|
|
| |
|
|
|
|
|
|
2011. január 26.| Szerző: betegszoba.hu
| |
|
|
|
| |
A jóga jótékony hatása
Az emberek évezredek óta jógáznak, hogy fejlesszék erőnlétüket, önuralmukat és közérzetüket. Bár a jóga az ősi indiai vallásból indul ki, és szigorúan megmaradt az alternatív gyógyászat keretei között, egyre több tudományos tény támasztja alá, hogy az általa nyújtott lelki kiegyensúlyozottság a testi egészségre is hatással van.
”A szakemberek kimutatták, hogy a jóga segít elmulasztani a hátfájást, fejfájást, álmatlanságot, nyakfájást, javít a rossz emésztésen, szorongáson, depresszión, magas vérnyomáson és fogyókúra esetén is igen hatásos” - számolt be róla Sat Bir Singh Khalsa, a Harvard Orvosi Egyetem tanársegédje, aki szerint az egészségügyi előnyök abból erednek, hogy a jóga összekapcsolja a testet a lélekkel.
Az Egyesült Államok Nemzeti Egészségügyi Intézete álláspontja alapján a helyes jóga három összetevőből áll. Az egyik az a számos, különféle testpóz, amit a résztvevő felvesz és kitart egészen a következő pozitúráig. A másik a helyes légzéstechnika elsajátítása, ami abban segíti, hogy jobban megismerjük saját testünket. A harmadik pedig a meditáció és relaxáció, amely segít a résztvevőknek a lelki dolgokra összpontosítani.
Karen Sherman, a Washington Egyetem tanársegédje is fontosnak tartja, hogy a fenti három tényező mindegyike egyszerre érvényesüljön, mert csak akkor okoz hatásos változást az ember életében a jóga. A pozitúrák megtanulása erősíti a testet, ezáltal az illető képes lesz hosszú időn keresztül ülni és meditálni. A sok meditáció és relaxáció javít a közérzeten, a stressz csökkentésével pedig a jóga az immunrendszerre is jó hatással lesz.
Khalsa hangsúlyozta, hogy a jóga kifejezetten hasznos azoknak, akik rákkezelésen vesznek részt illetve túlsúllyal küzdenek. Arra Sherman és Khalsa egyaránt felhívja a figyelmet, hogy ha valaki elszánta magát, hogy jógával javít egészségi állapotán, mindenképpen vegye igénybe olyan szakember segítségét, aki ismeri a jóga alapjait. Az a legbiztosabb, ha hagyományos jógastúdióba járunk el, ahol a testtartás mellett a légzésre és meditációra is nagy hangsúlyt fektetnek. Ha nem a megfelelő személytől tanulunk, akkor a jóga akár sérülésekkel is járhat, ahelyett, hogy a hasznunkra válna.
|
|
|
|
|
|
|
Betegségek kategóriánként:
Allergiás megbetegedések
Egyéb allergiák, Gyógyszer allergia, Pollen allergia, Állati eredetű allergiák, Élelmiszer allergia, Latexallergia, ... |
|
Balesetek, sérülések, mérgezések
Ficamok, rándulások, Vegyszerek okozta belső sérülések, Bursitis, Gombamérgezés, Agyrázkódás, Csonttörések, Agy- és gerincsérülések, Shock (sokk), ... |
|
Bőrbetegségek
Körömgombásodás, Szemölcs, Festékes anyajegy, Pikkelysömör (psoriasis), Bőr- és nyálkahártya candida fertőzése, Lapostetű, Korpásodás, Ruhatetű, ... |
Cukorbetegség (diabétesz)
2-es típusú (időskori) diabétesz, 1-es típusú (fiatalkori) diabétesz, ... |
|
Daganatos megbetegedések
Hasnyálmirigy-rák, Gyomorrák, Vastagbélrák, Hüvelydaganatok, Gégerák, Nyelőcsőrák, Petefészekrák, Hólyagrák, ... |
|
Emésztőrendszeri betegségek
Aranyér, Tárolási betegségek, Epekőbetegség, Gyomorhurut, Irritábilis bélszindróma (IBS), Gyomorfekély, Gasztrointesztinális perforáció, Reflux, ... |
Fejlődési rendellenességek
Autizmus, Fenilketonuria, Arc-, szem- és nyak fejlődési rendellenességek, Koponya-, gerinc- és agyfejlődési rendellenességek, Mellkas fejlődési rendellenességek, Turner-szindróma, Húgyúti fejlődési rendellenességek, Táplálkozási szervrendszer fejlődési rendellenességei, ... |
|
Férfi egészségügyi problémák
Fitymaszűkület, Prosztata-megnagyobbodás, Férfi meddőség, Bilharziózis, Heretuberkulózis (orchidoepididymitis tuberculosa), Herezacskóvisszeresség, Klinefelter-szindróma, Korai magömlés, ... |
|
Fertőző betegségek
Ebola, Szalmonella-fertőzés, Bárányhimlő, Kanyaró, Malária, Lépfene, Sárgaláz, Tuberkulózis (TBC), ... |
Fogászat, szájsebészet, szájápolás
Fogszuvasodás, A fogágy, fogíny betegségei , Afták, ... |
|
Fül-orr gégészet
Siketség, Hangszalag polip, Tinnitus (fülzúgás), A fül egyéb betegségei, Orrpolip, Arcüreg-gyulladás, Nagyothallás, A gége egyéb betegségei, ... |
|
Gyermekgyógyászat
Galaktozémia, Down-kór, Oltási szövődmények, Nyitott gerinc, Ewing-szarkóma, Bölcsőhalál, Cisztás fibrózis, Szamárköhögés, ... |
Hormonális betegségek
Conn-szindróma, Női nemi hormonok betegségei, Hipofízis betegségei, Cukorbetegség, Pajzsmirigy betegségek, hipo- és hipertireózis, Cushing-szindróma, Conn-betegség, Férfi nemi hormonok betegségei, ... |
|
Ideggyógyászati megbetegedések
Guillain-Barré-kór, Amiotrófiás laterálszklerózis, Prozopagnózia, Esszenciális tremor, Fantom végtag, Izomdisztrófia, Porckorongsérv, Williams-szindróma, ... |
|
Immunológia, hematológia
Hodgkin-kór, Guillain-Barre szindróma, Hemofília, Vészes vérszegénység, Non-Hodgkin limfómák, Wiskott-Aldrich szindróma, Agranulócitózis, Leiden mutáció, ... |
Nemi betegségek
HPV, hegyes függöly, vírusos szemölcs, Szifilisz, Chlamydia, Tripper, kankó (gonorrhea), Lágyfekély, Genitális herpesz, HIV (AIDS), ... |
|
Ortopédia
Csípőízületi betegségek (csípőficam, coxartrózis), Dongaláb, Dupuytren-kontraktúra , Térdízületi betegségek (meniszkusz, artrózis), Bokaízület betegségei, szalagsérülések, Csontritkulás (oszteoporózis), Izombetegségek, Lumbágó, ... |
|
Pszichiátriai megbetegedések
Paranoia, Szorongásos kórképek, Exorexia , Gyógyszerfüggőség, Delirium tremens, Korszakov-szindróma, Kényszerbetegség, Értelmi fogyatékosság, ... |
Reumatológiai megbegetedések
Bechterew-kór, Reumatoid arthritis, Sjögren-szindróma, Fibrosus dysplasia, SLE (bőrfarkas), Köszvény, Álköszvény, ... |
|
Sebészet
Bélelzáródás, Lágyéksérv, Vakbélgyulladás, Lábszárfekély, Léprepedés, Meckel-divertikulum, Vérmérgezés, ... |
|
Szemészet
Makula degeneráció, Keratoconus, Astigmia (fénytörési rendellenességek), Jégárpa, Fénytörési rendellenességek (asztigmia), Rövidlátás, Kötőhártya-gyulladás, Stargardt-szindróma, ... |
Szív- és érrendszeri betegségek
Visszérbetegségek (trombózis, visszér gyulladás), Agyi érbetegségek, stroke (agyembólia, agytrombózis, agyvérzés, agyérgörcs), Anémia, Dilatatív kardiomiopátia, Koszorúér-betegségek (angina pectoris, szívinfarktus, hirtelen halál), Szívritmus-zavarok (pitvari- és kamrai aritmiák), Coronariasclerosis (Koszorúér-elmeszesedés), Angina pectoris, ... |
|
Szülészet, nőgyógyászat
Meddőség, Spontán vetélés, Külső nemiszerv- és hüvelygyulladás, Klimaktérium, Vérzési, menstruációs rendellenességek, Endometriózis, Mióma, Premenstruációs tünetegyüttes, ... |
|
Táplálkozási betegségek
Skorbut, Alultápláltság, Kóros soványság, Lisztérzékenység, Farkasvakság, Angol-kór, Bulimia, Anorexia, ... |
Tüdő- és légúti megbetegedések
Tüdőgyulladás, Meghűlés, megfázás, COPD, Tüdőtályog, Légmell, Asztma, Tüdőtágulat (emphysema), Porártalom (szilikózis, azbesztózis, stb.), ... |
|
Vese- és húgyúti megbetegedések
Nephrosis szindróma, Vesicoureteralis reflux, Vesekőbetegség, Heveny glomerulonephritis, Vesemedence-gyulladás, Vizeletinkontinencia, Veseelégtelenség, Veseciszta, ... |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|