|
|
| |
|
|
|
|
|
|
2011. május 31.| Szerző: betegszoba.hu
| |
|
|
|
| |
Rehabilitáció otthon
A terapeuta által vezetett otthoni testmozgás ugyanolyan hatásos lehet az agyvérzést követő rehabilitációban, mint a hagyományos, speciális futópadot használó program. Az eredmények ellentmondanak az eddigi elgondolásnak is, hogy a gyógyulás hat hónap után éri el csúcspontját. A hat hónap után elkezdett terápia segítségével ugyanúgy javult a betegek járása.
”Ez egy fantasztikus tanulmány!” - jelentette ki Dr. Richard B. Libman, A Long Islandi Zsidó Kórház vaszkuláris neurológiai osztályának vezetője. ”Hihetetlenül fontos... hogy ne írjuk le a betegeket egy bizonyos idő eltelte után. Azután is megvan a lehetőségük a gyógyulásra, hogy mi már letettünk róluk.” A kutatók szerint ez az eddigi legnagyobb amerikai tanulmány a területen. Több mint 400 agyvérzéses beteg vett benne részt, három csoportban. Két csoport a ”locomotoron” edzett, míg a harmadik csoport otthoni terápián vett részt. A 62 év átlagéletkorú populáció kicsit több mint fele férfiakból állt. Mindegyikük 36 alkalommal vett részt foglalkozáson, 90 perces időtartamban, 12-16 héten át.
A ”locomotor” csoport a hagyományos rehabilitációs kezelést kapta. Speciális támasztóhámmal ellátott futópadon edzettek, majd gyakorolták a járást. Egy részük az agyi érkatasztrófa után már két hónappal elkezdte, a többiek hat hónapra rá. Az otthoni foglalkozások keretében a terapeuta a rugalmasság fejlesztését vette célba többféle mozgásos, erő-és egyensúlyfejlesztő gyakorlattal, melyet két hónappal az agyvérzés után kezdtek meg.
A tanulmány szerzője, Pamela Woods Duncan, a Duke Egyetem orvosi karának családorvos professzora szerint meglepődtek azon, hogy az otthon gyógyuló csoport tagjai ugyanolyan szépen javultak, mint a locomotoron edző betegek, pedig azt hitték, ez utóbbiak jobban haladnak majd. Valójában az első év végére az összes résztvevő 52 százaléka fejlődött a járás terén, mindhárom csoportból egyforma arányban. ”Szerintem ez egy kiemelkedően fontos tanulmány. Az otthoni csoport ugyanolyan eredménnyel végzett... és kevesebb káros hatás merült fel, mint például a szédülés és az elesés.” - mondta Duncan. A fejlődést azzal mérték le, hogy mennyire voltak képesek egyedül járni. A súlyos eseteknél már azt is javulásnak vették, ha képesek voltak egyedül körbesétálni a szobában. Azoknál, akik járásképesek maradtak az agyvérzést követően, az számított fejlődésnek, ha egyedül is helyt álltak a közösségben.
|
|
|
| |
| |
|
Az agyérbetegségek okozzák a legösszetettebb, a betegek mindennapi tevékenységével legtöbbször interferáló fogyatékosságot: elsősorban a motoros funkciók zavarát, amellyel még számos más, deficitet okozó eltérés is párosulhat. A betegek leggyakoribb tünetei: izomerő-csökkenés (hemiparesis-hemiplegia); az izommozgások szelektivitásának csökkenése vagy megszűnése, az izomtónus változása (spasticitas); egyensúlyzavar, koordinációs zavar; beszédzavar (szenzoros, motoros vagy globális afázia); észlelési, érzékelési zavarok; a kognitív funkciók csökkenése; látászavarok (látótérkiesés); mentális regresszió; incontinentia urinae, incontinentia alvi; anosognosia stb. |
|
|
| |
|
| Eddigi bejegyzések: |
oldal:
1 |
|
| |
|
| beküldte: zsiki (46 éves nő) | időpont: 2009. július 31. 21:27 |
 |
| Történet: |
Bal oldalamon azóta is zsibbadást érzek |
| Kezdeti tünetek: |
Ideg-, csont- és izomrendszer: arcrángás, izomgyengeség, tremor - remegés, zsibbadás
Beszéd, hang: beszédképtelenség |
| Későbbi tünetek: |
Ideg-, csont- és izomrendszer: egyensúlyproblémák, lábfájdalom, zsibbadás
Keringés és légzés: magas vérnyomás
Beszéd, hang: nehezen érthető beszéd |
| Kórház, rendelő: |
Sopron Megyei Jogú Város Erzsébet Kórház a Debreceni Egyetem Orvos- és Egészségtudományi Centrum Oktató Kórháza (Győr-Moson Sopron megye, Sopron) |
| Gyógyszerek: |
Requip,Jumex,Ticlid,Atorvox,Xanax,Velaxin, |
| Alternatív gyógymódok: |
Mozgás-séta-torna, |
| Meggyógyult: |
nem |
| Rehabilitáció: |
_______ |
|
|
 |
| |
| beküldte: ildiko05 (46 éves nő) | időpont: 2009. július 20. 15:07 |
 |
| Történet: |
bal oldalamra azótasembirok ct eredményem kezdődő agylágyulás |
| Kórház, rendelő: |
Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház és Egyetemi Oktató Kórház (Borsod-Abaúj-Zemplén megye, Miskolc) |
| Gyógyszerek: |
amlolipin ramipril metopromolzhexal sstrix ezetrol |
| Alternatív gyógymódok: |
citromfűtea |
| Meggyógyult: |
nem |
| Rehabilitáció: |
semmi |
|
|
 |
| |
| beküldte: Reménysugár (50 éves nő) | időpont: 2008. október 23. 08:37 |
 |
| Kezdeti tünetek: |
Bőr- és bőralatti szövetek, köröm: a bőr érzéstelensége, érzészavarai, zsibbadás, hangyamászás-érzés, a bőr és bőralatti szövet lokalizált duzzanata és képlete, csomók, bőr alatti bevérzések, ciszta (folyadékkal telt tömlő), csomók, elhúzódó sebgyógyulás, hegesedés, kicsi, kemény, lapos vagy kiemelkedő bőrelváltozás vagy csomó, köröm berepedése, köröm törékenysége, nem gyógyuló seb
Beszéd, hang: a hang megváltozása, rekedtség
Általános tünetek: a hát, karok, lábak, has fájdalma, merevsége, ágyék-táji fájdalom, álmatlanság, általános állapotromlás, csökkent terhelhetőség, állóképesség, derékfájás, fáradtság, fejfájás, fényérzékenység, gerinc fájdalom, gyakori fertőzések, gyengeség (fizikai), hát fájdalom, hidegrázás, hőhullámok bőrpírrel, idegi labilitás, immunrendszer gyengülése, influenzaszerű tünetek, ingerültség, izomfájdalom, izületi fájdalom, kezek és lábak zsibbadása, lábfájdalom (néha csak terhelésre), levertség, medence- és gáttáji fájdalom, megfázásos tünetek, nyakfájás, rossz közérzet, só utáni vágyakozás, szervekhez vagy testtájhoz nem köthető fájdalom, szorongás, torokfájás, váll vájdalom, végtag fájdalom, vérszegénység, vérzékenység
Ideg-, csont- és izomrendszer: a járás és mobilitás rendellenességei, beszűkült mozgás (főleg mellkas, gerinc, medence), csontfájdalom, csontváz deformitások (dongaláb, tyúkmell, csomók a bordaíven, aszimmetrikus koponya, gerincferdülés), egyensúlyproblémák, egyes izomcsoport(ok) mozgatásának nehézsége, érzéscsökkenés, érzészavar, gerincferdülés, görcsök, görnyedt testtartás, izmok érzékenysége, kötöttsége, izomgyengeség, izomgyengeség, vagy -bénulás, izommerevség, izommerevség, ízületek duzzanata, melegsége, a felettük lévő bőr pirossága, kattanó csípőizület, lábfájdalom, medencetáji fájdalom és merevség, szédülés, térdfájdalom, zsibbadás
Magatartás, felismerés, érzelem: aggodalmasság, aluszékonyság, alvásroham, alvászavar, boldogtalanság, csökkent fájdalomérzés, érdeklődés hiánya, érzelmi labilitás, hangulatingadozás, hangulatváltozás, idegesség, idegfeszültség, ingerlékenység, közönyösség, lehangoltság, letargia, lobbanékonyság, szédülékenység, tárgyak megnevezésének nehézsége, unalom, üresség érzése
Keringés és légzés: alacsony vérnyomás, gyenge pulzus, lábszár járásra fokozódó fájdalma, lassú szívműködés, orrvérzés, szívdobogás érzés, szívverés kihagyása
Has és emésztő rendszer: hányinger, hasi telítettség érzése, ínygyulladás, medence és gáttáji fájdalom, nyelési nehézség |
| Meggyógyult: |
nem |
|
|
 |
| |
| beküldte: pipu65 (-68 éves férfi) | időpont: 2008. július 25. 22:06 |
 |
| Történet: |
A betegségem kb 2 éve kezdődött. Egy reggel arra ébredtem, hogy nehéz a bezédem, olyan elkent lett. A beszédem egyre rosszabb lett és még párosúlt azzal, hogy nyelésem is nehéz lett. Az étel nyelése könnyebb a folyadék nyelésindítása nehéz és mindíg megköhögtet.
A legzavaróbb problémám a fokozott nyáltermelődés és nyálfolyás. Erre kellene valami megoldás. Jelenleg Logopédushoz járok. |
| Kezdeti tünetek: |
Beszéd, hang: a hang megváltozása, beszédhang-zavarok, egyéb és nem meghatározható beszédhang zavarok, elkent beszéd, nehezen érthető beszéd, orrhangzós beszéd
Magatartás, felismerés, érzelem: aggodalmasság, hangulatingadozás, idegesség, idegfeszültség
Általános tünetek: álmatlanság, ingerültség, izületi fájdalom, szorongás
Ideg-, csont- és izomrendszer: beszéd károsodása
Szájüreg: fogazati, rágási rendellenességek
Keringés és légzés: légszomj
Has és emésztő rendszer: nyálfolyás, nyelési nehézség |
| Későbbi tünetek: |
Beszéd, hang: a hang megváltozása, beszédhang-zavarok, elkent beszéd, nehezen érthető beszéd, rekedtség
Általános tünetek: álmatlanság, rossz közérzet, szorongás
Ideg-, csont- és izomrendszer: beszéd károsodása
Keringés és légzés: légszomj
Has és emésztő rendszer: nyálfolyás, nyelési nehézség |
| Kórház, rendelő: |
Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház és Egyetemi Oktató Kórház (Borsod-Abaúj-Zemplén megye, Miskolc) |
| Gyógyszerek: |
Renitec, Aspirin Protect, Frontin, Rexetin, |
| Alternatív gyógymódok: |
Időnként infúzió |
| Meggyógyult: |
nem |
| Rehabilitáció: |
Logopédiai terápia |
|
|
 |
| |
| beküldte: zsuzsa1111 (37 éves nő) | időpont: 2008. július 25. 19:40 |
 |
| Kezdeti tünetek: |
Általános tünetek: fejfájás |
| Későbbi tünetek: |
Általános tünetek: fejfájás |
| Kórház, rendelő: |
Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Kórháza (Bács-Kiskun megye, Kecskemét) |
| Gyógyszerek: |
Syncumar, Marfarin |
| Meggyógyult: |
nem |
|
|
 |
| |
| beküldte: bergman (65 éves férfi) | időpont: 2008. június 23. 21:57 |
 |
| Történet: |
a kettőslátást a 6 os agyideg oxigénhiányos müködése okozza
mely a szemmozgató idegeket mozgatja.
A mai napig is a bal szemem a bal periférián nem mozog ki teljesen
ígya 160-180 fokos szögtartományban kettőslátásom van. |
| Kezdeti tünetek: |
Szem: kettőslátás |
| Későbbi tünetek: |
Általános tünetek: fáradtság, idegi labilitás, rossz közérzet, zavartság
Szem: kettőslátás, látászavar |
| Kórház, rendelő: |
Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat Szent Borbála Kórháza (Komárom-Esztergom megye, Tatabánya) |
| Gyógyszerek: |
Nootropil 1200 mg, Aspirin protect,
Mestinon |
| Alternatív gyógymódok: |
szemtorna, pihenés |
| Meggyógyult: |
nem |
| Rehabilitáció: |
opthalmoneurológusi szakvélemény szerint évente legalább
2 alkalommal értágító infúzios kezelést kell kapjak |
|
|
 |
| |
| beküldte: betegszoba.hu (52 éves nő) | időpont: 2008. június 12. 23:11 |
 |
| Történet: |
A stroke (szélütés, gutaütés, agyérkatasztrófa) az agy vérállátási zavara következtében létrejövő tünetegyüttes. Ha fenti tünetek hirtelen jelentkeznek és 24 órán belül elmúlnak, tranziens isémiás rohamról (TIA-ról) van szó. 24 órán túl fennálló tünetek esetén beszélünk stroke-ról. A stroke-ot okozhatja agyvérzés, ilyenkor gyakran hirtelen vérnyomáskiugrás miatt reped meg egy agyi ér, vagy egy korábban fennálló érfejlődési rendellenesség, pl. értágulat (aneurysma) reped meg, és árasztja el az agyállományt vérrel. A másik típus, az agyat tápláló erek elzáródása (tromboembóliája), mely a szívinfarktushoz hasonló módon alakul ki, és a lényeg itt az, hogy a sejtek nem jutnak elég oxigénhez és tápanyagokhoz.
A legfőbb rizikótényezők a magas vérnyomás, a pozitív családi kórtörténet, dohányzás, cukorbaj, magas koleszterinszint, szívbetegség. Egyes gyógyszerekkel, így például a fogamzásgátlókkal is óvatosnak kell lenni. A férfiak és az idősebbek is nagyobb veszélyben vannak. Az agyvérzés veszélyét jelentősen fokozza a kokainfogyasztás, alkoholizmus, fejsérülés és egyes véralvadási zavarok. |
| Kezdeti tünetek: |
Ideg-, csont- és izomrendszer: a koordináció egyéb hiányossága, egyensúlyproblémák, érzéscsökkenés, izomgyengeség, vagy -bénulás, zsibbadás
Magatartás, felismerés, érzelem: aluszékonyság, hangulatváltozás, írásképtelenség, -nehézség, közönyösség, letargia, memóriazavar, olvasásképtelenség, -nehézség, öntudatlanság, szédülékenység, személyiségváltozás
Beszéd, hang: beszédértés zavara, beszédképtelenség, elkent beszéd
Szem: kontrollálatlan szemmozgások, látászavar, szemhéjcsüngés
Has és emésztő rendszer: nyálfolyás, nyelési nehézség |
| Gyógyszerek: |
Azonnali kórházi ellátás, lehetőség szerint intenzív körülmények között. Érelzáródás esetén trombolízis (tPA- szöveti plazminogén aktivátor segítségével) vezethet eredményre három órán belül a tünetek felléptén belül. Nem mindenki részesülhet azonban ebben a kezelésben. Aszpirint, heparint, más vérhígítókat szintén alkalmaznak. Súlyos fejfájás esetén fájdalomcsillapítókat, szükség esetén vérnyomáscsökkentőket adnak.
Agyvérzéskor teljesen más szerekre van szükség. Néha sebészeti beavatkozásra az alvadt vér eltávolítása érdekében. |
| Alternatív gyógymódok: |
A táplálék- és folyadékbevitel elengedhetetlen, különösen ha nyelési nehézség is társul a tünetekhez. |
| Meggyógyult: |
igen |
| Rehabilitáció: |
Az agyérkatasztrófák vészhelyzetnek számítanak, és azonnali kezelést igényelnek, egyébként a maradandó károsodások esélye magas. A hosszú távú kezelési tervben szerepelnie kell beszédterápiának, foglalkozásterápiának és természetesen fizikoterápiának. A felépülés ideje nagyfokú változatosságot mutat. Az aktivitás megőrzése elsődleges cél. A beteg biztonságára is ügyelni kell, hiszen súlyos károsodások maradhatnak vissza, melyek hátráltathatják a mindennapi teendők biztonságos elvégzésében is. Egyeseknek csoportterápia, másoknak otthoni ápolás, vagy épp ápolási otthon nyújt megfelelő segítséget. |
|
|
 |
| |
| |
|
| oldal:
1 |
|
|
|
|
|
|
Betegségek kategóriánként:
Allergiás megbetegedések
Élelmiszer allergia, Gyógyszer allergia, Egyéb allergiák, Pollen allergia, Állati eredetű allergiák, Latexallergia, ... |
|
Balesetek, sérülések, mérgezések
Ficamok, rándulások, Gombamérgezés, Gázmérgezés, Bursitis, Nyílt sebek, Sziget-betegség, Égési- és fagyási sérülések, Agyrázkódás, ... |
|
Bőrbetegségek
Furunkulus, Lapostetű, Korpásodás, Kontaktekcéma, Basalioma, Festékes anyajegy, Herpesz, Napszúrás, ... |
Cukorbetegség (diabétesz)
1-es típusú (fiatalkori) diabétesz, 2-es típusú (időskori) diabétesz, ... |
|
Daganatos megbetegedések
Tüdőrák, Bőrrák, Léprepedés, lépdaganat, lépciszta, Vesemedencerák, Kötőszövet, lágy rész rosszindulatú daganata, Nyelőcsőrák, Hasnyálmirigy-rák, Krónikus limfoid leukémia, ... |
|
Emésztőrendszeri betegségek
Gasztrointesztinális perforáció, Zollinger-Ellison szindróma, Májzsugor, Irritábilis bélszindróma (IBS), Epehólyag-gyulladás, Botulizmus, Fekélyes vastagbél-gyulladás, Vastagbél-divertikulitis/divertikulosis, ... |
Fejlődési rendellenességek
Húgyúti fejlődési rendellenességek, Csont- és izületi fejlődési rendellenességek, Koponya-, gerinc- és agyfejlődési rendellenességek, Autizmus, Táplálkozási szervrendszer fejlődési rendellenességei, Szív- és érrendszeri fejlődési rendellenességek, Fenilketonuria, Nemiszervek fejlődési rendellenességei, ... |
|
Férfi egészségügyi problémák
Klinefelter-szindróma, Andropauza, Mellékhere-gyulladás, Korai magömlés, Rejtettheréjűség (cryptorchismus), Erektilis diszfunkció / Potenciazavar, Herezacskóvisszeresség, Fitymafék (rövid), ... |
|
Fertőző betegségek
Chikungunya-láz, Sárgaláz, Campylobacteriózis, Trichomoniázis, Legionárius betegség (legionellosis), Amőbiázis, Járványos májgyulladás (Hepatitis A), Kanyaró, ... |
Fogászat, szájsebészet, szájápolás
Fogszuvasodás, A fogágy, fogíny betegségei , Afták, ... |
|
Fül-orr gégészet
Hangszalag polip, A gége egyéb betegségei, Torok- és mandulagyulladás, Gégegyulladás, Siketség, Az orr, orrüreg egyéb betegségei , Tinnitus (fülzúgás), Nagyothallás, ... |
|
Gyermekgyógyászat
Mumpsz, Fenilketonúria, Galaktozémia, Torokgyík (Diftéria), Felső húgyúti fertőzés, Oltási szövődmények, Cisztás fibrózis, Down-kór, ... |
Hormonális betegségek
Cukorbetegség, Addison-kór, Pajzsmirigy betegségek, hipo- és hipertireózis, Conn-betegség, Conn-szindróma, Cushing-szindróma, Hipofízis betegségei, Férfi nemi hormonok betegségei, ... |
|
Ideggyógyászati megbetegedések
Huntington chorea, Alvási apnoe, Fantom végtag, Vitustánc , Bartter-szindróma, Myastenia gravis, Polyneuropathia, Prozopagnózia, ... |
|
Immunológia, hematológia
Hodgkin-kór, Autoimmun betegség, Non-Hodgkin limfómák, Aplasztikus vérszegénység, Leiden mutáció, Vashiányos anaemia, Guillain-Barre szindróma, Vészes vérszegénység, ... |
Nemi betegségek
Genitális herpesz, Chlamydia, HPV, hegyes függöly, vírusos szemölcs, Tripper, kankó (gonorrhea), HIV (AIDS), Lágyfekély, Szifilisz, ... |
|
Ortopédia
Bokaízület betegségei, szalagsérülések, Csontritkulás (oszteoporózis), Lumbágó, Dongaláb, Dupuytren-kontraktúra , Gerinc tartási rendellenességei (lordózis, kifózis), Scheuermann-kór, Csípőízületi betegségek (csípőficam, coxartrózis), ... |
|
Pszichiátriai megbetegedések
Delirium tremens, Kényszerbetegség, Disztímia, Diszlexia, Paranoia, Stockholm-szindróma , Értelmi fogyatékosság, Borderline személyiségzavar, ... |
Reumatológiai megbegetedések
Reumatoid arthritis, SLE (bőrfarkas), Bechterew-kór, Álköszvény, Köszvény, Sjögren-szindróma, Fibrosus dysplasia, ... |
|
Sebészet
Bélelzáródás, Lágyéksérv, Léprepedés, Lábszárfekély, Vakbélgyulladás, Meckel-divertikulum, Vérmérgezés, ... |
|
Szemészet
Stargardt-szindróma, Távollátás, Glaukóma (zöld hályog), Rövidlátás, Kancsalság, Astigmia (fénytörési rendellenességek), Szürkehályog (katarakta), Kötőhártya-gyulladás, ... |
Szív- és érrendszeri betegségek
Endocarditis, Szívelégtelenség, Magasvérnyomás-betegség, Koszorúér-betegségek (angina pectoris, szívinfarktus, hirtelen halál), Gyulladásos szívbetegségek (szívbelhártya, szívburok, szívizomzat), Von Willebrand szindróma, Szívritmus-zavarok (pitvari- és kamrai aritmiák), Szívizom betegségek, ... |
|
Szülészet, nőgyógyászat
Premenstruációs tünetegyüttes, Endometriózis, Spontán vetélés, Méhgyulladás, Terhességi rendellenességek, toxémia, Bartholin ciszta, Klimaktérium, Preeklampszia, ... |
|
Táplálkozási betegségek
Angol-kór, Elhízás, Bulimia, Farkasvakság, Alultápláltság, Anorexia, Beri-beri, Kóros soványság, ... |
Tüdő- és légúti megbetegedések
Asztma, Hörghurut, Légúti allergia, szénanátha, Tüdőkeringés betegségei, Légmell, Porártalom (szilikózis, azbesztózis, stb.), Tüdőtágulat (emphysema), COPD, ... |
|
Vese- és húgyúti megbetegedések
Nephrosis szindróma, Heveny glomerulonephritis, Veseelégtelenség, Vizeletinkontinencia, Inkontinencia, Húgycsőgyulladás, Vesicoureteralis reflux, Veseciszta, ... |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|