|
|
| |
|
|
|
|
|
|
2011. március 25.| Szerző: betegszoba.hu
| |
|
|
|
| |
A fonetikusok agya más mint a többieké
A fonetika szakértőinek agyszerkezete a legújabb eredmények szerint eltér az átlagemberekétől.
Az eltérések egy része a tapasztalat és a képzettség eredménye lehet, más tényezők azonban már a születéstől fogva jelen lehetnek - állítja a University College London idegtudományi kutatócsoportja. A fonetika szakértői különbséget tudnak tenni a különböző beszédhangok és a finom regionális akcentusok között.
A Journal of Neuroscience folyóiratban megjelent tanulmányhoz a kutatók MR-vizsgálattal figyelték meg 17 fonetikus és 16 laikus agyát, és a kulcsfontosságú agyi területek szerkezetének eltéréseit fedezték fel.
”Találtunk egy agyi területet, amelynek mérete a beszédhangok elemzésével töltött évek számával egyenes arányban nő. Érdekes módon az is kiderült, hogy a bal hallókéreg alakja (ami az anyaméhben alakul ki) szintén eltér a fonetikusok és a laikusok között, ugyanakkor nincs összefüggésben a gyakorlással töltött évek számával” - nyilatkozta Sophie Scott professzor. ”Az eredmény arra utal, hogy bizonyos emberek eleve fogékonyak arra, hogy érdeklődjenek a beszédhangok iránt, ami hozzásegítheti őket ahhoz, hogy ezt válasszák hivatásuknak.”
A kutatás ezen kívül a fonetikával kapcsolatos rendellenességek, például a fejlődési diszlexia alaposabb megismerésében is segítheti a kutatókat.
|
|
|
|
|
|
|
Betegségek kategóriánként:
Allergiás megbetegedések
Pollen allergia, Élelmiszer allergia, Latexallergia, Állati eredetű allergiák, Egyéb allergiák, Gyógyszer allergia, ... |
|
Balesetek, sérülések, mérgezések
Égési- és fagyási sérülések, Shock (sokk), Gombamérgezés, Bursitis, Agyrázkódás, Nyílt sebek, Sziget-betegség, Csonttörések, ... |
|
Bőrbetegségek
Furunkulus, Herpesz, Basalioma, Akne - pattanásos bőr, Rühesség, Kaposi-szarkóma, Erythema nodosum, Vitiligo, ... |
Cukorbetegség (diabétesz)
2-es típusú (időskori) diabétesz, 1-es típusú (fiatalkori) diabétesz, ... |
|
Daganatos megbetegedések
Vastagbélrák, Wilms-tumor, Lipoma, Agydaganat, Gégerák, Nyelőcsőrák, Ajak- és szájüregi rák, Végbélrák, ... |
|
Emésztőrendszeri betegségek
Zsírmáj, Reflux, Epehólyag-gyulladás, Tárolási betegségek, Gasztrointesztinális perforáció, Alkoholos májkárosodás, Zollinger-Ellison szindróma, Gyomorfekély, ... |
Fejlődési rendellenességek
Táplálkozási szervrendszer fejlődési rendellenességei, Hiperkinézis, Csont- és izületi fejlődési rendellenességek, Fenilketonuria, Marfan-szindróma, Cri du chat (macskanyávogás) szindróma, Húgyúti fejlődési rendellenességek, Koponya-, gerinc- és agyfejlődési rendellenességek, ... |
|
Férfi egészségügyi problémák
Erektilis diszfunkció / Potenciazavar, Bilharziózis, Heretuberkulózis (orchidoepididymitis tuberculosa), Heregyulladás (orchiditis), Rejtettheréjűség (cryptorchismus), Herezacskóvisszeresség, Andropauza, Fitymafék (rövid), ... |
|
Fertőző betegségek
Dengue-láz, Kolera, Tularémia, Kandidiázis (candida), Chikungunya-láz, Ebola, Kanyaró, Mononukleózis, ... |
Fogászat, szájsebészet, szájápolás
A fogágy, fogíny betegségei , Afták, Fogszuvasodás, ... |
|
Fül-orr gégészet
A fül egyéb betegségei, A gége egyéb betegségei, Torok- és mandulagyulladás, Az orr, orrüreg egyéb betegségei , Arcüreg-gyulladás, Siketség, Nagyothallás, Orrpolip, ... |
|
Gyermekgyógyászat
Szamárköhögés, Galaktozémia, Diszpraxia, Fenilketonúria, Cisztás fibrózis, Down-kór, Felső húgyúti fertőzés, Ewing-szarkóma, ... |
Hormonális betegségek
Conn-szindróma, Addison-kór, Pajzsmirigy betegségek, hipo- és hipertireózis, Férfi nemi hormonok betegségei, Női nemi hormonok betegségei, Conn-betegség, Cukorbetegség, Hipofízis betegségei, ... |
|
Ideggyógyászati megbetegedések
Alvászavarok, Huntington chorea, Bartter-szindróma, Neurofibromatózis (Recklinghausen kór), Izomdisztrófia, Schwannomatózis, Bell parézis, Wernicke-féle enkefalopátia, ... |
|
Immunológia, hematológia
Agranulócitózis, Vashiányos anaemia, Wiskott-Aldrich szindróma, Hodgkin-kór, Vészes vérszegénység, Guillain-Barre szindróma, Hemofília, Autoimmun betegség, ... |
Nemi betegségek
Szifilisz, Tripper, kankó (gonorrhea), HPV, hegyes függöly, vírusos szemölcs, Genitális herpesz, Chlamydia, HIV (AIDS), Lágyfekély, ... |
|
Ortopédia
Csontritkulás (oszteoporózis), Metatarsalgia , Bokaízület betegségei, szalagsérülések, Lúdtalp, Porcbetegségek (kondromalácia), Dongaláb, Scheuermann-kór, Izombetegségek, ... |
|
Pszichiátriai megbetegedések
Értelmi fogyatékosság, Egyéb függőségek, Kiégés-szindróma (burnout), Mániás depressziós elmezavar, Diszlexia, Korszakov-szindróma, Kábítószerfüggőség, Borderline személyiségzavar, ... |
Reumatológiai megbegetedések
Bechterew-kór, SLE (bőrfarkas), Reumatoid arthritis, Álköszvény, Fibrosus dysplasia, Sjögren-szindróma, Köszvény, ... |
|
Sebészet
Léprepedés, Lágyéksérv, Vérmérgezés, Bélelzáródás, Meckel-divertikulum, Lábszárfekély, Vakbélgyulladás, ... |
|
Szemészet
Fénytörési rendellenességek (asztigmia), Astigmia (fénytörési rendellenességek), Jégárpa, Stargardt-szindróma, Makula degeneráció, Sárgafolt elfajulás, Kancsalság, Kötőhártya-gyulladás, ... |
Szív- és érrendszeri betegségek
Coarctatio aortae , Koszorúér-betegségek (angina pectoris, szívinfarktus, hirtelen halál), Agyi érbetegségek, stroke (agyembólia, agytrombózis, agyvérzés, agyérgörcs), Von Willebrand szindróma, Gyulladásos szívbetegségek (szívbelhártya, szívburok, szívizomzat), Anémia, Endocarditis, Szívizom betegségek, ... |
|
Szülészet, nőgyógyászat
Bartholin ciszta, Terhességi rendellenességek, toxémia, Vérzési, menstruációs rendellenességek, Klimaktérium, Külső nemiszerv- és hüvelygyulladás, Spontán vetélés, Meddőség, Endometriózis, ... |
|
Táplálkozási betegségek
Lisztérzékenység, Bulimia, Alultápláltság, Farkasvakság, Angol-kór, Nem allergiás eredetű élelmiszer hiperszenzitivitás (laktóz intolerancia), Beri-beri, Kóros soványság, ... |
Tüdő- és légúti megbetegedések
Tüdőkeringés betegségei, Tüdőtályog, COPD, Meghűlés, megfázás, Hörghurut, Porártalom (szilikózis, azbesztózis, stb.), Tüdőtágulat (emphysema), Légúti allergia, szénanátha, ... |
|
Vese- és húgyúti megbetegedések
Vesemedence-gyulladás, Heveny hólyaggyulladás, Veseelégtelenség, Heveny glomerulonephritis, Idült glomerulonephritis, Nephrosis szindróma, Inkontinencia, Veseciszta, ... |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|