|
|
| |
|
|
|
|
|
|
2011. január 12.| Szerző: betegszoba.hu
| |
|
|
|
| |
A 28 éves nőknek a legkönnyebb lefogyniuk
Egy új kutatás szerint a 28 éves nőknek a legkönnyebb lefogyniuk, nekik van ugyanis a legtöbb idejük és akaraterejük. Ráadásul ez az a kor, amikor leginkább foglalkoztatja a nőket a súlyuk, ezért könnyebben összpontosítanak a kitűzött céljukra.
Velük szemben, a harmincasok gyakran már túl elfoglaltak ahhoz, hogy a súlyukkal eleget törődjenek, a negyvenes és ötvenes éveikben járókat pedig már egyre kevésbé érdekli, hogy tökéletes testük legyen. A tanulmány kimutatta, hogy az elmúlt évben a nők általában kétszer próbálkoztak fogyókúrával vagy egészséges életmódra történő átállással, és átlagosan 130 fontnál is többet költöttek tornabérletre, fogyasztóklubokra vagy sporteszközökre. Ennek ellenére majdnem háromnegyedük bevallotta, hogy legalább egyszer sikertelen volt a próbálkozásuk.
A legnagyobb motivációt a diétára az esküvők és a nyaralások jelentették, de sokak számára már önmagában az a tudat elég ösztönző volt, hogy hamarosan jobban fognak kinézni. Sue Beck, a kutatást folytató Lambrini Light munkatársa így nyilatkozott: ”Most, hogy a nők egyre később házasodnak, sokan 28 évesen még egyedülállóak, randizgatnak és társadalmi életet élnek, ami megmagyarázza, miért érnek el olyan könnyen sikereket az egészséges táplálkozás és alakjuk megőrzése terén.”
A háromezer harminc év feletti nő megkérdezésével készült tanulmány alapján a megkérdezettek 64 százaléka tisztában van vele, hogy élete bizonyos szakaszában könnyebb volt számára a fogyókúra, amit sokan az akkor éppen igen erős akaraterejükkel magyaráztak. A negyvenes és ötvenes nők 38 százaléka bevallotta, hogy számára már nincs nagy jelentősége a jó alaknak. Beck szerint teljesen érthető, hogy minél idősebb egy nő, és minél régebb óta él stabil, boldog párkapcsolatban, annál inkább megbékél saját testével.
|
|
|
|
|
|
|
Betegségek kategóriánként:
Allergiás megbetegedések
Egyéb allergiák, Pollen allergia, Élelmiszer allergia, Latexallergia, Állati eredetű allergiák, Gyógyszer allergia, ... |
|
Balesetek, sérülések, mérgezések
Agyrázkódás, Gombamérgezés, Agy- és gerincsérülések, Égési- és fagyási sérülések, Gázmérgezés, Ételfertőzés és -mérgezés, Shock (sokk), Vegyszerek okozta belső sérülések, ... |
|
Bőrbetegségek
Vitiligo, Akne - pattanásos bőr, Erythema nodosum, Festékes anyajegy, Melanoma - festéksejtes bőrdaganat, Lichen ruber planus, Rosacea, Ótvar, ... |
Cukorbetegség (diabétesz)
2-es típusú (időskori) diabétesz, 1-es típusú (fiatalkori) diabétesz, ... |
|
Daganatos megbetegedések
Csontdaganatok, Vesemedencerák, Kötőszöveti eredetű daganatok, Bőrrák, Papillaris carcinoma, Nyelőcsőrák, Prosztatarák, Leukémiák, ... |
|
Emésztőrendszeri betegségek
Irritábilis bélszindróma (IBS), Epekőbetegség, Reflux, Epehólyag-gyulladás, Gyomorhurut, Zsírmáj, Hepatitis B, Gyomorfekély, ... |
Fejlődési rendellenességek
Arc-, szem- és nyak fejlődési rendellenességek, Hiperkinézis, Fenilketonuria, Turner-szindróma, Autizmus, Csont- és izületi fejlődési rendellenességek, Nemiszervek fejlődési rendellenességei, Kromoszóma rendellenességek, ... |
|
Férfi egészségügyi problémák
Bilharziózis, Herecsavarodás (torsio testis), Korai magömlés, Fitymaszűkület, Kleinefelter-szindróma, Fitymafék (rövid), Prosztata-megnagyobbodás, Férfi meddőség, ... |
|
Fertőző betegségek
Skarlát, Feketehimlő, Herpangina, Szalmonella-fertőzés, Hastífusz, Gnathostoma-fertőzés, Trichomoniázis, Vérhas, ... |
Fogászat, szájsebészet, szájápolás
Fogszuvasodás, A fogágy, fogíny betegségei , Afták, ... |
|
Fül-orr gégészet
A fül egyéb betegségei, Siketség, Tinnitus (fülzúgás), Nyálmirigyek betegségei, A gége egyéb betegségei, Hangszalag polip, Orrpolip, Nagyothallás, ... |
|
Gyermekgyógyászat
Cisztás fibrózis, Nyitott gerinc, Szamárköhögés, Diszpraxia, Fenilketonúria, Farkastorok, Torokgyík (Diftéria), Galaktozémia, ... |
Hormonális betegségek
Cushing-szindróma, Férfi nemi hormonok betegségei, Női nemi hormonok betegségei, Conn-szindróma, Pajzsmirigy betegségek, hipo- és hipertireózis, Cukorbetegség, Hipofízis betegségei, Conn-betegség, ... |
|
Ideggyógyászati megbetegedések
Porckorongsérv, Sclerosis multiplex, Alvászavarok, Disztónia, Bell parézis, Arcidegzsába, Alzheimer-kór, Migrén, ... |
|
Immunológia, hematológia
Wiskott-Aldrich szindróma, Autoimmun betegség, Vészes vérszegénység, Non-Hodgkin limfómák, Hemofília, Agranulócitózis, Leiden mutáció, Vashiányos anaemia, ... |
Nemi betegségek
Genitális herpesz, HIV (AIDS), Szifilisz, HPV, hegyes függöly, vírusos szemölcs, Lágyfekély, Tripper, kankó (gonorrhea), Chlamydia, ... |
|
Ortopédia
Metatarsalgia , Lumbágó, Gerincferdülés (scoliosis), Lúdtalp, Bokaízület betegségei, szalagsérülések, Dongaláb, Izombetegségek, Gerinc tartási rendellenességei (lordózis, kifózis), ... |
|
Pszichiátriai megbetegedések
Skizofrénia, Borderline szindróma, Mániás depressziós elmezavar, Depresszió, Kiégés-szindróma (burnout), Egyéb függőségek, Paranoia, Stockholm-szindróma , ... |
Reumatológiai megbegetedések
Reumatoid arthritis, SLE (bőrfarkas), Bechterew-kór, Köszvény, Fibrosus dysplasia, Sjögren-szindróma, Álköszvény, ... |
|
Sebészet
Vakbélgyulladás, Vérmérgezés, Léprepedés, Lábszárfekély, Lágyéksérv, Bélelzáródás, Meckel-divertikulum, ... |
|
Szemészet
Szemhéjgörcs, Glaukóma (zöld hályog), Fénytörési rendellenességek (asztigmia), Makula degeneráció, Szürkehályog (katarakta), Távollátás, Astigmia (fénytörési rendellenességek), Keratoconus, ... |
Szív- és érrendszeri betegségek
Anémia, Szívritmus-zavarok (pitvari- és kamrai aritmiák), Koszorúér-betegségek (angina pectoris, szívinfarktus, hirtelen halál), Szívbillentyű-betegségek, Szívelégtelenség, Koleszterin - és vérzsír problémák, érelmeszesedés, Endocarditis, Szívizom betegségek, ... |
|
Szülészet, nőgyógyászat
Bartholin ciszta, Terhességi rendellenességek, toxémia, Preeklampszia, Méhgyulladás, Petefészekgyulladás, Klimaktérium, Petefészek-ciszták, Meddőség, ... |
|
Táplálkozási betegségek
Bulimia, Anorexia, Farkasvakság, Kóros soványság, Alultápláltság, Skorbut, Angol-kór, Beri-beri, ... |
Tüdő- és légúti megbetegedések
Tüdőkeringés betegségei, Hörghurut, COPD, Asztma, Porártalom (szilikózis, azbesztózis, stb.), Tüdőtágulat (emphysema), Tüdőgyulladás, Légmell, ... |
|
Vese- és húgyúti megbetegedések
Inkontinencia, Húgycsőgyulladás, Vizeletinkontinencia, Heveny glomerulonephritis, Nephrosis szindróma, Vesemedence-gyulladás, Veseelégtelenség, Vesicoureteralis reflux, ... |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|