Szív- és érrendszer

Életmentő lehet, ha néha megtapintjuk a pulzust


Egy új vizsgálat szerint érdemes néha kitapintani a pulzusunkat, mivel a leggyakoribb szívritmus-zavart, a szabálytalan szíműködéssel járó pitvari fibrillációt ezzel egyszerűen felismerhetjük, ezzel pedig életveszélyes állapotot előzhetünk meg.

 Szívünk minden része ritmusosan összehúzódva látja el szervezetünket vérrel, illetve általa oxigénnel. Betegségek következtében a szív felső része, a pitvar abbahagyja a rendszeres, szabályos összehúzódást, és remegni, fibrillálni kezd. Ennek következménye, hogy a pitvarban keletkező, igen szapora elektromos tevékenységnek csak egy része vezetődik át a szívkamrára, ezért a csuklón tapintható pulzus is egyenetlenné, szabálytalanná válik.

Az időszakos pitvarremegés sokszor nem okoz egyéb panaszt, legfeljebb némiképp csökken a szív teljesítménye, ám esetleges szövődményei miatt mégis életveszélyes lehet. A fibrilláló szívpitvarban a ritmusos összehúzódások nélkül a vér alig áramlik, véralvadék keletkezhet, amely elszabadulva életfontosságú szervek, elsősorban az agy ereiben akadhat el, elzárva azokat. Ez agyi katasztrófát eredményez.

David Conen és nemzetközi munkacsoportja - amely tanulmányát az Amerikai Orvosi Hetilapban (JAMA) jelentette meg - azt vizsgálta, hogy azoknak az átlagosan 53 éves nőknek, akik alapvetően az amerikai egészségügyben dolgoztak, az életkilátásai hogyan alakultak, ha egyszerre pitvarregemegésük támadt. A vizsgálati adatok a Nők Egészsége Tanulmány anyagából származtak, melyben 34 722 résztvevő sorsát követték 1993 és 2010 között.

A pitvarfibrilláció korábban panaszmentes személyek körében többszörösére növelte a halál kockázatát, döntően a szív- és érrendszeri halálozásét. Ilyen helyzetben a legnagyobb veszély az agyi katasztófa, a stroke. Nagy nemzetközi statisztikák szerint a fibrilláció ötszörösére növeli a stroke kockázatát. Az agyi katasztrófa a halál mind gyakoribb oka, de túlélés esetén is tartós rokkantságot okozhat.

Mivel a szívritmuszavart gyanúját a pulzus megtapintásával mindenki megérezheti, ezért érdemes néha ellenőrizni és szabálytalanság esetén orvoshoz fordulni. Ahogy Roger Moore, színész saját tapasztalata alapján fogalmazott: néha mindenki tapintsa meg a pulzusát, mert az életet menthet.


Szívritmus-zavarok (pitvari- és kamrai aritmiák)

A szívritmuszavar a szívverés ritmusának vagy gyorsaságának zavara. Normálisan a négy szívüreg összhangolt módon húzódik össze és ernyed el. Ha a szabályozó rendszer károsodik, szívritmuszavarok alakulnak ki. A ritmuszavar érintheti a pitvarokat, vagy csak a kamrákat, esetenként az ingerületvezető-rendszer hibájából lassabb, vagy éppen gyorsabb, esetleg irreguláris a szívverés. Szívritmuszavart okozhat a szívroham, a vér elektrolitháztartásának eltérései, hormonális zavarok, gyógyszerek, a koffein.

Eddigi bejegyzések

jaszlany ( 50 éves nő ) Jászfényszaru , 2 kórtörténet | időpont: 2011. január 1. 6:02

Történet: Leggyakrabban éjszaka, elalvás után ébredek arra, hogy vagy szaporán ver a szívem, vagy olyan nagyokat üt, hogy felébredek rá. Egyiktől sem tudok aludni. Utóbbi időben már nappal is érzem a nagy ütéseket (lökéseket), de nappal teszem a dolgom és igyekszem nem figyelni rá. Viszont elalavás után felébreszt a gyors verés, felülés után lelassul. Néha pánikrohammal is párosul. Többször volt 24 órás Holterem, ami szépen kimutatta ezeket a ritmuszavarokat. Hol extrasystoléim vannak, hol szapora verés, hol van egy hosszabb pausa. Synus arrythmia-t állapítottak meg. De az utóbbi időben már nagyon gyakori. Valószínűleg stressz okozza. Ajánlottak elektrofiziológiai vizsgálatot, melybe még egyenlőre nem egyeztem bele.
Kezdeti tünetek: Keringés és légzés:
alacsony vérnyomás, fulladás-érzés, köhögés, lassú szívműködés, légszomj, nehézlégzés, sóhajtozás, szapora szívműködés, száraz köhögés, szívdobogás érzés, szívverés kihagyása
Általános tünetek:
álmatlanság, éjszakai izzadás, fáradtság, hidegrázás, idegi labilitás, ingerültség, izzadás, szorongás, vérszegénység, viszketés (bőr, száj, torok, orr, stb.)
Későbbi tünetek: Általános tünetek:
álmatlanság, fáradtság, ingerültség, izzadás, rossz közérzet, vérszegénység, viszketés (bőr, száj, torok, orr, stb.)
Meggyógyult:    nem

momoka62 ( 57 éves nő ) Pécs , 1 kórtörténet, 1 kórház értékelés | időpont: 2010. november 1. 18:05

Történet: 1993 ban megálapitották hogy angina pektoriszban szevedek.Magas vérnyomás következtében tobbszor elvesztettem az eszméletem.Atol kezdve évente töbször kezeltek a pécsi megyei kórház kardiologiai osztályán. Álapotom romlása miat szivkatéterezést végeztek 2001 január 19én ,amikor megálapitották hogy szivmütétre van szükségem hogy életbe maradhassak.Ezt január 30án el is végezték. Azota álapotom csak romlott 19 szivkatéterezés után ugy döntöttek kivállo szivgyogyász orvosaim akiknél még ma is kezelés alat álok hogy betegségem nem gyogyithato ,csak szivtranszplantácioval.
Kezdeti tünetek: Keringés és légzés:
fulladás-érzés, hirtelen kialakuló nehézlégzés, légszomj, erős mellkasi fájdalom, légzési mellkasfájdalom, magas vérnyomás, mellkasi zörej, szapora légzés, szapora szívműködés, szívdobogás érzés, szívmegnagyobbodás, szívritmuszavar, szívverés kihagyása, terheléskor légszomj, vérnyomásváltozás
Kórház, rendelő: PTE OEKK ÁOK Szívgyógyászati Klinika (Baranya megye, Pécs)
Gyógyszerek: Aspirin Protect,Bisoprolol Sandoz,Controloc,Corvaton Retard,Coverex-AS,Crestor,Egitromb?Furon,Preduktál MR,Verospiron,Frontin,Nitroderm TTS 10.
Alternatív gyógymódok:: Nincs
Meggyógyult:    nem
Rehabilitáció: Szivátültetés

Kármen 13 ( 42 éves nő ) Budapest , 1 kórtörténet | időpont: 2010. május 28. 20:26

Történet: Évek óta tartó és tavaly ájulásig fokozódó ritmuszavarom van amit nem tudni konkrétan mi okozza de mivel pajzsmirigy alulműködést diagnosztizáltak tavaly (ennek értéke lehetősen magas volt mivel évek óta fennált csak egy orvos sem gondolt rá pedig a tünetek megvoltak), erre fogják a ritmus zavart de ezt is csak feltételezik. Időnként lemegy akár 43-ig a pulzusom miközben mozgok és nem fekszem.24 órás holter 4348 szupraventrikuláris ütést mutatot ami jobb eredmény mint a tavalyi de még mindég sok, mert akkor 27.000 volt 24 óra alatt.Egyébként van egy genetikai betegségem is Haemachromatosis és 13 éve műtöttek melanomával.Gyüjtögető tipus vagyok.
Kezdeti tünetek: Keringés és légzés:
alacsony vérnyomás, horkolás, lassú szívműködés, nehézlégzés, szívdobogás érzés
Általános tünetek:
arcduzzanat, csökkent terhelhetőség, állóképesség, fáradtság, fényérzékenység, gerinc fájdalom, hajhullás, idegi labilitás, izületi fájdalom, kezek és lábak zsibbadása, rossz közérzet, szorongás, testsúlytöbblet, viszketés (bőr, száj, torok, orr, stb.)
Has és emésztő rendszer:
böfögés, hányinger
Fül, orr, gége:
fülcsengés
Magatartás, felismerés, érzelem:
idegesség, idegfeszültség, ingerlékenység, memóriazavar
Bőr- és bőralatti szövetek, köröm:
sápadtság, töredezett haj
Ideg-, csont- és izomrendszer:
szédülés
Későbbi tünetek: Keringés és légzés:
alacsony vérnyomás, horkolás, lassú szívműködés, légzésvisszatartás
Általános tünetek:
fáradtság, ingerültség, testsúlytöbblet
Fül, orr, gége:
fülcsengés
Magatartás, felismerés, érzelem:
idegesség, idegfeszültség, memóriazavar
Kórház, rendelő: Semmelweis Egészségügyi Kft. (Budapest, )
Gyógyszerek: Letrox 75-ös, magnézium
Meggyógyult:    nem

SJenci24 ( 36 éves férfi ) Budapest , 1 kórtörténet | időpont: 2008. szeptember 19. 13:11

Történet: December elején lesz a katéteres ablációm, Jővő év elejétől lehet dolgozni ha minden rendben megy. Születésem óta tünetmentes volt, 24 évesen a stressz miatt jöttek a rohamok.
Kezdeti tünetek: Keringés és légzés:
egyéb mellkasi fájdalom, fulladásrohamok, hirtelen kialakuló nehézlégzés, légszomj, erős mellkasi fájdalom, szívritmuszavar
Általános tünetek:
izzadás, mellkasi fájdalom, szorongás, végtag fájdalom
Kórház, rendelő: Gottsegen Gy. Kardiológiai Intézet (Budapest, Budapest)
Gyógyszerek: Propafenon, rohamok alatt a korházban Betloc
Alternatív gyógymódok:: Széles Qr-es Wpw szindróma születésem óta. Gyógyszeres kezelés (beta blokkolok), trnszkatéteres abláció
Meggyógyult:    nem
Rehabilitáció: Beavatkozás után sok-sok pihenés, stresszmenetes időszak, fekvés sok tea.

1970 ( 50 éves nő ) Maglód , 1 kórtörténet | időpont: 2008. július 27. 19:37

Kezdeti tünetek: Szem:
a szem megerőltetése
Magatartás, felismerés, érzelem:
a szituációhoz képes túlzott szorongás és aggodalom, hangulatváltozás, idegesség, idegfeszültség, ingerlékenység, lehangoltság, nemi vágy csökkenése, szédülékenység
Húgyrendszer:
a vizelet színének megváltozása, éjszakai vizelési kényszer, gyenge vizeletsugár
Általános tünetek:
csökkent terhelhetőség, állóképesség, fejfájás, hajhullás, idegi labilitás, ingerültség, izzadás, levertség, só utáni vágyakozás
Szájüreg:
fogazati, rágási rendellenességek
Has és emésztő rendszer:
ínygyulladás, szájbűz
Bőr- és bőralatti szövetek, köröm:
vizenyő (arc, szem körül, has, végtagok, főleg lábfej, boka)
Későbbi tünetek: Keringés és légzés:
alacsony vérnyomás, fulladásrohamok, horkolás, köhögés, szapora szívműködés, szívdobogás érzés, visszeresség (tágult vénák)
Általános tünetek:
gyengeség (fizikai), ingerültség, izzadás, levertség, mellkasi fájdalom, só utáni vágyakozás, testsúlytöbblet
Gyógyszerek: isoptin, frontin
Meggyógyult:    nem