|
|
| |
|
|
|
|
|
|
2011. január 26.| Szerző: betegszoba.hu
| |
|
|
|
| |
Sok idő a képernyő előtt növeli a szívbetegség kockázatát
A televízió vagy a számítógép képernyője előtt töltött hosszú órák összefüggésbe hozhatók azokkal a jelekkel, melyek arra utalnak, hogy a szívnek több időre van szüksége a testmozgást követő regenerálódáshoz, ami pedig a szív rossz egészségi állapotára utal.
A Heart Asia január 17-i számában megjelent tanulmány több mint 2 ezer, harmincas éveiben járó amerikai állampolgárt vizsgált, akik nem szenvedtek szívbetegségben. Az alanyok nyolc percig használták a gyaloglógépet, és a kutatók ez alapján állapították meg, mennyi időre van szükségük ahhoz, hogy a pulzusuk visszatérjen a normális értékre a testmozgás után.
A képernyők előtt sok időt töltő személyek szíve általában hosszabb idő alatt tudott regenerálódni, még akkor is, ha a kutatók más lehetséges tényezőket is figyelembe vettek, és megpróbálták csökkenteni a statisztikára gyakorolt hatását. Ugyanez volt a helyzet azokkal is, akik alig, vagy egyáltalán nem szoktak testmozgást végezni - számolt be Dr. Jien-Jiun Chen, a Tajvani Állami Egyetem kórházának kardiovaszkuláris központjának kutatója.
Más kutatások a képernyő előtt töltött hosszabb időt az elhízással, a rendellenes vércukor anyagcserével és a metabolikus szindrómával hozták összefüggésbe, amelyek mind növelik a szívbetegség kockázatát. A kutatók azt is hozzátették, hogy a többi ülő elfoglaltsághoz viszonyítva a képernyő előtt ülés még az olvasásnál, az írásnál vagy az autóvezetésnél is kevesebb energiafelhasználással jár.
|
|
|
|
|
|
|
Betegségek kategóriánként:
Allergiás megbetegedések
Gyógyszer allergia, Pollen allergia, Élelmiszer allergia, Latexallergia, Állati eredetű allergiák, Egyéb allergiák, ... |
|
Balesetek, sérülések, mérgezések
Bursitis, Agyrázkódás, Nyílt sebek, Shock (sokk), Ficamok, rándulások, Gombamérgezés, Vegyszerek okozta belső sérülések, Gázmérgezés, ... |
|
Bőrbetegségek
Korpásodás, Kontaktekcéma, Bőr- és nyálkahártya candida fertőzése, Erythema nodosum, Vitiligo, Fejtetű, Akne - pattanásos bőr, Furunkulus, ... |
Cukorbetegség (diabétesz)
2-es típusú (időskori) diabétesz, 1-es típusú (fiatalkori) diabétesz, ... |
|
Daganatos megbetegedések
Gyomorrák, Vesedaganatok, Lipoma, Prosztatarák, Emlőrák, Leukémiák, Hüvelydaganatok, Vesemedencerák, ... |
|
Emésztőrendszeri betegségek
Nyombélfekély, Vastagbél-divertikulitis/divertikulosis, Májzsugor, Alkoholos májkárosodás, Nyelőcsőfekély, Whipple-kór, Tárolási betegségek, Hepatitis B, ... |
Fejlődési rendellenességek
Autizmus, Táplálkozási szervrendszer fejlődési rendellenességei, Mellkas fejlődési rendellenességek, Turner-szindróma, Kromoszóma rendellenességek, Cri du chat (macskanyávogás) szindróma, Arc-, szem- és nyak fejlődési rendellenességek, Diszkalkulia, ... |
|
Férfi egészségügyi problémák
Férfi meddőség, Erektilis diszfunkció / Potenciazavar, Andropauza, Klinefelter-szindróma, Herezacskóvisszeresség, Fitymafék (rövid), Here vízsérv (hydrocele testis), Herecsavarodás (torsio testis), ... |
|
Fertőző betegségek
Influenza, Gnathostoma-fertőzés, Szalmonella-fertőzés, Febris recurrens, Candida fertőzés, Lépfene, Skarlát, Dengue-láz, ... |
Fogászat, szájsebészet, szájápolás
Fogszuvasodás, Afták, A fogágy, fogíny betegségei , ... |
|
Fül-orr gégészet
Hangszalag polip, Gégegyulladás, Arcüreg-gyulladás, Tinnitus (fülzúgás), Nagyothallás, Orrpolip, A gége egyéb betegségei, Nyálmirigyek betegségei, ... |
|
Gyermekgyógyászat
Fenilketonúria, Ewing-szarkóma, Farkastorok, Mumpsz, Felső húgyúti fertőzés, Bölcsőhalál, Diszpraxia, Cisztás fibrózis, ... |
Hormonális betegségek
Cushing-szindróma, Pajzsmirigy betegségek, hipo- és hipertireózis, Addison-kór, Cukorbetegség, Női nemi hormonok betegségei, Conn-szindróma, Hipofízis betegségei, Férfi nemi hormonok betegségei, ... |
|
Ideggyógyászati megbetegedések
Schwannomatózis, Angelman-szindróma, Guillain-Barré-kór, Alvási apnoe, Bell parézis, Disztónia, Prozopagnózia, Izomdisztrófia, ... |
|
Immunológia, hematológia
Vashiányos anaemia, Wiskott-Aldrich szindróma, Hemofília, Non-Hodgkin limfómák, Hodgkin-kór, Agranulócitózis, Leiden mutáció, Guillain-Barre szindróma, ... |
Nemi betegségek
Tripper, kankó (gonorrhea), Chlamydia, HPV, hegyes függöly, vírusos szemölcs, Lágyfekély, HIV (AIDS), Genitális herpesz, Szifilisz, ... |
|
Ortopédia
Bokaízület betegségei, szalagsérülések, Izombetegségek, Csontritkulás (oszteoporózis), Dupuytren-kontraktúra , Lúdtalp, Metatarsalgia , Porcbetegségek (kondromalácia), Gerincferdülés (scoliosis), ... |
|
Pszichiátriai megbetegedések
Értelmi fogyatékosság, Diszlexia, Korszakov-szindróma, Kiégés-szindróma (burnout), Mániás depressziós elmezavar, Asperger-szindróma, Kábítószerfüggőség, Borderline személyiségzavar, ... |
Reumatológiai megbegetedések
Fibrosus dysplasia, Sjögren-szindróma, SLE (bőrfarkas), Álköszvény, Köszvény, Reumatoid arthritis, Bechterew-kór, ... |
|
Sebészet
Lágyéksérv, Bélelzáródás, Lábszárfekély, Léprepedés, Vakbélgyulladás, Meckel-divertikulum, Vérmérgezés, ... |
|
Szemészet
Rövidlátás, Kancsalság, Astigmia (fénytörési rendellenességek), Jégárpa, Makula degeneráció, Távollátás, Kötőhártya-gyulladás, Fénytörési rendellenességek (asztigmia), ... |
Szív- és érrendszeri betegségek
Coarctatio aortae , Von Willebrand szindróma, Koleszterin - és vérzsír problémák, érelmeszesedés, Koszorúér-betegségek (angina pectoris, szívinfarktus, hirtelen halál), Szívbillentyű-betegségek, Angina pectoris, Endocarditis, Coronariasclerosis (Koszorúér-elmeszesedés), ... |
|
Szülészet, nőgyógyászat
Terhességi rendellenességek, toxémia, Klimaktérium, Endometriózis, Külső nemiszerv- és hüvelygyulladás, Méhgyulladás, Meddőség, Preeklampszia, Premenstruációs tünetegyüttes, ... |
|
Táplálkozási betegségek
Nem allergiás eredetű élelmiszer hiperszenzitivitás (laktóz intolerancia), Anorexia, Bulimia, Lisztérzékenység, Elhízás, Skorbut, Angol-kór, Beri-beri, ... |
Tüdő- és légúti megbetegedések
Tüdőgyulladás, Hörghurut, Asztma, COPD, Tüdőkeringés betegségei, Légúti allergia, szénanátha, Porártalom (szilikózis, azbesztózis, stb.), Légmell, ... |
|
Vese- és húgyúti megbetegedések
Vesicoureteralis reflux, Vesekőbetegség, Vizelet-inkontinencia, Veseciszta, Vizeletinkontinencia, Nephrosis szindróma, Veseelégtelenség, Vesemedence-gyulladás, ... |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|