|
| |
|
|
|
|
|
|
2010. március 2.| Szerző: betegszoba.hu
| |
|
|
|
| |
A női hormon nem véd a szívrohamtól
Mivel a nők átlagban a férfiaknál idősebb korban kapnak szívinfarktust, joggal hitték, hogy az ösztrogén hormon óvja meg őket a koszorúér-betegségtől. A legfrissebb kutatások azonban épp az ellenkezőjét igazolják.
Az első tanulmány szerint a nők ritkábban és később lesznek szívbetegek, de aztán kiderült, hogy ebben a hormonoknak nincs szerepe. A nők és a férfiak közötti eltérést az megmagyarázhatta, hogy a nők körében a jól ismert kockázati tényezők, mint a dohányzás vagy a kezeletlen magas vérnyomás, cukorbetegség ritkábban fordultak elő.
Sengwee Darren Toh és munkatársai 16.608 nőt vizsgáltak meg. Véletlenszerű kiválasztás szerint a csoport fele a változó kor kellemetlen tüneteinek kezelésére szolgáló hormonkészítményeket szedett, míg a csoport másik fele ugyanolyan külsejű placebót kapott.
A vizsgálat résztvevőinek életét éveken keresztül követték. Mint kiderült, az ösztrogén-progeszteron kombináció a gyógyszerek szedésének első két évében kissé növelte a szívroham esélyét. A kockázat növekedésének mértéke statisztikai módszerekkel vizsgálva nem volt jelentős, de az egyértelmű volt, hogy a hormonkezelés a szívroham esélyét nem csökkentette.
A kutatók érdekesnek találták, hogy hosszú ideig történő gyógyszerszedés, hat év után a különbség megfordult: akkor már kissé ritkábban következett be a hormont szedők csoportjában infarktus. Toh és munkatársai arra hívták fel a figyelmet, hogy az ilyen kezelést a változó kor elérése után, éppen a korai panaszok ellen kezdik el és nem lehet előre megmondani, ki az, akinek a hőhullámai ugyan elmaradnak, de szívrohamot kap.
|
|
|
|
|
|
|
Betegségek kategóriánként:
Allergiás megbetegedések
Egyéb allergiák, Állati eredetű allergiák, Gyógyszer allergia, Latexallergia, Pollen allergia, Élelmiszer allergia, ... |
|
Balesetek, sérülések, mérgezések
Nyílt sebek, Agyrázkódás, Ételfertőzés és -mérgezés, Gázmérgezés, Csonttörések, Bursitis, Ficamok, rándulások, Égési- és fagyási sérülések, ... |
|
Bőrbetegségek
Festékes anyajegy, Ruhatetű, Körömgombásodás, Vitiligo, Napszúrás, Rosacea, Kontaktekcéma, Melanoma - festéksejtes bőrdaganat, ... |
Cukorbetegség (diabétesz)
1-es típusú (fiatalkori) diabétesz, 2-es típusú (időskori) diabétesz, ... |
|
Daganatos megbetegedések
Kötőszöveti eredetű daganatok, Hererák, Végbélrák, Hasnyálmirigy-rák, Vesedaganatok, Ajak- és szájüregi rák, Prosztatarák, Lipoma, ... |
|
Emésztőrendszeri betegségek
Gyomorfekély, Anális fisszúra, Hepatitis B, Hepatitis C, Gasztrosztóma , Gyomor-nyelőcső reflux (GORB, GERD), Reflux, Epekőbetegség, ... |
Fejlődési rendellenességek
Koponya-, gerinc- és agyfejlődési rendellenességek, Mellkas fejlődési rendellenességek, Cri du chat (macskanyávogás) szindróma, Marfan-szindróma, Diszkalkulia, Csont- és izületi fejlődési rendellenességek, Autizmus, Turner-szindróma, ... |
|
Férfi egészségügyi problémák
Fitymafék (rövid), Korai magömlés, Herezacskóvisszeresség, Herecsavarodás (torsio testis), Fitymaszűkület, Prosztata-megnagyobbodás, Here vízsérv (hydrocele testis), Mellékhere-gyulladás, ... |
|
Fertőző betegségek
Lyme-kór, Kolera, Dengue-láz, Legionárius betegség (legionellosis), Tetanusz, Lépfene, Kandidiázis (candida), Mononukleózis, ... |
Fogászat, szájsebészet, szájápolás
Fogszuvasodás, A fogágy, fogíny betegségei , Afták, ... |
|
Fül-orr gégészet
Az orr, orrüreg egyéb betegségei , Gégegyulladás, Nagyothallás, Siketség, Arcüreg-gyulladás, A gége egyéb betegségei, Tinnitus (fülzúgás), A fül egyéb betegségei, ... |
|
Gyermekgyógyászat
Torokgyík (Diftéria), Galaktozémia, Farkastorok, Felső húgyúti fertőzés, Mumpsz, Alsó húgyúti fertőzés, Krupp, Bölcsőhalál, ... |
Hormonális betegségek
Hipofízis betegségei, Pajzsmirigy betegségek, hipo- és hipertireózis, Férfi nemi hormonok betegségei, Női nemi hormonok betegségei, Conn-betegség, Addison-kór, Cukorbetegség, Cushing-szindróma, ... |
|
Ideggyógyászati megbetegedések
Wernicke-féle enkefalopátia, Polyneuropathia, Migrén, Huntington chorea, Creutzfeldt-jakob kór, Amiotrófiás laterálszklerózis, Alzheimer-kór, Arcidegzsába, ... |
|
Immunológia, hematológia
Wiskott-Aldrich szindróma, Leiden mutáció, Non-Hodgkin limfómák, Hemofília, Guillain-Barre szindróma, Vashiányos anaemia, Vészes vérszegénység, Hodgkin-kór, ... |
Nemi betegségek
Lágyfekély, Tripper, kankó (gonorrhea), Szifilisz, HPV, hegyes függöly, vírusos szemölcs, HIV (AIDS), Genitális herpesz, Chlamydia, ... |
|
Ortopédia
Gerinc tartási rendellenességei (lordózis, kifózis), Bokaízület betegségei, szalagsérülések, Csípőízületi betegségek (csípőficam, coxartrózis), Lúdtalp, Lumbágó, Izombetegségek, Dongaláb, Porcbetegségek (kondromalácia), ... |
|
Pszichiátriai megbetegedések
Mániás depressziós elmezavar, Diszlexia, Korszakov-szindróma, Szorongásos kórképek, Delirium tremens, Gyógyszerfüggőség, Pánikbetegség, Borderline szindróma, ... |
Reumatológiai megbegetedések
SLE (bőrfarkas), Reumatoid arthritis, Köszvény, Bechterew-kór, Fibrosus dysplasia, Sjögren-szindróma, ... |
|
Sebészet
Lábszárfekély, Meckel-divertikulum, Lágyéksérv, Bélelzáródás, Léprepedés, Vérmérgezés, Vakbélgyulladás, ... |
|
Szemészet
Távollátás, Kancsalság, Szürkehályog (katarakta), Kötőhártya-gyulladás, Sárgafolt elfajulás, Keratoconus, Glaukóma (zöld hályog), Stargardt-szindróma, ... |
Szív- és érrendszeri betegségek
Koleszterin - és vérzsír problémák, érelmeszesedés, Gyulladásos szívbetegségek (szívbelhártya, szívburok, szívizomzat), Szívelégtelenség, Agyi érbetegségek, stroke (agyembólia, agytrombózis, agyvérzés, agyérgörcs), Koszorúér-betegségek (angina pectoris, szívinfarktus, hirtelen halál), Szívritmus-zavarok (pitvari- és kamrai aritmiák), Magasvérnyomás-betegség, Visszérbetegségek (trombózis, visszér gyulladás), ... |
|
Szülészet, nőgyógyászat
Külső nemiszerv- és hüvelygyulladás, Endometriózis, Vérzési, menstruációs rendellenességek, Klimaktérium, Terhességi rendellenességek, toxémia, Mióma, Petefészekgyulladás, Méhgyulladás, ... |
|
Táplálkozási betegségek
Skorbut, Elhízás, Lisztérzékenység, Bulimia, Alultápláltság, Angol-kór, Nem allergiás eredetű élelmiszer hiperszenzitivitás (laktóz intolerancia), Farkasvakság, ... |
Tüdő- és légúti megbetegedések
Légmell, Porártalom (szilikózis, azbesztózis, stb.), Légúti allergia, szénanátha, Tüdőgyulladás, Meghűlés, megfázás, Tüdőtágulat (emphysema), Tüdőkeringés betegségei, COPD, ... |
|
Vese- és húgyúti megbetegedések
Heveny glomerulonephritis, Inkontinencia, Húgycsőgyulladás, Vesekőbetegség, Vizelet-inkontinencia, Nephrosis szindróma, Vesemedence-gyulladás, Veseelégtelenség, ... |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|