Táplálkozás

A koplalás hatása


A színészek körében nem ritka, hogy egy-egy szerep kedvéért rövid időn belül igen nagy súlytól kell megszabadulniuk, amit többnyire a teljes éhezéssel érnek el. Matthew McConaughey, Hugh Jackman és Anne Hathaway is számolt már be ilyen élményről, ám az orvosok szerint mindez egyáltalán nem tesz jót a szervezetnek.

Amint azt Joy Dubost dietetikustól megtudhatjuk, az éhezés hatalmas stresszt jelent a testünk számára. Az első 24-48 óra során a szervezet az izmok és a máj glikogénraktárához nyúl, mivel onnan képes olyan szénhidrátokat nyerni, melyekből gyorsan energiához jut. Ezután az izmok proteinjeit, majd pedig a zsírt kezdi lebontani a szervezetünk, miközben az anyagcsere lelassul, hogy minél több energiát tartalékolhasson. Ezzel párhuzamosan hormonális ingadozás is jelentkezik, ha pedig valaki a vizet is megvonja magától, az egész folyamat még gyorsabban megy végbe, a kiszáradás eredményeként pedig leesik a vérnyomás és szívelégtelenség is bekövetkezhet.

A fentiek miatt Dubost nem igazán látja értelmét a böjtölésnek, bár egyes vélemények szerint rövidtávon hasznos lehet, mivel az általa okozott stressz hasonló a testmozgás által kiváltotthoz. Mark Mattson, az Egyesült Államok Nemzeti Öregedéskutató Intézetének munkatársa azonban nem ért egyet ezzel, mivel míg a testmozgás hatására felszabadul az energia, az éhezés következtében lecsökken. Ugyanakkor állatkísérletek során, Mattson és más szakemberek is arra a megfigyelésre jutottak, hogy az idegsejtekben pozitív változások történtek az ételmegvonás hatására, a rövid ideig tartó böjt ugyanis megvédte a neuronokat az oxidatív stressztől, és segített a glükóz-szabályozásban is. Egy embereken végzett vizsgálat pedig kimutatta, hogy a mellrák veszélyének kitett nők több zsírt égettek és nagyobb inzulinérzékenységet mutattak akkor, amikor két rendkívül alacsony kalóriatartalmú napot tartottak, mint akkor, amikor csökkentett kalóriájú, de huzamosabb ideig tartó diétán voltak.