|
|
| |
|
|
|
|
|
|
2011. november 4.| Szerző: betegszoba.hu
| |
|
|
|
| |
Tapasszal a HIV ellen?
Az előzetes kutatások alapján a fejlesztés alatt álló tapasz AIDS elleni gyógyszert adagolna a páciens szervezetébe, de a tudósok szerint még túl korai lenne állatokon tesztelni a terméket, nem is beszélve az emberekről.
”A tapasz használatával mindig a megfelelő mennyiségű gyógyszer kerülne a beteg szervezetébe, és a páciensnek arra sem kellene odafigyelnie, hogy mindig a megfelelő időben vegye be az ellenszert” - mondta Anthony Ham, a kutatás vezetője, az ImQuest BioSciences gyógyszerkutató vállalat igazgatója. ”A pácienseknek csak hét napig kellene viselniük a tapaszokat, és a költség mindössze töredéke lenne a gyógyszer árának” - tette hozzá Anthony Ham.
A kutatók a kísérletek során sikeresen alkalmazták a transzdermális tapaszokat, vagyis az AIDS elleni gyógyszer mintegy 96 százalékát egy hét leforgása alatt beadagolták a stimulált bőrfelület alá. Az AIDS elleni gyógyszer jelenleg még fejlesztés alatt áll, ezért egyelőre nem hozták kereskedelmi forgalomba.
”A tapaszok előállítási költsége meglehetősen alacsony, és az előzetes kísérletek nagyon bíztatónak bizonyultak. A következő lépés mindenképpen az állatokon végzett kísérlet lesz, és majd csak azután lehet embereken tesztelni az eljárást” - mondta Ham.
A tapaszokat ráadásul nem csak az AIDS kezelésére, hanem a betegség kialakulásának megelőzésére is használhatják majd, közölte Rowena Johnston, az amerikai AIDS Kutató Alapítvány igazgatója.
|
|
|
| |
| |
|
Az AIDS (szerzett immunkhiányos tünetegyüttes) betegséget a HIV (humán immundeficiencia vírus) fertőzés okozza. A HIV vírus nemi érintkezéssel (beleértve a hagyományos hüvelyi, az anális és az orális kontaktust is), vérrel (vérátömlesztés - Magyarországon rendkívül ritka, intravénás kábítószerélvezők), szervátültetéssel és anyáról gyermekre közvetlenül a szülés, illetve a szoptatás során terjedhet. A fertőzés tünetek nélkül, vagy enyhe influenzaszerű tünetekkel zajlik, majd akár évekig tünetmentes lehet. A tünetek megjelenésétől hívjuk a betegséget AIDS-nek. A betegség az immunrendszer legyengítése által okoz tüneteket. A szervezet képtelen többé megbirkózni még az enyhébb fertőzésekkel is. |
|
|
| |
|
| Eddigi bejegyzések: |
oldal:
1 |
|
| |
|
| beküldte: betegszoba.hu (52 éves nő) | időpont: 2008. június 10. 15:11 |
 |
| Történet: |
Az AIDS (szerzett immunkhiányos tünetegyüttes) betegséget a HIV (humán immundeficiencia vírus) fertőzés okozza. A HIV vírus nemi érintkezéssel (beleértve a hagyományos hüvelyi, az anális és az orális kontaktust is), vérrel (vérátömlesztés - Magyarországon rendkívül ritka, intravénás kábítószerélvezők), szervátültetéssel és anyáról gyermekre közvetlenül a szülés, illetve a szoptatás során terjedhet. A fertőzés tünetek nélkül, vagy enyhe influenzaszerű tünetekkel zajlik, majd akár évekig tünetmentes lehet. A tünetek megjelenésétől hívjuk a betegséget AIDS-nek. A betegség az immunrendszer legyengítése által okoz tüneteket. A szervezet képtelen többé megbirkózni még az enyhébb fertőzésekkel is, ezért egyre gyakoribbá válnak az úgynevezett opportunista fertőzések és betegségek. |
| Kezdeti tünetek: |
Általános tünetek: fogyás, gyengeség (fizikai), influenzaszerű tünetek, izzadás, láz, nyirokcsomó-megnagyobbodás |
| Gyógyszerek: |
Antiretrovirális kezelés, illetve az opportunista fertőzések és betegségek elleni gyógyszerek. A betegség jelenleg gyógyíthatatlan, halálos. A tünetek megjelenése megfelelő és időben elkezdett antiretrovirális kezeléssel késleltethető. |
| Alternatív gyógymódok: |
Megelőzés: biztonságos szex (óvszer!), promiszkuitás kerülése, intravénás drogok kerülése, HIV-fertőzöttek vérével való kontaktus megelőzése, HIV-pozitív anyák nem szoptathatnak. Létezik egy kezelés, mely közvetlenül a vírussal való érintkezés után képes lehet megelőzni a fertőzést (egészségügyi dolgozók számára például). |
| Meggyógyult: |
igen |
| Rehabilitáció: |
Opportunista betegségek (csak a legyengült immunrenszerű betegeket támadják meg):
herpes (ajak, genitális), tbc, szájüregi, hüvelyi gomba, övsömör, nem-Hodgkin lymphoma, Kaposi-szarkóma, tüdőgyulladás, nyelőcsőgyulladás (gombafertőzés miatt), agyhártyagyulladás (gombafertőzés miatt), elbutulás, agyvelőgyulladás (parazitafertőzés miatt), extrém fogyás, hasmenés (paraziták miatt), vérmérgezés, citomegalovírus fertőzés. |
|
|
 |
| |
| |
|
| oldal:
1 |
|
|
|
|
|
|
Betegségek kategóriánként:
Allergiás megbetegedések
Gyógyszer allergia, Latexallergia, Élelmiszer allergia, Pollen allergia, Állati eredetű allergiák, Egyéb allergiák, ... |
|
Balesetek, sérülések, mérgezések
Gázmérgezés, Gombamérgezés, Agy- és gerincsérülések, Ételfertőzés és -mérgezés, Vegyszerek okozta belső sérülések, Csonttörések, Nyílt sebek, Sziget-betegség, ... |
|
Bőrbetegségek
Basalioma, Fejtetű, Napszúrás, Lichen ruber planus, Herpesz, Melanoma - festéksejtes bőrdaganat, Rosacea, Lapostetű, ... |
Cukorbetegség (diabétesz)
2-es típusú (időskori) diabétesz, 1-es típusú (fiatalkori) diabétesz, ... |
|
Daganatos megbetegedések
Emlőrák, Ajak- és szájüregi rák, Vesedaganatok, Hüvelydaganatok, Wilms-tumor, Kötőszöveti eredetű daganatok, Leukémiák, Végbélrák, ... |
|
Emésztőrendszeri betegségek
Hepatitis B, Nyombélfekély, Zsírmáj, Aranyér, Botulizmus, Vastagbél-divertikulitis/divertikulosis, Gyomor-nyelőcső reflux (GORB, GERD), Gasztrointesztinális perforáció, ... |
Fejlődési rendellenességek
Hiperkinézis, Turner-szindróma, Diszkalkulia, Csont- és izületi fejlődési rendellenességek, Marfan-szindróma, Autizmus, Cri du chat (macskanyávogás) szindróma, Táplálkozási szervrendszer fejlődési rendellenességei, ... |
|
Férfi egészségügyi problémák
Rejtettheréjűség (cryptorchismus), Mellékhere-gyulladás, Fitymaszűkület, Fitymafék (rövid), Prosztata-megnagyobbodás, Herezacskóvisszeresség, Kleinefelter-szindróma, Bilharziózis, ... |
|
Fertőző betegségek
Bárányhimlő, Candida fertőzés, Herpangina, Sárgaláz, Vérhas, Szalmonella-fertőzés, Agyvelőgyulladás, Lyme-kór, ... |
Fogászat, szájsebészet, szájápolás
Fogszuvasodás, Afták, A fogágy, fogíny betegségei , ... |
|
Fül-orr gégészet
Az orr, orrüreg egyéb betegségei , A gége egyéb betegségei, Nagyothallás, Gégegyulladás, Siketség, Tinnitus (fülzúgás), Torok- és mandulagyulladás, A fül egyéb betegségei, ... |
|
Gyermekgyógyászat
Felső húgyúti fertőzés, Galaktozémia, Farkastorok, Krupp, Nyitott gerinc, Torokgyík (Diftéria), Alsó húgyúti fertőzés, Fenilketonúria, ... |
Hormonális betegségek
Női nemi hormonok betegségei, Conn-betegség, Addison-kór, Cukorbetegség, Conn-szindróma, Hipofízis betegségei, Férfi nemi hormonok betegségei, Cushing-szindróma, ... |
|
Ideggyógyászati megbetegedések
Sclerosis multiplex, Myastenia gravis, Huntington chorea, Angelman-szindróma, Bartter-szindróma, Wernicke-féle enkefalopátia, Guillain-Barré-kór, Porckorongsérv, ... |
|
Immunológia, hematológia
Vészes vérszegénység, Hodgkin-kór, Leiden mutáció, Non-Hodgkin limfómák, Autoimmun betegség, Wiskott-Aldrich szindróma, Vashiányos anaemia, Guillain-Barre szindróma, ... |
Nemi betegségek
Szifilisz, HIV (AIDS), Tripper, kankó (gonorrhea), Lágyfekély, HPV, hegyes függöly, vírusos szemölcs, Chlamydia, Genitális herpesz, ... |
|
Ortopédia
Csontritkulás (oszteoporózis), Gerincferdülés (scoliosis), Térdízületi betegségek (meniszkusz, artrózis), Dongaláb, Lumbágó, Lúdtalp, Csípőízületi betegségek (csípőficam, coxartrózis), Metatarsalgia , ... |
|
Pszichiátriai megbetegedések
Egyéb függőségek, Asperger-szindróma, Paranoia, Kábítószerfüggőség, Diszlexia, Stockholm-szindróma , Borderline szindróma, Szorongásos kórképek, ... |
Reumatológiai megbegetedések
Reumatoid arthritis, SLE (bőrfarkas), Bechterew-kór, Álköszvény, Fibrosus dysplasia, Köszvény, Sjögren-szindróma, ... |
|
Sebészet
Léprepedés, Meckel-divertikulum, Bélelzáródás, Lábszárfekély, Lágyéksérv, Vakbélgyulladás, Vérmérgezés, ... |
|
Szemészet
Fénytörési rendellenességek (asztigmia), Keratoconus, Távollátás, Szürkehályog (katarakta), Glaukóma (zöld hályog), Rövidlátás, Szemhéjgörcs, Stargardt-szindróma, ... |
Szív- és érrendszeri betegségek
Angina pectoris, Koleszterin - és vérzsír problémák, érelmeszesedés, Szívelégtelenség, Coronariasclerosis (Koszorúér-elmeszesedés), Agyi érbetegségek, stroke (agyembólia, agytrombózis, agyvérzés, agyérgörcs), Endocarditis, Érelmeszesedés, Szívritmus-zavarok (pitvari- és kamrai aritmiák), ... |
|
Szülészet, nőgyógyászat
Petefészek-ciszták, Vérzési, menstruációs rendellenességek, Petefészekgyulladás, Premenstruációs tünetegyüttes, Terhességi rendellenességek, toxémia, Endometriózis, Méhgyulladás, Mióma, ... |
|
Táplálkozási betegségek
Angol-kór, Beri-beri, Kóros soványság, Farkasvakság, Bulimia, Lisztérzékenység, Skorbut, Anorexia, ... |
Tüdő- és légúti megbetegedések
Hörghurut, Tüdőtágulat (emphysema), Légúti allergia, szénanátha, Légmell, Asztma, Tüdőkeringés betegségei, Porártalom (szilikózis, azbesztózis, stb.), Tüdőtályog, ... |
|
Vese- és húgyúti megbetegedések
Vesekőbetegség, Veseciszta, Vizeletinkontinencia, Nephrosis szindróma, Heveny glomerulonephritis, Idült glomerulonephritis, Vizelet-inkontinencia, Inkontinencia, ... |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|