Szív- és érrendszer

A magas vérnyomás kevessebb fejfájást is jelenthet

betegszoba.hu


Lehet a magas vérnyomásnak előnye? Egy hétfőn közzétett jelentés szerint úgy tűnik, hogy igen.

Kutatók állítása szerint ugyanis a magas vérnyomás csökkenti a fejfájás, köztük a migrén kialakulásának kockázatát. Ez azonban az egyetlen jó dolog, ami elmondható a hipertóniáról, amely számos komoly egészségügyi probléma okozója.

Éveken át azt állították a kutatók, hogy a magas vérnyomású emberek nagyobb valószínűséggel szenvednek fejfájástól. Később az volt az általános nézet, hogy nincs összefüggés, az utóbbi években azonban bizonyítást nyert, hogy a két jelenség kapcsolata éppen az ellenkezője annak, amit korábban gondoltak.

A Norvégiában elvégzett tanulmány szerint, melyben 50 000 ember adatait vizsgálták két különböző periódusban, a magas vérnyomás előnyét elsősorban a legmagasabb pulzusvérnyomással rendelkező emberek "élvezhetik", nekik ugyanis 50 százalékkal kevesebb esetben fáj a fejük.

Azok, akik a magas vérnyomás ellen gyógyszeres kezelés alatt álltak, gyakrabban szendednek fejfájástól, mint a fenti csoport, annak ellenére, hogy az orvosságot gyakran a migrén ellen is kapták.

A kutatók szerint az ok, amiért a hipertónia hatására csökkenhet a fejfájás, abban rejlik, hogy a magas vérnyomású embereknél vastagabbak az artériafalak. Ez pedig egy olyan állapot, amely általánosságban a fájdalom csökkenéséhez vezethet.