|
|
| |
|
|
|
|
|
|
2010. október 12.| Szerző: betegszoba.hu
| |
|
|
|
| |
A csokis shake a túlsúlyosak kokainja
Túlsúlyos amerikaiak milliói tekintik ellenségüknek az ételt. Egy új tanulmányból kiderült, hogy ez nem is alaptalan, mert ez az ”ellenség” fondorlatos elme-trükköt vet be.
Ugyanaz az agykémiai mechanizmus, ami a drogfüggőt arra ösztönzi, hogy még egy csík kokaint szippantson, arra ösztönzi a nagyétkűeket, hogy több kalóriát vigyenek be, mint amire testüknek szüksége van. A súlynövekedés pedig csökkenti az élvezetet, amit a cukros és zsíros ételek elfogyasztása nyújt. Ha az ember ilyen étrendet követ előfordulhat, hogy egy idő múlva a szokásos egy szelet torta helyett már két szelet kell, hogy ugyanazt az élvezetet nyújtsa.
”Mint a drogfüggőknél, az elhízott emberek is ugyanazt az érzést keresik, amit először megtapasztaltak, ezért több evéssel próbálnak kompenzálni.” - mondta Cara Bohon, a Kalifornia Egyetem doktori hallgatója.
Több ezer évvel ezelőtt a cukor és a zsír az életben maradást jelentette. Összehasonlítva a gyümölcsökben és a húsokban található mennyiséggel a mai feldolgozott élelmiszerek sokkal több zsírt és cukrot tartalmaznak. Lehet, hogy többet is, mint amire az evolúció alkalmassá tett bennünket.
Az egészségtelen ételek ereje azonban nem biztos, hogy az ízben van. Ugyanis a genetikusan módosított patkányok, amelyek nem érzenek ízeket, ugyanúgy az édes ételeket preferálják. A Journal of Neuroscience-ben szeptemberben megjelent tanulmányban Bohon egy csoport nőt itatott csokis shake-el, és fMRI segítségével vizsgálta az agyukat. A képek azt mutatták, hogy a shake-fogyasztás az ún. striatumot stimulálta, ami egy primitív agyi rész, mely szerepet játszik az élvezetekben.
Hat hónappal később a csoport visszatért és megismételte a tesztet. Néhányan extra kilókat szedtek fel. Kiderült, hogy minél többet szedett fel valaki, annál kevésbé reagált az agy az elfogyasztott második shake-re, ahhoz képest, ami az elsőnél volt megfigyelhető. Korábban már megállapították, hogy az elhízott emberek agya kevesebb élvezettel reagál, mint a karcsúak agya. A változások idővel állnak be az agyban.
A kalóriadús ételek hasonló hatással vannak az állatokra is. Ha egy laborpatkányt hónapokig cukros étellel etetünk, az agya kevésbé lesz képes reagálni a dopaminra, arra az anyagra, amely motivál minket az élvezetérzet által. A dopamin-feldolgozási problémát már korábban megfigyeltek elhízott emberek esetében, ugyanúgy, mint azok között, akik alkoholt, kokaint, vagy metamfetamint fogyasztanak.
Az elhízásnak azonban számos oka lehet, függ az adottságoktól és az egyéntől, így nem lehet ezt az egészségügyi problémát egy csapásra megoldani. A 90-es években figyelték meg, hogy azok a gyerek, akiknek a teste nem állít elő leptint - amely az anyagcserében közreműködik - elhíznak. Őket egyszerű leptin adagolással kezelni lehetett, ez viszont nem segít azokon, akik nem rendelkeznek ezzel a genetikai defektussal.
Hosszútávú stressz is ösztönözheti az embert, hogy ”túlegye” magát. A Kalifornia Egyetemen figyeltél meg, hogy az éjfélkor elfogyasztott cukros, zsíros fagylalt csökkentette a stresszhormon-szintet a laboratóriumi patkányok vérében.
Ezeknek az eredményeknek a tükrében egyesek úgy gondolják, hogy a kényszeres evés, mint függőséget kellene kezelni. Függőségnek hívjuk vagy sem, az evés igen is kényszeressé válhat. Nagyon sok túlsúlyos ember van, és nagyon sokan azt kívánják, bárcsak kontrollálni tudnák az éhségüket.
Az Egyesült Államok egyike a ”legkövérebb országoknak” a világon, az amerikaiak majdnem 30 százaléka elhízottnak számít, és számuk csak növekszik. Ezt trendet megfordítani igen nagy kihívás.
|
|
|
| |
| |
|
Az elhízás (obesitas) anyagcserefolyamatok olyan genetikai, központi idegrendszeri vagy endokrin és környezeti hatásokra létrejövő zavar, mely az energiaháztartás egyensúlyának módosulását okozza. Ez a folyamat a táplálékfelvétel növelésében és/vagy az energialeadás csökkenésében nyilvánul meg, majd fokozott zsírraktározáshoz vezet. Az elhízás tehát krónikus és recidiváló betegség (WHO), mely tartós kezelést igényel, elsősorban kísérő betegségek kezelésével kapcsolatban. |
|
|
| |
|
| Eddigi bejegyzések: |
oldal:
1 |
|
| |
|
| beküldte: moha82 (30 éves nő) | időpont: 2011. december 19. 23:27 |
 |
| Történet: |
Sziasztok.Az én témám nem egészen ide való de bízom benne valaki tud tanácsot adni mert már nagyon el vagyok keseredve.Nekem a problémám az,hogy nem tudok hízni bármit eszek s bár mikor.165/55 VAGYOK.
Már sok mindent kipróbáltam de sajna sikertelenül.Gyógyszert s vitamint amit ellehet képzelni.Ha valaki valami jó módszert erre tudna ajánlani kérem segítsen.
Köszönöm előre is. |
| Meggyógyult: |
nem |
|
|
 |
| |
| beküldte: nl550313 (57 éves férfi) | időpont: 2011. december 13. 03:23 |
 |
| Történet: |
56 éves férfi vaok, imádok enni, kondicionált evés-gyönyönyört érzek, kb. 100 %-os a halálos túlsúlyom - minden segítség érdekel.... A 7 főbűnből enyém : a mohóság... |
| Kezdeti tünetek: |
Keringés és légzés: visszeresség (tágult vénák) |
| Későbbi tünetek: |
Has és emésztő rendszer: bűzös széklet, egyszerre nagy mennyiségű étel elfogyasztása, fokozott gázképződés |
| Gyógyszerek: |
algopirin
rivotril
kalmopirin |
| Alternatív gyógymódok: |
meditáció
csikung
jóga |
| Meggyógyult: |
nem |
| Rehabilitáció: |
túlélés, pozitív gondolkodás... |
|
|
 |
| |
| beküldte: Piszi2007 (26 éves nő) | időpont: 2011. november 28. 17:13 |
 |
| Történet: |
Sziasztok:)Terméktapasztalatommal szeretnék segíteni azoknak akiknek lehet:)))))
alexandrapoleszak.dxn.hu/termekek |
| Kezdeti tünetek: |
Általános tünetek: általános állapotromlás, fáradtság, fokozott étvágy, gyakori fertőzések, gyengeség (fizikai), immunrendszer gyengülése, levertség, pszichogén fájdalom, rossz közérzet, szorongás, testsúlytöbblet
Has és emésztő rendszer: felfúvódás, gyomorégés, hasi görcsök, hasi telítettség érzése, haspuffadás |
| Gyógyszerek: |
természetes gyógymódok |
| Alternatív gyógymódok: |
kizárólagosan olyan embereknek szeretnék segíteni...akár személyes kapcsolatfelvétel által is,akik természetes gyógymódkedvelők:))) |
| Meggyógyult: |
igen |
|
|
 |
| |
| beküldte: magyareva (39 éves nő) | időpont: 2008. november 10. 14:28 |
 |
| Kezdeti tünetek: |
Magatartás, felismerés, érzelem: a külső megjelenést és magatartást illető egyéb tünetek és jelek, a szituációhoz képes túlzott szorongás és aggodalom, aggodalmasság, bizonytalan önkép, identitás, társadalmi elszigeteltség
Has és emésztő rendszer: felfúvódás, felfúvódásos fájdalom, gyomorégés, haspuffadás
Általános tünetek: fokozott étvágy, izzadás, lábdagadás, szorongás |
| Későbbi tünetek: |
Has és emésztő rendszer: gyomorégés, gyomortáji, hátba sugárzó fájdalom |
| Alternatív gyógymódok: |
vitaminok, táplálékkiegészítők,méregtelenítő tea, teljeskiőrlésű termékek, cukor, szénhidrátok kerülése, rostos ételek, sok nyers zöldség, gyümölcs, ananásztabletta
mozgás,diéta, csoportterápia, ami segít megalapozni a lelki egyensúlyt, segített megtalálni evési "rohamaim"okát- ami nálam sokszor stresszoldásra szolgált. Most a kiváltó okok kiküszöbölésén dolgozok. |
| Meggyógyult: |
nem |
|
|
 |
| |
| beküldte: Livi (45 éves nő) | időpont: 2008. október 22. 17:20 |
 |
| Történet: |
Több fogyókúrán átestem már,de mindig visszaugrottak a kilók.Sok helyről hallottam, hogy teljes életmódváltást kell csinálni, nem kúraszerűen venni a dolgokat. Addig nem működik, amig úgy élem meg, hogy megvonok valamit magamtól, áldozatot hozok a fogyás oltárán. Nagyon sokat kellene fogynom. Lehet ezért megy olyan nehezen. |
| Kezdeti tünetek: |
Magatartás, felismerés, érzelem: a szituációhoz képes túlzott szorongás és aggodalom, bizonytalan önkép, identitás, boldogtalanság, érzelmi labilitás, hangulatingadozás, nemi vágy csökkenése, szegényes önkép, társadalmi elszigeteltség
Általános tünetek: fokozott étvágy, izzadás, lábfájdalom (néha csak terhelésre), testsúlytöbblet |
| Gyógyszerek: |
Kipróbáltam pár csodatablettát, de hiába. |
| Alternatív gyógymódok: |
Sportolni kellene, bizonyos élelmiszereket kerülni (szénhidrátot például) |
| Meggyógyult: |
nem |
|
|
 |
| |
| beküldte: gavad (35 éves nő) | időpont: 2008. október 1. 16:32 |
 |
| Történet: |
Ha az ember meg tudja állni, hogy este ne egyen, csodák történnek. Később már nemis hiányzik a vacsora. |
| Kezdeti tünetek: |
Általános tünetek: fokozott étvágy |
| Alternatív gyógymódok: |
Este 5 után a szénhidrátok kerülése, 6 után jobb lenne nem enni, sport |
| Meggyógyult: |
igen |
| Rehabilitáció: |
Sokáig szenvedttem a súlyommal. Most, ha felmegy pár kiló szigorúan nem eszek 5 óra után, amúgy mindent megeszek. De mindennapjaimban is kerülöm a vacsikat, és ez most működik. |
|
|
 |
| |
| beküldte: hgyorgy (30 éves férfi) | időpont: 2008. május 17. 11:51 |
 |
| Kezdeti tünetek: |
Has és emésztő rendszer: a széklet egyéb rendellenességei, böfögés, felfúvódás, felfúvódásos fájdalom |
| Későbbi tünetek: |
Bőr- és bőralatti szövetek, köröm: a bőr egyéb elváltozásai
Has és emésztő rendszer: a felső hasra lokalizált fájdalom, a széklet egyéb rendellenességei, akut hasi fájdalom, böfögés, felfúvódásos fájdalom, hányinger |
| Kórház, rendelő: |
( megye, ) |
| Gyógyszerek: |
Espomisan, és egyéb felfúvódás elleni gyógyszerek, egyik sem használt. |
| Alternatív gyógymódok: |
Diéta, sport, rendszeres mozgás, teljes kiőrlésű kenyér, a vacsora elhagyása, sör és dohányzás mellőzése |
| Meggyógyult: |
igen |
| Rehabilitáció: |
Sport és egészséges táplálkozás |
|
|
 |
| |
| |
|
| oldal:
1 |
|
|
|
|
|
|
Betegségek kategóriánként:
Allergiás megbetegedések
Egyéb allergiák, Gyógyszer allergia, Latexallergia, Élelmiszer allergia, Állati eredetű allergiák, Pollen allergia, ... |
|
Balesetek, sérülések, mérgezések
Ételfertőzés és -mérgezés, Nyílt sebek, Shock (sokk), Égési- és fagyási sérülések, Sziget-betegség, Agy- és gerincsérülések, Gázmérgezés, Gombamérgezés, ... |
|
Bőrbetegségek
Kontaktekcéma, Erythema nodosum, Szemölcs, Pikkelysömör (psoriasis), Rosacea, Vitiligo, Napszúrás, Rühesség, ... |
Cukorbetegség (diabétesz)
1-es típusú (fiatalkori) diabétesz, 2-es típusú (időskori) diabétesz, ... |
|
Daganatos megbetegedések
Hólyagrák, Hüvelydaganatok, Májrák, Vesedaganatok, Ajak- és szájüregi rák, Csontdaganatok, Prosztatarák, Petefészekrák, ... |
|
Emésztőrendszeri betegségek
Májzsugor, Irritábilis bélszindróma (IBS), Gyomor-nyelőcső reflux (GORB, GERD), Aranyér, Epekőbetegség, Alkoholos májkárosodás, Botulizmus, Nyombélfekély, ... |
Fejlődési rendellenességek
Koponya-, gerinc- és agyfejlődési rendellenességek, Mellkas fejlődési rendellenességek, Hiperkinézis, Táplálkozási szervrendszer fejlődési rendellenességei, Diszkalkulia, Marfan-szindróma, Fenilketonuria, Cri du chat (macskanyávogás) szindróma, ... |
|
Férfi egészségügyi problémák
Mellékhere-gyulladás, Korai magömlés, Férfi meddőség, Fitymaszűkület, Fitymafék (rövid), Klinefelter-szindróma, Heregyulladás (orchiditis), Herezacskóvisszeresség, ... |
|
Fertőző betegségek
Dengue-láz, Kullancs-enkefalitisz, Kanyaró, Lépfene, Feketehimlő, Tetanusz, Anthrax, Kandidiázis (candida), ... |
Fogászat, szájsebészet, szájápolás
A fogágy, fogíny betegségei , Afták, Fogszuvasodás, ... |
|
Fül-orr gégészet
Nagyothallás, Gégegyulladás, A gége egyéb betegségei, Hangszalag polip, Torok- és mandulagyulladás, Arcüreg-gyulladás, Orrpolip, Az orr, orrüreg egyéb betegségei , ... |
|
Gyermekgyógyászat
Felső húgyúti fertőzés, Farkastorok, Szamárköhögés, Torokgyík (Diftéria), Krupp, Cisztás fibrózis, Alsó húgyúti fertőzés, Fenilketonúria, ... |
Hormonális betegségek
Cushing-szindróma, Pajzsmirigy betegségek, hipo- és hipertireózis, Conn-betegség, Addison-kór, Női nemi hormonok betegségei, Hipofízis betegségei, Cukorbetegség, Férfi nemi hormonok betegségei, ... |
|
Ideggyógyászati megbetegedések
Tay–Sachs-szindróma, Fantom végtag, Guillain-Barré-kór, Epilepszia, Huntington chorea, Williams-szindróma, Parkinson-kór, Porckorongsérv, ... |
|
Immunológia, hematológia
Hodgkin-kór, Vashiányos anaemia, Agranulócitózis, Vészes vérszegénység, Hemofília, Guillain-Barre szindróma, Leiden mutáció, Wiskott-Aldrich szindróma, ... |
Nemi betegségek
HPV, hegyes függöly, vírusos szemölcs, Lágyfekély, HIV (AIDS), Genitális herpesz, Szifilisz, Chlamydia, Tripper, kankó (gonorrhea), ... |
|
Ortopédia
Csípőízületi betegségek (csípőficam, coxartrózis), Dupuytren-kontraktúra , Scheuermann-kór, Izombetegségek, Sarokcsont gyulladás (sarkantyú), Bokaízület betegségei, szalagsérülések, Lumbágó, Gerinc tartási rendellenességei (lordózis, kifózis), ... |
|
Pszichiátriai megbetegedések
Exorexia , Korszakov-szindróma, Poszttraumatikus stressz szindróma, Kábítószerfüggőség, Borderline szindróma, Stockholm-szindróma , Paranoia, Gyógyszerfüggőség, ... |
Reumatológiai megbegetedések
Fibrosus dysplasia, Bechterew-kór, Reumatoid arthritis, SLE (bőrfarkas), Köszvény, Álköszvény, Sjögren-szindróma, ... |
|
Sebészet
Lágyéksérv, Léprepedés, Lábszárfekély, Vérmérgezés, Meckel-divertikulum, Vakbélgyulladás, Bélelzáródás, ... |
|
Szemészet
Sárgafolt elfajulás, Jégárpa, Keratoconus, Fénytörési rendellenességek (asztigmia), Stargardt-szindróma, Szemhéjgörcs, Astigmia (fénytörési rendellenességek), Távollátás, ... |
Szív- és érrendszeri betegségek
Angina pectoris, Szívbillentyű-betegségek, Dilatatív kardiomiopátia, Gyulladásos szívbetegségek (szívbelhártya, szívburok, szívizomzat), Endocarditis, Coronariasclerosis (Koszorúér-elmeszesedés), Szívelégtelenség, Érelmeszesedés, ... |
|
Szülészet, nőgyógyászat
Petefészekgyulladás, Bartholin ciszta, Külső nemiszerv- és hüvelygyulladás, Mióma, Klimaktérium, Meddőség, Terhességi rendellenességek, toxémia, Preeklampszia, ... |
|
Táplálkozási betegségek
Bulimia, Beri-beri, Anorexia, Lisztérzékenység, Alultápláltság, Farkasvakság, Nem allergiás eredetű élelmiszer hiperszenzitivitás (laktóz intolerancia), Angol-kór, ... |
Tüdő- és légúti megbetegedések
Meghűlés, megfázás, Tüdőtályog, Tüdőkeringés betegségei, Tüdőtágulat (emphysema), Légmell, COPD, Hörghurut, Atelektázia, ... |
|
Vese- és húgyúti megbetegedések
Veseelégtelenség, Vesicoureteralis reflux, Vizeletinkontinencia, Inkontinencia, Vesekőbetegség, Veseciszta, Vesemedence-gyulladás, Idült glomerulonephritis, ... |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|