|
| |
|
|
|
|
|
|
2010. május 31.| Szerző: betegszoba.hu
| |
|
|
|
| |
A kevés alvás gyilkol
Ha rendszeresen 6 óránál kevesebbet alszunk éjjelente, az közelebb hozza a halálunk időpontját.
Brit és olasz tudósok megállapították, hogy ha rendszeresen 6 óránál kevesebbet alszunk, akkor megnő az esélyünk arra, hogy idő előtt eltávozzunk e földi létből. Ugyanezzel a cseppet sem rózsás kilátással kecsegtet az is, ha úgy döntünk, hogy 9 óránál is tovább húzzuk a lóbőrt, állítják a Warwick Egyetem és a Federico II Egyetem tudósai.
A Sleep című szaklapban jelent meg az 1,3 millió európai, ázsiai és amerikai ember adatait feldolgozó, 25 éves távlatot átfogó tanulmány, melynek vezető szerzője Francesco Cappuccio prosfesszor, a Warwick Egyetem Alvás-. Egészség- és Társadalomtudományi munkacsoportjának vezetője. A szakértő így nyilatkozott a Guardian című mértékadó brit lapnak: "Folyamatosan 6 és nyolc óra közötti időtartamú alvás a legoptimálisabb az egészségünk szempontjából."A szerzők megemlítik azt is, hogy munkájuk igazolja azokat a korábbi tudományos eredményeket, amelyek szerint a rövid alvásidő cukorbetegséghez, magas vérnyomáshoz, elhízáshoz és szívproblémákhoz vezet.
|
|
|
|
|
|
|
Betegségek kategóriánként:
Allergiás megbetegedések
Élelmiszer allergia, Gyógyszer allergia, Latexallergia, Pollen allergia, Állati eredetű allergiák, Egyéb allergiák, ... |
|
Balesetek, sérülések, mérgezések
Nyílt sebek, Gombamérgezés, Sziget-betegség, Vegyszerek okozta belső sérülések, Bursitis, Égési- és fagyási sérülések, Gázmérgezés, Csonttörések, ... |
|
Bőrbetegségek
Festékes anyajegy, Rosacea, Basalioma, Ótvar, Napszúrás, Seborrheás dermatitisz, Herpesz, Kaposi-szarkóma, ... |
Cukorbetegség (diabétesz)
2-es típusú (időskori) diabétesz, 1-es típusú (fiatalkori) diabétesz, ... |
|
Daganatos megbetegedések
Bőrrák, Prosztatarák, Papillaris carcinoma, Petefészekrák, Hererák, Wilms-tumor, Vesedaganatok, Lipoma, ... |
|
Emésztőrendszeri betegségek
Botulizmus, Hepatitis C, Májzsugor, Gyomorfekély, Tárolási betegségek, Gyomorhurut, Vastagbél-divertikulitis/divertikulosis, Gyomor-nyelőcső reflux (GORB, GERD), ... |
Fejlődési rendellenességek
Arc-, szem- és nyak fejlődési rendellenességek, Koponya-, gerinc- és agyfejlődési rendellenességek, Kromoszóma rendellenességek, Húgyúti fejlődési rendellenességek, Szív- és érrendszeri fejlődési rendellenességek, Csont- és izületi fejlődési rendellenességek, Marfan-szindróma, Turner-szindróma, ... |
|
Férfi egészségügyi problémák
Férfi meddőség, Fitymaszűkület, Herezacskóvisszeresség, Here vízsérv (hydrocele testis), Rejtettheréjűség (cryptorchismus), Korai magömlés, Erektilis diszfunkció / Potenciazavar, Prosztata-megnagyobbodás, ... |
|
Fertőző betegségek
Skarlát, Tetanusz, Rubeola (rózsahimlő), Lyme-kór, Járványos májgyulladás (Hepatitis A), Gnathostoma-fertőzés, Mononucleosis infectiosa (Pfeiffer-féle mirigyláz), Bárányhimlő, ... |
Fogászat, szájsebészet, szájápolás
Afták, Fogszuvasodás, A fogágy, fogíny betegségei , ... |
|
Fül-orr gégészet
Torok- és mandulagyulladás, Nyálmirigyek betegségei, Orrpolip, Tinnitus (fülzúgás), Az orr, orrüreg egyéb betegségei , Gégegyulladás, A gége egyéb betegségei, Siketség, ... |
|
Gyermekgyógyászat
Alsó húgyúti fertőzés, Mumpsz, Szamárköhögés, Oltási szövődmények, Bölcsőhalál, Fenilketonúria, Reumás láz, Down-kór, ... |
Hormonális betegségek
Conn-betegség, Női nemi hormonok betegségei, Férfi nemi hormonok betegségei, Cukorbetegség, Cushing-szindróma, Pajzsmirigy betegségek, hipo- és hipertireózis, Hipofízis betegségei, Addison-kór, ... |
|
Ideggyógyászati megbetegedések
Arcidegzsába, Polyneuropathia, Myastenia gravis, Wernicke-féle enkefalopátia, Porckorongsérv, Izomdisztrófia, Sclerosis multiplex, Amiotrófiás laterálszklerózis, ... |
|
Immunológia, hematológia
Wiskott-Aldrich szindróma, Non-Hodgkin limfómák, Agranulócitózis, Leiden mutáció, Autoimmun betegség, Vashiányos anaemia, Vészes vérszegénység, Hodgkin-kór, ... |
Nemi betegségek
Chlamydia, Szifilisz, Genitális herpesz, HPV, hegyes függöly, vírusos szemölcs, Lágyfekély, Tripper, kankó (gonorrhea), HIV (AIDS), ... |
|
Ortopédia
Dongaláb, Porcbetegségek (kondromalácia), Scheuermann-kór, Bokaízület betegségei, szalagsérülések, Gerinc tartási rendellenességei (lordózis, kifózis), Gerincferdülés (scoliosis), Izombetegségek, Lumbágó, ... |
|
Pszichiátriai megbetegedések
Értelmi fogyatékosság, Szorongásos kórképek, Kábítószerfüggőség, Paranoia, Skizofrénia, Játékszenvedély (patológiás gambling) , Borderline szindróma, Depresszió, ... |
Reumatológiai megbegetedések
Reumatoid arthritis, Sjögren-szindróma, Bechterew-kór, SLE (bőrfarkas), Fibrosus dysplasia, Köszvény, ... |
|
Sebészet
Lágyéksérv, Bélelzáródás, Vérmérgezés, Lábszárfekély, Vakbélgyulladás, Léprepedés, Meckel-divertikulum, ... |
|
Szemészet
Sárgafolt elfajulás, Távollátás, Jégárpa, Kancsalság, Kötőhártya-gyulladás, Fénytörési rendellenességek (asztigmia), Stargardt-szindróma, Keratoconus, ... |
Szív- és érrendszeri betegségek
Szívelégtelenség, Szívbillentyű-betegségek, Magasvérnyomás-betegség, Koleszterin - és vérzsír problémák, érelmeszesedés, Gyulladásos szívbetegségek (szívbelhártya, szívburok, szívizomzat), Visszérbetegségek (trombózis, visszér gyulladás), Szívritmus-zavarok (pitvari- és kamrai aritmiák), Koszorúér-betegségek (angina pectoris, szívinfarktus, hirtelen halál), ... |
|
Szülészet, nőgyógyászat
Spontán vetélés, Endometriózis, Petefészek-ciszták, Terhességi rendellenességek, toxémia, Vérzési, menstruációs rendellenességek, Méhgyulladás, Premenstruációs tünetegyüttes, Meddőség, ... |
|
Táplálkozási betegségek
Skorbut, Anorexia, Farkasvakság, Lisztérzékenység, Nem allergiás eredetű élelmiszer hiperszenzitivitás (laktóz intolerancia), Kóros soványság, Angol-kór, Bulimia, ... |
Tüdő- és légúti megbetegedések
Meghűlés, megfázás, Tüdőtályog, Asztma, Tüdőkeringés betegségei, Tüdőgyulladás, COPD, Légmell, Porártalom (szilikózis, azbesztózis, stb.), ... |
|
Vese- és húgyúti megbetegedések
Heveny glomerulonephritis, Vesekőbetegség, Veseelégtelenség, Vizelet-inkontinencia, Vesicoureteralis reflux, Nephrosis szindróma, Vesemedence-gyulladás, Idült glomerulonephritis, ... |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|