|
|
| |
|
|
|
|
|
|
2008. augusztus 24.| Szerző: betegszoba.hu
| |
|
|
|
| |
A burgonya hordozhatja az Alzheimer-kór gyógymódjának kulcsát
Egy, a 'Biological Chemistry' című szaklapban megjelent cikk szerint egy burgonyára veszélyes vírusfajta komoly hasonlóságokat mutat az Alzheimer-kór kialakulásában fontos szerepet játszó fehérjével, és a kutatók szerint a vírus antitesteinek segítségével az Alzheimer-kór is megelőzhető és kezelhető lehetne.
A Case Western Reserve Egyetem kutatói a burgonya-vírus amyloid-szerű fehérjéin (PVY) végeztek kísérleteket.
A PVY-t először egereken próbálták ki, négy hónapon keresztül. A kísérleti adatok szerint a beinjekciózott egerek igen nagy mennyiségben termeltek olyan antitesteket, amelyek hatással lehetnek az Alzheimeres páciensek amyloid béta fehérjéire. A kutatók szerint az amyloid béta fehérjének igen komoly szerepe van az Alzheimer kialakulásában, és korábbi állatkísérletek megmutatták, hogy a fehérje ellen termelt antitestek képesek lassítani az Alzheimer-kór progresszióját, az amyloid plakkok elpusztításával. A korai emberkísérletek is bíztatóak voltak, azokat azonban az autoimmun betegségek kialakulásának veszélye miatt fel kellett függeszteni.
A kutatók szerint az Alzheimer-vakcinák biztonságossá tételének egyik módja az lenne, ha nem emberi antitesteket használnának, hanem a himlőoltáshoz hasonlóan például tehenek fehérjéit.
A burgonya-vírus igen gyakori fertőzés, amely emberekre egyáltalán nem jelent veszélyt. Bár majd csak a végső tesztek során derülhet fény rá, hogy a PVY antitestek mennyire alkalmasak az Alzheimer kezelésére, a kutatók igen bizakodóak.
|
|
|
|
|
|
|
Betegségek kategóriánként:
Allergiás megbetegedések
Pollen allergia, Gyógyszer allergia, Latexallergia, Élelmiszer allergia, Egyéb allergiák, Állati eredetű allergiák, ... |
|
Balesetek, sérülések, mérgezések
Nyílt sebek, Shock (sokk), Csonttörések, Sziget-betegség, Ficamok, rándulások, Agy- és gerincsérülések, Agyrázkódás, Gombamérgezés, ... |
|
Bőrbetegségek
Szemölcs, Bőr- és nyálkahártya candida fertőzése, Herpesz, Lapostetű, Erythema nodosum, Napszúrás, Fejtetű, Festékes anyajegy, ... |
Cukorbetegség (diabétesz)
1-es típusú (fiatalkori) diabétesz, 2-es típusú (időskori) diabétesz, ... |
|
Daganatos megbetegedések
Vesemedencerák, Léprepedés, lépdaganat, lépciszta, Kaposi-szarkóma, Nyelőcsőrák, Prosztatarák, Végbélrák, Petefészekrák, Méhnyakrák, ... |
|
Emésztőrendszeri betegségek
Nyelőcsőfekély, Zsírmáj, Crohn-betegség, Gyomorhurut, Epekőbetegség, Gasztrointesztinális perforáció, Epehólyag-gyulladás, Gyomor-nyelőcső reflux (GORB, GERD), ... |
Fejlődési rendellenességek
Turner-szindróma, Marfan-szindróma, Hiperkinézis, Mellkas fejlődési rendellenességek, Nemiszervek fejlődési rendellenességei, Autizmus, Fenilketonuria, Húgyúti fejlődési rendellenességek, ... |
|
Férfi egészségügyi problémák
Prosztata-megnagyobbodás, Herecsavarodás (torsio testis), Herezacskóvisszeresség, Rejtettheréjűség (cryptorchismus), Férfi meddőség, Mellékhere-gyulladás, Heretuberkulózis (orchidoepididymitis tuberculosa), Kleinefelter-szindróma, ... |
|
Fertőző betegségek
Rubeola (rózsahimlő), Trichomoniázis, Szalmonella-fertőzés, Ebola, Febris recurrens, Mononukleózis, Dengue-láz, Kandidiázis (candida), ... |
Fogászat, szájsebészet, szájápolás
A fogágy, fogíny betegségei , Afták, Fogszuvasodás, ... |
|
Fül-orr gégészet
Az orr, orrüreg egyéb betegségei , Nagyothallás, Orrpolip, Torok- és mandulagyulladás, A gége egyéb betegségei, Siketség, Gégegyulladás, Hangszalag polip, ... |
|
Gyermekgyógyászat
Ewing-szarkóma, Nyitott gerinc, Reumás láz, Krupp, Járványos gyermekbénulás, Farkastorok, Mumpsz, Fenilketonúria, ... |
Hormonális betegségek
Addison-kór, Női nemi hormonok betegségei, Hipofízis betegségei, Pajzsmirigy betegségek, hipo- és hipertireózis, Cushing-szindróma, Conn-betegség, Cukorbetegség, Férfi nemi hormonok betegségei, ... |
|
Ideggyógyászati megbetegedések
Alzheimer-kór, Angelman-szindróma, Anozognózia, Amiotrófiás laterálszklerózis, Disztónia, Demencia, Porckorongsérv, Auditív Feldolgozási Zavar (APD) , ... |
|
Immunológia, hematológia
Agranulócitózis, Guillain-Barre szindróma, Aplasztikus vérszegénység, Leiden mutáció, Autoimmun betegség, Hodgkin-kór, Vashiányos anaemia, Vészes vérszegénység, ... |
Nemi betegségek
Chlamydia, Tripper, kankó (gonorrhea), Szifilisz, HIV (AIDS), HPV, hegyes függöly, vírusos szemölcs, Lágyfekély, Genitális herpesz, ... |
|
Ortopédia
Csípőízületi betegségek (csípőficam, coxartrózis), Porcbetegségek (kondromalácia), Lumbágó, Gerincferdülés (scoliosis), Dongaláb, Gerinc tartási rendellenességei (lordózis, kifózis), Bokaízület betegségei, szalagsérülések, Metatarsalgia , ... |
|
Pszichiátriai megbetegedések
Gyógyszerfüggőség, Diszlexia, Borderline szindróma, Kábítószerfüggőség, Poszttraumatikus stressz szindróma, Delirium tremens, Szorongásos kórképek, Pánikbetegség, ... |
Reumatológiai megbegetedések
Bechterew-kór, SLE (bőrfarkas), Sjögren-szindróma, Fibrosus dysplasia, Köszvény, Reumatoid arthritis, Álköszvény, ... |
|
Sebészet
Léprepedés, Meckel-divertikulum, Lágyéksérv, Vakbélgyulladás, Lábszárfekély, Bélelzáródás, Vérmérgezés, ... |
|
Szemészet
Fénytörési rendellenességek (asztigmia), Szemhéjgörcs, Glaukóma (zöld hályog), Sárgafolt elfajulás, Rövidlátás, Kötőhártya-gyulladás, Kancsalság, Keratoconus, ... |
Szív- és érrendszeri betegségek
Angina pectoris, Szívritmus-zavarok (pitvari- és kamrai aritmiák), Koleszterin - és vérzsír problémák, érelmeszesedés, Koszorúér-betegségek (angina pectoris, szívinfarktus, hirtelen halál), Coarctatio aortae , Coronariasclerosis (Koszorúér-elmeszesedés), Anémia, Visszérbetegségek (trombózis, visszér gyulladás), ... |
|
Szülészet, nőgyógyászat
Preeklampszia, Petefészek-ciszták, Spontán vetélés, Méhgyulladás, Bartholin ciszta, Petefészekgyulladás, Premenstruációs tünetegyüttes, Vérzési, menstruációs rendellenességek, ... |
|
Táplálkozási betegségek
Alultápláltság, Bulimia, Angol-kór, Nem allergiás eredetű élelmiszer hiperszenzitivitás (laktóz intolerancia), Elhízás, Farkasvakság, Lisztérzékenység, Anorexia, ... |
Tüdő- és légúti megbetegedések
COPD, Porártalom (szilikózis, azbesztózis, stb.), Asztma, Meghűlés, megfázás, Tüdőtályog, Hörghurut, Tüdőtágulat (emphysema), Tüdőgyulladás, ... |
|
Vese- és húgyúti megbetegedések
Vesicoureteralis reflux, Nephrosis szindróma, Vizelet-inkontinencia, Vesekőbetegség, Vesemedence-gyulladás, Veseelégtelenség, Inkontinencia, Heveny glomerulonephritis, ... |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|