|
|
| |
|
|
|
|
|
|
2011. március 24.| Szerző: betegszoba.hu
| |
|
|
|
| |
A köldökzsinorban rejlő lehetőségek
A köldökzsinór és a menstruációs vér sejtjeiből származó őssejtek átültetésével reményt kaphatnak a gyógyulásra az agyvérzéses, Alzheimer-kóros és ALS-ben (amiotrófiás laterális szklerózis)szenvedő betegek, állítja a Cell Transplantation című folyóirat egyik cikke.
A Dél-Floridai Egyetem Idegsebészeti és Agyi Helyreállító részlegének kutatói vezették a tanulmányt, melyben közreműködtek még a tampai Saneron CCEL Therapeutics, az oldsmari Cryo-Cell International és a brazil Cryopraxis, Cell Praxis, BioRio munkatársai is. ”A köldökzsinórból és a menstruációs vérből relatíve könnyű kinyerni az őssejteket. Úgy tűnik, hogy sokféle sejtté lehet őket differenciálni, immunológiai szempontból éretlenek, ami azt jelenti, hogy segítik a sejtek túlélését, ahelyett, hogy helyettesítenék azokat az átültetés során.” - magyarázta az Egyetem munkatársa, Paul Sanberg.
A Cell PRAXIS BioRio vezérigazgatója, Eduardo Cruz szerint az emberi köldökzsinór-őssejtek (hUCB) csak a születéskor állnak rendelkezésre, a menstruációs vér őssejtjei (MensSC) azonban 40 éven át havonta gyűjthetők be a reproduktív korú nőktől. A MenSC-t beültették állatokba, és kiderült, hogy képesek egy sor különféle típusú idegsejtté differenciálódni. A hUCB-ben szintén terápiás lehetőségek rejlenek, mert csökkentik a neurodegeneratív betegségek legtöbbikében kulcsszerepet játszó gyulladást.
Mercedes Walton, a Cryo-Cell vezérigazgatója elmondta: ”Az áttörést jelentő felfedezésünk, mely szerint a menstruációs vérsejtek proliferatív őssejteket tartalmaznak, melyek képesek szív-és idegsejtekké alakulni, új terápiás lehetőségek felé nyitott utat.” A MensSC laboratóriumi kultúrákba és állati modellekbe való transzplantációja megmutatta, hogy az őssejt megvédhet az agyvérzésnél jelentkező oxigén-glükóz hiányától. ”Az átültetett sejtek által kibocsátott faktorok neuroprotektív hatással bírnak. Ez valószínűleg összefügg a kiválasztott növekedési faktorokkal és a neutrofin-3-mal, melyek mind eredményeket hozatnak az agyvérzés kezelésében.” - mondta Cesar Borlogan professzor.
Az Alzheimer-kór állatmodelljein végzett kísérletek is arra utalnak, hogy a hUCB-nek is van gyulladáscsökkentő szerepe. Juan Tan pszichiáter professzor és Robert A. Silver, a Rashid Fejlődési Neurobiológiai Laboratórium vezetője szerint az Alzheimer-kór egyik fő okozója az amiloid béta lerakódása. Ez a vegyület aktiválja az immunválaszt egy sor kulcsfontosságú agysejtben, és így vezet gyulladásos állapothoz.
”Valószínű, hogy a hUCB képes megváltoztatni a gyulladásos választ, így gyakorolt előnyös hatást az Alzheimer-kóros állatmodelleken.” - mondta Tan. A szintén a gyulladásos neurodegeneratív betegségeként számon tartott ALS állatmodelleken végrehajtott hUCB-átültetés segített féken tartani a gyulladásos választ, mert csökkentette a mikroglia nevű agysejtek számát. Ebben az esetben a hUCB hatása összefüggött a dózissal.
|
|
|
|
|
|
|
Betegségek kategóriánként:
Allergiás megbetegedések
Állati eredetű allergiák, Gyógyszer allergia, Egyéb allergiák, Pollen allergia, Latexallergia, Élelmiszer allergia, ... |
|
Balesetek, sérülések, mérgezések
Gombamérgezés, Agy- és gerincsérülések, Agyrázkódás, Ételfertőzés és -mérgezés, Csonttörések, Égési- és fagyási sérülések, Gázmérgezés, Shock (sokk), ... |
|
Bőrbetegségek
Fejtetű, Ruhatetű, Ótvar, Ekcéma, Pikkelysömör (psoriasis), Seborrheás dermatitisz, Napszúrás, Lapostetű, ... |
Cukorbetegség (diabétesz)
1-es típusú (fiatalkori) diabétesz, 2-es típusú (időskori) diabétesz, ... |
|
Daganatos megbetegedések
Vastagbélrák, Hasnyálmirigy-rák, Méhnyakrák, Hólyagrák, Leukémiák, Agydaganat, Krónikus limfoid leukémia, Gégerák, ... |
|
Emésztőrendszeri betegségek
Májzsugor, Gyomorfekély, Gyomorhurut, Gasztrointesztinális perforáció, Tárolási betegségek, Gyomor-nyelőcső reflux (GORB, GERD), Zsírmáj, Botulizmus, ... |
Fejlődési rendellenességek
Fenilketonuria, Autizmus, Táplálkozási szervrendszer fejlődési rendellenességei, Mellkas fejlődési rendellenességek, Diszkalkulia, Csont- és izületi fejlődési rendellenességek, Nemiszervek fejlődési rendellenességei, Kromoszóma rendellenességek, ... |
|
Férfi egészségügyi problémák
Herezacskóvisszeresség, Férfi meddőség, Here vízsérv (hydrocele testis), Korai magömlés, Heregyulladás (orchiditis), Fitymaszűkület, Prosztata-megnagyobbodás, Klinefelter-szindróma, ... |
|
Fertőző betegségek
Lyme-kór, Mononukleózis, Malária, Chikungunya-láz, Szalmonella-fertőzés, Feketehimlő, Amőbiázis, Kandidiázis (candida), ... |
Fogászat, szájsebészet, szájápolás
Fogszuvasodás, A fogágy, fogíny betegségei , Afták, ... |
|
Fül-orr gégészet
Orrpolip, A fül egyéb betegségei, Az orr, orrüreg egyéb betegségei , A gége egyéb betegségei, Siketség, Hangszalag polip, Nagyothallás, Tinnitus (fülzúgás), ... |
|
Gyermekgyógyászat
Ewing-szarkóma, Bölcsőhalál, Diszpraxia, Mumpsz, Fenilketonúria, Farkastorok, Galaktozémia, Felső húgyúti fertőzés, ... |
Hormonális betegségek
Conn-szindróma, Cukorbetegség, Addison-kór, Conn-betegség, Hipofízis betegségei, Pajzsmirigy betegségek, hipo- és hipertireózis, Női nemi hormonok betegségei, Cushing-szindróma, ... |
|
Ideggyógyászati megbetegedések
Polyneuropathia, Disztónia, Auditív Feldolgozási Zavar (APD) , Parkinson-kór, Anozognózia, Huntington chorea, Tourette-szindróma, Sclerosis multiplex, ... |
|
Immunológia, hematológia
Agranulócitózis, Vashiányos anaemia, Hodgkin-kór, Leiden mutáció, Wiskott-Aldrich szindróma, Autoimmun betegség, Guillain-Barre szindróma, Vészes vérszegénység, ... |
Nemi betegségek
HIV (AIDS), Genitális herpesz, Lágyfekély, Szifilisz, Tripper, kankó (gonorrhea), Chlamydia, HPV, hegyes függöly, vírusos szemölcs, ... |
|
Ortopédia
Lúdtalp, Csípőízületi betegségek (csípőficam, coxartrózis), Scheuermann-kór, Bokaízület betegségei, szalagsérülések, Izombetegségek, Csontritkulás (oszteoporózis), Dongaláb, Dupuytren-kontraktúra , ... |
|
Pszichiátriai megbetegedések
Borderline szindróma, Exorexia , Korszakov-szindróma, Kiégés-szindróma (burnout), Szorongásos kórképek, Pánikbetegség, Delirium tremens, Disztímia, ... |
Reumatológiai megbegetedések
Bechterew-kór, Fibrosus dysplasia, Reumatoid arthritis, Sjögren-szindróma, Álköszvény, SLE (bőrfarkas), Köszvény, ... |
|
Sebészet
Bélelzáródás, Vérmérgezés, Lágyéksérv, Vakbélgyulladás, Meckel-divertikulum, Lábszárfekély, Léprepedés, ... |
|
Szemészet
Kötőhártya-gyulladás, Rövidlátás, Szürkehályog (katarakta), Astigmia (fénytörési rendellenességek), Távollátás, Fénytörési rendellenességek (asztigmia), Jégárpa, Stargardt-szindróma, ... |
Szív- és érrendszeri betegségek
Szívelégtelenség, Érelmeszesedés, Szívizom betegségek, Koszorúér-betegségek (angina pectoris, szívinfarktus, hirtelen halál), Gyulladásos szívbetegségek (szívbelhártya, szívburok, szívizomzat), Szívritmus-zavarok (pitvari- és kamrai aritmiák), Anémia, Coarctatio aortae , ... |
|
Szülészet, nőgyógyászat
Spontán vetélés, Meddőség, Preeklampszia, Méhgyulladás, Petefészek-ciszták, Terhességi rendellenességek, toxémia, Vérzési, menstruációs rendellenességek, Petefészekgyulladás, ... |
|
Táplálkozási betegségek
Lisztérzékenység, Skorbut, Alultápláltság, Angol-kór, Farkasvakság, Beri-beri, Elhízás, Kóros soványság, ... |
Tüdő- és légúti megbetegedések
Tüdőtágulat (emphysema), Tüdőtályog, Tüdőgyulladás, Légúti allergia, szénanátha, Légmell, Porártalom (szilikózis, azbesztózis, stb.), Meghűlés, megfázás, Tüdőkeringés betegségei, ... |
|
Vese- és húgyúti megbetegedések
Húgycsőgyulladás, Heveny glomerulonephritis, Idült glomerulonephritis, Vesekőbetegség, Vesemedence-gyulladás, Heveny hólyaggyulladás, Veseciszta, Nephrosis szindróma, ... |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|