|
|
| |
|
|
|
|
|
|
2011. június 4.| Szerző: betegszoba.hu
| |
|
|
|
| |
A meggyőző beszéd titkai
Amerikai kutatók szerint a legjobb módszer mások meggyőzésére, ha közepesen gyors tempóban, de nem túl lendületesen beszélnek hozzájuk, valamint gyakran tartanak szüneteket. 1 400 olyan telefonhívást elemeztek, mely során telefonos felmérésben való részvételről próbálták meggyőzni a hívott felet.
Egy brit nyelvszakértő szerint ”nem az a lényeg, mit mondunk, hanem az, hogy miként.” Azok jártak a legkevesebb sikerrel, akik túl gyorsan beszéltek, nem tartottak szüneteket, vagy túlzásba vitték a lelkesedést. A Michigani Egyetem Társadalomkutató Intézetének tanulmánya 100 férfi és nő rögzített bemutatkozó telefonhívását elemezte. Megvizsgálták az interjúztató beszédének sebességét, folyékonyságát és hangmagasságát, majd azt, hogy mennyire tudták meggyőzni az embereket a részvételről. Azok, akik kb. 3,5 szót mondtak ki egy másodperc alatt (közepesen gyors tempó) sokkal sikeresebbnek bizonyultak, mint azok, akik túl gyorsan vagy lassan beszéltek.
A kutatók Jose Benki nyelvpszichológus szakértő vezetésével megfigyelték, hogy aki túl gyorsan beszél, arról azt feltételezik, hogy meg akarja vezetni a hallgatóságát. Aki pedig túl lassan, arról azt gondolják, hogy nem valami okos, vagy tudálékos. Aki gyakran váltogatja a hangmagasságát, az mesterkéltnek tűnik. A percenként 4-5 megállás nagyobb sikert hoz, mint a folyamatos beszéd. Tanulmányukat az Amerikai Közvéleménykutató Szövetség számára készítették.
Dr Rachael-Anne Knight, a Londoni Városi Egyetem adjunktusa elmondta, hogy a prozódia, vagyis a ritmus, hangsúly és intonáció a kulcs a hallgatóság befogadásához. ”Ezek nagyon sok információt hordoznak, például a beszélő érzéseiről és a hallgatóhoz való viszonyáról. Már mindannyian átéltünk olyan helyzetet, ahol többféleképpen értelmezhető kijelentéssel megbántottak minket. Nem azon sértődtünk meg, amit mondtak, hanem azon, ahogyan mondták. A beszélők nem mindig vannak tisztában azzal, hogy a beszédmódjuk miként befolyásolja az üzenetüket, ezért ez a kutatás hasznos abból a szempontból, hogy gyakorlati tanácsokat ad a meggyőzőbb kifejezésmódok kialakításához. A szolgáltatóiparban és a való életben is alkalmazhatók a módszerek.”
|
|
|
|
|
|
|
Betegségek kategóriánként:
Allergiás megbetegedések
Egyéb allergiák, Élelmiszer allergia, Állati eredetű allergiák, Pollen allergia, Gyógyszer allergia, Latexallergia, ... |
|
Balesetek, sérülések, mérgezések
Nyílt sebek, Shock (sokk), Agy- és gerincsérülések, Vegyszerek okozta belső sérülések, Gázmérgezés, Bursitis, Égési- és fagyási sérülések, Agyrázkódás, ... |
|
Bőrbetegségek
Ótvar, Basalioma, Lichen ruber planus, Orbánc, Melanoma - festéksejtes bőrdaganat, Seborrheás dermatitisz, Furunkulus, Erythema nodosum, ... |
Cukorbetegség (diabétesz)
2-es típusú (időskori) diabétesz, 1-es típusú (fiatalkori) diabétesz, ... |
|
Daganatos megbetegedések
Papillaris carcinoma, Lipoma, Kaposi-szarkóma, Vesedaganatok, Tüdőrák, Prosztatarák, Vesemedencerák, Hólyagrák, ... |
|
Emésztőrendszeri betegségek
Gyomorhurut, Zollinger-Ellison szindróma, Crohn-betegség, Nyombélfekély, Nyelőcsőfekély, Botulizmus, Hepatitis A (heveny májgyulladás), Gasztrointesztinális perforáció, ... |
Fejlődési rendellenességek
Marfan-szindróma, Szív- és érrendszeri fejlődési rendellenességek, Koponya-, gerinc- és agyfejlődési rendellenességek, Csont- és izületi fejlődési rendellenességek, Arc-, szem- és nyak fejlődési rendellenességek, Táplálkozási szervrendszer fejlődési rendellenességei, Diszkalkulia, Hiperkinézis, ... |
|
Férfi egészségügyi problémák
Klinefelter-szindróma, Fitymaszűkület, Mellékhere-gyulladás, Fitymafék (rövid), Heregyulladás (orchiditis), Erektilis diszfunkció / Potenciazavar, Herecsavarodás (torsio testis), Andropauza, ... |
|
Fertőző betegségek
Chikungunya-láz, Kandidiázis (candida), Vérhas, Lyme-kór, Trichomoniázis, Legionárius betegség (legionellosis), Anthrax, Járványos májgyulladás (Hepatitis A), ... |
Fogászat, szájsebészet, szájápolás
Afták, A fogágy, fogíny betegségei , Fogszuvasodás, ... |
|
Fül-orr gégészet
Hangszalag polip, Siketség, Orrpolip, Tinnitus (fülzúgás), Nyálmirigyek betegségei, Az orr, orrüreg egyéb betegségei , Nagyothallás, A gége egyéb betegségei, ... |
|
Gyermekgyógyászat
Down-kór, Mumpsz, Diszpraxia, Galaktozémia, Fenilketonúria, Cisztás fibrózis, Farkastorok, Oltási szövődmények, ... |
Hormonális betegségek
Addison-kór, Cushing-szindróma, Női nemi hormonok betegségei, Conn-szindróma, Férfi nemi hormonok betegségei, Conn-betegség, Pajzsmirigy betegségek, hipo- és hipertireózis, Hipofízis betegségei, ... |
|
Ideggyógyászati megbetegedések
Alzheimer-kór, Neurofibromatózis (Recklinghausen kór), Vitustánc , Bell parézis, Creutzfeldt-jakob kór, Tay–Sachs-szindróma, Arcidegzsába, Agnózia, ... |
|
Immunológia, hematológia
Hodgkin-kór, Hemofília, Guillain-Barre szindróma, Non-Hodgkin limfómák, Autoimmun betegség, Leiden mutáció, Vészes vérszegénység, Agranulócitózis, ... |
Nemi betegségek
Tripper, kankó (gonorrhea), HPV, hegyes függöly, vírusos szemölcs, Chlamydia, Genitális herpesz, Szifilisz, HIV (AIDS), Lágyfekély, ... |
|
Ortopédia
Bokaízület betegségei, szalagsérülések, Scheuermann-kór, Metatarsalgia , Térdízületi betegségek (meniszkusz, artrózis), Porcbetegségek (kondromalácia), Dupuytren-kontraktúra , Gerinc tartási rendellenességei (lordózis, kifózis), Csípőízületi betegségek (csípőficam, coxartrózis), ... |
|
Pszichiátriai megbetegedések
Kényszerbetegség, Korszakov-szindróma, Borderline személyiségzavar, Értelmi fogyatékosság, Szorongásos kórképek, Kiégés-szindróma (burnout), Játékszenvedély (patológiás gambling) , Mániás depressziós elmezavar, ... |
Reumatológiai megbegetedések
Fibrosus dysplasia, Álköszvény, Bechterew-kór, SLE (bőrfarkas), Sjögren-szindróma, Reumatoid arthritis, Köszvény, ... |
|
Sebészet
Léprepedés, Lábszárfekély, Lágyéksérv, Bélelzáródás, Meckel-divertikulum, Vérmérgezés, Vakbélgyulladás, ... |
|
Szemészet
Távollátás, Kötőhártya-gyulladás, Rövidlátás, Szürkehályog (katarakta), Szemhéjgörcs, Keratoconus, Sárgafolt elfajulás, Glaukóma (zöld hályog), ... |
Szív- és érrendszeri betegségek
Coronariasclerosis (Koszorúér-elmeszesedés), Endocarditis, Agyi érbetegségek, stroke (agyembólia, agytrombózis, agyvérzés, agyérgörcs), Koszorúér-betegségek (angina pectoris, szívinfarktus, hirtelen halál), Koleszterin - és vérzsír problémák, érelmeszesedés, Szívizom betegségek, Anémia, Szívbillentyű-betegségek, ... |
|
Szülészet, nőgyógyászat
Klimaktérium, Bartholin ciszta, Petefészek-ciszták, Terhességi rendellenességek, toxémia, Vérzési, menstruációs rendellenességek, Mióma, Méhgyulladás, Meddőség, ... |
|
Táplálkozási betegségek
Elhízás, Kóros soványság, Bulimia, Lisztérzékenység, Nem allergiás eredetű élelmiszer hiperszenzitivitás (laktóz intolerancia), Anorexia, Angol-kór, Skorbut, ... |
Tüdő- és légúti megbetegedések
Légmell, Atelektázia, Porártalom (szilikózis, azbesztózis, stb.), Tüdőkeringés betegségei, COPD, Tüdőtágulat (emphysema), Meghűlés, megfázás, Tüdőgyulladás, ... |
|
Vese- és húgyúti megbetegedések
Inkontinencia, Vizelet-inkontinencia, Vizeletinkontinencia, Heveny glomerulonephritis, Vesekőbetegség, Idült glomerulonephritis, Veseelégtelenség, Húgycsőgyulladás, ... |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|