Szív- és érrendszer

Injekcióval csökkenthető a károsodás


A Proceedings of the National Academy of Sciences című folyóiratban nemrég megjelent tanulmány szerint, a szívroham vagy stroke által a szervezetben okozott károsodásokat több mint a felére lehet csökkenteni egy egyszerű injekcióval.

A Leicester Egyetemen kifejlesztett gyógyszert egyelőre egereken és egyéb emlősökön tesztelték, de a tervek szerint, két éven belül embereken is kipróbálják. A szer fő összetevője egy antitest, melyet a rohamot követő 12 órán belül kellene beadni ahhoz, hogy megakadályozza a szív és az agy sejtjeinek károsodását. "Mi is, és a kardiológusok is megdöbbentünk a gyógyszer hatékonyságát látva, főleg azon, hogy a szívroham után milyen hosszú idővel is bevethető, hiszen még a leglassabb mentőút során is el lehet jutni egy kórházig kilenc órán belül" - fejtette ki Wilhelm Schwaeble immunológus professzor, a módszer kidolgozója.

A stroke-ot és a szívrohamot egy rög vagy vérzés okozza, mely meggátolja a véráramlást, ezáltal a test többi része nem jut oxigénhez. A legnagyobb kár 9-12 órával a roham után jelentkezik, amikor a keringés visszatér normál állapotába, de a test immunrendszere támadást indít az oxigénszegény sejtek ellen és ezzel gyulladást okoz, amely gyakran halálhoz vagy bénuláshoz vezet. A tudósok azt állítják, ez az injekció - azáltal, hogy oxigént juttat a sejtekbe - épp ezt a folyamatot gátolja meg.

Wilhelm professzor azt is kifejtette, hogy ez a gyógyszer sokkal hatékonyabb lesz, mint a jelenleg használt statin, amely csökkenti a koleszterint. Jelenleg évente nagyjából 200 000 angol életét követelik a kardiovaszkuláris megbetegedések, beleértve a szívrohamot és a stroke-ot is.