|
|
| |
|
|
|
|
|
|
2011. március 1.| Szerző: betegszoba.hu
| |
|
|
|
| |
Az olivaolaj csökkenti a szívbetegségek kockázatát
Olasz kutatók vizsgálták az étrend és a szívbetegségek kapcsolatát nőknél. Megfigyelték, hogy 46 százalékkal csökken a kockázat azoknál akik a legtöbb zöldséget fogyasztják. Az olivaolaj használatának már kismértékű növelése is hasonlóan kedvező hatással jár.
A kutatók közel 30 000 nő adatait gyűjtötték össze öt éven át Olaszország különböző régióiból. Kórházi nyilvántartásokból derült fény a halálos és nem halálos infarktusok és koronária revaszkularizációs esetek számára. A kutatók megpróbálták rögzíteni az egyéb faktorokat, mint például a testalkat, a dohányzás, iskolai végzettség, alkoholfogyasztás, menopauza és magas vérnyomás.
Azoknak a nőknek, akik naponta legalább 57 gramm nyers zöldséget ettek (például spenótot vagy endíviát), 46 százalékkal csökkent az esélyük a szívbetegségre, azokhoz képest, akiknek kevesebb, mint két alkalommal került zöldféle a tányérjukra. Naponta 0,2 dl-rel több olivaolaj pedig 44 százalékkal vetette vissza a kockázatot. A zöld leveles zöldségekben van folsav, antioxidáns és kálium. A folsavról úgy tartják, hogy csökkenti a homocisztein szintjét, amelynek szerepe lehet a szívbetegségek kialakulásában. Az antioxidánsok megvédik a sejteket a szabadgyökök káros hatásaitól és a gyulladástól, a kálium pedig csökkentheti a magas vérnyomást. Nem meglepő a hír, hogy az olivaolaj szívvédő hatású, de megéri minél többször hangsúlyozni, főleg a tanulmány méretére való tekintettel, és amiatt, hogy a modern, iparilag fejlett világban a nők ugyanolyan hajlamosak a szívbetegségekre, mint a férfiak. Az Egyesült Államokban a szívbetegség az első számú gyilkos a nők körében, és emiatt válnak a legtöbben munkaképtelenné is.
Az extraszűz olivaolaj szintén enyhítheti a gyulladásos folyamatokat, melyeket a stressz, az elhízás, a magas vérnyomás és a magas vércukorszint okoz. A régóta jól ismert ”mediterrán étrend” tradicionális görög és olasz ételeken alapul. Úgy tartják, hogy a kevesebb hús, a több zöldség és olivaolaj, valamint a visszafogott borfogyasztás hozzájárul a hosszabb élethez.
|
|
|
|
|
|
|
Betegségek kategóriánként:
Allergiás megbetegedések
Latexallergia, Állati eredetű allergiák, Élelmiszer allergia, Pollen allergia, Egyéb allergiák, Gyógyszer allergia, ... |
|
Balesetek, sérülések, mérgezések
Bursitis, Gázmérgezés, Vegyszerek okozta belső sérülések, Ficamok, rándulások, Csonttörések, Gombamérgezés, Sziget-betegség, Égési- és fagyási sérülések, ... |
|
Bőrbetegségek
Pinta, Melanoma - festéksejtes bőrdaganat, Pikkelysömör (psoriasis), Ekcéma, Fejtetű, Festékes anyajegy, Korpásodás, Basalioma, ... |
Cukorbetegség (diabétesz)
1-es típusú (fiatalkori) diabétesz, 2-es típusú (időskori) diabétesz, ... |
|
Daganatos megbetegedések
Nyelőcsőrák, Petefészekrák, Hüvelydaganatok, Vastagbélrák, Végbélrák, Agydaganat, Hererák, Bőrrák, ... |
|
Emésztőrendszeri betegségek
Hasnyálmirigy gyulladás , Reflux, Fekélyes vastagbél-gyulladás, Zollinger-Ellison szindróma, Hepatitis A (heveny májgyulladás), Gyomor-nyelőcső reflux (GORB, GERD), Nyelőcsőfekély, Epehólyag-gyulladás, ... |
Fejlődési rendellenességek
Táplálkozási szervrendszer fejlődési rendellenességei, Nemiszervek fejlődési rendellenességei, Autizmus, Mellkas fejlődési rendellenességek, Cri du chat (macskanyávogás) szindróma, Arc-, szem- és nyak fejlődési rendellenességek, Turner-szindróma, Marfan-szindróma, ... |
|
Férfi egészségügyi problémák
Prosztata-megnagyobbodás, Heretuberkulózis (orchidoepididymitis tuberculosa), Erektilis diszfunkció / Potenciazavar, Mellékhere-gyulladás, Klinefelter-szindróma, Herezacskóvisszeresség, Bilharziózis, Heregyulladás (orchiditis), ... |
|
Fertőző betegségek
Chikungunya-láz, Rubeola (rózsahimlő), Tularémia, Vérhas, Candida fertőzés, Ebola, Kullancs-enkefalitisz, Lépfene, ... |
Fogászat, szájsebészet, szájápolás
Afták, A fogágy, fogíny betegségei , Fogszuvasodás, ... |
|
Fül-orr gégészet
Arcüreg-gyulladás, Siketség, Orrpolip, Hangszalag polip, Az orr, orrüreg egyéb betegségei , Gégegyulladás, Tinnitus (fülzúgás), Torok- és mandulagyulladás, ... |
|
Gyermekgyógyászat
Ewing-szarkóma, Bölcsőhalál, Reumás láz, Galaktozémia, Felső húgyúti fertőzés, Nyitott gerinc, Cisztás fibrózis, Diszpraxia, ... |
Hormonális betegségek
Conn-szindróma, Conn-betegség, Pajzsmirigy betegségek, hipo- és hipertireózis, Női nemi hormonok betegségei, Addison-kór, Cushing-szindróma, Férfi nemi hormonok betegségei, Hipofízis betegségei, ... |
|
Ideggyógyászati megbetegedések
Wernicke-féle enkefalopátia, Fantom végtag, Bell parézis, Vitustánc , Prozopagnózia, Izomdisztrófia, Tourette-szindróma, Amiotrófiás laterálszklerózis, ... |
|
Immunológia, hematológia
Leiden mutáció, Hodgkin-kór, Wiskott-Aldrich szindróma, Aplasztikus vérszegénység, Autoimmun betegség, Hemofília, Guillain-Barre szindróma, Agranulócitózis, ... |
Nemi betegségek
HPV, hegyes függöly, vírusos szemölcs, Genitális herpesz, Tripper, kankó (gonorrhea), Szifilisz, Chlamydia, HIV (AIDS), Lágyfekély, ... |
|
Ortopédia
Dongaláb, Metatarsalgia , Dupuytren-kontraktúra , Csípőízületi betegségek (csípőficam, coxartrózis), Bokaízület betegségei, szalagsérülések, Izombetegségek, Sarokcsont gyulladás (sarkantyú), Gerinc tartási rendellenességei (lordózis, kifózis), ... |
|
Pszichiátriai megbetegedések
Paranoia, Asperger-szindróma, Poszttraumatikus stressz szindróma, Kényszerbetegség, Mániás depressziós elmezavar, Diszlexia, Disztímia, Stockholm-szindróma , ... |
Reumatológiai megbegetedések
Reumatoid arthritis, Bechterew-kór, SLE (bőrfarkas), Köszvény, Álköszvény, Sjögren-szindróma, Fibrosus dysplasia, ... |
|
Sebészet
Bélelzáródás, Meckel-divertikulum, Vérmérgezés, Lágyéksérv, Vakbélgyulladás, Léprepedés, Lábszárfekély, ... |
|
Szemészet
Makula degeneráció, Rövidlátás, Kötőhártya-gyulladás, Távollátás, Szürkehályog (katarakta), Sárgafolt elfajulás, Glaukóma (zöld hályog), Szemhéjgörcs, ... |
Szív- és érrendszeri betegségek
Érelmeszesedés, Agyi érbetegségek, stroke (agyembólia, agytrombózis, agyvérzés, agyérgörcs), Szívelégtelenség, Visszérbetegségek (trombózis, visszér gyulladás), Szívbillentyű-betegségek, Anémia, Koszorúér-betegségek (angina pectoris, szívinfarktus, hirtelen halál), Endocarditis, ... |
|
Szülészet, nőgyógyászat
Terhességi rendellenességek, toxémia, Méhgyulladás, Petefészek-ciszták, Premenstruációs tünetegyüttes, Petefészekgyulladás, Preeklampszia, Bartholin ciszta, Klimaktérium, ... |
|
Táplálkozási betegségek
Lisztérzékenység, Kóros soványság, Beri-beri, Farkasvakság, Skorbut, Angol-kór, Anorexia, Nem allergiás eredetű élelmiszer hiperszenzitivitás (laktóz intolerancia), ... |
Tüdő- és légúti megbetegedések
Tüdőtályog, Tüdőkeringés betegségei, Meghűlés, megfázás, COPD, Atelektázia, Asztma, Porártalom (szilikózis, azbesztózis, stb.), Légmell, ... |
|
Vese- és húgyúti megbetegedések
Vizelet-inkontinencia, Vesekőbetegség, Heveny glomerulonephritis, Veseciszta, Vizeletinkontinencia, Inkontinencia, Vesemedence-gyulladás, Húgycsőgyulladás, ... |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|