|
|
| |
|
|
|
|
|
|
2011. június 1.| Szerző: betegszoba.hu
| |
|
|
|
| |
Sült hallal a szívelégtelenség ellen
A közismerten szívbarát hal, amennyiben sütőben sütik vagy grillezik, a szívelégtelenség ellen is védelmet nyújt.
A Circulation: Heart Failure május 24-i számában megjelent kutatás során 84 ezer menopauzán átesett nőt vizsgáltak átlagosan tíz évig. Az eredmények azt mutatták, hogy azokban, akik étrendjében több sütőben sült és grillezett hal szerepelt (hetente legalább öt adag), 30 százalékkal alacsonyabb volt a szívelégtelenség kockázata, mint azokban a nőkben, akik havonta alig egy adagot fogyasztottak.
A tanulmány vezető szerzője, Dr. Donald Lloyd-Jones, a chicagói Northwestern Egyetem kutatója szerint nagyon érdekes, hogy nem csak az elfogyasztott hal fajtája, hanem az elkészítés módja is számít. Az olajban sült hal, melyet korábban a stroke megnövekedett kockázatával is összefüggésbe hoztak, a szívelégtelenség esélyét fokozza. Már heti egy adag is a kockázat 48 százalékos növekedését eredményezheti.
A kutatásból az is kiderült, hogy a sötét húsú halak, például a lazac, a makréla és a vérengző makrahal alacsonyabb kockázattal hozhatók összefüggésbe, mint a tonhal és az olyan fehér húsú halak, mint a nyelvhal, a csattogóhal vagy a tőkehal. A korábbi kutatások azt mutatták, hogy a halak omega-3 zsírsavai azáltal csökkentik a szív-érrendszeri megbetegedések kockázatát, hogy csökkentik a gyulladást, és javítják a vérnyomást valamint a szív és a vérerek működését.
Lloyd-Jones elmondta, hogy kutatásuk nem mutatott ki kifejezett összefüggést az omega-3 zsírsavak és a szívelégtelenség között, az általános szívbetegségtől eltérően, de hozzátette, hogy a tudomány jelenleg is vizsgálja a halak táplálkozási tulajdonságait. ”Talán nem ismerjük a többi összetevőt..., de éppen ezért jobb halat enni, mint étrendkiegészítőket szedni” - állítja a szakértő.
|
|
|
| |
| |
|
A szívelégtelenség életveszélyes állapot, azt jelenti, a szív nem képes tovább megfelelő mennyiségű vért pumpálni a szervezet többi részébe. Enyhébb esetben a beteg nem észlel tünetet, csak egy másik betegség (vérszegénység, magas lázzal járó fertőzés, szívritmuszavar, pajzsmirigytúlműködés, vesebetegség) fellépte esetén. A szívelégtelenség számos betegség eredményeképpen kialakulhat. Ilyenek a magas vérnyomás, koszorúsérbetegség, szívbillentyűbetegségek, veleszületett szívfejlődési rendellenességek, tüdőbetegségek, szívizomelfajulás, szívdaganat. Rizikófaktorok a kor, elhízás, cukorbetegség, dohányzás, alkoholizmus, kokainabúzus. |
|
|
| |
|
| Eddigi bejegyzések: |
oldal:
1 |
|
| |
|
| beküldte: betegszoba.hu (52 éves nő) | időpont: 2008. június 14. 20:16 |
 |
| Történet: |
A szívelégtelenség életveszélyes állapot, azt jelenti, a szív nem képes tovább megfelelő mennyiségű vért pumpálni a szervezet többi részébe. Enyhébb esetben a beteg nem észlel tünetet, csak egy másik betegség (vérszegénység, magas lázzal járó fertőzés, szívritmuszavar, pajzsmirigytúlműködés, vesebetegség) fellépte esetén. A szívelégtelenség számos betegség eredményeképpen kialakulhat. Ilyenek a magas vérnyomás, koszorúsérbetegség, szívbillentyűbetegségek, veleszületett szívfejlődési rendellenességek, tüdőbetegségek, szívizomelfajulás, szívdaganat. Rizikófaktorok a kor, elhízás, cukorbetegség, dohányzás, alkoholizmus, kokainabúzus. |
| Kezdeti tünetek: |
Ideg-, csont- és izomrendszer: ájulás
Magatartás, felismerés, érzelem: alvászavar, lassultság és szegényes reszponzivitás
Has és emésztő rendszer: ascites - hasi vízenyő, hányás, hányinger
Húgyrendszer: éjszakai vizelési kényszer, kevés vizelet
Általános tünetek: étvágytalanság, fáradtság, gyengeség (fizikai), testsúlytöbblet
Keringés és légzés: köhögés, lefekvéskor nehézlégzés, szapora szívműködés, szívdobogás érzés, tágult nyaki vénák, terheléskor légszomj
Bőr- és bőralatti szövetek, köröm: vizenyő (boka, lábszár, lábfej duzzanata) |
| Gyógyszerek: |
Angiotenzinkonvertáz enzim gátlók (ACE-gátlók), pl.: captopril; vízhajtók, pl.: tiazidok, kacsdiuretikumok (furoszemid); digitalisok, angiotenzin-receptor blokkolók, pl.: losartan; béta-blokkolók. Heveny szívelégtelenség esetén kórházi kezelés szükséges. Inotróp szerek, pl.: dobutamin intravénásan. |
| Alternatív gyógymódok: |
Gyakori szakorvosi ellenőrzés szükséges. A testsúly ellenőrzése a beteg feladata (mivel a pumpafunkció elégtelenségét jelző vizenyő kialakulása testsúlytöbblettel jár). Sószegény diéta, dohányzás elhagyása, rendszeres testmozgás, testsúlycsökkentés, megfelelő mennyiségű pihenés. |
| Meggyógyult: |
igen |
| Rehabilitáció: |
A szívelégtelenségben szenvedők élettartama rövidebb, a saját korosztályukhoz képest. Gyógyszerrel és életmódváltoztatással sok esetben jól karbantartható betegségről van szó, mely azonban bizonyos tényezők (pl.: fertőzések, stressz) hatására rosszabbodhat. Szövődményként tüdővizenyő, keringésösszeomlás, szívritmuszavar előfordulhat. |
|
|
 |
| |
| |
|
| oldal:
1 |
|
|
|
|
|
|
Betegségek kategóriánként:
Allergiás megbetegedések
Pollen allergia, Élelmiszer allergia, Állati eredetű allergiák, Latexallergia, Egyéb allergiák, Gyógyszer allergia, ... |
|
Balesetek, sérülések, mérgezések
Égési- és fagyási sérülések, Ficamok, rándulások, Gázmérgezés, Ételfertőzés és -mérgezés, Sziget-betegség, Gombamérgezés, Agyrázkódás, Bursitis, ... |
|
Bőrbetegségek
Erythema nodosum, Ekcéma, Akne - pattanásos bőr, Kontaktekcéma, Lapostetű, Fejtetű, Pikkelysömör (psoriasis), Korpásodás, ... |
Cukorbetegség (diabétesz)
2-es típusú (időskori) diabétesz, 1-es típusú (fiatalkori) diabétesz, ... |
|
Daganatos megbetegedések
Tüdőrák, Májrák, Kötőszöveti eredetű daganatok, Hüvelydaganatok, Bőrrák, Petefészekrák, Hererák, Csontdaganatok, ... |
|
Emésztőrendszeri betegségek
Vastagbél-divertikulitis/divertikulosis, Whipple-kór, Gasztrosztóma , Hepatitis A (heveny májgyulladás), Hepatitis C, Crohn-betegség, Irritábilis bélszindróma (IBS), Aranyér, ... |
Fejlődési rendellenességek
Turner-szindróma, Fenilketonuria, Arc-, szem- és nyak fejlődési rendellenességek, Koponya-, gerinc- és agyfejlődési rendellenességek, Kromoszóma rendellenességek, Nemiszervek fejlődési rendellenességei, Cri du chat (macskanyávogás) szindróma, Hiperkinézis, ... |
|
Férfi egészségügyi problémák
Prosztata-megnagyobbodás, Klinefelter-szindróma, Kleinefelter-szindróma, Herecsavarodás (torsio testis), Mellékhere-gyulladás, Heregyulladás (orchiditis), Férfi meddőség, Andropauza, ... |
|
Fertőző betegségek
Malária, Tularémia, Toxoplazmózis, Mononukleózis, Veszettség (Rabies lyssa), Tetanusz, Kandidiázis (candida), Vérhas, ... |
Fogászat, szájsebészet, szájápolás
A fogágy, fogíny betegségei , Fogszuvasodás, Afták, ... |
|
Fül-orr gégészet
Az orr, orrüreg egyéb betegségei , Arcüreg-gyulladás, Torok- és mandulagyulladás, A gége egyéb betegségei, Orrpolip, Gégegyulladás, Nagyothallás, Nyálmirigyek betegségei, ... |
|
Gyermekgyógyászat
Cisztás fibrózis, Alsó húgyúti fertőzés, Mumpsz, Fenilketonúria, Oltási szövődmények, Szamárköhögés, Nyitott gerinc, Bölcsőhalál, ... |
Hormonális betegségek
Pajzsmirigy betegségek, hipo- és hipertireózis, Férfi nemi hormonok betegségei, Cukorbetegség, Conn-szindróma, Cushing-szindróma, Addison-kór, Hipofízis betegségei, Női nemi hormonok betegségei, ... |
|
Ideggyógyászati megbetegedések
Tay–Sachs-szindróma, Bartter-szindróma, Agnózia, Wernicke-féle enkefalopátia, Schwannomatózis, Alzheimer-kór, Myastenia gravis, Epilepszia, ... |
|
Immunológia, hematológia
Aplasztikus vérszegénység, Wiskott-Aldrich szindróma, Vashiányos anaemia, Non-Hodgkin limfómák, Leiden mutáció, Guillain-Barre szindróma, Agranulócitózis, Hodgkin-kór, ... |
Nemi betegségek
Lágyfekély, Chlamydia, HPV, hegyes függöly, vírusos szemölcs, Tripper, kankó (gonorrhea), HIV (AIDS), Genitális herpesz, Szifilisz, ... |
|
Ortopédia
Dongaláb, Porcbetegségek (kondromalácia), Izombetegségek, Sarokcsont gyulladás (sarkantyú), Bokaízület betegségei, szalagsérülések, Metatarsalgia , Scheuermann-kór, Lumbágó, ... |
|
Pszichiátriai megbetegedések
Delirium tremens, Depresszió, Asperger-szindróma, Exorexia , Skizofrénia, Gyógyszerfüggőség, Borderline személyiségzavar, Kábítószerfüggőség, ... |
Reumatológiai megbegetedések
Köszvény, Reumatoid arthritis, SLE (bőrfarkas), Fibrosus dysplasia, Sjögren-szindróma, Álköszvény, Bechterew-kór, ... |
|
Sebészet
Bélelzáródás, Vérmérgezés, Léprepedés, Meckel-divertikulum, Vakbélgyulladás, Lágyéksérv, Lábszárfekély, ... |
|
Szemészet
Keratoconus, Makula degeneráció, Glaukóma (zöld hályog), Szemhéjgörcs, Jégárpa, Stargardt-szindróma, Sárgafolt elfajulás, Astigmia (fénytörési rendellenességek), ... |
Szív- és érrendszeri betegségek
Érelmeszesedés, Visszérbetegségek (trombózis, visszér gyulladás), Magasvérnyomás-betegség, Gyulladásos szívbetegségek (szívbelhártya, szívburok, szívizomzat), Anémia, Szívelégtelenség, Von Willebrand szindróma, Szívizom betegségek, ... |
|
Szülészet, nőgyógyászat
Meddőség, Külső nemiszerv- és hüvelygyulladás, Vérzési, menstruációs rendellenességek, Méhgyulladás, Bartholin ciszta, Petefészekgyulladás, Endometriózis, Klimaktérium, ... |
|
Táplálkozási betegségek
Lisztérzékenység, Skorbut, Angol-kór, Alultápláltság, Anorexia, Nem allergiás eredetű élelmiszer hiperszenzitivitás (laktóz intolerancia), Kóros soványság, Elhízás, ... |
Tüdő- és légúti megbetegedések
Tüdőkeringés betegségei, Légmell, Tüdőtályog, Porártalom (szilikózis, azbesztózis, stb.), COPD, Atelektázia, Asztma, Tüdőtágulat (emphysema), ... |
|
Vese- és húgyúti megbetegedések
Vizelet-inkontinencia, Veseelégtelenség, Húgycsőgyulladás, Vesekőbetegség, Vizeletinkontinencia, Nephrosis szindróma, Idült glomerulonephritis, Veseciszta, ... |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|