|
| |
|
|
|
|
|
|
2010. május 27.| Szerző: betegszoba.hu
| |
|
|
|
| |
Riadókészültség Debrecenben is!
A "RizikóRiadó" program a főváros határait túllépve Szeged és Budapest után Debrecenbe látogatott, ahol a Csokonai Színház társulata szűrővizsgálaton vett részt, ezzel is felhívva a figyelmet a szív- és érrendszeri betegségek okozta veszélyekre és a megelőzés fontosságára.
Eperjes Károly is örömmel csatlakozott a felvilágosító kampányhoz, aki a társaihoz hasonlóan az egészséges életmód mellett tette le a voksát.
Minden második ember szív- és érrendszeri betegségben hal meg. Csaknem 2,5 millió ember szenved magas vérnyomásban, 1 millióan cukorbetegek, a lakosság fele pedig túlsúlyos. Az uniós átlaghoz képest hazánkban jóval többen dohányoznak és fogyasztanak alkoholt, ugyanakkor sokkal kevesebb zöldséget és gyümölcsöt esznek, nem beszélve a mozgásszegény életmódról. Ezek az okok felelősek a szív- és érrendszeri halálozások csaknem 80 százalékáért.
Szívhezszóló kampánykörútja során Magyarország 7 nagyvárosába látogat el a program, ahol nagy hagyománnyal rendelkező színházak közkedvelt színészei hívják fel a lakosság figyelmét a szív- és érrendszeri megbetegedések megelőzésének fontosságára. Ahogy azt a Csokonai Színház művészeti titkára, Juhász Árpád is kiemelte, a prevencióhoz vezető egyik út a szűrővizsgálatokon keresztül vezet. A budapesti Madách Színház, a debreceni Csokonai Színház, a pécsi Petőfi Színház, a kecskeméti Katona József Színház, valamint a Veszprémi, Miskolci és Szegedi Nemzeti Színház művészei azt igyekeznek tudatosítani az emberekben, hogy ne vesztegessék idejüket, hiszen a kardiovaszkuláris betegségek továbbra is jelentős kockázatot jelentenek egészségükre nézve.
A RizikóRiadó program célja egy komplex gondozási háló kialakítása, melyet az orvos és az ápoló szaktudása sző a beteg köré, és mely a szakemberek segítségén túl mindenki számára hozzáférhető információval támogatja a beteg és egészséges populációt egyaránt.
Prof. Dr. Édes István, a Magyar Kardiológusok Társaságának (MKT) volt elnöke a sajtótájékoztatón sokadszor hívta fel a figyelmet arra, hogy a szív- és érrendszeri megbetegedések továbbra is a vezető haláloknak számítanak világszerte, így Magyarországon is. Való igaz, tette hozzá, hogy az elmúlt évekhez viszonyítva csökkent a halálozások száma, ami egyértelműen a prevenciós törekvéseknek köszönhető. Ugyanakkor kiemelte a dohányzás veszélyeit, és beszélt a magyaros ételek káros hatásáról is.
Édes István ugyanakkor elmondta, hogy örül a színészek támogatásának, véleménye szerint az ő segítségükkel lényegesen hatékonyabban ér el az MKT üzenete az emberekhez, miszerint a szűrővizsgálat életet menthet.
A RizikóRiadó Program szervezői szeretnék elérni, hogy a magas vérnyomásos betegek ismerjék meg saját kockázati szintjüket és a vérnyomáscsökkentésen túl további rizikójuk mérséklésének kihatását az életükre. A program lényege, hogy a betegek rájöjjenek, egészségükért-jövőjükért ők is felelősek, annak aktív részesei, alakítói és nem utolsó sorban legfontosabb döntéshozói.
Eperjes Károly színművész véleménye szerint elsősorban a mai világ rohanó tempója miatt válik napról-napra lényegesebbé testi-lelki épségünk megőrzése és fejlesztése. A színészi életben a mindennapos kihívások, az egész napos készenlét okozta stressz, az ebből származó káros szenvedélyek mindegyike kihat az ember egészségére. Éppen ezért nagyon fontosnak tarja a megelőzést. A múlt héten egy teljes körű kivizsgáláson vett részt Balatonfüreden, ezt elsősorban vírusfertőzése indokolta. Ugyanakkor a mozgást is nagyon fontosnak tartja, ha teheti, gyakorolja. "Ép lélekben, ép test" életének ez a fő mottója.
A magasvérnyomás és a szív- és érrendszeri betegségek más rizikófaktorainak megelőzését nem lehet elég korán elkezdeni. A RizikóRiadó is felismerte, hogy érdemes már gyermekkorban felhívni a figyelmet a helyes táplálkozás, valamint a rendszeres testmozgás előnyeire, hiszen a magasvérnyomás már gyermekkorban is egyre gyakrabban jellemző betegség.
|
|
|
|
|
|
|
Betegségek kategóriánként:
Allergiás megbetegedések
Élelmiszer allergia, Gyógyszer allergia, Állati eredetű allergiák, Pollen allergia, Egyéb allergiák, Latexallergia, ... |
|
Balesetek, sérülések, mérgezések
Agyrázkódás, Vegyszerek okozta belső sérülések, Ficamok, rándulások, Shock (sokk), Gázmérgezés, Nyílt sebek, Agy- és gerincsérülések, Csonttörések, ... |
|
Bőrbetegségek
Pikkelysömör (psoriasis), Vitiligo, Lapostetű, Napszúrás, Ótvar, Melanoma - festéksejtes bőrdaganat, Rühesség, Basalioma, ... |
Cukorbetegség (diabétesz)
2-es típusú (időskori) diabétesz, 1-es típusú (fiatalkori) diabétesz, ... |
|
Daganatos megbetegedések
Kötőszöveti eredetű daganatok, Ajak- és szájüregi rák, Wilms-tumor, Vesedaganatok, Bőrrák, Prosztatarák, Leukémiák, Nyelőcsőrák, ... |
|
Emésztőrendszeri betegségek
Hepatitis A (heveny májgyulladás), Alkoholos májkárosodás, Májzsugor, Crohn-betegség, Fekélyes vastagbél-gyulladás, Gyomor-nyelőcső reflux (GORB, GERD), Gasztrosztóma , Epekőbetegség, ... |
Fejlődési rendellenességek
Mellkas fejlődési rendellenességek, Táplálkozási szervrendszer fejlődési rendellenességei, Koponya-, gerinc- és agyfejlődési rendellenességek, Diszkalkulia, Cri du chat (macskanyávogás) szindróma, Szív- és érrendszeri fejlődési rendellenességek, Autizmus, Nemiszervek fejlődési rendellenességei, ... |
|
Férfi egészségügyi problémák
Fitymaszűkület, Erektilis diszfunkció / Potenciazavar, Fitymafék (rövid), Herezacskóvisszeresség, Férfi meddőség, Here vízsérv (hydrocele testis), Rejtettheréjűség (cryptorchismus), Korai magömlés, ... |
|
Fertőző betegségek
Legionárius betegség (legionellosis), Anthrax, Álomkór, Kanyaró, Mononucleosis infectiosa (Pfeiffer-féle mirigyláz), Skarlát, Dengue-láz, Campylobacteriózis, ... |
Fogászat, szájsebészet, szájápolás
Afták, A fogágy, fogíny betegségei , Fogszuvasodás, ... |
|
Fül-orr gégészet
Siketség, A fül egyéb betegségei, A gége egyéb betegségei, Arcüreg-gyulladás, Az orr, orrüreg egyéb betegségei , Nagyothallás, Orrpolip, Torok- és mandulagyulladás, ... |
|
Gyermekgyógyászat
Ewing-szarkóma, Mumpsz, Oltási szövődmények, Cisztás fibrózis, Járványos gyermekbénulás, Farkastorok, Torokgyík (Diftéria), Fenilketonúria, ... |
Hormonális betegségek
Pajzsmirigy betegségek, hipo- és hipertireózis, Addison-kór, Conn-betegség, Cukorbetegség, Hipofízis betegségei, Női nemi hormonok betegségei, Férfi nemi hormonok betegségei, Cushing-szindróma, ... |
|
Ideggyógyászati megbetegedések
Angelman-szindróma, Parkinson-kór, Arcidegzsába, Huntington chorea, Izomdisztrófia, Amiotrófiás laterálszklerózis, Narkolepszia, Polyneuropathia, ... |
|
Immunológia, hematológia
Wiskott-Aldrich szindróma, Vészes vérszegénység, Agranulócitózis, Guillain-Barre szindróma, Aplasztikus vérszegénység, Vashiányos anaemia, Autoimmun betegség, Leiden mutáció, ... |
Nemi betegségek
HIV (AIDS), Chlamydia, Tripper, kankó (gonorrhea), Genitális herpesz, HPV, hegyes függöly, vírusos szemölcs, Szifilisz, Lágyfekély, ... |
|
Ortopédia
Lumbágó, Sarokcsont gyulladás (sarkantyú), Csontritkulás (oszteoporózis), Csípőízületi betegségek (csípőficam, coxartrózis), Gerinc tartási rendellenességei (lordózis, kifózis), Dongaláb, Lúdtalp, Porcbetegségek (kondromalácia), ... |
|
Pszichiátriai megbetegedések
Pánikbetegség, Értelmi fogyatékosság, Diszlexia, Korszakov-szindróma, Kényszerbetegség, Játékszenvedély (patológiás gambling) , Gyógyszerfüggőség, Szorongásos kórképek, ... |
Reumatológiai megbegetedések
Köszvény, Sjögren-szindróma, Bechterew-kór, SLE (bőrfarkas), Reumatoid arthritis, Fibrosus dysplasia, ... |
|
Sebészet
Vakbélgyulladás, Lágyéksérv, Meckel-divertikulum, Lábszárfekély, Léprepedés, Bélelzáródás, Vérmérgezés, ... |
|
Szemészet
Glaukóma (zöld hályog), Sárgafolt elfajulás, Jégárpa, Távollátás, Keratoconus, Stargardt-szindróma, Szürkehályog (katarakta), Rövidlátás, ... |
Szív- és érrendszeri betegségek
Gyulladásos szívbetegségek (szívbelhártya, szívburok, szívizomzat), Szívizom betegségek, Koleszterin - és vérzsír problémák, érelmeszesedés, Szívritmus-zavarok (pitvari- és kamrai aritmiák), Szívelégtelenség, Visszérbetegségek (trombózis, visszér gyulladás), Agyi érbetegségek, stroke (agyembólia, agytrombózis, agyvérzés, agyérgörcs), Angina pectoris, ... |
|
Szülészet, nőgyógyászat
Petefészek-ciszták, Terhességi rendellenességek, toxémia, Klimaktérium, Vérzési, menstruációs rendellenességek, Spontán vetélés, Meddőség, Méhgyulladás, Külső nemiszerv- és hüvelygyulladás, ... |
|
Táplálkozási betegségek
Anorexia, Farkasvakság, Angol-kór, Beri-beri, Skorbut, Alultápláltság, Lisztérzékenység, Bulimia, ... |
Tüdő- és légúti megbetegedések
Tüdőtályog, Hörghurut, Porártalom (szilikózis, azbesztózis, stb.), Tüdőkeringés betegségei, Meghűlés, megfázás, COPD, Tüdőgyulladás, Légmell, ... |
|
Vese- és húgyúti megbetegedések
Veseelégtelenség, Idült glomerulonephritis, Vesekőbetegség, Vesemedence-gyulladás, Vesicoureteralis reflux, Inkontinencia, Heveny hólyaggyulladás, Veseciszta, ... |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|