|
| |
|
|
|
|
|
|
2010. május 29.| Szerző: betegszoba.hu
| |
|
|
|
| |
A séta egészségesebb, mint gondoltuk
Egy új tanulmány szerint a rendszeres gyaloglás csökkenti az úgynevezett metabolikus szindróma kialakulásának kockázatát, ami szív- és érrendszeri betegségekhez, valamint cukorbetegséghez vezethet.
Bár a kutatás nem bizonyítja azt, hogy ha többet gyalogolunk egészségesebbé is válunk, talált összefüggést a gyaloglás és a jobb egészségi állapot között, és az eredmények azt sugallják, hogy "nem is kell ehhez maratoni futónak lennünk" - így nyugtat meg a tanulmány egyik szerzője, Peter T. Katzmarzyk, aki az Egyesült Államokban található baton rouge-i Pennington Biomedical Research Center professzora. "Egyszerűen csak be kell iktatni egy kis mozgást a napirendünkbe" - teszi hozzá Katzmarzyk.
A tanulmány az American Journal of Preventive Medicine májusi számában jelent meg. A kutatás során azt vizsgálták, hogy milyen hatással van a testmozgás a metabolikus szindrómára, ami az Egyesült Államok minden harmadik lakosát érinti. Metabolikus szindrómáról akkor beszélünk, ha a következő kockázati tényezőkből több együttesen van jelen: elhízás, magas vérnyomás, a "jó" HDL-koleszterin alacsony szintje, inzulinrezisztencia, magas vércukorszint és kóros vérzsír-összetétel.
E tényezők jelenléte egyfajta riasztóberendezésként szolgálhatnak: "Akinél kettő, három, vagy négy kockázati tényező együttes van jelen, annál sokkal nagyobb eséllyel alakul ki szív-és érrendszeri betegség"- magyarázza a professzor.
A szerzők egy olyan 2005-2006-os tanulmány adatait vizsgálták, amely során 1446 felnőtt (az átlagéletkor 47,5 év volt) napirendjét kisérték figyelemmel. A résztvevők olyan lépésszámlálót viseltek, amely segítségével a kutatók nyomon követhették, hogy pontosan hány lépést tettek meg egy nap alatt. Ez alapján három csoportba osztották őket: a "passzívak" (akik 5000-nél kevesebb lépést tettek meg naponta), "kicsit - eléggé aktívak" (5000-től 9999 lépésig), és az "aktív- nagyon aktívak" (10 ezer lépés felett) csoportjába.
A kutatók azt találták, hogy a legkevesebbet gyalogolók közel 56%-ánál diagnosztizáltak metabolikus szindrómát, míg a legtöbbet gyalogolóknál ez az arány csak 13% volt. Összesen a résztvevők egyharmadának volt metabolikus szindrómája. Kiderült továbbá, hogy azoknak, akik egy keveset ugyan, de gyalogoltak nagyobb esélyük volt a szindróma elkerülésére, mint azoknak, aki egyáltalán nem tették. A "kicsit - eléggé aktívak" csoportjának 40%-kal kisebb esélye volt a kockázati tényezők kialakulására, mint a "passzívaknak". Az "aktív-nagyon aktív" csoportnak már 72%-kal volt kevesebb az esélye erre.
Minden újabb 1000 lépés 8-13%-kal csökkenti a túlsúly, a "jó" HDL-koleszterin lecsökkenése vagy a magas vérzsírszint esélyét. "Akik a legtöbbet gyalogoltak, azoknál szinte alig tapasztaltunk kockázati tényező meglétét"- jegyzi meg Katzmarzyk. "Nem az lényeg, hogy valami óriási eredményt érjünk el. A kevés is jobb a semminél, a kicsit több meg még jobb"- teszi hozzá.
A tanulmány nem bizonyította az ok-okozat kapcsolatot a gyaloglás és a metabolikus szindróma esélyének csökkenése között, mivel más tényezők hatását is figyelembe kell venni. Például azt, hogy akinek ilyen szindrómája van, lehet, hogy éppen ezért nem elég aktív. David R. Bassett Jr. professzor szerint, aki a Tennessee-i Egyetemen mozgásgyakorlatok vizsgálatával foglalkozik, a mostani tanulmány azért jelentős, mert a korábbi kutatásokhoz képest egyértelműen kimondja a kapcsolatot a megtett lépések és a metabolikus szindróma között.
"A gyaloglás életbe vágón fontos ahhoz, hogy megőrizzük egészségünket. A szerzők itt minden megtett lépést számoltak, nemcsak a gyors, sport keretében végzett futást. Egy egyszerű, lassú séta is jót tesz az egészségünknek"- állítja Bassett.
|
|
|
| |
| |
|
Az érelmeszesedést a verőerek falában lerakódó zsíros anyagok okozzák. Az érfalban kialakuló plakk zsírokon kívül tartalmazhat kalciumot, és más anyagokat is. A plakk megvastagítja a verőér falát, beszűkíti lumenét, és az artéria veszít rugalmasságából. Ha a koszorúserek meszesednek el, a szívizomsejtek nem kapnak elég vért (elsősorban terheléskor), és ez okozza az ún. anginás tüneteket. Ha a plakkokból egyes darabkák leválnak, embólia fordulhat elő, ami akár szívrohamot, agyérkatasztrófát is okozhat. A koszorúsér plakkjai körül kialakuló véralvadék szívrohamhoz vezet. Az érelmeszesedés számos betegség rizikófaktora, melyek ördögi kör szerűen súlyosbítják az érelmeszesedést magát. |
|
|
| |
|
| Eddigi bejegyzések: |
oldal:
1 |
|
| |
|
| beküldte: Panita75 (36 éves nő) | időpont: 2009. január 19. 16:24 |
 |
| Történet: |
várom a laboreredményeket |
| Kezdeti tünetek: |
Has és emésztő rendszer: emésztési zavarok, székrekedés
Általános tünetek: hajhullás, lábdagadás, testsúlytöbblet |
| Gyógyszerek: |
Torvalipin 40 mg |
| Alternatív gyógymódok: |
halolaj kapszula, dohányzás elhagyása, mozgás, diéta |
| Meggyógyult: |
nem |
|
|
 |
| |
| beküldte: tottia (26 éves nő) | időpont: 2008. november 27. 19:52 |
 |
| Történet: |
A második kontroll vizsgálatnál már nem volt magas a koleszterin szintem. |
| Kezdeti tünetek: |
Általános tünetek: kezek és lábak zsibbadása, mellkasi fájdalom, szorongás, testsúlytöbblet, végtag fájdalom, zavartság
Keringés és légzés: pulzus megváltozása |
| Gyógyszerek: |
vérnyomáscsökkentő |
| Alternatív gyógymódok: |
vitaminok, mozgás, zsíros ételek, állati zsír kerülése, Omega3 zsírsavban gazdag ételek fogyasztása (pl.:halak), teljeskiőrlésű gabonák fogyasztása, péksütemények, fehér cukrok kerülése, sok zöldség, gyümölcs, lehetőleg nyersen.
terészetgyógyász, jóga, testharmonizációs technikák elsajátítása |
| Meggyógyult: |
igen |
|
|
 |
| |
| beküldte: whiterabbit (42 éves nő) | időpont: 2008. november 3. 07:58 |
 |
| Történet: |
Még megfékezhető állapotban stagnál a koleszterinszintem. Oda kell figyelnem, és nem lesz baj |
| Kezdeti tünetek: |
Általános tünetek: lábfájdalom (néha csak terhelésre)
Keringés és légzés: pulzus megváltozása |
| Gyógyszerek: |
Koleszterincsökkentő |
| Alternatív gyógymódok: |
diéta,sport, meditálás, stresszcsökkentő módszerek
omega3 zsírsavak fogyasztása (hal), a többi állati eredetű zsír kerülése, teljeskiőrlésű gabona fogyasztása |
| Meggyógyult: |
nem |
|
|
 |
| |
| beküldte: Livi (45 éves nő) | időpont: 2008. október 20. 19:37 |
 |
| Történet: |
Az a legveszélyesebb, hogy nincsenek konkrét tünetek. Nálam is egy álltalános vizsgálat kereteiben derült ki, a vérvétel eredményéből. Gyógyszert még én sem szedek, megpróbálom anélkül helyrebillenteni a koleszterin szintem. Ha nem sikerül fél éven belül, jöhet a gyógyszer.
Tanúlság: néha érdemes álltalános kivizsgálásra elmenni, főleg akkor, ha már nem vagyunk huszonévesek. |
| Kezdeti tünetek: |
Keringés és légzés: pulzus megváltozása |
| Gyógyszerek: |
- |
| Alternatív gyógymódok: |
Diéta. Nem eszek fehér kenyeret, állati eredetű zsiradékot egyáltalán nem, növényiből is keveset. A halat előnyben részesítem a többi hússal szemben. Elkezdtem sportolni is. |
| Meggyógyult: |
nem |
| Rehabilitáció: |
Mennem kell majd kontrollvizsgálatra |
|
|
 |
| |
| beküldte: nattina (22 éves nő) | időpont: 2008. október 13. 19:48 |
 |
| Történet: |
Nem gondoltam, hogy fiatal korban is előfordulhat a magas koleszterinszint problémája. |
| Kezdeti tünetek: |
Keringés és légzés: pulzus megváltozása |
| Gyógyszerek: |
- |
| Alternatív gyógymódok: |
Omeguard Forte, sok mozgás, diéta. zsíros ételek kerülése
életmód váltás |
| Meggyógyult: |
nem |
|
|
 |
| |
| beküldte: kozsu (29 éves nő) | időpont: 2008. október 7. 20:16 |
 |
| Történet: |
Nem voltak tünetek, egy rutin vérvizsgálat során derült ki, hogy magas a koleszterin szintem. Egyik orvos gyógyszert javasolt, a másik csak annyit, hogy az étrendemen változtassak, de a tablettát ne szedjem be. |
| Alternatív gyógymódok: |
Flóra termékek fogyasztása, bizonyos élelmiszerek mellőzése:fehérkenyér,vaj,zsírok, tojás stb... |
| Meggyógyult: |
nem |
|
|
 |
| |
| beküldte: tarkalepke (45 éves nő) | időpont: 2008. július 26. 20:38 |
 |
| Történet: |
Babagondozás idöszakában, sok éjszakázás, kimerülés után jelentkeztek az elsö tünetek extraszisztolék formájában. Mivel nagyon megijedtem töle, és valami nagyon komoly bajnak diagnosztizáltam magamban, egyre gyakoribbá váltak a kimarado ütések, egy percen belül 10 is jelentkezett. Az orvos ultrahangvizsgálatot végzett, mitrális prolapsustállapitott meg és ideggyogyászatra küldött. Miután megynyugodtam, hogy nincs nagy baj, enyhültek a tünetek, mára már teljesen elmultak, egy extrám sincs |
| Kezdeti tünetek: |
Keringés és légzés: pulzus megváltozása |
| Későbbi tünetek: |
Keringés és légzés: pulzus megváltozása, szívverés kihagyása |
| Kórház, rendelő: |
Békés Megyei Pándy Kálmán Kórház (Békés megye, Gyula) |
| Gyógyszerek: |
Betaloc |
| Meggyógyult: |
igen |
|
|
 |
| |
| beküldte: alex53 (67 éves férfi) | időpont: 2008. július 25. 07:45 |
 |
| Gyógyszerek: |
Inegy 10/20 mg napi : 1 X |
| Alternatív gyógymódok: |
Omeguard Forte halolaj kapszlla.. |
| Meggyógyult: |
igen |
| Rehabilitáció: |
Détás táplálkozás megtartása,rendszeres szakorvosi kontrll.. |
|
|
 |
| |
| beküldte: orbánné nagy éva (61 éves nő) | időpont: 2008. július 21. 16:13 |
 |
| Történet: |
Stresszmentes életmód biztosítása/nyugdíjba vonulás/, ámbár ekkor is adódnak "éles" helyzetek! |
| Kezdeti tünetek: |
Keringés és légzés: lábszár járásra fokozódó fájdalma |
| Későbbi tünetek: |
Keringés és légzés: lábszár járásra fokozódó fájdalma |
| Kórház, rendelő: |
SZTE ÁOK Sebészeti Klinika (Csongrád megye, Szeged) |
| Gyógyszerek: |
simvastatim, doxium, astrix coverex, talliton.aprovel |
| Alternatív gyógymódok: |
femoro-popliteális bypass-combartéria "lecserélése"műanyag érrel- |
| Meggyógyult: |
igen |
| Rehabilitáció: |
sok mozgás,kerépározás, omega 3 zsírsavban/halban/ gazdag étrend, dohányzás mérséklése, bizakodás, hogy a genetikailag örökölt érelmeszesedés ezen a ponton megáll!! Vérnyomás csökkentése! |
|
|
 |
| |
| beküldte: piroska19 (62 éves nő) | időpont: 2008. június 27. 15:59 |
 |
| Történet: |
semmi |
| Kezdeti tünetek: |
Has és emésztő rendszer: felfúvódás, fokozott gázképződés, gyomorégés, gyomortáji, hátba sugárzó fájdalom, hasi görcsök, hasi telítettség érzése, haskörfogat növekedése, haspuffadás, kóros bélhangok, medence és gáttáji fájdalom, szellentés |
| Későbbi tünetek: |
Has és emésztő rendszer: felfúvódás, felfúvódásos fájdalom, fokozott gázképződés, gyomorégés, gyomortáji, hátba sugárzó fájdalom, has feszülése, haskörfogat növekedése, haspuffadás, kóros bélhangok, szellentés |
| Gyógyszerek: |
Espumisan |
| Alternatív gyógymódok: |
semmi |
| Meggyógyult: |
nem |
| Rehabilitáció: |
semmi |
|
|
 |
| |
| beküldte: betegszoba.hu (52 éves nő) | időpont: 2008. június 14. 12:19 |
 |
| Történet: |
Az érelmeszesedést a verőerek falában lerakódó zsíros anyagok okozzák. Az érfalban kialakuló plakk zsírokon kívül tartalmazhat kalciumot, és más anyagokat is. A plakk megvastagítja a verőér falát, beszűkíti lumenét, és az artéria veszít rugalmasságából. Ha a koszorúserek meszesednek el, a szívizomsejtek nem kapnak elég vért (elsősorban terheléskor), és ez okozza az ún. anginás tüneteket. Ha a plakkokból egyes darabkák leválnak, embólia fordulhat elő, ami akár szívrohamot, agyérkatasztrófát is okozhat. A koszorúsér plakkjai körül kialakuló véralvadék szívrohamhoz vezet. Az érelmeszesedés számos betegség rizikófaktora, melyek ördögi kör szerűen súlyosbítják az érelmeszesedést magát. Ilyen a magas vérnyomás, cukorbetegség, elhízás, keringési rendszer betegségei. Érelmeszesedésre hajlamosíta a magas vérzsír, ezen belül az ún. rossz-koleszterin és a triglicerid magas szintje, a zsírdús táplálkozás, a dohányzás és a családban már előfordult szív- és érrendszeri megbetegedés is. |
| Kezdeti tünetek: |
Általános tünetek: lábfájdalom (néha csak terhelésre), mellkasi fájdalom |
| Gyógyszerek: |
Véralvadáscsökkentők, koleszterincsökkentők, vérnyomáscsökkentők, aszpirin. |
| Alternatív gyógymódok: |
Zsírszegény étrend, rendszeres testmozgás, fogyás, dohányzás elhagyása, ha a koszorúsér meszesedett el szívkatéterezés és értágítás ballonnal vagy a koszorúsérbe helyezhető apró fémeszközzel, ún. stenttel. |
| Meggyógyult: |
igen |
| Rehabilitáció: |
Minden emberben kialakul valamilyen fokú érelmeszesedés a korral. Egyeseknél azonban súlyos szövődményekhez, koszorúsérbetegséghez, vesebetegséghez, szívinfarktushoz, vagy agyérkatasztrófához vezet. Az alsó végtagokon érszűkületet okozva járáskor súlyos fájdalmat is előidézhet. |
|
|
 |
| |
| |
|
| oldal:
1 |
|
|
|
|
|
|
Betegségek kategóriánként:
Allergiás megbetegedések
Állati eredetű allergiák, Gyógyszer allergia, Élelmiszer allergia, Latexallergia, Egyéb allergiák, Pollen allergia, ... |
|
Balesetek, sérülések, mérgezések
Gázmérgezés, Agyrázkódás, Égési- és fagyási sérülések, Ficamok, rándulások, Ételfertőzés és -mérgezés, Bursitis, Shock (sokk), Vegyszerek okozta belső sérülések, ... |
|
Bőrbetegségek
Akne - pattanásos bőr, Korpásodás, Seborrheás dermatitisz, Ótvar, Herpesz, Rosacea, Rühesség, Ruhatetű, ... |
Cukorbetegség (diabétesz)
1-es típusú (fiatalkori) diabétesz, 2-es típusú (időskori) diabétesz, ... |
|
Daganatos megbetegedések
Májrák, Leukémiák, Papillaris carcinoma, Petefészekrák, Gyomorrák, Wilms-tumor, Ajak- és szájüregi rák, Prosztatarák, ... |
|
Emésztőrendszeri betegségek
Anális fisszúra, Alkoholos májkárosodás, Epehólyag-gyulladás, Hepatitis A (heveny májgyulladás), Fekélyes vastagbél-gyulladás, Irritábilis bélszindróma (IBS), Epekőbetegség, Hepatitis C, ... |
Fejlődési rendellenességek
Húgyúti fejlődési rendellenességek, Diszkalkulia, Autizmus, Szív- és érrendszeri fejlődési rendellenességek, Arc-, szem- és nyak fejlődési rendellenességek, Csont- és izületi fejlődési rendellenességek, Turner-szindróma, Cri du chat (macskanyávogás) szindróma, ... |
|
Férfi egészségügyi problémák
Herezacskóvisszeresség, Férfi meddőség, Korai magömlés, Erektilis diszfunkció / Potenciazavar, Fitymaszűkület, Mellékhere-gyulladás, Rejtettheréjűség (cryptorchismus), Heregyulladás (orchiditis), ... |
|
Fertőző betegségek
Mononukleózis, Tuberkulózis (TBC), Campylobacteriózis, Trichomoniázis, Álomkór, Anthrax, Toxoplazmózis, Vérhas, ... |
Fogászat, szájsebészet, szájápolás
A fogágy, fogíny betegségei , Fogszuvasodás, Afták, ... |
|
Fül-orr gégészet
Arcüreg-gyulladás, A gége egyéb betegségei, Gégegyulladás, Hangszalag polip, Nagyothallás, A fül egyéb betegségei, Nyálmirigyek betegségei, Orrpolip, ... |
|
Gyermekgyógyászat
Down-kór, Szamárköhögés, Oltási szövődmények, Ewing-szarkóma, Nyitott gerinc, Reumás láz, Felső húgyúti fertőzés, Bölcsőhalál, ... |
Hormonális betegségek
Hipofízis betegségei, Női nemi hormonok betegségei, Conn-betegség, Pajzsmirigy betegségek, hipo- és hipertireózis, Férfi nemi hormonok betegségei, Cushing-szindróma, Addison-kór, Cukorbetegség, ... |
|
Ideggyógyászati megbetegedések
Alvászavarok, Huntington chorea, Tourette-szindróma, Arcidegzsába, Guillain-Barré-kór, Parkinson-kór, Narkolepszia, Polyneuropathia, ... |
|
Immunológia, hematológia
Vashiányos anaemia, Agranulócitózis, Leiden mutáció, Non-Hodgkin limfómák, Hodgkin-kór, Wiskott-Aldrich szindróma, Aplasztikus vérszegénység, Hemofília, ... |
Nemi betegségek
HPV, hegyes függöly, vírusos szemölcs, Tripper, kankó (gonorrhea), Lágyfekély, Szifilisz, Chlamydia, Genitális herpesz, HIV (AIDS), ... |
|
Ortopédia
Bokaízület betegségei, szalagsérülések, Csontritkulás (oszteoporózis), Sarokcsont gyulladás (sarkantyú), Izombetegségek, Lúdtalp, Scheuermann-kór, Csípőízületi betegségek (csípőficam, coxartrózis), Gerinc tartási rendellenességei (lordózis, kifózis), ... |
|
Pszichiátriai megbetegedések
Gyógyszerfüggőség, Pánikbetegség, Borderline szindróma, Alkoholizmus, delírium tremens, Mániás depressziós elmezavar, Értelmi fogyatékosság, Diszlexia, Kényszerbetegség, ... |
Reumatológiai megbegetedések
Fibrosus dysplasia, Reumatoid arthritis, Köszvény, SLE (bőrfarkas), Bechterew-kór, Sjögren-szindróma, ... |
|
Sebészet
Vérmérgezés, Vakbélgyulladás, Lágyéksérv, Lábszárfekély, Léprepedés, Meckel-divertikulum, Bélelzáródás, ... |
|
Szemészet
Távollátás, Kötőhártya-gyulladás, Astigmia (fénytörési rendellenességek), Szürkehályog (katarakta), Jégárpa, Keratoconus, Kancsalság, Rövidlátás, ... |
Szív- és érrendszeri betegségek
Magasvérnyomás-betegség, Agyi érbetegségek, stroke (agyembólia, agytrombózis, agyvérzés, agyérgörcs), Szívbillentyű-betegségek, Koleszterin - és vérzsír problémák, érelmeszesedés, Koszorúér-betegségek (angina pectoris, szívinfarktus, hirtelen halál), Szívelégtelenség, Szívizom betegségek, Visszérbetegségek (trombózis, visszér gyulladás), ... |
|
Szülészet, nőgyógyászat
Petefészek-ciszták, Mióma, Klimaktérium, Méhgyulladás, Endometriózis, Petefészekgyulladás, Spontán vetélés, Vérzési, menstruációs rendellenességek, ... |
|
Táplálkozási betegségek
Elhízás, Beri-beri, Angol-kór, Bulimia, Skorbut, Lisztérzékenység, Anorexia, Nem allergiás eredetű élelmiszer hiperszenzitivitás (laktóz intolerancia), ... |
Tüdő- és légúti megbetegedések
Tüdőtályog, COPD, Asztma, Tüdőgyulladás, Hörghurut, Légmell, Meghűlés, megfázás, Porártalom (szilikózis, azbesztózis, stb.), ... |
|
Vese- és húgyúti megbetegedések
Heveny hólyaggyulladás, Vesekőbetegség, Veseciszta, Heveny glomerulonephritis, Vesemedence-gyulladás, Húgycsőgyulladás, Veseelégtelenség, Vizelet-inkontinencia, ... |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|