Táplálkozás

Egészségesebben étkeznek a gyermektelen párok


A Readingi Egyetem szakértői szerint a gyerek nélküli párok jobban kedvelik az egészséges ételeket és több gyümölcsöt és zöldséget tartalmaz az étrendjük.

A kutatók megállapították, hogy azok a felnőttek, akiknek csak magukról kell gondoskodniuk, egy kéthetes időszak alatt átlagosan 2,5 kilogrammal több gyümölcsöt és zöldséget fogyasztanak, mint a gyerekes családok.

A kutatásból az is kiderült, hogy a szülők az első gyerek születését követően hajlamosak voltak több salátát és friss terméket vásárolni, de a második gyerek érkezésekor felhagytak az egészséges étrenddel. 

"Figyelembe véve, hogy a kisgyerekekkel legalább tizenöt alaklommal kell megkóstoltatni egy újfajta ételt, mielőtt végül megkedvelik és megeszik, sok szülő hamarabb abbahagyja a próbálkozást, és inkább nem vesz több zöldséget és gyümölcsöt", idézi Orla Kennedy táplálkozás-szakértőt a Daily Express.

A tanulmány azt a szempontot is kiemelte, hogy a gyümölcsök és zöldségek ára is befolyásoló tényező lehet, mivel a szülőknek jobban be kell osztaniuk a pénzt, így hajlamosabbak olcsóbb, egyben egészségtelenebb ételeket vásárolni.