|
|
| |
|
|
|
|
|
|
2010. október 16.| Szerző: betegszoba.hu
| |
|
|
|
| |
A chilei bányászokra leselkedő rejtett veszélyek
Aggodalomra adnak okot a harminchárom föld alatt rekedt bányásznál felmerülő lehetséges pszichiátriai következmények.
Csak a mentális egészséggel foglalkozó szakemberek tudják pontosan, a tömegszerencsétlenségek túlélői esetén milyen folyamatok mennek végbe. Az viszont a laikusok számára is biztosnak tűnik, hogy az élmény örökre megváltoztatatta a bányászok életét.
Azonban más, hasonló szituációt átélőkkel szemben, szerencsére ezek a bányászok képesek voltak kommunikálni a felszínnel, így - ugyan csak korlátozott mértékben - a testre és az elmére kiterjedő elsősegélyben részesülhettek, ez vélhetően megkönnyíti a társadalomba való visszailleszkedést, mintha az a teljes izolációt követően történt volna.
A poszttraumás stressz olyan tünetei jelentkezhetnek, mint a szűk helyen, menekülési lehetőség nélkül csapdába esésről szóló rémálmok. Beugorhatnak olyan gondolatok, érzések, halálközeli élmények, melyeket a bányaomláskor éltek át. Annak ellenére, hogy kimentették őket, a bányászok klausztrofóbiássá válhatnak, és retteghetnek a zárt helyektől.
Az alvással szintén problémáik lehetnek, ugyanis a biológiai órájuk a mélyben más ritmusban járt. Az étkezési változások, illetve a nem megfelelő folyadékbevitel miatt a szervezet folyadékháztartása megváltozik, mely szintén befolyásolja a mentális egészségi állapotot. A bányászok vesebetegségekre fogékonnyá válhatnak, ugyanis a vizeletfolyás lassult, a vese koncentrálóképessége gyengült - ennek szintén egészségügyi következményei lehetnek.
Valamint, a megmenekülést követően is megmaradhatnak a túlélők közötti személyes konfliktusok, melyek az összezártság hozott felszínre. Továbbá újra be kell illeszkedniük az őket korábban szorosan körülvevő miliőbe, mely megértést kíván a házastársaktól, gyermekektől, bárotoktól. Hasonlóan, a bányászok hozzátartozóinak is csalódást jelenthet az, ha ilyen hosszú idő után szerettük viszonya nem olyan lesz hozzájuk, mint azt elvárták.
|
|
|
|
|
|
|
Betegségek kategóriánként:
Allergiás megbetegedések
Élelmiszer allergia, Gyógyszer allergia, Latexallergia, Egyéb allergiák, Pollen allergia, Állati eredetű allergiák, ... |
|
Balesetek, sérülések, mérgezések
Égési- és fagyási sérülések, Agyrázkódás, Ficamok, rándulások, Agy- és gerincsérülések, Nyílt sebek, Bursitis, Gázmérgezés, Ételfertőzés és -mérgezés, ... |
|
Bőrbetegségek
Orbánc, Melanoma - festéksejtes bőrdaganat, Rühesség, Seborrheás dermatitisz, Ótvar, Kaposi-szarkóma, Lichen ruber planus, Szemölcs, ... |
Cukorbetegség (diabétesz)
2-es típusú (időskori) diabétesz, 1-es típusú (fiatalkori) diabétesz, ... |
|
Daganatos megbetegedések
Wilms-tumor, Csontdaganatok, Tüdőrák, Kaposi-szarkóma, Vastagbélrák, Végbélrák, Bőrrák, Hüvelydaganatok, ... |
|
Emésztőrendszeri betegségek
Hepatitis A (heveny májgyulladás), Alkoholos májkárosodás, Hasnyálmirigy gyulladás , Zsírmáj, Fekélyes vastagbél-gyulladás, Epekőbetegség, Irritábilis bélszindróma (IBS), Hepatitis C, ... |
Fejlődési rendellenességek
Cri du chat (macskanyávogás) szindróma, Szív- és érrendszeri fejlődési rendellenességek, Diszkalkulia, Csont- és izületi fejlődési rendellenességek, Fenilketonuria, Autizmus, Turner-szindróma, Hiperkinézis, ... |
|
Férfi egészségügyi problémák
Prosztata-megnagyobbodás, Here vízsérv (hydrocele testis), Erektilis diszfunkció / Potenciazavar, Fitymafék (rövid), Rejtettheréjűség (cryptorchismus), Heregyulladás (orchiditis), Mellékhere-gyulladás, Férfi meddőség, ... |
|
Fertőző betegségek
Tetanusz, Álomkór, Ebola, Herpangina, Bárányhimlő, Lyme-kór, Feketehimlő, Chikungunya-láz, ... |
Fogászat, szájsebészet, szájápolás
Fogszuvasodás, Afták, A fogágy, fogíny betegségei , ... |
|
Fül-orr gégészet
Nagyothallás, Az orr, orrüreg egyéb betegségei , Siketség, A fül egyéb betegségei, Arcüreg-gyulladás, Gégegyulladás, Nyálmirigyek betegségei, Hangszalag polip, ... |
|
Gyermekgyógyászat
Oltási szövődmények, Nyitott gerinc, Bölcsőhalál, Fenilketonúria, Down-kór, Ewing-szarkóma, Reumás láz, Járványos gyermekbénulás, ... |
Hormonális betegségek
Pajzsmirigy betegségek, hipo- és hipertireózis, Addison-kór, Conn-szindróma, Cukorbetegség, Cushing-szindróma, Conn-betegség, Férfi nemi hormonok betegségei, Női nemi hormonok betegségei, ... |
|
Ideggyógyászati megbetegedések
Fantom végtag, Huntington chorea, Izomdisztrófia, Sclerosis multiplex, Alvási apnoe, Neurofibromatózis (Recklinghausen kór), Alzheimer-kór, Tay–Sachs-szindróma, ... |
|
Immunológia, hematológia
Vészes vérszegénység, Non-Hodgkin limfómák, Autoimmun betegség, Leiden mutáció, Aplasztikus vérszegénység, Guillain-Barre szindróma, Vashiányos anaemia, Hemofília, ... |
Nemi betegségek
Szifilisz, Tripper, kankó (gonorrhea), Genitális herpesz, HIV (AIDS), Chlamydia, Lágyfekély, HPV, hegyes függöly, vírusos szemölcs, ... |
|
Ortopédia
Sarokcsont gyulladás (sarkantyú), Csípőízületi betegségek (csípőficam, coxartrózis), Lúdtalp, Scheuermann-kór, Dupuytren-kontraktúra , Bokaízület betegségei, szalagsérülések, Metatarsalgia , Térdízületi betegségek (meniszkusz, artrózis), ... |
|
Pszichiátriai megbetegedések
Szorongásos kórképek, Gyógyszerfüggőség, Játékszenvedély (patológiás gambling) , Értelmi fogyatékosság, Depresszió, Kiégés-szindróma (burnout), Borderline szindróma, Egyéb függőségek, ... |
Reumatológiai megbegetedések
Köszvény, Sjögren-szindróma, Reumatoid arthritis, Bechterew-kór, Fibrosus dysplasia, Álköszvény, SLE (bőrfarkas), ... |
|
Sebészet
Meckel-divertikulum, Lábszárfekély, Lágyéksérv, Bélelzáródás, Vakbélgyulladás, Vérmérgezés, Léprepedés, ... |
|
Szemészet
Astigmia (fénytörési rendellenességek), Fénytörési rendellenességek (asztigmia), Szemhéjgörcs, Kancsalság, Keratoconus, Távollátás, Kötőhártya-gyulladás, Glaukóma (zöld hályog), ... |
Szív- és érrendszeri betegségek
Koszorúér-betegségek (angina pectoris, szívinfarktus, hirtelen halál), Visszérbetegségek (trombózis, visszér gyulladás), Dilatatív kardiomiopátia, Coronariasclerosis (Koszorúér-elmeszesedés), Szívelégtelenség, Koleszterin - és vérzsír problémák, érelmeszesedés, Endocarditis, Szívbillentyű-betegségek, ... |
|
Szülészet, nőgyógyászat
Petefészek-ciszták, Klimaktérium, Meddőség, Preeklampszia, Bartholin ciszta, Vérzési, menstruációs rendellenességek, Premenstruációs tünetegyüttes, Endometriózis, ... |
|
Táplálkozási betegségek
Angol-kór, Bulimia, Farkasvakság, Skorbut, Alultápláltság, Lisztérzékenység, Beri-beri, Kóros soványság, ... |
Tüdő- és légúti megbetegedések
COPD, Légúti allergia, szénanátha, Asztma, Atelektázia, Porártalom (szilikózis, azbesztózis, stb.), Tüdőgyulladás, Tüdőtágulat (emphysema), Tüdőkeringés betegségei, ... |
|
Vese- és húgyúti megbetegedések
Heveny hólyaggyulladás, Húgycsőgyulladás, Idült glomerulonephritis, Heveny glomerulonephritis, Veseciszta, Vizelet-inkontinencia, Vesemedence-gyulladás, Inkontinencia, ... |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|