|
h i r d e t é s
|
|
|
|
|
|
|
2012. április 26.| Szerző: betegszoba.hu
| |
|
|
|
| |
Csökkentik a stroke kockázatát a zsírszegény tejtermékek
Egy, a témában az eddigi legnagyobb szabásúnak számító kutatás szerint azokra a felnőttekre, akik nagyobb mennyiségű zsírszegény tejterméket fogyasztanak, az agyérgörcs valamivel alacsonyabb kockázata leselkedik.
A Stroke áprilisi számában megjelent tanulmányban 75 ezer svéd felnőttet vizsgáltak kérdőívek segítségével átlagosan 10 évig. Az eredmények azt mutatták, hogy azokban, akik zsírszegény tejtermékeket, például tejet, joghurtot vagy sajtot fogyasztottak, 12 százalékkal volt alacsonyabb az agyérgörcs kockázata, mint azokban, akik ugyanezen tejtermékek zsírdús változatait fogyasztották.
Lona Sandon, a Texasi Souhwestern Orvostudományi Egyetem dietetikusa úgy véli, az eredmények logikusak. ”Ha valaki zsírdús étrendet követ, több telített zsírt fogyaszt, ami közismerten az egyik olyan típusú zsír, amely befolyásolja az LDL, vagyis rossz koleszterin szintjét. A telített zsírok fogyasztása a szív és az agy artériáinak elzáródásához vezethet, így megnő az esélye annak, hogy vérrögök szakadnak le, és például iszkémiás stroke-ot okoznak” - mondja a szakértő.
A kutatást vezető Susanna Larsson, a stockholmi Karolinska Intézet kutatója elmondta, hogy a felderített összefüggés megerősítéséhez további kutatásokra lesz szükség, de ha megalapozottnak bizonyul, az széles körű közegészségügyi következményekkel járhat.
|
|
|
|
|
|
|
Betegségek kategóriánként:
Allergiás megbetegedések
Egyéb allergiák, Latexallergia, Pollen allergia, ... |
|
Balesetek, sérülések, mérgezések
Csonttörések, Agyrázkódás, Sziget-betegség, ... |
|
Bőrbetegségek
Erythema nodosum, Kaposi-szarkóma, Furunkulus, ... |
Cukorbetegség (diabétesz)
Hipoglikémia, 1-es típusú (fiatalkori) diabétesz, 2-es típusú (időskori) diabétesz, ... |
|
Daganatos megbetegedések
Leukémiák, Wilms-tumor, Kaposi-szarkóma, ... |
|
Emésztőrendszeri betegségek
Hepatitis B, Gasztrointesztinális perforáció, Nyelőcsőfekély, ... |
Fejlődési rendellenességek
Mellkas fejlődési rendellenességek, Autizmus, Csont- és izületi fejlődési rendellenességek, ... |
|
Férfi egészségügyi problémák
Herezacskóvisszeresség, Erektilis diszfunkció / Potenciazavar, Prosztata-megnagyobbodás, ... |
|
Fertőző betegségek
Gnathostoma-fertőzés, Kolera, Sárgaláz, ... |
Fogászat, szájsebészet, szájápolás
Fogszuvasodás, A fogágy, fogíny betegségei , Afták, ... |
|
Fül-orr gégészet
Az orr, orrüreg egyéb betegségei , Torok- és mandulagyulladás, A gége egyéb betegségei, ... |
|
Gyermekgyógyászat
Nyitott gerinc, Alsó húgyúti fertőzés, Reumás láz, ... |
Hormonális betegségek
Férfi nemi hormonok betegségei, Cukorbetegség, Cushing-szindróma, ... |
|
Ideggyógyászati megbetegedések
Disztónia, Creutzfeldt-jakob kór, Fantom végtag, ... |
|
Immunológia, hematológia
Vészes vérszegénység, Aplasztikus vérszegénység, Agranulócitózis, ... |
Nemi betegségek
Genitális herpesz, HIV (AIDS), Lágyfekély, ... |
|
Ortopédia
Csípőízületi betegségek (csípőficam, coxartrózis), Gerinc tartási rendellenességei (lordózis, kifózis), Metatarsalgia , ... |
|
Pszichiátriai megbetegedések
Korszakov-szindróma, Szorongásos kórképek, Poszttraumatikus stressz szindróma, ... |
Reumatológiai megbegetedések
Köszvény, Reumatoid arthritis, SLE (bőrfarkas), ... |
|
Sebészet
Vakbélgyulladás, Lágyéksérv, Lábszárfekély, ... |
|
Szemészet
Stargardt-szindróma, Kancsalság, Szürkehályog (katarakta), ... |
Szív- és érrendszeri betegségek
Coarctatio aortae , Koszorúér-betegségek (angina pectoris, szívinfarktus, hirtelen halál), Dilatatív kardiomiopátia, ... |
|
Szülészet, nőgyógyászat
Premenstruációs tünetegyüttes, Terhességi rendellenességek, toxémia, Petefészek-ciszták, ... |
|
Táplálkozási betegségek
Angol-kór, Alultápláltság, Kóros soványság, ... |
Tüdő- és légúti megbetegedések
Asztma, Atelektázia, Tüdőgyulladás, ... |
|
Vese- és húgyúti megbetegedések
Heveny hólyaggyulladás, Heveny glomerulonephritis, Idült glomerulonephritis, ... |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|