|
|
| |
|
|
|
|
|
|
2011. április 28.| Szerző: betegszoba.hu
| |
|
|
|
| |
Veszprémben is megszólalt a Szívhang
A Szívhang program a következő állomásán is elérte célját, hiszen a Petőfi Színház színészeinek és dolgozóinak segítségével a kardiológusok Veszprémben is népszerűsítették a szűrővizsgálatok fontosságát. Egészségük megőrzésének jegyében a Társulat tagjai ingyenes vérnyomás-, vércukor- és koleszterinszint mérésen vehettek részt, majd egy szakorvos tanácsait is meghallgathatták.
A Magyar Kardiológusok Társasága (MKT) minden évben felemeli a hangját, és más módon, más kampányokkal kívánja felhívni a figyelmet arra, hogyan előzhetjük meg a szív- és érrendszeri betegségeket. A lakosság folyamatos tájékoztatása és egészségtudatos nevelése érdekében létrejövő Szívhang program segítségével mindenkinek fel szeretnék hívni a figyelmét a megelőzés, az életmód-változtatás, a folyamatos szakorvosi ellenőrzés, valamint a helyes gyógyszerszedés jelentőségére.
Magyarországon minden második ember szív- és érrendszeri betegség következtében veszíti életét. Részben a hiányos ismeretek eredményeképpen közel 2,5 millió ember szenved magas vérnyomásban, nagyjából 1 millióra tehető a cukorbetegek száma és a lakosság megközelítőleg 50%-a túlsúlyosnak mondható. Az uniós átlaghoz képest hazánkban jóval kevesebb zöldséget és gyümölcsöt fogyasztanak az emberek, ráadásul az ajánlott napi 30 perces testmozgást is csak kevesen tartják be. A dohányzás is komoly problémát jelent, amennyiben azt betiltanák a köztereken és vendéglátó egységekben, a szívinfarktusok száma várhatóan 10-15%-al csökkenne.
A Szívhang program a budapesti és az egri állomások után ezúttal a Veszprémi Petőfi Színházba látogatott, ahol művészek és dolgozók vércukor-, koleszterin- és vérnyomás értékeit határozták meg; ezzel is hangsúlyozva a szívbetegségek megelőzésének fontosságát. A résztvevők egy sajtótájékoztató keretében is szerették volna felhívni a figyelmet a szűrővizsgálatok jelentőségére, hogy még többen figyeljenek oda saját és családtagjaik egészségére.
Mint ahogy azt a tájékoztató alkalmával Dr. Sydó Tibor, a Veszprém Megyei Csolnoky Ferenc Kórház Kardiológiai Osztályának osztályvezető főorvosának hangsúlyozta, ma Magyarországon az emberek nagyon keveset tesznek az egészségük megőrzése érdekében. Véleménye szerint a panaszmentesség és az egészség csak pillanatnyi állapot, a cél pedig az, hogy ezeket minél hosszabb ideig fenntartsuk. Ehhez azonban a betegnek is aktív szerepet kell vállalnia a prevencióban - tette hozzá.
Saját bevallása szerint Oberfrank Pál, a Veszprémi Petőfi Színház igazgatója igyekszik minél jobban odafigyelni az egészségére. Néhány hónapja a reformkonyha szerint étkezik, rendszeresen fut, és a dohányzás káros szenvedélyének sem hódol. Eperjes Károly színművész szerint a színészek életével akaratlanul is együtt jár a rendszertelenség, így számukra nagy erőfeszítést igényel az egészséges életmód fenntartása. Éppen ezért a színész minden évben szűrővizsgálatokon vesz részt, hogy folyamatosan tisztában legyen az esetleges szív- és érrendszeri kockázatokkal, és ezt tanácsolja színésztársainak is.
A Szívhang program arca, Hevesi Tamás, aki már több mint két évtizede szenved cukorbetegségben, így a kardiovaszkuláris betegségek lehetséges veszélyeit közelről ismeri. Véleménye szerint a program legfőbb üzenete, hogy higgyük el, valóban tehetünk saját egészségünkért. Ennek kifejezésére a művész két dalt is írt ”Szívhang - Egy életen át” és ”A szív dala” címmel.
A programot televízió-, rádió- és online kampány, valamint kültéri megjelenések is erősítik, ugyanakkor az orvosi rendelőkben betegtájékoztatók segítik a lakosság informálását.
A budapesti Madách Színház, az egri Gárdonyi Géza Színház és a Veszprémi Petőfi Színház után a Szívhang program következő állomása a Pécsi Nemzeti Színház lesz. Ha további információt szeretne kapni a Szívhang programról, látogasson el a www.szivhang.hu weboldalra.
|
|
|
|
|
|
|
Betegségek kategóriánként:
Allergiás megbetegedések
Élelmiszer allergia, Pollen allergia, Állati eredetű allergiák, Gyógyszer allergia, Latexallergia, Egyéb allergiák, ... |
|
Balesetek, sérülések, mérgezések
Sziget-betegség, Agy- és gerincsérülések, Égési- és fagyási sérülések, Nyílt sebek, Ficamok, rándulások, Gombamérgezés, Csonttörések, Shock (sokk), ... |
|
Bőrbetegségek
Fejtetű, Erythema nodosum, Szemölcs, Furunkulus, Basalioma, Napszúrás, Lapostetű, Rosacea, ... |
Cukorbetegség (diabétesz)
1-es típusú (fiatalkori) diabétesz, 2-es típusú (időskori) diabétesz, ... |
|
Daganatos megbetegedések
Hasnyálmirigy-rák, Gégerák, Májrák, Papillaris carcinoma, Wilms-tumor, Emlőrák, Hererák, Kötőszöveti eredetű daganatok, ... |
|
Emésztőrendszeri betegségek
Gyomor-nyelőcső reflux (GORB, GERD), Fekélyes vastagbél-gyulladás, Nyombélfekély, Alkoholos májkárosodás, Hasnyálmirigy gyulladás , Zsírmáj, Irritábilis bélszindróma (IBS), Hepatitis C, ... |
Fejlődési rendellenességek
Diszkalkulia, Táplálkozási szervrendszer fejlődési rendellenességei, Turner-szindróma, Fenilketonuria, Arc-, szem- és nyak fejlődési rendellenességek, Kromoszóma rendellenességek, Nemiszervek fejlődési rendellenességei, Marfan-szindróma, ... |
|
Férfi egészségügyi problémák
Herecsavarodás (torsio testis), Herezacskóvisszeresség, Andropauza, Prosztata-megnagyobbodás, Klinefelter-szindróma, Here vízsérv (hydrocele testis), Erektilis diszfunkció / Potenciazavar, Fitymaszűkület, ... |
|
Fertőző betegségek
Mononukleózis, Febris recurrens, Lyme-kór, Kanyaró, Tetanusz, Lépfene, Mononucleosis infectiosa (Pfeiffer-féle mirigyláz), Agyvelőgyulladás, ... |
Fogászat, szájsebészet, szájápolás
A fogágy, fogíny betegségei , Afták, Fogszuvasodás, ... |
|
Fül-orr gégészet
Gégegyulladás, Torok- és mandulagyulladás, Arcüreg-gyulladás, Hangszalag polip, A gége egyéb betegségei, Tinnitus (fülzúgás), Nyálmirigyek betegségei, Siketség, ... |
|
Gyermekgyógyászat
Mumpsz, Alsó húgyúti fertőzés, Nyitott gerinc, Diszpraxia, Fenilketonúria, Járványos gyermekbénulás, Bölcsőhalál, Cisztás fibrózis, ... |
Hormonális betegségek
Addison-kór, Pajzsmirigy betegségek, hipo- és hipertireózis, Férfi nemi hormonok betegségei, Cukorbetegség, Conn-betegség, Hipofízis betegségei, Női nemi hormonok betegségei, Conn-szindróma, ... |
|
Ideggyógyászati megbetegedések
Schwannomatózis, Esszenciális tremor, Parkinson-kór, Agnózia, Amiotrófiás laterálszklerózis, Izomdisztrófia, Creutzfeldt-jakob kór, Arcidegzsába, ... |
|
Immunológia, hematológia
Autoimmun betegség, Agranulócitózis, Vészes vérszegénység, Non-Hodgkin limfómák, Vashiányos anaemia, Guillain-Barre szindróma, Leiden mutáció, Wiskott-Aldrich szindróma, ... |
Nemi betegségek
HIV (AIDS), Lágyfekély, Chlamydia, Genitális herpesz, HPV, hegyes függöly, vírusos szemölcs, Tripper, kankó (gonorrhea), Szifilisz, ... |
|
Ortopédia
Dupuytren-kontraktúra , Bokaízület betegségei, szalagsérülések, Sarokcsont gyulladás (sarkantyú), Dongaláb, Metatarsalgia , Térdízületi betegségek (meniszkusz, artrózis), Lumbágó, Scheuermann-kór, ... |
|
Pszichiátriai megbetegedések
Poszttraumatikus stressz szindróma, Értelmi fogyatékosság, Játékszenvedély (patológiás gambling) , Szorongásos kórképek, Delirium tremens, Kényszerbetegség, Disztímia, Alkoholizmus, delírium tremens, ... |
Reumatológiai megbegetedések
Álköszvény, Reumatoid arthritis, SLE (bőrfarkas), Köszvény, Sjögren-szindróma, Bechterew-kór, Fibrosus dysplasia, ... |
|
Sebészet
Bélelzáródás, Meckel-divertikulum, Lágyéksérv, Léprepedés, Vakbélgyulladás, Lábszárfekély, Vérmérgezés, ... |
|
Szemészet
Jégárpa, Kötőhártya-gyulladás, Szürkehályog (katarakta), Fénytörési rendellenességek (asztigmia), Makula degeneráció, Sárgafolt elfajulás, Astigmia (fénytörési rendellenességek), Távollátás, ... |
Szív- és érrendszeri betegségek
Coronariasclerosis (Koszorúér-elmeszesedés), Érelmeszesedés, Szívizom betegségek, Koszorúér-betegségek (angina pectoris, szívinfarktus, hirtelen halál), Agyi érbetegségek, stroke (agyembólia, agytrombózis, agyvérzés, agyérgörcs), Endocarditis, Visszérbetegségek (trombózis, visszér gyulladás), Anémia, ... |
|
Szülészet, nőgyógyászat
Méhgyulladás, Vérzési, menstruációs rendellenességek, Spontán vetélés, Terhességi rendellenességek, toxémia, Petefészek-ciszták, Meddőség, Preeklampszia, Petefészekgyulladás, ... |
|
Táplálkozási betegségek
Skorbut, Bulimia, Nem allergiás eredetű élelmiszer hiperszenzitivitás (laktóz intolerancia), Lisztérzékenység, Anorexia, Farkasvakság, Beri-beri, Kóros soványság, ... |
Tüdő- és légúti megbetegedések
Meghűlés, megfázás, Atelektázia, Porártalom (szilikózis, azbesztózis, stb.), Tüdőtágulat (emphysema), Tüdőgyulladás, Asztma, Tüdőkeringés betegségei, COPD, ... |
|
Vese- és húgyúti megbetegedések
Vesekőbetegség, Veseciszta, Inkontinencia, Húgycsőgyulladás, Vesemedence-gyulladás, Nephrosis szindróma, Vizeletinkontinencia, Heveny glomerulonephritis, ... |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|