|
|
| |
|
|
|
|
|
|
2012. január 4.| Szerző: betegszoba.hu
| |
|
|
|
| |
A vörös hús növeli a veserák kockázatát
Egy nagyszabású amerikai kutatás szerint azokra az emberekre, akik sok vörös húst fogyasztanak, a veserák megnövekedett kockázata leselkedik.
Az American Journal of Clinical Nutrition szakfolyóiratban megjelent tanulmányukban a North Texas Egyetem kutatói azt írják, hogy azokban a középkorú felnőttekben, akik a legtöbb vörös húst fogyasztották, 19 százalékkal nagyobb valószínűséggel mutatnak ki veserákot, mint azokban, akik a legkevesebbet fogyasztották. A grillezett húsokban lévő vegyületek nagyobb mennyiségű fogyasztását is a betegség megnövekedett kockázatával hozták összefüggésbe.
”A vörös húsok fontos vasutánpótlással szolgálnak, és sok fehérjét tartalmaznak” - nyilatkozta Dr. Mohammed El-Faramawi, aki munkatársaival az étrend és a veserák kockázatának összefüggését vizsgálta. ”Veserákkal fennálló összefüggés miatt azonban nem szabad teljesen felhagyni a vörös húsok fogyasztásával. Az a legjobb ötlet, ha az étrendi ajánlások betartása mellett korlátozott mennyiségű vörös húst eszünk.”
Az amerikai ajánlások szerint korlátozni kell a zsírdús élelmiszerek, köztük a feldolgozott élelmiszerek fogyasztását, és több sovány húst és szárnyast, valamint tengeri ételeket és dióféléket kell fogyasztani. A vörös húsok nagy mennyiségű fogyasztása még ha nem is vezet feltétlenül a veserák kialakulásához, egy sor más betegség kockázatát is növeli.
A kutatás során közel 500 ezer amerikai felnőtt adatait elemezték, akiket kérdőívek segítségével étrendi szokásaikról kérdeztek. A vizsgálati időszakban 1800 személyben, az alanyok alig fél százalékában alakult ki veserák. A férfiak átlagosan 0,06-0,09 kg vörös húst fogyasztottak naponta. Azokban, akik a legtöbb, naponta 0,12 kg vörös húst ettek, 19 százalékkal magasabb volt a veserák kialakulásának kockázata, mint a legkevesebb vörös húst fogyasztókban.
A kutatás eredményei nem bizonyítják, hogy a vörös hús fogyasztása, illetve az ilyen húsok bizonyos fajta elkészítési módjai okoznák a veserákot. Sőt, vannak olyanok is, akik sok vörös húst fogyasztanak, mégsem alakul ki bennük veserák, míg másokban, akik alig esznek ilyen húst, igen. A szakértők úgy vélik, további kutatásokra lesz szükség annak kiderítésére, miért áll összefüggésben a vörös hús fogyasztása a veserák bizonyos típusaival, míg más típusokkal nem mutatható ki ilyen összefüggés. Addig is a legbiztosabb, ha kerüljük az olyan húsok fogyasztását, amelyek elkészítéskor nyílt láng vagy forró sütőfelület behatásának vannak kitéve.
|
|
|
BETEGSZOBA | | Daganatos megbetegedések
|
|
|
|
Betegségek kategóriánként:
Allergiás megbetegedések
Élelmiszer allergia, Gyógyszer allergia, Egyéb allergiák, Latexallergia, Állati eredetű allergiák, Pollen allergia, ... |
|
Balesetek, sérülések, mérgezések
Ficamok, rándulások, Shock (sokk), Vegyszerek okozta belső sérülések, Sziget-betegség, Nyílt sebek, Agy- és gerincsérülések, Gázmérgezés, Ételfertőzés és -mérgezés, ... |
|
Bőrbetegségek
Akne - pattanásos bőr, Bőr- és nyálkahártya candida fertőzése, Pinta, Ekcéma, Körömgombásodás, Ótvar, Szemölcs, Kaposi-szarkóma, ... |
Cukorbetegség (diabétesz)
2-es típusú (időskori) diabétesz, 1-es típusú (fiatalkori) diabétesz, ... |
|
Daganatos megbetegedések
Vastagbélrák, Ajak- és szájüregi rák, Agydaganat, Kaposi-szarkóma, Lipoma, Vesedaganatok, Léprepedés, lépdaganat, lépciszta, Vesemedencerák, ... |
|
Emésztőrendszeri betegségek
Zsírmáj, Whipple-kór, Hepatitis A (heveny májgyulladás), Gyomorfekély, Gyomorhurut, Nyelőcsőfekély, Anális fisszúra, Reflux, ... |
Fejlődési rendellenességek
Csont- és izületi fejlődési rendellenességek, Nemiszervek fejlődési rendellenességei, Kromoszóma rendellenességek, Autizmus, Táplálkozási szervrendszer fejlődési rendellenességei, Mellkas fejlődési rendellenességek, Marfan-szindróma, Cri du chat (macskanyávogás) szindróma, ... |
|
Férfi egészségügyi problémák
Heretuberkulózis (orchidoepididymitis tuberculosa), Rejtettheréjűség (cryptorchismus), Herecsavarodás (torsio testis), Mellékhere-gyulladás, Heregyulladás (orchiditis), Bilharziózis, Herezacskóvisszeresség, Here vízsérv (hydrocele testis), ... |
|
Fertőző betegségek
Agyvelőgyulladás, Malária, Mononucleosis infectiosa (Pfeiffer-féle mirigyláz), Gnathostoma-fertőzés, Calicivírus-fertőzés , Tetanusz, Lépfene, Álomkór, ... |
Fogászat, szájsebészet, szájápolás
Fogszuvasodás, Afták, A fogágy, fogíny betegségei , ... |
|
Fül-orr gégészet
Gégegyulladás, Nagyothallás, Nyálmirigyek betegségei, Hangszalag polip, Tinnitus (fülzúgás), Az orr, orrüreg egyéb betegségei , Arcüreg-gyulladás, Siketség, ... |
|
Gyermekgyógyászat
Felső húgyúti fertőzés, Ewing-szarkóma, Szamárköhögés, Fenilketonúria, Farkastorok, Cisztás fibrózis, Járványos gyermekbénulás, Down-kór, ... |
Hormonális betegségek
Pajzsmirigy betegségek, hipo- és hipertireózis, Cushing-szindróma, Cukorbetegség, Addison-kór, Hipofízis betegségei, Conn-szindróma, Férfi nemi hormonok betegségei, Conn-betegség, ... |
|
Ideggyógyászati megbetegedések
Anozognózia, Alvászavarok, Demencia, Angelman-szindróma, Bartter-szindróma, Amiotrófiás laterálszklerózis, Sclerosis multiplex, Parkinson-kór, ... |
|
Immunológia, hematológia
Hemofília, Vashiányos anaemia, Autoimmun betegség, Aplasztikus vérszegénység, Non-Hodgkin limfómák, Vészes vérszegénység, Hodgkin-kór, Leiden mutáció, ... |
Nemi betegségek
Szifilisz, Genitális herpesz, Tripper, kankó (gonorrhea), HPV, hegyes függöly, vírusos szemölcs, Lágyfekély, HIV (AIDS), Chlamydia, ... |
|
Ortopédia
Bokaízület betegségei, szalagsérülések, Gerincferdülés (scoliosis), Dongaláb, Sarokcsont gyulladás (sarkantyú), Scheuermann-kór, Csontritkulás (oszteoporózis), Térdízületi betegségek (meniszkusz, artrózis), Dupuytren-kontraktúra , ... |
|
Pszichiátriai megbetegedések
Egyéb függőségek, Asperger-szindróma, Kényszerbetegség, Szorongásos kórképek, Disztímia, Depresszió, Diszlexia, Stockholm-szindróma , ... |
Reumatológiai megbegetedések
Sjögren-szindróma, SLE (bőrfarkas), Reumatoid arthritis, Bechterew-kór, Köszvény, Fibrosus dysplasia, Álköszvény, ... |
|
Sebészet
Léprepedés, Bélelzáródás, Vakbélgyulladás, Meckel-divertikulum, Vérmérgezés, Lábszárfekély, Lágyéksérv, ... |
|
Szemészet
Távollátás, Fénytörési rendellenességek (asztigmia), Szemhéjgörcs, Glaukóma (zöld hályog), Kötőhártya-gyulladás, Sárgafolt elfajulás, Astigmia (fénytörési rendellenességek), Jégárpa, ... |
Szív- és érrendszeri betegségek
Visszérbetegségek (trombózis, visszér gyulladás), Coronariasclerosis (Koszorúér-elmeszesedés), Dilatatív kardiomiopátia, Endocarditis, Koleszterin - és vérzsír problémák, érelmeszesedés, Szívbillentyű-betegségek, Magasvérnyomás-betegség, Von Willebrand szindróma, ... |
|
Szülészet, nőgyógyászat
Premenstruációs tünetegyüttes, Meddőség, Bartholin ciszta, Mióma, Terhességi rendellenességek, toxémia, Preeklampszia, Vérzési, menstruációs rendellenességek, Méhgyulladás, ... |
|
Táplálkozási betegségek
Kóros soványság, Bulimia, Angol-kór, Farkasvakság, Lisztérzékenység, Nem allergiás eredetű élelmiszer hiperszenzitivitás (laktóz intolerancia), Alultápláltság, Beri-beri, ... |
Tüdő- és légúti megbetegedések
Porártalom (szilikózis, azbesztózis, stb.), Asztma, Atelektázia, Tüdőgyulladás, Hörghurut, Meghűlés, megfázás, Légmell, Tüdőtályog, ... |
|
Vese- és húgyúti megbetegedések
Húgycsőgyulladás, Vizeletinkontinencia, Veseelégtelenség, Heveny hólyaggyulladás, Idült glomerulonephritis, Veseciszta, Vesicoureteralis reflux, Vesemedence-gyulladás, ... |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|