|
|
| |
|
|
|
|
|
|
2011. augusztus 28.| Szerző: betegszoba.hu
| |
|
|
|
| |
A halolaj javítja az agyműködést
A táplálékkiegészítőként használt halolaj az utóbbi időben igen népszerűvé vált, többnyire a szív-és érrendszeri betegségek megelőzése céljából, de szedték az Alzheimer-kór előrehaladásának lassítása végett is. Amerikai kutatók az Alzheimer-kór nemzetközi kongresszusán számoltak be az utóbbi területtel kapcsolatos biztató eredményekről.
Az amerikai ADNI tanulmány számos vizsgálóközpontban rendszeresen ellenőrzött idős emberekkel foglalkozik. A statisztikai elemzésben 819 idős ember adatait dolgozták fel, akiknek egy részénél semmiféle gondolkodásbeli zavar jeleit nem mutatták ki, másoknál már voltak bizonyos eltérések és a harmadik csoportba tartozók Alzheimer-kór tüneteit mutatták.
A megfigyelés három évig tartott és a résztvevőknél rendszeresen történt emlékezetvizsgálat, valamint az agyról mágneses rezonancia képalkotás. A 819 vizsgálati alanyból 117 rendszeresen használt halolaj táplálékkiegészítőt a megfigyelés kezdetétől a végéig. A kutatók ennek a csoportnak a gondolkodó képességét, illetve agyának méretváltozását hasonlították össze azokéval, akik halolajat nem szedtek.
A munkacsoport vezetője, Lori Daiello előadásában elmondta, hogy a halolaj kezelésben részesülő idős emberek gondolkodásbéli képessége jobban megmaradt, mint a többieké. Ez statisztikailag jelentős azonban csak abban a csoportban volt, amelynek tagjai a kiinduláskor teljesen ép szellemi teljesítménnyel bírtak és az Alzheimer-kórra jellemző genetikai kockázati tényező, az APOE4 szempontjából negatívnak bizonyultak.
A legfontosabb kedvező változást a halolaj fogyasztása az agy térfogatának alakulása szempontjából okozta: a táplálékkiegészítővel élők agyszövete nem zsugorodott olyan mértékben, mint az ilyen szempontból kezeletlen csoport tagjaié. Daiello professzor hangsúlyozta, hogy ennek alapján az ilyen betegeknek célszerű a halolaj fogyasztásának ajánlása.
|
|
|
|
|
|
|
Betegségek kategóriánként:
Allergiás megbetegedések
Latexallergia, Egyéb allergiák, Pollen allergia, Állati eredetű allergiák, Élelmiszer allergia, Gyógyszer allergia, ... |
|
Balesetek, sérülések, mérgezések
Bursitis, Nyílt sebek, Shock (sokk), Agy- és gerincsérülések, Ételfertőzés és -mérgezés, Égési- és fagyási sérülések, Agyrázkódás, Gombamérgezés, ... |
|
Bőrbetegségek
Furunkulus, Pikkelysömör (psoriasis), Ótvar, Körömgombásodás, Orbánc, Rosacea, Basalioma, Fejtetű, ... |
Cukorbetegség (diabétesz)
2-es típusú (időskori) diabétesz, 1-es típusú (fiatalkori) diabétesz, ... |
|
Daganatos megbetegedések
Papillaris carcinoma, Leukémiák, Léprepedés, lépdaganat, lépciszta, Emlőrák, Méhnyakrák, Kaposi-szarkóma, Bőrrák, Hüvelydaganatok, ... |
|
Emésztőrendszeri betegségek
Zollinger-Ellison szindróma, Hepatitis C, Zsírmáj, Hepatitis B, Gyomorhurut, Alkoholos májkárosodás, Gyomorfekély, Vastagbél-divertikulitis/divertikulosis, ... |
Fejlődési rendellenességek
Turner-szindróma, Autizmus, Diszkalkulia, Húgyúti fejlődési rendellenességek, Hiperkinézis, Nemiszervek fejlődési rendellenességei, Mellkas fejlődési rendellenességek, Táplálkozási szervrendszer fejlődési rendellenességei, ... |
|
Férfi egészségügyi problémák
Erektilis diszfunkció / Potenciazavar, Here vízsérv (hydrocele testis), Prosztata-megnagyobbodás, Korai magömlés, Férfi meddőség, Heregyulladás (orchiditis), Andropauza, Bilharziózis, ... |
|
Fertőző betegségek
Kanyaró, Vérhas, Influenza, Sárgaláz, Malária, Agyvelőgyulladás, Gnathostoma-fertőzés, Calicivírus-fertőzés , ... |
Fogászat, szájsebészet, szájápolás
Fogszuvasodás, A fogágy, fogíny betegségei , Afták, ... |
|
Fül-orr gégészet
Nagyothallás, Gégegyulladás, Siketség, Az orr, orrüreg egyéb betegségei , Tinnitus (fülzúgás), Hangszalag polip, Torok- és mandulagyulladás, Nyálmirigyek betegségei, ... |
|
Gyermekgyógyászat
Diszpraxia, Mumpsz, Járványos gyermekbénulás, Down-kór, Alsó húgyúti fertőzés, Cisztás fibrózis, Szamárköhögés, Torokgyík (Diftéria), ... |
Hormonális betegségek
Pajzsmirigy betegségek, hipo- és hipertireózis, Cushing-szindróma, Conn-szindróma, Addison-kór, Conn-betegség, Cukorbetegség, Női nemi hormonok betegségei, Hipofízis betegségei, ... |
|
Ideggyógyászati megbetegedések
Epilepszia, Huntington chorea, Izomdisztrófia, Vitustánc , Alvási apnoe, Esszenciális tremor, Anozognózia, Arcidegzsába, ... |
|
Immunológia, hematológia
Guillain-Barre szindróma, Vészes vérszegénység, Leiden mutáció, Aplasztikus vérszegénység, Hodgkin-kór, Autoimmun betegség, Vashiányos anaemia, Hemofília, ... |
Nemi betegségek
Tripper, kankó (gonorrhea), Lágyfekély, Chlamydia, HPV, hegyes függöly, vírusos szemölcs, HIV (AIDS), Genitális herpesz, Szifilisz, ... |
|
Ortopédia
Térdízületi betegségek (meniszkusz, artrózis), Csontritkulás (oszteoporózis), Gerinc tartási rendellenességei (lordózis, kifózis), Lúdtalp, Scheuermann-kór, Csípőízületi betegségek (csípőficam, coxartrózis), Gerincferdülés (scoliosis), Lumbágó, ... |
|
Pszichiátriai megbetegedések
Szorongásos kórképek, Egyéb függőségek, Depresszió, Delirium tremens, Mániás depressziós elmezavar, Borderline személyiségzavar, Disztímia, Játékszenvedély (patológiás gambling) , ... |
Reumatológiai megbegetedések
SLE (bőrfarkas), Köszvény, Bechterew-kór, Sjögren-szindróma, Reumatoid arthritis, Álköszvény, Fibrosus dysplasia, ... |
|
Sebészet
Lábszárfekély, Léprepedés, Bélelzáródás, Vérmérgezés, Lágyéksérv, Meckel-divertikulum, Vakbélgyulladás, ... |
|
Szemészet
Kancsalság, Stargardt-szindróma, Rövidlátás, Kötőhártya-gyulladás, Astigmia (fénytörési rendellenességek), Fénytörési rendellenességek (asztigmia), Szemhéjgörcs, Sárgafolt elfajulás, ... |
Szív- és érrendszeri betegségek
Érelmeszesedés, Dilatatív kardiomiopátia, Szívelégtelenség, Anémia, Koszorúér-betegségek (angina pectoris, szívinfarktus, hirtelen halál), Visszérbetegségek (trombózis, visszér gyulladás), Szívizom betegségek, Gyulladásos szívbetegségek (szívbelhártya, szívburok, szívizomzat), ... |
|
Szülészet, nőgyógyászat
Petefészek-ciszták, Premenstruációs tünetegyüttes, Endometriózis, Meddőség, Petefészekgyulladás, Spontán vetélés, Vérzési, menstruációs rendellenességek, Mióma, ... |
|
Táplálkozási betegségek
Bulimia, Beri-beri, Angol-kór, Skorbut, Anorexia, Farkasvakság, Elhízás, Kóros soványság, ... |
Tüdő- és légúti megbetegedések
Légmell, Tüdőtágulat (emphysema), Tüdőkeringés betegségei, Porártalom (szilikózis, azbesztózis, stb.), Légúti allergia, szénanátha, Meghűlés, megfázás, Tüdőtályog, COPD, ... |
|
Vese- és húgyúti megbetegedések
Inkontinencia, Vesekőbetegség, Vesemedence-gyulladás, Nephrosis szindróma, Vesicoureteralis reflux, Heveny hólyaggyulladás, Veseciszta, Veseelégtelenség, ... |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|