|
|
| |
|
|
|
|
|
|
2011. május 10.| Szerző: betegszoba.hu
| |
|
|
|
| |
Veszélyesek a forró fürdők
Japán kutatók szerint komoly veszélyekkel járhat, ha a hideg hónapokban egy forró fürdővel pihenjük ki napi fáradalmainkat.
A Kyoto Prefekturális Egyetem tudósai szerint a forró víz komoly terheket róhat a szívre. Vizsgálataik szerint a hirtelen szívhalál kialakulásának esélye tízszer nagyobb télen, mint nyáron. A Chika Nishiyama által vezetett kutatócsoport tudósai összesen 11 000 hirtelen szívleállásos esetet vizsgáltak meg a 2005 és 2007 közötti időszakban, Osakában történt esetek közül.
A hirtelen szívleállást megelőzően a vizsgált alanyok 22 százaléka aludt, 9 százalékuk fürdött, 3 százalékuk dolgozott, 0,5 százalékuk pedig edzett. A többi vizsgált alany tevékenysége ismeretlen volt.
Az arányok megvizsgálásakor a lista élén egyértelműen a fürdés végzett, hiszen itt 54 hirtelen szívleállás jutott 10 millió emberre/fürdéssel töltött órák száma. Ezt követte az edzés 10 esettel 10 millió embernél/edzéssel töltött órák száma. A fürdők esetében a veszély egyértelműen nagyobb volt a hidegebb napokon.
Ennek legvalószínűbb oka az, hogy a hideg napokon vett forró fürdők hirtelen lecsökkentik a vérnyomást, ami plusz terhet jelent a szívnek.
”Az olyan megelőző lépések, mint a fürdőszoba előmelegítése, vagy a fürdőkádban való fürdés helyett a zuhanyzás előnyben részesítése fontosak lehetnek a veszélyeztetett csoportban lévő betegek számára” - nyilatkozta Dr. Nishiyama.
|
|
|
|
|
|
|
Betegségek kategóriánként:
Allergiás megbetegedések
Élelmiszer allergia, Latexallergia, Gyógyszer allergia, Pollen allergia, Állati eredetű allergiák, Egyéb allergiák, ... |
|
Balesetek, sérülések, mérgezések
Shock (sokk), Égési- és fagyási sérülések, Ételfertőzés és -mérgezés, Gázmérgezés, Bursitis, Nyílt sebek, Csonttörések, Agy- és gerincsérülések, ... |
|
Bőrbetegségek
Rosacea, Pinta, Lichen ruber planus, Erythema nodosum, Bőr- és nyálkahártya candida fertőzése, Vitiligo, Lapostetű, Furunkulus, ... |
Cukorbetegség (diabétesz)
2-es típusú (időskori) diabétesz, 1-es típusú (fiatalkori) diabétesz, ... |
|
Daganatos megbetegedések
Léprepedés, lépdaganat, lépciszta, Leukémiák, Hólyagrák, Tüdőrák, Vesedaganatok, Emlőrák, Kötőszöveti eredetű daganatok, Wilms-tumor, ... |
|
Emésztőrendszeri betegségek
Gasztrointesztinális perforáció, Alkoholos májkárosodás, Nyelőcsőfekély, Gyomorfekély, Májzsugor, Hasnyálmirigy gyulladás , Whipple-kór, Vastagbél-divertikulitis/divertikulosis, ... |
Fejlődési rendellenességek
Marfan-szindróma, Diszkalkulia, Csont- és izületi fejlődési rendellenességek, Kromoszóma rendellenességek, Autizmus, Hiperkinézis, Húgyúti fejlődési rendellenességek, Fenilketonuria, ... |
|
Férfi egészségügyi problémák
Erektilis diszfunkció / Potenciazavar, Heregyulladás (orchiditis), Prosztata-megnagyobbodás, Heretuberkulózis (orchidoepididymitis tuberculosa), Férfi meddőség, Herecsavarodás (torsio testis), Herezacskóvisszeresség, Andropauza, ... |
|
Fertőző betegségek
Kandidiázis (candida), Bárányhimlő, Szalmonella-fertőzés, Kanyaró, Amőbiázis, Calicivírus-fertőzés , Járványos májgyulladás (Hepatitis A), Skarlát, ... |
Fogászat, szájsebészet, szájápolás
A fogágy, fogíny betegségei , Afták, Fogszuvasodás, ... |
|
Fül-orr gégészet
Gégegyulladás, Orrpolip, A gége egyéb betegségei, Arcüreg-gyulladás, A fül egyéb betegségei, Siketség, Torok- és mandulagyulladás, Nyálmirigyek betegségei, ... |
|
Gyermekgyógyászat
Szamárköhögés, Bölcsőhalál, Farkastorok, Felső húgyúti fertőzés, Járványos gyermekbénulás, Alsó húgyúti fertőzés, Oltási szövődmények, Galaktozémia, ... |
Hormonális betegségek
Addison-kór, Cukorbetegség, Conn-betegség, Cushing-szindróma, Női nemi hormonok betegségei, Conn-szindróma, Pajzsmirigy betegségek, hipo- és hipertireózis, Hipofízis betegségei, ... |
|
Ideggyógyászati megbetegedések
Narkolepszia, Izomdisztrófia, Fantom végtag, Sclerosis multiplex, Creutzfeldt-jakob kór, Neglekt szindróma, Tourette-szindróma, Alvászavarok, ... |
|
Immunológia, hematológia
Hodgkin-kór, Hemofília, Guillain-Barre szindróma, Vészes vérszegénység, Wiskott-Aldrich szindróma, Agranulócitózis, Vashiányos anaemia, Aplasztikus vérszegénység, ... |
Nemi betegségek
HPV, hegyes függöly, vírusos szemölcs, Tripper, kankó (gonorrhea), Chlamydia, Szifilisz, Lágyfekély, Genitális herpesz, HIV (AIDS), ... |
|
Ortopédia
Porcbetegségek (kondromalácia), Scheuermann-kór, Dongaláb, Csípőízületi betegségek (csípőficam, coxartrózis), Csontritkulás (oszteoporózis), Térdízületi betegségek (meniszkusz, artrózis), Metatarsalgia , Bokaízület betegségei, szalagsérülések, ... |
|
Pszichiátriai megbetegedések
Diszlexia, Pánikbetegség, Kábítószerfüggőség, Exorexia , Poszttraumatikus stressz szindróma, Játékszenvedély (patológiás gambling) , Paranoia, Értelmi fogyatékosság, ... |
Reumatológiai megbegetedések
Köszvény, Reumatoid arthritis, Bechterew-kór, Fibrosus dysplasia, Sjögren-szindróma, SLE (bőrfarkas), Álköszvény, ... |
|
Sebészet
Vakbélgyulladás, Lábszárfekély, Vérmérgezés, Lágyéksérv, Bélelzáródás, Léprepedés, Meckel-divertikulum, ... |
|
Szemészet
Stargardt-szindróma, Astigmia (fénytörési rendellenességek), Távollátás, Sárgafolt elfajulás, Szemhéjgörcs, Glaukóma (zöld hályog), Fénytörési rendellenességek (asztigmia), Kötőhártya-gyulladás, ... |
Szív- és érrendszeri betegségek
Szívritmus-zavarok (pitvari- és kamrai aritmiák), Visszérbetegségek (trombózis, visszér gyulladás), Szívizom betegségek, Agyi érbetegségek, stroke (agyembólia, agytrombózis, agyvérzés, agyérgörcs), Von Willebrand szindróma, Angina pectoris, Gyulladásos szívbetegségek (szívbelhártya, szívburok, szívizomzat), Szívbillentyű-betegségek, ... |
|
Szülészet, nőgyógyászat
Mióma, Klimaktérium, Terhességi rendellenességek, toxémia, Petefészekgyulladás, Spontán vetélés, Meddőség, Külső nemiszerv- és hüvelygyulladás, Vérzési, menstruációs rendellenességek, ... |
|
Táplálkozási betegségek
Bulimia, Beri-beri, Anorexia, Farkasvakság, Nem allergiás eredetű élelmiszer hiperszenzitivitás (laktóz intolerancia), Elhízás, Alultápláltság, Kóros soványság, ... |
Tüdő- és légúti megbetegedések
Légúti allergia, szénanátha, Atelektázia, Hörghurut, Tüdőkeringés betegségei, Porártalom (szilikózis, azbesztózis, stb.), Asztma, Tüdőtályog, Légmell, ... |
|
Vese- és húgyúti megbetegedések
Veseciszta, Húgycsőgyulladás, Heveny glomerulonephritis, Veseelégtelenség, Inkontinencia, Vizeletinkontinencia, Heveny hólyaggyulladás, Vesekőbetegség, ... |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|