|
| |
|
|
|
|
|
|
2010. július 9.| Szerző: betegszoba.hu
| |
|
|
|
| |
A kevés alvás plusz kilókat okoz
Úgy tűnik nem az öregedés az egyetlen, ami a középkorú nőket fenyegeti, hiszen az álmatlanság legalább olyan veszélyes lehet: a legújabb kutatások szerint ugyanis azok a középkorú és idősebb nők, akiknek alvásproblémáik vannak, sokkal könnyebben szednek fel plusz kilókat, mint jó alvó társaik.
A kutatók összesen 7300 40 és 60 év közötti férfi és nő életét kísérték figyelemmel hét éven keresztül. Az eredmények szerint azok a nők, akik jelentős alvásproblémákról számoltak be a kutatás alatt, a vizsgálatok végére sokkal többet híztak, mint azok a nők, akiknek nem voltak alvási gondjaik.
Az alvási gondokkal küzdő nők egyharmada hízott legalább öt kilót a kutatás ideje alatt, míg ugyanez a súlygyarapodás alvásproblémák híján csak a vizsgáltak egyötödénél jelentkezett. Sajnos vagy szerencsére ez a jelenség csak a nőknél jelentkezik, férfiaknál nem okoz elhízást a kialvatlanság.
Az alvásproblémák és az elhízás közti kapcsolat akkor is megmaradt, amikor a kutatók más tényezőket (általános fizikai és mentális egészség, kezdősúly a kutatás elején, testmozgás) is figyelembe vettek.
"A legvalószínűbb magyarázat a jelenségre, hogy az alváshiány megzavarja egyes hormonok, például az étvágyat is szabályozó leptin és ghrelin működését, ez pedig túlevést okozhat a kialvatlan betegeknél" - nyilatkozta Peppi Lyytikainen, a Helsinki Egyetem vezető kutatója.
"Bár a mostani kutatás nem bizonyítja minden kétséget kizáróan az ok-okozati összefüggéseket az alváshiány és az elhízás között, de valószínűsíti, hogy az alvásgondok segítik a plusz kilók lerakódását."
|
|
|
|
|
|
|
Betegségek kategóriánként:
Allergiás megbetegedések
Latexallergia, Pollen allergia, Egyéb allergiák, Élelmiszer allergia, Állati eredetű allergiák, Gyógyszer allergia, ... |
|
Balesetek, sérülések, mérgezések
Nyílt sebek, Ficamok, rándulások, Ételfertőzés és -mérgezés, Gázmérgezés, Agyrázkódás, Vegyszerek okozta belső sérülések, Bursitis, Agy- és gerincsérülések, ... |
|
Bőrbetegségek
Bőr- és nyálkahártya candida fertőzése, Napszúrás, Seborrheás dermatitisz, Rosacea, Melanoma - festéksejtes bőrdaganat, Ruhatetű, Pikkelysömör (psoriasis), Körömgombásodás, ... |
Cukorbetegség (diabétesz)
2-es típusú (időskori) diabétesz, 1-es típusú (fiatalkori) diabétesz, ... |
|
Daganatos megbetegedések
Kötőszövet, lágy rész rosszindulatú daganata, Ajak- és szájüregi rák, Léprepedés, lépdaganat, lépciszta, Emlőrák, Agydaganat, Nyelőcsőrák, Csontdaganatok, Méhnyakrák, ... |
|
Emésztőrendszeri betegségek
Irritábilis bélszindróma (IBS), Hasnyálmirigy gyulladás , Alkoholos májkárosodás, Hepatitis C, Aranyér, Botulizmus, Crohn-betegség, Anális fisszúra, ... |
Fejlődési rendellenességek
Nemiszervek fejlődési rendellenességei, Autizmus, Cri du chat (macskanyávogás) szindróma, Mellkas fejlődési rendellenességek, Fenilketonuria, Diszkalkulia, Szív- és érrendszeri fejlődési rendellenességek, Kromoszóma rendellenességek, ... |
|
Férfi egészségügyi problémák
Heretuberkulózis (orchidoepididymitis tuberculosa), Prosztata-megnagyobbodás, Herecsavarodás (torsio testis), Heregyulladás (orchiditis), Fitymaszűkület, Korai magömlés, Rejtettheréjűség (cryptorchismus), Here vízsérv (hydrocele testis), ... |
|
Fertőző betegségek
Gnathostoma-fertőzés, Lépfene, Skarlát, Campylobacteriózis, Kolera, Tuberkulózis (TBC), Trichomoniázis, Szalmonella-fertőzés, ... |
Fogászat, szájsebészet, szájápolás
Fogszuvasodás, Afták, A fogágy, fogíny betegségei , ... |
|
Fül-orr gégészet
Tinnitus (fülzúgás), A gége egyéb betegségei, Orrpolip, Torok- és mandulagyulladás, Az orr, orrüreg egyéb betegségei , Siketség, Hangszalag polip, A fül egyéb betegségei, ... |
|
Gyermekgyógyászat
Cisztás fibrózis, Down-kór, Ewing-szarkóma, Galaktozémia, Mumpsz, Járványos gyermekbénulás, Fenilketonúria, Bölcsőhalál, ... |
Hormonális betegségek
Férfi nemi hormonok betegségei, Cukorbetegség, Addison-kór, Pajzsmirigy betegségek, hipo- és hipertireózis, Conn-betegség, Hipofízis betegségei, Női nemi hormonok betegségei, Cushing-szindróma, ... |
|
Ideggyógyászati megbetegedések
Arcidegzsába, Izomdisztrófia, Wernicke-féle enkefalopátia, Alvászavarok, Amiotrófiás laterálszklerózis, Creutzfeldt-jakob kór, Porckorongsérv, Narkolepszia, ... |
|
Immunológia, hematológia
Vészes vérszegénység, Vashiányos anaemia, Hemofília, Wiskott-Aldrich szindróma, Autoimmun betegség, Agranulócitózis, Guillain-Barre szindróma, Aplasztikus vérszegénység, ... |
Nemi betegségek
Genitális herpesz, Szifilisz, Chlamydia, Lágyfekély, Tripper, kankó (gonorrhea), HIV (AIDS), HPV, hegyes függöly, vírusos szemölcs, ... |
|
Ortopédia
Térdízületi betegségek (meniszkusz, artrózis), Izombetegségek, Bokaízület betegségei, szalagsérülések, Csontritkulás (oszteoporózis), Lúdtalp, Csípőízületi betegségek (csípőficam, coxartrózis), Sarokcsont gyulladás (sarkantyú), Gerinc tartási rendellenességei (lordózis, kifózis), ... |
|
Pszichiátriai megbetegedések
Egyéb függőségek, Paranoia, Gyógyszerfüggőség, Mániás depressziós elmezavar, Borderline szindróma, Pánikbetegség, Delirium tremens, Játékszenvedély (patológiás gambling) , ... |
Reumatológiai megbegetedések
SLE (bőrfarkas), Köszvény, Sjögren-szindróma, Fibrosus dysplasia, Bechterew-kór, Reumatoid arthritis, ... |
|
Sebészet
Vakbélgyulladás, Meckel-divertikulum, Lábszárfekély, Lágyéksérv, Bélelzáródás, Vérmérgezés, Léprepedés, ... |
|
Szemészet
Távollátás, Glaukóma (zöld hályog), Fénytörési rendellenességek (asztigmia), Rövidlátás, Sárgafolt elfajulás, Jégárpa, Szürkehályog (katarakta), Szemhéjgörcs, ... |
Szív- és érrendszeri betegségek
Szívbillentyű-betegségek, Szívizom betegségek, Magasvérnyomás-betegség, Agyi érbetegségek, stroke (agyembólia, agytrombózis, agyvérzés, agyérgörcs), Szívritmus-zavarok (pitvari- és kamrai aritmiák), Gyulladásos szívbetegségek (szívbelhártya, szívburok, szívizomzat), Koleszterin - és vérzsír problémák, érelmeszesedés, Szívelégtelenség, ... |
|
Szülészet, nőgyógyászat
Külső nemiszerv- és hüvelygyulladás, Petefészek-ciszták, Spontán vetélés, Terhességi rendellenességek, toxémia, Meddőség, Vérzési, menstruációs rendellenességek, Petefészekgyulladás, Méhgyulladás, ... |
|
Táplálkozási betegségek
Elhízás, Lisztérzékenység, Beri-beri, Anorexia, Angol-kór, Bulimia, Alultápláltság, Skorbut, ... |
Tüdő- és légúti megbetegedések
Hörghurut, Asztma, Légúti allergia, szénanátha, Tüdőtágulat (emphysema), Légmell, Porártalom (szilikózis, azbesztózis, stb.), Tüdőtályog, Tüdőkeringés betegségei, ... |
|
Vese- és húgyúti megbetegedések
Heveny glomerulonephritis, Veseelégtelenség, Heveny hólyaggyulladás, Vizeletinkontinencia, Húgycsőgyulladás, Inkontinencia, Vizelet-inkontinencia, Nephrosis szindróma, ... |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|