|
| |
|
|
|
|
|
|
2010. március 28.| Szerző: betegszoba.hu
| |
|
|
|
| |
Vadonatúj elasztikus fémötvözet a szívműtétekhez
Japán kutatók új, szuper-elasztikus vasötvözetet fejlesztettek ki, amit reményeik szerint szív- és agyműtétek során használhat fel az orvostudomány.
A Science című lapban megjelent ismertető szerint a fém szuper-elasztikussága miatt képes visszanyerni eredeti alakját bármilyen hajlítás után, ezen kívül rendkívül hajlékony és a polaritása is változtatható.
A vasötvözet terhelhetősége közel kétszerese a nikkel titániumnak és az ötvözet alkalmas az érműtétek során alkalmazott stentek szervezetbe juttatására. "Ha nagyon vékony huzalokat hozunk létre ebből a hajlékony ötvözetből, azok segítségével könnyen a szervezetbe juttathatjuk a stenteket. Ezek akadályozzák meg, hogy műtétek közben összeomoljanak a vérerek" - nyilatkozta T. Omori, a Tohoku Egyetem munkatársa.
"Jelenleg nikkel titánium huzalokat alkalmaznak a szívstentek bejuttatására, ezek azonban túl vastagok, hogy az agyban is használhatók legyenek. Az új fémötvözet azonban erre is képes. Az anyagot ezen kívül földrengésbiztos házak építésére is használhatja majd az építőipar. A földrengések ugyanis erősen deformálják a házakat, a szuper-elasztikus fémötvözet azonban képes visszanyerni eredeti alakját, így az épületeket is megóvja a szerkezeti sérülésektől." - tette hozzá a szakértő.
|
|
|
|
|
|
|
Betegségek kategóriánként:
Allergiás megbetegedések
Egyéb allergiák, Latexallergia, Élelmiszer allergia, Állati eredetű allergiák, Gyógyszer allergia, Pollen allergia, ... |
|
Balesetek, sérülések, mérgezések
Ficamok, rándulások, Bursitis, Csonttörések, Gombamérgezés, Vegyszerek okozta belső sérülések, Agy- és gerincsérülések, Ételfertőzés és -mérgezés, Sziget-betegség, ... |
|
Bőrbetegségek
Lapostetű, Rosacea, Szemölcs, Körömgombásodás, Orbánc, Ruhatetű, Ótvar, Herpesz, ... |
Cukorbetegség (diabétesz)
1-es típusú (fiatalkori) diabétesz, 2-es típusú (időskori) diabétesz, ... |
|
Daganatos megbetegedések
Leukémiák, Prosztatarák, Végbélrák, Ajak- és szájüregi rák, Hólyagrák, Gyomorrák, Léprepedés, lépdaganat, lépciszta, Méhnyakrák, ... |
|
Emésztőrendszeri betegségek
Gyomorhurut, Hasnyálmirigy gyulladás , Tárolási betegségek, Botulizmus, Nyombélfekély, Epekőbetegség, Hepatitis C, Fekélyes vastagbél-gyulladás, ... |
Fejlődési rendellenességek
Fenilketonuria, Szív- és érrendszeri fejlődési rendellenességek, Marfan-szindróma, Kromoszóma rendellenességek, Táplálkozási szervrendszer fejlődési rendellenességei, Mellkas fejlődési rendellenességek, Csont- és izületi fejlődési rendellenességek, Diszkalkulia, ... |
|
Férfi egészségügyi problémák
Férfi meddőség, Fitymaszűkület, Korai magömlés, Kleinefelter-szindróma, Mellékhere-gyulladás, Herezacskóvisszeresség, Heretuberkulózis (orchidoepididymitis tuberculosa), Erektilis diszfunkció / Potenciazavar, ... |
|
Fertőző betegségek
Kandidiázis (candida), Trichomoniázis, Veszettség (Rabies lyssa), Járványos májgyulladás (Hepatitis A), Influenza, Tetanusz, Skarlát, Anthrax, ... |
Fogászat, szájsebészet, szájápolás
A fogágy, fogíny betegségei , Fogszuvasodás, Afták, ... |
|
Fül-orr gégészet
Tinnitus (fülzúgás), Torok- és mandulagyulladás, Siketség, Az orr, orrüreg egyéb betegségei , Nyálmirigyek betegségei, Arcüreg-gyulladás, Gégegyulladás, Orrpolip, ... |
|
Gyermekgyógyászat
Reumás láz, Oltási szövődmények, Alsó húgyúti fertőzés, Cisztás fibrózis, Járványos gyermekbénulás, Torokgyík (Diftéria), Krupp, Down-kór, ... |
Hormonális betegségek
Cushing-szindróma, Hipofízis betegségei, Addison-kór, Conn-betegség, Cukorbetegség, Férfi nemi hormonok betegségei, Pajzsmirigy betegségek, hipo- és hipertireózis, Női nemi hormonok betegségei, ... |
|
Ideggyógyászati megbetegedések
Izomdisztrófia, Epilepszia, Alzheimer-kór, Arcidegzsába, Polyneuropathia, Tourette-szindróma, Sclerosis multiplex, Amiotrófiás laterálszklerózis, ... |
|
Immunológia, hematológia
Guillain-Barre szindróma, Hemofília, Autoimmun betegség, Hodgkin-kór, Non-Hodgkin limfómák, Wiskott-Aldrich szindróma, Aplasztikus vérszegénység, Leiden mutáció, ... |
Nemi betegségek
HPV, hegyes függöly, vírusos szemölcs, Tripper, kankó (gonorrhea), HIV (AIDS), Lágyfekély, Chlamydia, Genitális herpesz, Szifilisz, ... |
|
Ortopédia
Lúdtalp, Bokaízület betegségei, szalagsérülések, Scheuermann-kór, Izombetegségek, Sarokcsont gyulladás (sarkantyú), Térdízületi betegségek (meniszkusz, artrózis), Lumbágó, Gerinc tartási rendellenességei (lordózis, kifózis), ... |
|
Pszichiátriai megbetegedések
Delirium tremens, Korszakov-szindróma, Játékszenvedély (patológiás gambling) , Asperger-szindróma, Szorongásos kórképek, Borderline szindróma, Egyéb függőségek, Értelmi fogyatékosság, ... |
Reumatológiai megbegetedések
Köszvény, Bechterew-kór, Sjögren-szindróma, Fibrosus dysplasia, Reumatoid arthritis, SLE (bőrfarkas), ... |
|
Sebészet
Léprepedés, Vérmérgezés, Lágyéksérv, Vakbélgyulladás, Bélelzáródás, Lábszárfekély, Meckel-divertikulum, ... |
|
Szemészet
Stargardt-szindróma, Jégárpa, Szürkehályog (katarakta), Távollátás, Keratoconus, Astigmia (fénytörési rendellenességek), Szemhéjgörcs, Kancsalság, ... |
Szív- és érrendszeri betegségek
Angina pectoris, Magasvérnyomás-betegség, Szívritmus-zavarok (pitvari- és kamrai aritmiák), Visszérbetegségek (trombózis, visszér gyulladás), Koleszterin - és vérzsír problémák, érelmeszesedés, Szívelégtelenség, Koszorúér-betegségek (angina pectoris, szívinfarktus, hirtelen halál), Agyi érbetegségek, stroke (agyembólia, agytrombózis, agyvérzés, agyérgörcs), ... |
|
Szülészet, nőgyógyászat
Spontán vetélés, Terhességi rendellenességek, toxémia, Külső nemiszerv- és hüvelygyulladás, Petefészekgyulladás, Vérzési, menstruációs rendellenességek, Premenstruációs tünetegyüttes, Méhgyulladás, Endometriózis, ... |
|
Táplálkozási betegségek
Beri-beri, Elhízás, Angol-kór, Lisztérzékenység, Bulimia, Anorexia, Nem allergiás eredetű élelmiszer hiperszenzitivitás (laktóz intolerancia), Farkasvakság, ... |
Tüdő- és légúti megbetegedések
Asztma, Porártalom (szilikózis, azbesztózis, stb.), Meghűlés, megfázás, Tüdőtályog, Hörghurut, Légúti allergia, szénanátha, Tüdőtágulat (emphysema), Légmell, ... |
|
Vese- és húgyúti megbetegedések
Idült glomerulonephritis, Nephrosis szindróma, Heveny glomerulonephritis, Vizelet-inkontinencia, Húgycsőgyulladás, Vesekőbetegség, Vizeletinkontinencia, Vesemedence-gyulladás, ... |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|