|
|
| |
|
|
|
|
|
|
2009. március 18.| Szerző: betegszoba.hu
| |
|
|
|
| |
Óriási veszélyben vannak a túlsúlyos nők
Azok a túlsúlyos nők, akik nem járnak rendszeresen mellrákszűrésre, sokkal inkább veszélyeztettek, mint normál súlyú társaik. A John Hopkins Egyetem kutatásai szerint a kórosan túlsúlyos fehér nők hajlamosak kihagyni a szűréseket, ezzel pedig nagy veszélybe sodorják magukat.
A mellrák a második leggyakoribb halálok nők körében az Egyesült Államokban. Mammográfiai szűrővizsgálat segítségével a mellrákos esetek nagy része még korai stádiumban felfedezhető és így gyógyítható, ezért a 40 év feletti nőknek ajánlott az éves szűrés. A túlsúly emellett tovább növeli a mellrák kialakulásának kockázatát.
Dr. Nisa Maruthur és kollegái összesen 276 000 páciens egészségügyi adatait vizsgálták meg, hogy kiderítsék, van e összefüggés a testsúly, és a szűrővizsgálatokon való részvételi arány között. Eredményeik szerint a súlyosan elhízott nők átlagosan 20 százalékkal ritkábban vesznek részt szűrővizsgálatokon, mint normális súlyú társaik.
Ennek legvalószínűbb oka a túlsúlyos nők önbizalomhiánya lehet, valamint az, hogy szégyellik magukat a vizsgáló orvosok és nővérek előtt. "A túlsúly sok szempontból veszélyt jelent az egészségi állapotra nézve, közvetlenül és közvetetten is - nyilatkozta Dr. Maruthur - Ennek csak egyik kis szelete a mammográfiai szűrővizsgálatokon való részvétel."
|
|
|
|
|
|
|
Betegségek kategóriánként:
Allergiás megbetegedések
Élelmiszer allergia, Állati eredetű allergiák, Egyéb allergiák, Pollen allergia, Gyógyszer allergia, Latexallergia, ... |
|
Balesetek, sérülések, mérgezések
Vegyszerek okozta belső sérülések, Shock (sokk), Agy- és gerincsérülések, Bursitis, Gombamérgezés, Nyílt sebek, Ételfertőzés és -mérgezés, Ficamok, rándulások, ... |
|
Bőrbetegségek
Pinta, Furunkulus, Seborrheás dermatitisz, Lichen ruber planus, Bőr- és nyálkahártya candida fertőzése, Pikkelysömör (psoriasis), Ótvar, Basalioma, ... |
Cukorbetegség (diabétesz)
1-es típusú (fiatalkori) diabétesz, 2-es típusú (időskori) diabétesz, ... |
|
Daganatos megbetegedések
Nyelőcsőrák, Tüdőrák, Petefészekrák, Emlőrák, Kötőszövet, lágy rész rosszindulatú daganata, Wilms-tumor, Vesedaganatok, Májrák, ... |
|
Emésztőrendszeri betegségek
Epekőbetegség, Nyombélfekély, Irritábilis bélszindróma (IBS), Whipple-kór, Fekélyes vastagbél-gyulladás, Botulizmus, Alkoholos májkárosodás, Gasztrointesztinális perforáció, ... |
Fejlődési rendellenességek
Koponya-, gerinc- és agyfejlődési rendellenességek, Turner-szindróma, Csont- és izületi fejlődési rendellenességek, Hiperkinézis, Húgyúti fejlődési rendellenességek, Cri du chat (macskanyávogás) szindróma, Mellkas fejlődési rendellenességek, Fenilketonuria, ... |
|
Férfi egészségügyi problémák
Korai magömlés, Férfi meddőség, Erektilis diszfunkció / Potenciazavar, Kleinefelter-szindróma, Heretuberkulózis (orchidoepididymitis tuberculosa), Prosztata-megnagyobbodás, Herezacskóvisszeresség, Here vízsérv (hydrocele testis), ... |
|
Fertőző betegségek
Malária, Hastífusz, Toxoplazmózis, Anthrax, Kandidiázis (candida), Tetanusz, Kolera, Kullancs-enkefalitisz, ... |
Fogászat, szájsebészet, szájápolás
Afták, Fogszuvasodás, A fogágy, fogíny betegségei , ... |
|
Fül-orr gégészet
Tinnitus (fülzúgás), Siketség, Nagyothallás, Orrpolip, Arcüreg-gyulladás, A gége egyéb betegségei, Torok- és mandulagyulladás, Hangszalag polip, ... |
|
Gyermekgyógyászat
Oltási szövődmények, Szamárköhögés, Fenilketonúria, Ewing-szarkóma, Krupp, Down-kór, Járványos gyermekbénulás, Diszpraxia, ... |
Hormonális betegségek
Conn-betegség, Conn-szindróma, Addison-kór, Cukorbetegség, Férfi nemi hormonok betegségei, Pajzsmirigy betegségek, hipo- és hipertireózis, Hipofízis betegségei, Cushing-szindróma, ... |
|
Ideggyógyászati megbetegedések
Bartter-szindróma, Neurofibromatózis (Recklinghausen kór), Epilepszia, Cluster-fejfájás , Arcidegzsába, Guillain-Barré-kór, Angelman-szindróma, Wernicke-féle enkefalopátia, ... |
|
Immunológia, hematológia
Non-Hodgkin limfómák, Wiskott-Aldrich szindróma, Hodgkin-kór, Aplasztikus vérszegénység, Hemofília, Autoimmun betegség, Vészes vérszegénység, Vashiányos anaemia, ... |
Nemi betegségek
Tripper, kankó (gonorrhea), HPV, hegyes függöly, vírusos szemölcs, Szifilisz, HIV (AIDS), Genitális herpesz, Chlamydia, Lágyfekély, ... |
|
Ortopédia
Scheuermann-kór, Sarokcsont gyulladás (sarkantyú), Metatarsalgia , Gerinc tartási rendellenességei (lordózis, kifózis), Dupuytren-kontraktúra , Csípőízületi betegségek (csípőficam, coxartrózis), Lúdtalp, Porcbetegségek (kondromalácia), ... |
|
Pszichiátriai megbetegedések
Pánikbetegség, Depresszió, Delirium tremens, Stockholm-szindróma , Borderline szindróma, Korszakov-szindróma, Mániás depressziós elmezavar, Asperger-szindróma, ... |
Reumatológiai megbegetedések
Reumatoid arthritis, Köszvény, Bechterew-kór, SLE (bőrfarkas), Sjögren-szindróma, Fibrosus dysplasia, Álköszvény, ... |
|
Sebészet
Léprepedés, Lágyéksérv, Bélelzáródás, Vérmérgezés, Lábszárfekély, Meckel-divertikulum, Vakbélgyulladás, ... |
|
Szemészet
Makula degeneráció, Kötőhártya-gyulladás, Stargardt-szindróma, Sárgafolt elfajulás, Szürkehályog (katarakta), Távollátás, Glaukóma (zöld hályog), Kancsalság, ... |
Szív- és érrendszeri betegségek
Agyi érbetegségek, stroke (agyembólia, agytrombózis, agyvérzés, agyérgörcs), Gyulladásos szívbetegségek (szívbelhártya, szívburok, szívizomzat), Von Willebrand szindróma, Koleszterin - és vérzsír problémák, érelmeszesedés, Endocarditis, Coronariasclerosis (Koszorúér-elmeszesedés), Visszérbetegségek (trombózis, visszér gyulladás), Anémia, ... |
|
Szülészet, nőgyógyászat
Bartholin ciszta, Petefészekgyulladás, Külső nemiszerv- és hüvelygyulladás, Klimaktérium, Mióma, Spontán vetélés, Terhességi rendellenességek, toxémia, Endometriózis, ... |
|
Táplálkozási betegségek
Bulimia, Beri-beri, Angol-kór, Elhízás, Kóros soványság, Nem allergiás eredetű élelmiszer hiperszenzitivitás (laktóz intolerancia), Lisztérzékenység, Skorbut, ... |
Tüdő- és légúti megbetegedések
Légúti allergia, szénanátha, Asztma, Tüdőtályog, Tüdőkeringés betegségei, Atelektázia, Hörghurut, COPD, Tüdőtágulat (emphysema), ... |
|
Vese- és húgyúti megbetegedések
Húgycsőgyulladás, Vesemedence-gyulladás, Vesekőbetegség, Heveny hólyaggyulladás, Nephrosis szindróma, Inkontinencia, Heveny glomerulonephritis, Vesicoureteralis reflux, ... |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|