|
| |
|
|
|
|
|
|
2010. augusztus 25.| Szerző: betegszoba.hu
| |
|
|
|
| |
A jó alvás titka
Tudósok szerint megvan a válasz arra, miért képes valaki úgy aludni, mint a bunda akkor is, ha óriási hangzavarban kell ezt tennie, míg mások a legkisebb zajra is felriadnak. A titok nyitja az agyunkban található.
Dr. Jeffrey Ellenbogen a Massachusets-i Általános Kórház alváslaboratóriumának vezetője és kollégái arra keresték a választ, vajon miért képesek egyesek bármilyen zajos környezetben is édesdeden aludni, míg másoknak akár egy kifejezetten csendes hálószobában is alig jön álom a szemére.
A jelenség hátterében, mint kiderült az alvás közbeni agyműködés ritmusa állhat. A kutatók eredményei egyelőre nem vezetnek közvetlenül új, alvászavarokra kidolgozható terápiás megoldásokhoz, de a szakemberek szerint nagyon sokat jelent a jövőben megjelenő megoldásokat tekintve az a tény, hogy ismert az alvás minőségét befolyásoló agytevékenység.
Dr. Ellenbogenék szerint az úgynevezett alvási-orsókkal - rövid, gyors ritmusú agyműködési szakaszok az alvás során - áll összefüggésben, ki, mennyire érzékeny az alvás során hallott zajokra, vagyis, felébred-e a neszekre, zörejekre, vagy nyugodtan alszik tovább. Az alvási-orsókat a thalamusz nevű agyterület hozza létre, amely egyébként a külső ingerek agyon belüli továbbításáért felel. Elméletileg az alvási-orsók épp azt a célt szolgálják, hogy alvás során az érzékszervek által felfogott jelek, mint, pl. a hangos zaj, ne zavarhassa meg az alvást. A kutatók 12 egészséges felnőttet vizsgálva arra jutottak, hogy azok aludtak mélyebben, illetve voltak kevésbé érzékenyek az éjszakai hangos zajokkal szemben, akiknek gyakoribbak voltak az alvási-orsós periódusai.
|
|
|
|
|
|
|
Betegségek kategóriánként:
Allergiás megbetegedések
Egyéb allergiák, Latexallergia, Gyógyszer allergia, Állati eredetű allergiák, Élelmiszer allergia, Pollen allergia, ... |
|
Balesetek, sérülések, mérgezések
Vegyszerek okozta belső sérülések, Égési- és fagyási sérülések, Gombamérgezés, Nyílt sebek, Agyrázkódás, Csonttörések, Agy- és gerincsérülések, Ficamok, rándulások, ... |
|
Bőrbetegségek
Ótvar, Fejtetű, Akne - pattanásos bőr, Rosacea, Basalioma, Orbánc, Kontaktekcéma, Ruhatetű, ... |
Cukorbetegség (diabétesz)
2-es típusú (időskori) diabétesz, 1-es típusú (fiatalkori) diabétesz, ... |
|
Daganatos megbetegedések
Tüdőrák, Méhnyakrák, Lipoma, Prosztatarák, Kötőszöveti eredetű daganatok, Petefészekrák, Bőrrák, Ajak- és szájüregi rák, ... |
|
Emésztőrendszeri betegségek
Gyomorhurut, Hasnyálmirigy gyulladás , Hepatitis B, Reflux, Botulizmus, Aranyér, Hepatitis A (heveny májgyulladás), Tárolási betegségek, ... |
Fejlődési rendellenességek
Marfan-szindróma, Húgyúti fejlődési rendellenességek, Táplálkozási szervrendszer fejlődési rendellenességei, Nemiszervek fejlődési rendellenességei, Cri du chat (macskanyávogás) szindróma, Arc-, szem- és nyak fejlődési rendellenességek, Fenilketonuria, Mellkas fejlődési rendellenességek, ... |
|
Férfi egészségügyi problémák
Herecsavarodás (torsio testis), Erektilis diszfunkció / Potenciazavar, Mellékhere-gyulladás, Herezacskóvisszeresség, Fitymaszűkület, Rejtettheréjűség (cryptorchismus), Prosztata-megnagyobbodás, Kleinefelter-szindróma, ... |
|
Fertőző betegségek
Agyhártyagyulladás, Kullancs-enkefalitisz, Mononukleózis, Trichomoniázis, Anthrax, Mononucleosis infectiosa (Pfeiffer-féle mirigyláz), Agyvelőgyulladás, Skarlát, ... |
Fogászat, szájsebészet, szájápolás
Afták, A fogágy, fogíny betegségei , Fogszuvasodás, ... |
|
Fül-orr gégészet
Siketség, A fül egyéb betegségei, A gége egyéb betegségei, Arcüreg-gyulladás, Tinnitus (fülzúgás), Gégegyulladás, Orrpolip, Hangszalag polip, ... |
|
Gyermekgyógyászat
Oltási szövődmények, Reumás láz, Bölcsőhalál, Mumpsz, Szamárköhögés, Farkastorok, Fenilketonúria, Ewing-szarkóma, ... |
Hormonális betegségek
Conn-betegség, Cukorbetegség, Addison-kór, Női nemi hormonok betegségei, Cushing-szindróma, Hipofízis betegségei, Pajzsmirigy betegségek, hipo- és hipertireózis, Férfi nemi hormonok betegségei, ... |
|
Ideggyógyászati megbetegedések
Parkinson-kór, Wernicke-féle enkefalopátia, Amiotrófiás laterálszklerózis, Izomdisztrófia, Epilepszia, Migrén, Myastenia gravis, Guillain-Barré-kór, ... |
|
Immunológia, hematológia
Autoimmun betegség, Non-Hodgkin limfómák, Leiden mutáció, Guillain-Barre szindróma, Vészes vérszegénység, Vashiányos anaemia, Agranulócitózis, Aplasztikus vérszegénység, ... |
Nemi betegségek
Tripper, kankó (gonorrhea), Genitális herpesz, Lágyfekély, HIV (AIDS), Chlamydia, Szifilisz, HPV, hegyes függöly, vírusos szemölcs, ... |
|
Ortopédia
Gerinc tartási rendellenességei (lordózis, kifózis), Csípőízületi betegségek (csípőficam, coxartrózis), Sarokcsont gyulladás (sarkantyú), Scheuermann-kór, Csontritkulás (oszteoporózis), Dongaláb, Lúdtalp, Porcbetegségek (kondromalácia), ... |
|
Pszichiátriai megbetegedések
Kényszerbetegség, Paranoia, Alkoholizmus, delírium tremens, Delirium tremens, Asperger-szindróma, Egyéb függőségek, Gyógyszerfüggőség, Játékszenvedély (patológiás gambling) , ... |
Reumatológiai megbegetedések
Bechterew-kór, Fibrosus dysplasia, Sjögren-szindróma, Reumatoid arthritis, SLE (bőrfarkas), Köszvény, ... |
|
Sebészet
Bélelzáródás, Vakbélgyulladás, Vérmérgezés, Meckel-divertikulum, Lágyéksérv, Léprepedés, Lábszárfekély, ... |
|
Szemészet
Sárgafolt elfajulás, Távollátás, Kötőhártya-gyulladás, Szemhéjgörcs, Astigmia (fénytörési rendellenességek), Szürkehályog (katarakta), Glaukóma (zöld hályog), Rövidlátás, ... |
Szív- és érrendszeri betegségek
Szívizom betegségek, Gyulladásos szívbetegségek (szívbelhártya, szívburok, szívizomzat), Szívritmus-zavarok (pitvari- és kamrai aritmiák), Magasvérnyomás-betegség, Szívbillentyű-betegségek, Visszérbetegségek (trombózis, visszér gyulladás), Angina pectoris, Agyi érbetegségek, stroke (agyembólia, agytrombózis, agyvérzés, agyérgörcs), ... |
|
Szülészet, nőgyógyászat
Petefészek-ciszták, Endometriózis, Meddőség, Mióma, Premenstruációs tünetegyüttes, Spontán vetélés, Külső nemiszerv- és hüvelygyulladás, Méhgyulladás, ... |
|
Táplálkozási betegségek
Skorbut, Farkasvakság, Lisztérzékenység, Alultápláltság, Nem allergiás eredetű élelmiszer hiperszenzitivitás (laktóz intolerancia), Kóros soványság, Elhízás, Anorexia, ... |
Tüdő- és légúti megbetegedések
Tüdőtágulat (emphysema), Légúti allergia, szénanátha, Meghűlés, megfázás, Tüdőgyulladás, COPD, Tüdőkeringés betegségei, Asztma, Hörghurut, ... |
|
Vese- és húgyúti megbetegedések
Inkontinencia, Idült glomerulonephritis, Húgycsőgyulladás, Vizeletinkontinencia, Veseelégtelenség, Heveny hólyaggyulladás, Nephrosis szindróma, Heveny glomerulonephritis, ... |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|