későbbi tünetek: |
Általános tünetek: fáradtság, fejfájás, izzadás, rossz közérzet
Keringés és légzés: köhögés, lefekvéskor nehézlégzés, szaglászavar, száraz köhögés, torokfájás
Beszéd, hang: rekedtség |
| Gyógyszerek: |
Panadol, Coldrex, később, mikor nem javult antibiotikum |
| Alternatív gyógymódok: |
citromos tea,gőzölés kamillával, váltó fürdő láz ellen, sok pihenés, lándzsás utifű szirup, propolisz tabletta, C-vitamin |
| Meggyógyult: |
igen |
|
|
 |
| |
| beküldte: Maros M (25 éves nő) | időpont: 2008. október 21. 21:34 |
 |
| Kezdeti tünetek: |
Általános tünetek: a hát, karok, lábak, has fájdalma, merevsége, csökkent terhelhetőség, állóképesség, éjszakai izzadás, étvágytalanság, fáradtság, fejfájás, fokozott szomjúságérzés, fül fájdalom, gyengeség (fizikai), hasi fájdalom, hidegrázás, immunrendszer gyengülése, influenzaszerű tünetek, izzadás, láz, levertség, megfázásos tünetek, mellkasi fájdalom, nyakfájás, nyirokcsomó-megnagyobbodás, rossz közérzet, torokfájás, végtag fájdalom
Fül, orr, gége: fülfájás, középfülgyulladásra való hajlam
Keringés és légzés: horkolás, légúti elzáródás, nehézlégzés, orrdugulás, orrfolyás, száraz köhögés, torokfájás
Szem: könnyezés, véreres szem
Beszéd, hang: orrhangzós beszéd, rekedtség
Szájüreg: szájszárazság |
| Későbbi tünetek: |
Általános tünetek: általános állapotromlás, fejfájás, fül fájdalom, hidegrázás, izzadás, láz, nyirokcsomó-megnagyobbodás, rossz közérzet, torokfájás, végtag fájdalom
Has és emésztő rendszer: gyomorégés, gyomortáji, hátba sugárzó fájdalom, has feszülése |
| Gyógyszerek: |
Aspirin C, később antibiotikum |
| Alternatív gyógymódok: |
pihenés, sok meleg folyadék(tea mézzel, de a citromot később mellőztem, mert így is savas volt a gyomrom)C vitamin |
| Meggyógyult: |
igen |
|
|
 |
| |
| beküldte: ikepes (44 éves férfi) | időpont: 2008. október 15. 14:13 |
 |
| Kezdeti tünetek: |
Általános tünetek: éjszakai izzadás, fáradtság, fejfájás, fül fájdalom, gyengeség (fizikai), hidegrázás, influenzaszerű tünetek, láz, levertség, megfázásos tünetek
Keringés és légzés: köhögés, orrdugulás, orrfolyás, torokfájás |
| Gyógyszerek: |
ibuprofen |
| Alternatív gyógymódok: |
tea, méz, sok folyadék, nagy alvások, váltófürdő láz esetén.
kamilla, lándzsás utifű szirup köhögésre nagyon jó
vitaminok,gyümölcs. |
| Meggyógyult: |
igen |
|
|
 |
| |
| beküldte: mohoki (33 éves férfi) | időpont: 2008. október 12. 16:27 |
 |
| Kezdeti tünetek: |
Általános tünetek: fáradtság, fejfájás, láz, torokfájás
Fül, orr, gége: fülfájás
Keringés és légzés: köhögés, orrdugulás |
| Későbbi tünetek: |
Has és emésztő rendszer: hasi fájdalom bal oldalon felül |
| Gyógyszerek: |
Aspirin |
| Meggyógyult: |
igen |
|
|
 |
| |
| beküldte: kbori (33 éves nő) | időpont: 2008. október 11. 18:57 |
 |
| Kezdeti tünetek: |
Általános tünetek: éjszakai izzadás, fáradtság, fejfájás, láz, rossz közérzet, torokfájás
Keringés és légzés: köhögés, lefekvéskor nehézlégzés, orrdugulás, orrfolyás
Beszéd, hang: orrhangzós beszéd |
| Gyógyszerek: |
ACC, Rubophen |
| Alternatív gyógymódok: |
a szokásos:tea, pihenés,méz, torokgyulladásra gargalizálás sós vízzel |
| Meggyógyult: |
igen |
|
|
 |
| |
| beküldte: whiterabbit (43 éves nő) | időpont: 2008. október 8. 20:55 |
 |
| Kezdeti tünetek: |
Keringés és légzés: horkolás, köhögés, orrfolyás
Általános tünetek: levertség, megfázásos tünetek, torokfájás |
| Gyógyszerek: |
Aspirin C |
| Alternatív gyógymódok: |
Tea |
| Meggyógyult: |
igen |
|
|
 |
| |
| beküldte: imre (24 éves férfi) | időpont: 2008. október 6. 23:21 |
 |
| Kezdeti tünetek: |
Általános tünetek: fáradtság, fejfájás, láz, rossz közérzet, torokfájás
Beszéd, hang: rekedtség |
| Gyógyszerek: |
ACC, Strepsils |
| Alternatív gyógymódok: |
citromos tea, lándzsás utifű,propolisz tabletta |
| Meggyógyult: |
igen |
|
|
 |
| |
| beküldte: barnarob (32 éves férfi) | időpont: 2008. október 6. 23:11 |
 |
| Történet: |
A munkahelyemen mindenki sorra betegszik le.Az oltáson kívül nem tudok hatásos gyógymódot, amivel megelőzhető lenne néhány nap kényszerszabi. |
| Kezdeti tünetek: |
Fül, orr, gége: fülfájás
Has és emésztő rendszer: hányás, hányinger
Általános tünetek: hidegrázás, láz, levertség |
| Gyógyszerek: |
Coldrex |
| Alternatív gyógymódok: |
tea |
| Meggyógyult: |
igen |
|
|
 |
| |
| beküldte: A Hajdú (42 éves férfi) | időpont: 2008. október 3. 19:08 |
 |
| Kezdeti tünetek: |
Általános tünetek: fáradtság, fokozott szomjúságérzés, influenzaszerű tünetek, láz, megfázásos tünetek, nyakfájás
Has és emésztő rendszer: hányinger |
| Gyógyszerek: |
Aspirin C, vitaminok |
| Alternatív gyógymódok: |
forró italok,pihenés, sokat kell izzadni |
| Meggyógyult: |
igen |
|
|
 |
| |
| beküldte: kpeti (29 éves férfi) | időpont: 2008. október 3. 18:57 |
 |
| Kezdeti tünetek: |
Általános tünetek: éjszakai izzadás, fáradtság, fejfájás, influenzaszerű tünetek, rossz közérzet, torokfájás
Keringés és légzés: köhögés, orrfolyás |
| Gyógyszerek: |
Coldrex, orrcsepp, vitaminok |
| Alternatív gyógymódok: |
Sok folyadék, pihenés |
| Meggyógyult: |
igen |
|
|
 |
| |
| beküldte: pajre (33 éves nő) | időpont: 2008. október 2. 20:48 |
 |
| Kezdeti tünetek: |
Általános tünetek: fejfájás, láz
Keringés és légzés: lefekvéskor nehézlégzés, száraz köhögés |
| Későbbi tünetek: |
Általános tünetek: izzadás, láz
Keringés és légzés: orrfolyás, torokfájás |
| Gyógyszerek: |
Rubophen, Coldrex, orrcsepp |
| Alternatív gyógymódok: |
tea,méz,alvás, |
| Meggyógyult: |
igen |
|
|
 |
| |
| beküldte: mkinga (37 éves nő) | időpont: 2008. október 1. 15:44 |
 |
| Kezdeti tünetek: |
Általános tünetek: étvágytalanság, fáradtság, fejfájás, hidegrázás, izomfájdalom, izzadás, láz |
| Későbbi tünetek: |
Keringés és légzés: nehézlégzés, orrdugulás, orrfolyás, száraz köhögés, torokfájás |
| Gyógyszerek: |
Neocitran,orrcsepp, strepsils |
| Alternatív gyógymódok: |
C-vitamin,mézes tea, gőzölés kamillával |
| Meggyógyult: |
igen |
|
|
 |
| |
| beküldte: nmagdo (35 éves nő) | időpont: 2008. szeptember 25. 16:29 |
 |
| Kezdeti tünetek: |
Általános tünetek: fül fájdalom, izzadás, láz, torokfájás
Fül, orr, gége: fülfájás, fültőmirigy duzzanata, középfülgyulladásra való hajlam |
| Későbbi tünetek: |
Általános tünetek: fejfájás, fül fájdalom, láz |
| Kórház, rendelő: |
MÁV Kórház és Rendelőintézet (Jász-Nagykun-Szolnok megye, Szolnok) |
| Gyógyszerek: |
aspirin (a pezsgőtablettástól nem fájt annyira a gyomrom)
coldrex |
| Alternatív gyógymódok: |
gőzölés kamillával
hideg-melegvizes zuhany |
| Meggyógyult: |
igen |
|
|
 |
| |
| beküldte: a357 (53 éves nő) | időpont: 2008. július 31. 21:44 |
 |
| Kezdeti tünetek: |
Általános tünetek: éjszakai izzadás, étvágytalanság, fáradtság, fejfájás, gyengeség (fizikai), hidegrázás, influenzaszerű tünetek, izomfájdalom, levertség, végtag fájdalom |
| Gyógyszerek: |
Antibiotikum, Zinnat, Augmentin |
| Alternatív gyógymódok: |
C-vitamin, orrcsepp, sok folyadék |
| Meggyógyult: |
igen |
|
|
 |
| |
| beküldte: Szilvi86 (25 éves nő) | időpont: 2008. július 25. 14:41 |
 |
| Kezdeti tünetek: |
Általános tünetek: álmatlanság, csökkent terhelhetőség, állóképesség, éjszakai izzadás, fejfájás, hidegrázás, izzadás, láz, végtag fájdalom |
| Későbbi tünetek: |
Általános tünetek: általános állapotromlás, fáradtság, fogyás, influenzaszerű tünetek |
| Kórház, rendelő: |
Veszprém Megyei Csolnoky Ferenc Kórház-Rendelőintézet (Veszprém megye, Veszprém) |
| Gyógyszerek: |
antibiotikum |
| Meggyógyult: |
igen |
|
|
 |
| |
| beküldte: doktor (36 éves férfi) | időpont: 2008. május 28. 10:22 |
 |
| Történet: |
A betegséget az influenza vírus okozza, hogy van-e járvány vagy sem az Országos Epidemiológiai Központ szokta jelezni. A betegség ellen van védőoltás, vannak csoportok akiknek ez ingyenesen hozzáférhető. |
| Kezdeti tünetek: |
Általános tünetek: fáradtság, fejfájás, izomfájdalom, láz, torokfájás
Ideg-, csont- és izomrendszer: izommerevség
Keringés és légzés: köhögés |
| Gyógyszerek: |
oselatmivir, zanamivir 48 órán belül hatásos lehet. Egyébként a tünetek csökkentése. Tartózkodni kell az aspirintől, antibiotikumoktól, dohányzástól, alkoholfogyasztástól. |
| Alternatív gyógymódok: |
Pihenni kell, sok folyadékot kell fogyasztani. |
| Meggyógyult: |
igen |
|
|
 |
| |
| |
|
| oldal:
1 |
|
|
|
|
|
|
Betegségek kategóriánként:
Allergiás megbetegedések
Állati eredetű allergiák, Élelmiszer allergia, Pollen allergia, Gyógyszer allergia, Latexallergia, Egyéb allergiák, ... |
|
Balesetek, sérülések, mérgezések
Gombamérgezés, Nyílt sebek, Sziget-betegség, Csonttörések, Égési- és fagyási sérülések, Agy- és gerincsérülések, Shock (sokk), Gázmérgezés, ... |
|
Bőrbetegségek
Rühesség, Szemölcs, Ekcéma, Furunkulus, Ótvar, Akne - pattanásos bőr, Vitiligo, Festékes anyajegy, ... |
Cukorbetegség (diabétesz)
1-es típusú (fiatalkori) diabétesz, 2-es típusú (időskori) diabétesz, ... |
|
Daganatos megbetegedések
Kötőszövet, lágy rész rosszindulatú daganata, Hólyagrák, Petefészekrák, Kötőszöveti eredetű daganatok, Végbélrák, Májrák, Leukémiák, Agydaganat, ... |
|
Emésztőrendszeri betegségek
Aranyér, Májzsugor, Tárolási betegségek, Crohn-betegség, Alkoholos májkárosodás, Gyomorfekély, Zsírmáj, Hepatitis A (heveny májgyulladás), ... |
Fejlődési rendellenességek
Koponya-, gerinc- és agyfejlődési rendellenességek, Diszkalkulia, Turner-szindróma, Húgyúti fejlődési rendellenességek, Autizmus, Szív- és érrendszeri fejlődési rendellenességek, Nemiszervek fejlődési rendellenességei, Mellkas fejlődési rendellenességek, ... |
|
Férfi egészségügyi problémák
Andropauza, Herecsavarodás (torsio testis), Heregyulladás (orchiditis), Rejtettheréjűség (cryptorchismus), Heretuberkulózis (orchidoepididymitis tuberculosa), Klinefelter-szindróma, Férfi meddőség, Fitymaszűkület, ... |
|
Fertőző betegségek
Mononucleosis infectiosa (Pfeiffer-féle mirigyláz), Tuberkulózis (TBC), Tularémia, Hastífusz, Gnathostoma-fertőzés, Chikungunya-láz, Álomkór, Anthrax, ... |
Fogászat, szájsebészet, szájápolás
Fogszuvasodás, A fogágy, fogíny betegségei , Afták, ... |
|
Fül-orr gégészet
Hangszalag polip, Torok- és mandulagyulladás, Gégegyulladás, Az orr, orrüreg egyéb betegségei , Orrpolip, Tinnitus (fülzúgás), Arcüreg-gyulladás, Siketség, ... |
|
Gyermekgyógyászat
Oltási szövődmények, Cisztás fibrózis, Galaktozémia, Fenilketonúria, Bölcsőhalál, Torokgyík (Diftéria), Felső húgyúti fertőzés, Reumás láz, ... |
Hormonális betegségek
Hipofízis betegségei, Női nemi hormonok betegségei, Conn-betegség, Férfi nemi hormonok betegségei, Pajzsmirigy betegségek, hipo- és hipertireózis, Cukorbetegség, Conn-szindróma, Addison-kór, ... |
|
Ideggyógyászati megbetegedések
Alvási apnoe, Cluster-fejfájás , Huntington chorea, Agnózia, Esszenciális tremor, Prozopagnózia, Wernicke-féle enkefalopátia, Vitustánc , ... |
|
Immunológia, hematológia
Non-Hodgkin limfómák, Agranulócitózis, Guillain-Barre szindróma, Autoimmun betegség, Hodgkin-kór, Wiskott-Aldrich szindróma, Vészes vérszegénység, Aplasztikus vérszegénység, ... |
Nemi betegségek
Lágyfekély, HIV (AIDS), Chlamydia, Szifilisz, Genitális herpesz, HPV, hegyes függöly, vírusos szemölcs, Tripper, kankó (gonorrhea), ... |
|
Ortopédia
Porcbetegségek (kondromalácia), Metatarsalgia , Scheuermann-kór, Izombetegségek, Térdízületi betegségek (meniszkusz, artrózis), Lumbágó, Lúdtalp, Sarokcsont gyulladás (sarkantyú), ... |
|
Pszichiátriai megbetegedések
Borderline személyiségzavar, Játékszenvedély (patológiás gambling) , Exorexia , Diszlexia, Pánikbetegség, Kiégés-szindróma (burnout), Gyógyszerfüggőség, Disztímia, ... |
Reumatológiai megbegetedések
Köszvény, Álköszvény, Fibrosus dysplasia, Bechterew-kór, Sjögren-szindróma, SLE (bőrfarkas), Reumatoid arthritis, ... |
|
Sebészet
Léprepedés, Bélelzáródás, Vakbélgyulladás, Lábszárfekély, Vérmérgezés, Lágyéksérv, Meckel-divertikulum, ... |
|
Szemészet
Kötőhártya-gyulladás, Astigmia (fénytörési rendellenességek), Sárgafolt elfajulás, Makula degeneráció, Keratoconus, Kancsalság, Rövidlátás, Glaukóma (zöld hályog), ... |
Szív- és érrendszeri betegségek
Anémia, Szívizom betegségek, Szívritmus-zavarok (pitvari- és kamrai aritmiák), Coronariasclerosis (Koszorúér-elmeszesedés), Von Willebrand szindróma, Angina pectoris, Koszorúér-betegségek (angina pectoris, szívinfarktus, hirtelen halál), Gyulladásos szívbetegségek (szívbelhártya, szívburok, szívizomzat), ... |
|
Szülészet, nőgyógyászat
Vérzési, menstruációs rendellenességek, Petefészekgyulladás, Bartholin ciszta, Mióma, Endometriózis, Terhességi rendellenességek, toxémia, Petefészek-ciszták, Premenstruációs tünetegyüttes, ... |
|
Táplálkozási betegségek
Alultápláltság, Bulimia, Farkasvakság, Angol-kór, Anorexia, Elhízás, Nem allergiás eredetű élelmiszer hiperszenzitivitás (laktóz intolerancia), Beri-beri, ... |
Tüdő- és légúti megbetegedések
Légúti allergia, szénanátha, Atelektázia, Meghűlés, megfázás, Hörghurut, Tüdőtályog, Légmell, Tüdőgyulladás, Porártalom (szilikózis, azbesztózis, stb.), ... |
|
Vese- és húgyúti megbetegedések
Vizeletinkontinencia, Nephrosis szindróma, Heveny hólyaggyulladás, Idült glomerulonephritis, Heveny glomerulonephritis, Inkontinencia, Húgycsőgyulladás, Vizelet-inkontinencia, ... |
|
|
|
|
|
|
|
|