|
|
| |
|
|
|
|
|
|
2011. július 21.| Szerző: betegszoba.hu
| |
|
|
|
| |
Sok só, sok baj
A túlzott sófogyasztás nemcsak a vérnyomást emeli, hanem a halálozás kockázatát is növeli - állapították meg amerikai szakértők, akik szerint azt is igazolták, hogy a nátrium erősen veszélyes, ám a kálium sói sokat javíthatnak az egészségen.
Az amerikai táplálkozástudomány tanácsára mind több készétel csomagolásán nemcsak a benne lévő fehérje-, zsír- és szénhidráttartalmat tüntetik fel, hanem a nátrium- és káliumtartalmat is. .
Quanhe Yang és munkatársai azt vizsgálták, hogy a napi nátrium- és káliumfogyasztás milyen mértékben befolyásolja a szív- és érrendszeri halálozást. Ehhez az anyagot az amerikai táplálkozási adatokat összegyűjtő tanulmányból emelték ki, melynek harmadik szakasza 1988-ban indult, és 12 267 felnőtt életmódját dokumentálja.
A kutatók a tanulmány résztvevőinek egészségét csaknem 15 éven keresztül követték. A vizsgálat kezdetén mindenkivel személyes megbeszélést folytattak és megvizsgálták a résztvevőket, ennek részeként 24 órás adatfelvétellel a a táplálkozási szokásokat figyelték meg, amelyet a csoport egy részénél később megismételtek.
Az amerikai ajánlás szerint a napi nátriumfogyasztás 1500 milligramm alatt egészséges, a káliumból viszont legalább 4700 milligramm bevitele ajánlott. A vizsgálat szerint a vizsgálatban részt vevő férfiak nátriumfogyasztása átlagosan 4233 mg, káliumfogyasztása 3373 mg, a nők 2918, illetve 2433 milligrammot fogyasztanak nátriumból és káliumból.
Ez azt jelenti, hogy mind a férfiak, mind a nők több nátriumot és kevesebb káliumot fogyasztottak, mint az ajánlott mennyiség. A számok pedig azt mutatták, hogy napi ezer milligramm plusz nátrium 20 százalékkal növelte a halálozás kockázatát, ugyanennyi káliummal több pedig ugyanilyen mértékben csökkentette a halálozás esélyét.
Az adatok elemzésének további finomítása azt bizonyította, hogy a káliumbevitel növelése kifejezetten javította a szív- és érrendszeri betegségek kockázatát. Ez megmagyarázza, hogy a sok káliumot tartalmazó gyümölcsök és zöldségfélék bőséges fogyasztása mérhetően szívet védő étrend.
|
|
|
|
|
|
|
Betegségek kategóriánként:
Allergiás megbetegedések
Latexallergia, Élelmiszer allergia, Állati eredetű allergiák, Egyéb allergiák, Gyógyszer allergia, Pollen allergia, ... |
|
Balesetek, sérülések, mérgezések
Agyrázkódás, Csonttörések, Ételfertőzés és -mérgezés, Vegyszerek okozta belső sérülések, Gázmérgezés, Ficamok, rándulások, Nyílt sebek, Shock (sokk), ... |
|
Bőrbetegségek
Erythema nodosum, Pikkelysömör (psoriasis), Herpesz, Ótvar, Lichen ruber planus, Bőr- és nyálkahártya candida fertőzése, Ruhatetű, Körömgombásodás, ... |
Cukorbetegség (diabétesz)
2-es típusú (időskori) diabétesz, 1-es típusú (fiatalkori) diabétesz, ... |
|
Daganatos megbetegedések
Vastagbélrák, Emlőrák, Léprepedés, lépdaganat, lépciszta, Hasnyálmirigy-rák, Vesedaganatok, Krónikus limfoid leukémia, Prosztatarák, Petefészekrák, ... |
|
Emésztőrendszeri betegségek
Gasztrosztóma , Fekélyes vastagbél-gyulladás, Vastagbél-divertikulitis/divertikulosis, Irritábilis bélszindróma (IBS), Nyelőcsőfekély, Tárolási betegségek, Botulizmus, Hepatitis B, ... |
Fejlődési rendellenességek
Arc-, szem- és nyak fejlődési rendellenességek, Hiperkinézis, Nemiszervek fejlődési rendellenességei, Táplálkozási szervrendszer fejlődési rendellenességei, Turner-szindróma, Cri du chat (macskanyávogás) szindróma, Marfan-szindróma, Húgyúti fejlődési rendellenességek, ... |
|
Férfi egészségügyi problémák
Herecsavarodás (torsio testis), Korai magömlés, Kleinefelter-szindróma, Fitymafék (rövid), Heretuberkulózis (orchidoepididymitis tuberculosa), Prosztata-megnagyobbodás, Andropauza, Rejtettheréjűség (cryptorchismus), ... |
|
Fertőző betegségek
Campylobacteriózis, Malária, Lyme-kór, Tetanusz, Mononukleózis, Rubeola (rózsahimlő), Lépfene, Hastífusz, ... |
Fogászat, szájsebészet, szájápolás
Fogszuvasodás, A fogágy, fogíny betegségei , Afták, ... |
|
Fül-orr gégészet
A gége egyéb betegségei, Arcüreg-gyulladás, Nagyothallás, Az orr, orrüreg egyéb betegségei , Torok- és mandulagyulladás, Tinnitus (fülzúgás), A fül egyéb betegségei, Nyálmirigyek betegségei, ... |
|
Gyermekgyógyászat
Fenilketonúria, Cisztás fibrózis, Oltási szövődmények, Krupp, Szamárköhögés, Felső húgyúti fertőzés, Mumpsz, Nyitott gerinc, ... |
Hormonális betegségek
Conn-szindróma, Női nemi hormonok betegségei, Cukorbetegség, Pajzsmirigy betegségek, hipo- és hipertireózis, Cushing-szindróma, Hipofízis betegségei, Addison-kór, Férfi nemi hormonok betegségei, ... |
|
Ideggyógyászati megbetegedések
Cluster-fejfájás , Parkinson-kór, Disztónia, Esszenciális tremor, Demencia, Fantom végtag, Arcidegzsába, Bartter-szindróma, ... |
|
Immunológia, hematológia
Hodgkin-kór, Guillain-Barre szindróma, Autoimmun betegség, Hemofília, Vészes vérszegénység, Non-Hodgkin limfómák, Vashiányos anaemia, Wiskott-Aldrich szindróma, ... |
Nemi betegségek
Genitális herpesz, Chlamydia, Lágyfekély, Szifilisz, HIV (AIDS), HPV, hegyes függöly, vírusos szemölcs, Tripper, kankó (gonorrhea), ... |
|
Ortopédia
Izombetegségek, Gerinc tartási rendellenességei (lordózis, kifózis), Lumbágó, Dongaláb, Térdízületi betegségek (meniszkusz, artrózis), Gerincferdülés (scoliosis), Dupuytren-kontraktúra , Metatarsalgia , ... |
|
Pszichiátriai megbetegedések
Mániás depressziós elmezavar, Asperger-szindróma, Játékszenvedély (patológiás gambling) , Értelmi fogyatékosság, Kényszerbetegség, Kábítószerfüggőség, Depresszió, Skizofrénia, ... |
Reumatológiai megbegetedések
SLE (bőrfarkas), Sjögren-szindróma, Reumatoid arthritis, Köszvény, Álköszvény, Bechterew-kór, Fibrosus dysplasia, ... |
|
Sebészet
Lábszárfekély, Meckel-divertikulum, Vakbélgyulladás, Bélelzáródás, Lágyéksérv, Vérmérgezés, Léprepedés, ... |
|
Szemészet
Szürkehályog (katarakta), Sárgafolt elfajulás, Keratoconus, Glaukóma (zöld hályog), Fénytörési rendellenességek (asztigmia), Makula degeneráció, Rövidlátás, Jégárpa, ... |
Szív- és érrendszeri betegségek
Coronariasclerosis (Koszorúér-elmeszesedés), Agyi érbetegségek, stroke (agyembólia, agytrombózis, agyvérzés, agyérgörcs), Koleszterin - és vérzsír problémák, érelmeszesedés, Angina pectoris, Szívritmus-zavarok (pitvari- és kamrai aritmiák), Visszérbetegségek (trombózis, visszér gyulladás), Coarctatio aortae , Magasvérnyomás-betegség, ... |
|
Szülészet, nőgyógyászat
Meddőség, Vérzési, menstruációs rendellenességek, Mióma, Külső nemiszerv- és hüvelygyulladás, Preeklampszia, Petefészek-ciszták, Terhességi rendellenességek, toxémia, Spontán vetélés, ... |
|
Táplálkozási betegségek
Bulimia, Alultápláltság, Elhízás, Lisztérzékenység, Beri-beri, Kóros soványság, Nem allergiás eredetű élelmiszer hiperszenzitivitás (laktóz intolerancia), Skorbut, ... |
Tüdő- és légúti megbetegedések
Tüdőtágulat (emphysema), Atelektázia, Meghűlés, megfázás, Légúti allergia, szénanátha, Tüdőgyulladás, Asztma, Porártalom (szilikózis, azbesztózis, stb.), Hörghurut, ... |
|
Vese- és húgyúti megbetegedések
Vizelet-inkontinencia, Veseelégtelenség, Vesemedence-gyulladás, Húgycsőgyulladás, Nephrosis szindróma, Vesicoureteralis reflux, Heveny hólyaggyulladás, Vizeletinkontinencia, ... |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|