Szív- és érrendszer

Napi félóra mozgás nem elég

2015. október 8. 8:08 | Medipress


Heti 2,5 óra mozgás tizedével csökkenti a szívelégtelenség kockázatát, kétszer ennyi viszont már csaknem ötödével. A 10 órát mozgóknál pedig már 35 százalékkal csökken a probléma veszélye - állítják a szakemberek.

Az általános irányelvek szerinti minimum testmozgás talán mégsem elég a szív egészségének megőrzéséhez. Ez lehet tempós séta, kerékpározás vagy akár kerti munka is. Az eddig előírt mennyiségből kétszer, vagy inkább négyszer ennyire lenne szükség.

Szívelégtelenség akkor következik be, amikor a szív képtelen megfelelő mennyiségű vért pumpálni. Fő tünetei a légszomj és a fizikai teljesítménycsökkenés.

A Texas-i Egyetem munkatársai 370 000 fő adatait vették górcső alá, akiket átlagosan 15 évig kísértek figyelemmel.

Az ajánlásoknak megfelelően napi félórát mozgóknál 10 százalékkal volt alacsonyabb a szívelégtelenség kockázata, ami a tudósok szerint „nem elég jó". A kétszer ennyit sportolóknál már 19 százalékkal csökkent a veszély, a négyszer ennyit edzőknél pedig 35-tel.

A Circulation című szakfolyóiratban megjelent eredmények kapcsán úgy nyilatkozott a kutatást vezető Jarett Berry professzor, hogy érdemes meghaladni a napi ajánlott félórás mennyiséget.

Együttműködő partnerünk: