|
| |
|
|
|
|
|
|
2012. január 27.| Szerző: betegszoba.hu
| |
|
|
|
| |
Nyugodtan süthetünk napraforgóolajban
A spanyol kutatók jó hírrel szolgálnak azoknak, akik szívesen fogyasztanak olajban sült ételeket: az olíva- és napraforgóolajban sütés nem áll összefüggésben a szívbetegséggel és a korai halálozással.
A kutatók azért vizsgálták az összefüggést, mert korábbi kutatások azt mutatták, hogy a szívbetegség kockázati tényezői, köztük a magas vérnyomás, a magas koleszterinszint és az elhízás kapcsolatban áll az olajban sült ételek fogyasztásával.
A madridi Független Egyetem kutatói Pilar Guallar-Castillon vezetésével közel 41 ezer huszonkilenc és hatvankilenc év közötti felnőtt főzési szokásait vizsgálták, akik a tizenegy éves kutatás elején nem szenvedtek szívbetegségben. A szakemberek ugyanakkor azt is hangsúlyozták, hogy mivel a vizsgálatot Spanyolországban végezték, ahol gyakori az olíva- és napraforgóolaj használata, lehetséges, hogy az eredmények más, ettől eltérő típusú főzőolajokat használó országokra nem alkalmazhatók. A nyugati étrendben például a zsírban és használt olajban való sütéskor az élelmiszer beszívja az olajok zsírjait, ami növeli az élelmiszer kalóriatartalmát.
A BMJ legutóbbi számában megjelent tanulmányból az derült ki, hogy az utánkövetés során 606 szívbetegséggel összefüggő esemény és 1134 halálozás következett be. A kutatók arról számoltak be, hogy a mediterrán országban, ahol leggyakrabban olíva- és napraforgóolajat használnak a sütéshez, nem mutattak ki összefüggést az olajban sült ételek fogyasztása és a szívkoszorúér-betegség illetve halálozás kockázata között.
A tanulmányt kísérő kommentárban Michael Leitzmann, a Regensburgi Egyetem kutatója azt írta, hogy az eredmények megcáfolják azt az általánosan elfogadott elméletet, mely szerint az olajban sütés általában káros a szívnek. A szakértő szerint azonban ez nem jelenti azt, hogy a túl gyakori sültburgonya-fogyasztás ne járnak negatív egészségügyi következményekkel. Nem mindegy például, hogy a sütéshez milyen típusú olajat használnak.
|
|
|
|
|
|
|
Betegségek kategóriánként:
Allergiás megbetegedések
Pollen allergia, Gyógyszer allergia, Állati eredetű allergiák, Latexallergia, Élelmiszer allergia, Egyéb allergiák, ... |
|
Balesetek, sérülések, mérgezések
Vegyszerek okozta belső sérülések, Gázmérgezés, Agy- és gerincsérülések, Égési- és fagyási sérülések, Bursitis, Agyrázkódás, Gombamérgezés, Ételfertőzés és -mérgezés, ... |
|
Bőrbetegségek
Vitiligo, Szemölcs, Festékes anyajegy, Akne - pattanásos bőr, Ruhatetű, Fejtetű, Basalioma, Körömgombásodás, ... |
Cukorbetegség (diabétesz)
2-es típusú (időskori) diabétesz, 1-es típusú (fiatalkori) diabétesz, ... |
|
Daganatos megbetegedések
Kötőszöveti eredetű daganatok, Gégerák, Végbélrák, Nyelőcsőrák, Vastagbélrák, Ajak- és szájüregi rák, Bőrrák, Vesedaganatok, ... |
|
Emésztőrendszeri betegségek
Májzsugor, Hepatitis B, Epekőbetegség, Gyomorfekély, Epehólyag-gyulladás, Gyomorhurut, Gasztrosztóma , Irritábilis bélszindróma (IBS), ... |
Fejlődési rendellenességek
Húgyúti fejlődési rendellenességek, Csont- és izületi fejlődési rendellenességek, Autizmus, Diszkalkulia, Fenilketonuria, Kromoszóma rendellenességek, Turner-szindróma, Nemiszervek fejlődési rendellenességei, ... |
|
Férfi egészségügyi problémák
Fitymaszűkület, Prosztata-megnagyobbodás, Herezacskóvisszeresség, Kleinefelter-szindróma, Mellékhere-gyulladás, Herecsavarodás (torsio testis), Férfi meddőség, Here vízsérv (hydrocele testis), ... |
|
Fertőző betegségek
Kullancs-enkefalitisz, Rubeola (rózsahimlő), Kolera, Szalmonella-fertőzés, Mononukleózis, Kandidiázis (candida), Malária, Bárányhimlő, ... |
Fogászat, szájsebészet, szájápolás
Fogszuvasodás, Afták, A fogágy, fogíny betegségei , ... |
|
Fül-orr gégészet
Orrpolip, A fül egyéb betegségei, Hangszalag polip, Nyálmirigyek betegségei, Siketség, Nagyothallás, Torok- és mandulagyulladás, Arcüreg-gyulladás, ... |
|
Gyermekgyógyászat
Ewing-szarkóma, Down-kór, Mumpsz, Krupp, Farkastorok, Cisztás fibrózis, Torokgyík (Diftéria), Bölcsőhalál, ... |
Hormonális betegségek
Addison-kór, Hipofízis betegségei, Női nemi hormonok betegségei, Férfi nemi hormonok betegségei, Cushing-szindróma, Pajzsmirigy betegségek, hipo- és hipertireózis, Cukorbetegség, Conn-betegség, ... |
|
Ideggyógyászati megbetegedések
Narkolepszia, Alzheimer-kór, Izomdisztrófia, Porckorongsérv, Amiotrófiás laterálszklerózis, Tourette-szindróma, Epilepszia, Huntington chorea, ... |
|
Immunológia, hematológia
Leiden mutáció, Non-Hodgkin limfómák, Agranulócitózis, Hodgkin-kór, Autoimmun betegség, Vashiányos anaemia, Wiskott-Aldrich szindróma, Hemofília, ... |
Nemi betegségek
Szifilisz, Chlamydia, Lágyfekély, Genitális herpesz, HIV (AIDS), Tripper, kankó (gonorrhea), HPV, hegyes függöly, vírusos szemölcs, ... |
|
Ortopédia
Lumbágó, Porcbetegségek (kondromalácia), Gerincferdülés (scoliosis), Bokaízület betegségei, szalagsérülések, Gerinc tartási rendellenességei (lordózis, kifózis), Dongaláb, Sarokcsont gyulladás (sarkantyú), Izombetegségek, ... |
|
Pszichiátriai megbetegedések
Asperger-szindróma, Értelmi fogyatékosság, Depresszió, Skizofrénia, Egyéb függőségek, Korszakov-szindróma, Szorongásos kórképek, Gyógyszerfüggőség, ... |
Reumatológiai megbegetedések
Fibrosus dysplasia, Sjögren-szindróma, Köszvény, SLE (bőrfarkas), Bechterew-kór, Reumatoid arthritis, ... |
|
Sebészet
Léprepedés, Bélelzáródás, Vérmérgezés, Lábszárfekély, Meckel-divertikulum, Vakbélgyulladás, Lágyéksérv, ... |
|
Szemészet
Stargardt-szindróma, Sárgafolt elfajulás, Távollátás, Keratoconus, Rövidlátás, Astigmia (fénytörési rendellenességek), Szürkehályog (katarakta), Jégárpa, ... |
Szív- és érrendszeri betegségek
Agyi érbetegségek, stroke (agyembólia, agytrombózis, agyvérzés, agyérgörcs), Koszorúér-betegségek (angina pectoris, szívinfarktus, hirtelen halál), Szívritmus-zavarok (pitvari- és kamrai aritmiák), Szívelégtelenség, Szívbillentyű-betegségek, Visszérbetegségek (trombózis, visszér gyulladás), Angina pectoris, Szívizom betegségek, ... |
|
Szülészet, nőgyógyászat
Vérzési, menstruációs rendellenességek, Méhgyulladás, Terhességi rendellenességek, toxémia, Meddőség, Klimaktérium, Premenstruációs tünetegyüttes, Mióma, Petefészek-ciszták, ... |
|
Táplálkozási betegségek
Farkasvakság, Nem allergiás eredetű élelmiszer hiperszenzitivitás (laktóz intolerancia), Elhízás, Alultápláltság, Anorexia, Bulimia, Angol-kór, Skorbut, ... |
Tüdő- és légúti megbetegedések
Tüdőgyulladás, Meghűlés, megfázás, Asztma, Hörghurut, COPD, Légúti allergia, szénanátha, Tüdőtályog, Tüdőkeringés betegségei, ... |
|
Vese- és húgyúti megbetegedések
Vesicoureteralis reflux, Idült glomerulonephritis, Vizeletinkontinencia, Vesekőbetegség, Inkontinencia, Heveny glomerulonephritis, Veseciszta, Húgycsőgyulladás, ... |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|