|
|
| |
|
|
|
|
|
|
2011. október 17.| Szerző: betegszoba.hu
| |
|
|
|
| |
A túlsúlyos gyerekeket is fenyegeti a magas vérnyomás
Az Amerikai Kardiológiai Társaság (AHA) kutatásai szerint a túlsúlyos és kórosan elhízott gyerekeknek háromszor nagyobb az esélyük a magas vérnyomás kialakulására, mint normális testsúlyú társaiknak.
Ez a fokozott kockázat gyerekek esetében mindegyik korcsoportot érinti. A szakértők szerint a szülők és a kezelőorvosok felelőssége, hogy a gyerekek olyan testsúlyt érjenek el, ami már nem jelent veszélyt a vérnyomásukra és későbbi egészségi állapotukra.
A tudósok összesen 1111 egészséges iskoláskorú (átlagban 10 éves) gyerek állapotát kísérték figyelemmel négy és fél éven keresztül Indianában. Az eredmények szerint a túlsúly, valamint a fontosabb szerveket körülvevő zsigeri zsír komolyan károsíthatja az egészséget. A Hypertension című szaklap október 3-ai számában megjelent kutatási anyag szerint a túlsúlyos és kórosan elhízott gyerekek esetében az adipositás (hájasság) vérnyomásra gyakorolt hatása négyszer akkora volt, mint normális súlyú gyerekeknél. ”A gyermekkori magas vérnyomás súlyos problémákat okozhat felnőttkorban - nyilatkozta Wanzhu Tu, az indiana Orvosi Egyetem biostatiksztikus professzora - Ezeknek a gyerekeknek célzott megelőzési programokra van szükségük. Már a testtömegindex kismértékű csökkenése is jótékony hatással lehet az egészségi állapotukra.”
A kutatók a túlsúlyos és kórosan elhízott gyerekek 14 százalékánál mértek magas vérnyomásra, vagy az azt megelőző állapotra utaló értékeket. Ez az arány normális súlyú gyerekeknél csak 5 százalék volt. A leptin nevű hormon vérszintje, valamint a pulzusszám is hasonló mértékben emelkedett a vizsgált gyerekek esetében.
A tudósok arra a következtetésre jutottak, hogy ez a hormon nagy szerepet játszhat az elhízás miatti magas vérnyomás kialakulásában, ami az adipositás gyerekekre gyakorolt hatásának alul- illetve túlértékelését okozhatja. ”További kutatások szükségesek annak meghatározására, hogy a testtömegindex egyedüli tényezőként váltja-e ki a magas vérnyomás betegséget, vagy más tényezők, mint a leptin és az inzulin is szerepet játszanak a kialakulásában. Ha az orvosok vagy a szülők hízást tapasztalnak egy amúgy is túlsúlyos gyereknél, mindenképp közbe kell avatkozniuk étrendi változtatások és rendszeres testmozgás beiktatásának formájában. Ez elengedhetetlenül fontos az egészség megőrzésében, és a szív- és érrendszeri betegségek rizikójának csökkentésében” - nyilatkozta Tu.
|
|
|
| |
| |
|
A normális vérnyomás 120/80 Hgmm. Efölött 140/90-ig pre-hipertenzióról, 140/90 fölött magas vérnyomásról (hypertenzióról, hypertóniáról) beszélünk. Számos tényező, így a szervezet folyadék- és sótartalma, az idegrenszer, vesék, erek, hormonháztartás állapota befolyásolja a vérnyomást. Gyakran nincs azonosítható ok a háttérben, máskor bizonyos alapbetegségek és gyógyszerek (pl.: érelmeszesedés, cukorbetegség, alkoholmérgezés, stressz, szorongás, fogamzásgátlók, kokain, szteroidok, vesebetegségek, migrén elleni szerek, elhízás, fájdalom, érbetegségek) okozzák a vérnyomás tartós megemelkedését. Rizikófaktorok az elhízás, érelmeszesedés, ülő életmód, egészségtelen étrend, cukorbetegség, dohányzás. |
|
|
| |
|
| Eddigi bejegyzések: |
oldal:
1 |
|
| |
|
| beküldte: zarafa (58 éves nő) | időpont: 2009. július 9. 21:41 |
 |
| Történet: |
Sajnos kilodom a normális vérnyomás és cukorértékekért. De remélem még sokáig nem kell rendszeressen a gyógyszereket szednem.Sajnos nagyon rossz tapasztalataim vannak a mellék hatásuk miatt. |
| Kezdeti tünetek: |
Bőr- és bőralatti szövetek, köröm: a bőr kiszáradása, a köröm fényének elvesztése, a köröm megvastagodása, bőr alatti bevérzések, csomók, köröm berepedése, köröm törékenysége, vizenyő (különösen a szemhéj, arc, ajak és a nyelv duzzanata)
Szem: a szem megerőltetése, csipás szem (különösen ébredéskor), égő szem, erős csillogás látásproblémát okoz, különösen éjszakai vezetésnél, látáscsökkenés, szemviszketés, vörös szem
Has és emésztő rendszer: bélműködés változás, bűzös széklet, érzékeny csomó a végbélnyílás környékén, hasi fájdalom bal oldalon alul, hasi telítettség érzése, végbélfájdalom
Általános tünetek: csökkent terhelhetőség, állóképesség, derékfájás, emlő fájdalom, fáradtság, fényérzékenység, fogfájás, gyengeség (fizikai), hajhullás, ingerültség, izületi fájdalom, medence- és gáttáji fájdalom, nyakfájás, rossz közérzet, szem fájdalom, váll vájdalom, viszketés (bőr, száj, torok, orr, stb.)
Húgyrendszer: éjszakai vizelési kényszer, sötét színű vizelet, sürgős vizelési kényszer
Ideg-, csont- és izomrendszer: görnyedt testtartás, zsibbadás |
| Kórház, rendelő: |
Magyar Homeopata Orvosi Egyesület (Budapest, Budapest) |
| Gyógyszerek: |
ritkán |
| Alternatív gyógymódok: |
Gyogyteák, homeopatia, torna étrend változtatás |
| Meggyógyult: |
nem |
| Rehabilitáció: |
igen |
|
|
 |
| |
| beküldte: Szulyákné (54 éves nő) | időpont: 2009. július 1. 11:57 |
 |
| Kezdeti tünetek: |
Általános tünetek: fáradtság, gyengeség (fizikai), hajhullás, hőhullámok bőrpírrel, ingerültség, izzadás, mellkasi fájdalom |
| Későbbi tünetek: |
Általános tünetek: ingerültség, izzadás, mellkasi fájdalom |
| Gyógyszerek: |
Perindopril. Amlodipin |
| Alternatív gyógymódok: |
nem vilt |
| Meggyógyult: |
nem |
|
|
 |
| |
| beküldte: apoka (61 éves férfi) | időpont: 2009. június 3. 19:30 |
 |
| Történet: |
Nálunk, és környezetünkben bevált, jók az eredmények, a visszajelzések. Nejem teljes gyógyszermentesen él, akiknek nagyon magas volt a vérnyomása, lényegesen csökkentette. De nem csak erre a betegségre hat, rendbeteszi a bélműködést, napi széklet, nincs szorulás-hasmenés sokkal fittebb tőle az ember, elmarad a tavaszi fáradság levertség. Érdeklődni apoka51@freemail.hu-n , még több visszajelzést szeretnék kapni, hogy szabadalmaztatni lehessen. Egyenlőre csak megrendelésre kapható, az előállítás jelenlegi volumene miatt, és csak helybeni átvétellel. |
| Kezdeti tünetek: |
Keringés és légzés: magas vérnyomás |
| Későbbi tünetek: |
Keringés és légzés: magas vérnyomás |
| Gyógyszerek: |
Tritace HCT 5/25 Ramipril/Hidroclorotiazid tartalmú vérnyomás csökkentő, ami ugyan tökéletes gyógyszer volt. |
| Alternatív gyógymódok: |
Lehet hogy megleltem párommal a gyógyszer nélküli módszert, egy bizonyos élesztőgomba jóvoltából , amit tehéntejben szaporítottunk. |
| Meggyógyult: |
igen |
| Rehabilitáció: |
Nem szabad abbahagyni az általunk készített most még név nélküli, kefírhez hasonló ízű termék fogyasztását, napi 2 dl. |
|
|
 |
| |
| beküldte: mari (57 éves nő) | időpont: 2008. november 23. 08:16 |
 |
| Történet: |
Az évek során hol szedtem gyógyszereket, hol nem.Évekkel ezelőtt mutatték ki nálam ezt a betegséget. A tünetek néha zavarnak, de lehet együttélni vele. A probléma inkább a hosszútávú következményekkel van.
A családban ez sajnos genetikai örökség. |
| Kezdeti tünetek: |
Általános tünetek: álmatlanság, éjszakai izzadás, fokozott étvágy, idegi labilitás, mellkasi fájdalom, mellkasi fájdalom, pszichogén fájdalom, végtag fájdalom
Fül, orr, gége: fülzúgás
Magatartás, felismerés, érzelem: hangulatingadozás, lobbanékonyság, nyugtalanság és agitálás, túlzott aktivítás
Keringés és légzés: magas vérnyomás |
| Gyógyszerek: |
vérnyomáscsökkentő |
| Meggyógyult: |
nem |
|
|
 |
| |
| beküldte: Évi55 (57 éves nő) | időpont: 2008. november 7. 17:25 |
 |
| Történet: |
Szerintem ebből nemigazán lehet kigyógyulni. Stresszes időszakban nehezebb kordában tartani. |
| Kezdeti tünetek: |
Általános tünetek: álmatlanság, fejfájás, fokozott étvágy, ingerültség, izzadás, kezek és lábak zsibbadása, lábdagadás
Fül, orr, gége: fülzúgás
Keringés és légzés: magas vérnyomás, pulzus megváltozása, terheléskor légszomj |
| Későbbi tünetek: |
Általános tünetek: lábdagadás, lábfájdalom (néha csak terhelésre)
Keringés és légzés: magas vérnyomás, szegycsont mögötti (retrosternalis), rohamokban jelentkező szorító, szúró, nyomó mellkasi fájdalom, szívdobogás érzés |
| Kórház, rendelő: |
Péterfy Sándor utcai Kórház (Budapest, Budapest) |
| Gyógyszerek: |
Nebilet, vízhajtó |
| Alternatív gyógymódok: |
rendszeres esti séta, diéta, stressz csökkentés, meditáció, gyógyteák (néha) |
| Meggyógyult: |
igen |
|
|
 |
| |
| beküldte: bakonedit (44 éves nő) | időpont: 2008. október 26. 17:09 |
 |
| Kezdeti tünetek: |
Ideg-, csont- és izomrendszer: érzéscsökkenés, érzészavar |
| Gyógyszerek: |
Milgamma |
| Meggyógyult: |
nem |
|
|
 |
| |
| beküldte: bakonedit (44 éves nő) | időpont: 2008. október 26. 16:06 |
 |
| Kezdeti tünetek: |
Ideg-, csont- és izomrendszer: érzéscsökkenés, érzészavar |
| Meggyógyult: |
nem |
|
|
 |
| |
| beküldte: prando (53 éves férfi) | időpont: 2008. július 27. 20:57 |
 |
| Történet: |
Nem gyógyultam meg, mert magasvérnyomásból állítólag nem lehet, életem végéig gyógyszert kell szedjek. Viszont, ha rendszeresen, időben szedem a tablettát, tünetmentes vagyok. Kerülni kell a stresszt és a táplálkozásra is oda kell figyelni. |
| Kezdeti tünetek: |
Bőr- és bőralatti szövetek, köröm: a köröm megvastagodása
Magatartás, felismerés, érzelem: alvászavar
Általános tünetek: csökkent terhelhetőség, állóképesség, fejfájás, izzadás
Beszéd, hang: egyéb és nem meghatározható beszédhang zavarok
Fül, orr, gége: fülzúgás
Keringés és légzés: magas vérnyomás, pulzus megváltozása
Has és emésztő rendszer: szájbűz |
| Gyógyszerek: |
CoRenitec, majd Tritace 5/25 Algopiryn |
| Meggyógyult: |
nem |
|
|
 |
| |
| beküldte: jforgacs (60 éves férfi) | időpont: 2008. július 16. 19:27 |
 |
| Történet: |
Nincs |
| Kezdeti tünetek: |
Keringés és légzés: horkolás, magas vérnyomás
Általános tünetek: mellkasi fájdalom |
| Későbbi tünetek: |
Keringés és légzés: magas vérnyomás |
| Kórház, rendelő: |
Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Kórháza (Bács-Kiskun megye, Kecskemét) |
| Gyógyszerek: |
Micardis, Blokium-diu |
| Alternatív gyógymódok: |
Nem volt |
| Meggyógyult: |
igen |
| Rehabilitáció: |
Nem volt |
|
|
 |
| |
| beküldte: nagymaria73@freeweb.hu (38 éves nő) | időpont: 2008. július 14. 12:50 |
 |
| Kezdeti tünetek: |
Magatartás, felismerés, érzelem: aluszékonyság, hangulatingadozás, hangulatváltozás, idegesség, idegfeszültség, ingerlékenység, lehangoltság, szédülékenység
Ideg-, csont- és izomrendszer: bizonytalan állás, szédülés, tarkókötöttség
Általános tünetek: étvágytalanság, fejfájás, rossz közérzet
Has és emésztő rendszer: hányás, hányinger
Szem: látászavar
Keringés és légzés: magas vérnyomás, szapora légzés, szapora szívműködés, szívdobogás érzés |
| Gyógyszerek: |
Tritace HCT2,5/12,5 , algopiryn- nospa injekció |
| Alternatív gyógymódok: |
semmi stressz!! |
| Meggyógyult: |
igen |
| Rehabilitáció: |
vérnyomáscsökkentő beállítása után folyamatosan szedni,az idegeskedést a lehető leg minimálisabbra csökkenteni |
|
|
 |
| |
| beküldte: oranna (31 éves nő) | időpont: 2008. július 12. 23:19 |
 |
| Történet: |
Mélyvénás trombózist követő gyógykezelés alatt megállapított egyébként tünetmentes magasvérnyomás. Valószínűsíthető kiválto okok: öröklött hajlam, túlsúly, mozgásszegény és stresszes életmód |
| Kezdeti tünetek: |
Általános tünetek: testsúlytöbblet |
| Gyógyszerek: |
Nebilet |
| Alternatív gyógymódok: |
gyógyteák, fokhagyma/kapszula |
| Meggyógyult: |
nem |
| Rehabilitáció: |
A gyógyszerszedés befejezését csak nagy testsúlyvesztés után lehet meggondolni. Az alternatív megoldások rendszerességet, tudatosságot igényelnek. |
|
|
 |
| |
| beküldte: kunvari (58 éves férfi) | időpont: 2008. június 25. 05:57 |
 |
| Történet: |
Nem voltam kórházi kezelésen, a háziorvos írt elő therápiát.
2. gyermekem születésekor alakult ki, mert az első születésekor voltak problémák és féltem. Több évig tartott, lassan és saját magam hagytam el a gyógyszert eleinte csak csökkentett adagot szedtem, majd lassan elhagytam.
(Sajnos évek múlva ismét kezelésre szorultam) |
| Kezdeti tünetek: |
Általános tünetek: álmatlanság, fejfájás, testsúlytöbblet
Magatartás, felismerés, érzelem: alvászavar, idegesség, idegfeszültség
Keringés és légzés: magas vérnyomás |
| Későbbi tünetek: |
Általános tünetek: álmatlanság, idegi labilitás |
| Kórház, rendelő: |
Bajai Kórház (Bács-Kiskun megye, Baja) |
| Gyógyszerek: |
Minipress |
| Alternatív gyógymódok: |
Gyakoribb mozgásra és kevesebb só fogyasztására is viszonylag jól reagált |
| Meggyógyult: |
igen |
| Rehabilitáció: |
Nem volt különösebb |
|
|
 |
| |
| beküldte: betegszoba.hu (52 éves nő) | időpont: 2008. június 14. 12:58 |
 |
| Történet: |
A magas vérnyomás sokszor egyáltalán nem okoz tüneteket. A normális vérnyomás 120/80 Hgmm. Efölött 140/90-ig pre-hipertenzióról, 140/90 fölött magas vérnyomásról (hypertenzióról, hypertóniáról) beszélünk. Számos tényező, így a szervezet folyadék- és sótartalma, az idegrenszer, vesék, erek, hormonháztartás állapota befolyásolja a vérnyomást. Gyakran nincs azonosítható ok a háttérben, máskor bizonyos alapbetegségek és gyógyszerek (pl.: érelmeszesedés, cukorbetegség, alkoholmérgezés, stressz, szorongás, fogamzásgátlók, kokain, szteroidok, vesebetegségek, migrén elleni szerek, elhízás, fájdalom, érbetegségek) okozzák a vérnyomás tartós megemelkedését. Rizikófaktorok az elhízás, érelmeszesedés, ülő életmód, terhelő családi kórelőzmény, egészségtelen étrend, cukorbetegség, dohányzás. |
| Kezdeti tünetek: |
Általános tünetek: fáradtság, fejfájás, mellkasi fájdalom, zavartság
Fül, orr, gége: fülcsengés, fülzúgás
Szem: látászavar
Keringés és légzés: orrvérzés, szívritmuszavar |
| Gyógyszerek: |
Alfa-receptor blokkolók, angitenzin-konvertáz enzim inhibitorok (ACE-gátlók), angiotenzin-receptor gátlók, béta-blokkolók, kalcium-csatorna-gátlók, centrális alfa-agonisták, vízhajtók, renin-inhibitorok, értágítók. |
| Alternatív gyógymódok: |
Rendszeres testmozgás, fogyás, egészséges étrend, dohányzás elhagyása, relaxációs gyakorlatok. |
| Meggyógyult: |
igen |
| Rehabilitáció: |
Általában gyógyszerekkel és életmódváltoztatással jól kezelhető betegségről van szó, azonban a kezeletlen esetek igen súlyos szövődményekhez vezethetnek: főverőér-szakadás, érelmeszesedés, agykárosodás, pangásos szívelégtelenség, vesekárosodás, veseelégtelenség, szívroham, szívbetegség, agyérkatasztrófa, látásvesztés. |
|
|
 |
| |
| |
|
| oldal:
1 |
|
|
|
|
|
|
Betegségek kategóriánként:
Allergiás megbetegedések
Gyógyszer allergia, Állati eredetű allergiák, Egyéb allergiák, Élelmiszer allergia, Pollen allergia, Latexallergia, ... |
|
Balesetek, sérülések, mérgezések
Gombamérgezés, Vegyszerek okozta belső sérülések, Csonttörések, Shock (sokk), Agyrázkódás, Égési- és fagyási sérülések, Bursitis, Ételfertőzés és -mérgezés, ... |
|
Bőrbetegségek
Festékes anyajegy, Ótvar, Pikkelysömör (psoriasis), Ekcéma, Lichen ruber planus, Ruhatetű, Basalioma, Furunkulus, ... |
Cukorbetegség (diabétesz)
1-es típusú (fiatalkori) diabétesz, 2-es típusú (időskori) diabétesz, ... |
|
Daganatos megbetegedések
Krónikus limfoid leukémia, Lipoma, Végbélrák, Vesedaganatok, Csontdaganatok, Májrák, Leukémiák, Prosztatarák, ... |
|
Emésztőrendszeri betegségek
Májzsugor, Botulizmus, Fekélyes vastagbél-gyulladás, Gyomor-nyelőcső reflux (GORB, GERD), Hasnyálmirigy gyulladás , Gasztrosztóma , Alkoholos májkárosodás, Vastagbél-divertikulitis/divertikulosis, ... |
Fejlődési rendellenességek
Autizmus, Marfan-szindróma, Fenilketonuria, Nemiszervek fejlődési rendellenességei, Kromoszóma rendellenességek, Csont- és izületi fejlődési rendellenességek, Mellkas fejlődési rendellenességek, Arc-, szem- és nyak fejlődési rendellenességek, ... |
|
Férfi egészségügyi problémák
Korai magömlés, Rejtettheréjűség (cryptorchismus), Férfi meddőség, Here vízsérv (hydrocele testis), Mellékhere-gyulladás, Herezacskóvisszeresség, Fitymaszűkület, Bilharziózis, ... |
|
Fertőző betegségek
Feketehimlő, Anthrax, Lyme-kór, Toxoplazmózis, Legionárius betegség (legionellosis), Kandidiázis (candida), Bárányhimlő, Vérhas, ... |
Fogászat, szájsebészet, szájápolás
Fogszuvasodás, Afták, A fogágy, fogíny betegségei , ... |
|
Fül-orr gégészet
Az orr, orrüreg egyéb betegségei , A gége egyéb betegségei, Tinnitus (fülzúgás), Arcüreg-gyulladás, Nyálmirigyek betegségei, Hangszalag polip, Siketség, Torok- és mandulagyulladás, ... |
|
Gyermekgyógyászat
Nyitott gerinc, Reumás láz, Alsó húgyúti fertőzés, Szamárköhögés, Bölcsőhalál, Oltási szövődmények, Galaktozémia, Fenilketonúria, ... |
Hormonális betegségek
Conn-szindróma, Addison-kór, Hipofízis betegségei, Conn-betegség, Cushing-szindróma, Pajzsmirigy betegségek, hipo- és hipertireózis, Férfi nemi hormonok betegségei, Cukorbetegség, ... |
|
Ideggyógyászati megbetegedések
Huntington chorea, Alvászavarok, Parkinson-kór, Neglekt szindróma, Arcidegzsába, Porckorongsérv, Migrén, Amiotrófiás laterálszklerózis, ... |
|
Immunológia, hematológia
Guillain-Barre szindróma, Aplasztikus vérszegénység, Autoimmun betegség, Leiden mutáció, Wiskott-Aldrich szindróma, Hemofília, Vészes vérszegénység, Vashiányos anaemia, ... |
Nemi betegségek
Tripper, kankó (gonorrhea), HIV (AIDS), Szifilisz, HPV, hegyes függöly, vírusos szemölcs, Genitális herpesz, Lágyfekély, Chlamydia, ... |
|
Ortopédia
Gerinc tartási rendellenességei (lordózis, kifózis), Metatarsalgia , Dupuytren-kontraktúra , Csípőízületi betegségek (csípőficam, coxartrózis), Scheuermann-kór, Gerincferdülés (scoliosis), Térdízületi betegségek (meniszkusz, artrózis), Csontritkulás (oszteoporózis), ... |
|
Pszichiátriai megbetegedések
Játékszenvedély (patológiás gambling) , Kényszerbetegség, Gyógyszerfüggőség, Borderline szindróma, Mániás depressziós elmezavar, Alkoholizmus, delírium tremens, Kiégés-szindróma (burnout), Delirium tremens, ... |
Reumatológiai megbegetedések
Bechterew-kór, Reumatoid arthritis, Köszvény, Sjögren-szindróma, Fibrosus dysplasia, Álköszvény, SLE (bőrfarkas), ... |
|
Sebészet
Lábszárfekély, Vérmérgezés, Meckel-divertikulum, Vakbélgyulladás, Lágyéksérv, Bélelzáródás, Léprepedés, ... |
|
Szemészet
Fénytörési rendellenességek (asztigmia), Astigmia (fénytörési rendellenességek), Szürkehályog (katarakta), Jégárpa, Glaukóma (zöld hályog), Rövidlátás, Kötőhártya-gyulladás, Keratoconus, ... |
Szív- és érrendszeri betegségek
Szívelégtelenség, Agyi érbetegségek, stroke (agyembólia, agytrombózis, agyvérzés, agyérgörcs), Magasvérnyomás-betegség, Visszérbetegségek (trombózis, visszér gyulladás), Endocarditis, Koszorúér-betegségek (angina pectoris, szívinfarktus, hirtelen halál), Coarctatio aortae , Dilatatív kardiomiopátia, ... |
|
Szülészet, nőgyógyászat
Terhességi rendellenességek, toxémia, Mióma, Petefészekgyulladás, Premenstruációs tünetegyüttes, Méhgyulladás, Külső nemiszerv- és hüvelygyulladás, Meddőség, Klimaktérium, ... |
|
Táplálkozási betegségek
Beri-beri, Kóros soványság, Bulimia, Lisztérzékenység, Angol-kór, Nem allergiás eredetű élelmiszer hiperszenzitivitás (laktóz intolerancia), Alultápláltság, Elhízás, ... |
Tüdő- és légúti megbetegedések
Meghűlés, megfázás, Hörghurut, Tüdőkeringés betegségei, Atelektázia, Légmell, Tüdőgyulladás, Tüdőtályog, Porártalom (szilikózis, azbesztózis, stb.), ... |
|
Vese- és húgyúti megbetegedések
Vizeletinkontinencia, Idült glomerulonephritis, Vesicoureteralis reflux, Veseelégtelenség, Inkontinencia, Húgycsőgyulladás, Heveny glomerulonephritis, Vizelet-inkontinencia, ... |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|