|
|
| |
|
|
|
|
|
|
2012. február 1.| Szerző: betegszoba.hu
| |
|
|
|
| |
A gyerek koleszterinszintje előre jelzi a szülő szívbetegségét
Egy amerikai tanulmány szerint, azoknál a szülőknél, akiknek gyermekei magas koleszterinszinttel vagy magas vérnyomással küzdenek, később nagyobb valószínűséggel alakul ki szívbetegség vagy cukorbetegség.
A Journal of Pediatrics című lapban megjelent tanulmány szerzői a fentiek alapján úgy vélik, a gyerekek szűrése nem csak saját, hanem szüleik egészsége miatt is nélkülözhetetlen, akik saját maguk miatt csak ritkán hajlandóak orvoshoz fordulni.
Charles Glueck, a Cincinnati Zsidó Kórház munkatársa csapatával 852 iskolás koleszterinszintjét, vérnyomását, triglicerid szintjét és testsúlyát mérte meg 12 éves korukban, majd 26 év elteltével. Második alkalommal már a szüleiket is megvizsgálták, akik akkor átlagosan a 66. életévükben jártak. A családoknak körülbelül a felénél tapasztalták azt, hogy valamelyik szülőnek szívbetegsége vagy stroke-ja volt, és 37 százalékuknál jelentkezett cukorbetegség.
Összességében az derült ki, hogy azokat a szülőket, akiknél a gyermekeknek 12 évesen magas vérnyomása volt, kétszer nagyobb valószínűséggel érte utol hatvanéves koruk körül valamilyen szívbetegség, vagy a stroke, ahol a gyerekeknél magas volt a rossz koleszterin vagy a triglicerid szintje, a szülőknél nagyobb eséllyel alakultak ki szív és érrendszeri megbetegedések, a túlsúlyos gyerekek szüleinél pedig kétszer gyakrabban alakult ki cukorbetegség és magas vérnyomás.
Egy korábbi vizsgálat során Glueck és munkatársai már azt is kimutatták, hogy a gyerekkori vizsgálati eredmények azt is előrevetítik, hogy saját maguknak mekkora az esélyük arra, hogy harmincas éveikre szívbetegségük, cukorbetegségük vagy magas vérnyomásuk lesz.
|
|
|
|
|
|
|
Betegségek kategóriánként:
Allergiás megbetegedések
Egyéb allergiák, Állati eredetű allergiák, Gyógyszer allergia, Élelmiszer allergia, Latexallergia, Pollen allergia, ... |
|
Balesetek, sérülések, mérgezések
Csonttörések, Agyrázkódás, Gázmérgezés, Gombamérgezés, Ételfertőzés és -mérgezés, Sziget-betegség, Bursitis, Nyílt sebek, ... |
|
Bőrbetegségek
Ruhatetű, Lichen ruber planus, Orbánc, Rühesség, Basalioma, Erythema nodosum, Szemölcs, Lapostetű, ... |
Cukorbetegség (diabétesz)
2-es típusú (időskori) diabétesz, 1-es típusú (fiatalkori) diabétesz, ... |
|
Daganatos megbetegedések
Papillaris carcinoma, Hasnyálmirigy-rák, Végbélrák, Lipoma, Májrák, Léprepedés, lépdaganat, lépciszta, Hüvelydaganatok, Krónikus limfoid leukémia, ... |
|
Emésztőrendszeri betegségek
Anális fisszúra, Nyombélfekély, Gasztrointesztinális perforáció, Hasnyálmirigy gyulladás , Hepatitis A (heveny májgyulladás), Epekőbetegség, Hepatitis B, Gyomorfekély, ... |
Fejlődési rendellenességek
Húgyúti fejlődési rendellenességek, Nemiszervek fejlődési rendellenességei, Koponya-, gerinc- és agyfejlődési rendellenességek, Arc-, szem- és nyak fejlődési rendellenességek, Diszkalkulia, Kromoszóma rendellenességek, Csont- és izületi fejlődési rendellenességek, Mellkas fejlődési rendellenességek, ... |
|
Férfi egészségügyi problémák
Prosztata-megnagyobbodás, Korai magömlés, Mellékhere-gyulladás, Bilharziózis, Herecsavarodás (torsio testis), Heregyulladás (orchiditis), Andropauza, Erektilis diszfunkció / Potenciazavar, ... |
|
Fertőző betegségek
Lépfene, Chikungunya-láz, Malária, Szalmonella-fertőzés, Veszettség (Rabies lyssa), Skarlát, Anthrax, Herpangina, ... |
Fogászat, szájsebészet, szájápolás
A fogágy, fogíny betegségei , Fogszuvasodás, Afták, ... |
|
Fül-orr gégészet
Siketség, Nagyothallás, Arcüreg-gyulladás, Hangszalag polip, Az orr, orrüreg egyéb betegségei , A gége egyéb betegségei, Orrpolip, Gégegyulladás, ... |
|
Gyermekgyógyászat
Felső húgyúti fertőzés, Bölcsőhalál, Torokgyík (Diftéria), Fenilketonúria, Farkastorok, Krupp, Ewing-szarkóma, Galaktozémia, ... |
Hormonális betegségek
Hipofízis betegségei, Cushing-szindróma, Conn-betegség, Pajzsmirigy betegségek, hipo- és hipertireózis, Addison-kór, Cukorbetegség, Női nemi hormonok betegségei, Férfi nemi hormonok betegségei, ... |
|
Ideggyógyászati megbetegedések
Angelman-szindróma, Migrén, Neglekt szindróma, Fantom végtag, Alvászavarok, Alvási apnoe, Schwannomatózis, Guillain-Barré-kór, ... |
|
Immunológia, hematológia
Hemofília, Wiskott-Aldrich szindróma, Autoimmun betegség, Non-Hodgkin limfómák, Vashiányos anaemia, Guillain-Barre szindróma, Agranulócitózis, Hodgkin-kór, ... |
Nemi betegségek
HIV (AIDS), Lágyfekély, Szifilisz, Genitális herpesz, HPV, hegyes függöly, vírusos szemölcs, Chlamydia, Tripper, kankó (gonorrhea), ... |
|
Ortopédia
Csípőízületi betegségek (csípőficam, coxartrózis), Sarokcsont gyulladás (sarkantyú), Dongaláb, Gerinc tartási rendellenességei (lordózis, kifózis), Bokaízület betegségei, szalagsérülések, Porcbetegségek (kondromalácia), Lúdtalp, Gerincferdülés (scoliosis), ... |
|
Pszichiátriai megbetegedések
Pánikbetegség, Stockholm-szindróma , Kiégés-szindróma (burnout), Disztímia, Szorongásos kórképek, Diszlexia, Kényszerbetegség, Borderline szindróma, ... |
Reumatológiai megbegetedések
Fibrosus dysplasia, SLE (bőrfarkas), Álköszvény, Bechterew-kór, Sjögren-szindróma, Reumatoid arthritis, Köszvény, ... |
|
Sebészet
Vérmérgezés, Léprepedés, Vakbélgyulladás, Lágyéksérv, Bélelzáródás, Meckel-divertikulum, Lábszárfekély, ... |
|
Szemészet
Rövidlátás, Glaukóma (zöld hályog), Szemhéjgörcs, Fénytörési rendellenességek (asztigmia), Kötőhártya-gyulladás, Stargardt-szindróma, Astigmia (fénytörési rendellenességek), Keratoconus, ... |
Szív- és érrendszeri betegségek
Endocarditis, Agyi érbetegségek, stroke (agyembólia, agytrombózis, agyvérzés, agyérgörcs), Szívelégtelenség, Koszorúér-betegségek (angina pectoris, szívinfarktus, hirtelen halál), Szívizom betegségek, Visszérbetegségek (trombózis, visszér gyulladás), Gyulladásos szívbetegségek (szívbelhártya, szívburok, szívizomzat), Coronariasclerosis (Koszorúér-elmeszesedés), ... |
|
Szülészet, nőgyógyászat
Külső nemiszerv- és hüvelygyulladás, Preeklampszia, Premenstruációs tünetegyüttes, Petefészek-ciszták, Méhgyulladás, Vérzési, menstruációs rendellenességek, Mióma, Petefészekgyulladás, ... |
|
Táplálkozási betegségek
Angol-kór, Lisztérzékenység, Farkasvakság, Beri-beri, Anorexia, Skorbut, Alultápláltság, Elhízás, ... |
Tüdő- és légúti megbetegedések
Tüdőtályog, Légúti allergia, szénanátha, Tüdőgyulladás, Légmell, Tüdőtágulat (emphysema), COPD, Atelektázia, Tüdőkeringés betegségei, ... |
|
Vese- és húgyúti megbetegedések
Húgycsőgyulladás, Vizelet-inkontinencia, Nephrosis szindróma, Inkontinencia, Vesemedence-gyulladás, Vesekőbetegség, Heveny glomerulonephritis, Vesicoureteralis reflux, ... |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|